Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-11 / 35. szám

77. évfolyam, 35. szám 1987. február 11., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint VILÁG PROLETARJM, EGYESÜLJETEK! J , EG KB-titkárok találkozója Moszkvában kedden talál­kozót kezdtek a KGST-tagál­lamok testvérpártjai köz­ponti bizottságainak mező­gazdasági kérdésekkel fog­lalkozó titkárai. Tapasztalat­cserét folytatnak a párt­kongresszusaikon hozott ha­tározatok megvalósításáról, a KGST-tagállamok 2000-ig szóló komplex programjának végrehajtásáról, Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára kedden Moszkvában megbeszélést folytatott Vagyim Medve­gyevvel, az SZKP Központi Bizottságának titkárával. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozón véle­mélycserére került sor a magyar—szovjet együttmű. ködés néhány időszerű kér­déséről, birtokukba a tanulók az új korszerű tanműhelyt, ahol a képriportunk is készült. Kéthetenkénti váltásban 35 crában folyik a gyakorlati oktatás, az elméleti tantár­gyakat ugyanennyi óraszám­ban a 624-es számú 6zak. munkásképző iskolában ta­nulják a fiatalok. A szakmunkástanulók vé­gezvén betűszedő, könyvkötő és magasnyomású gépmes. tori oklevelet szereznek. Nagy UUftld felvételei Milyen az ellátás ? A Csongrád Megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden Szegeden ülésezett. A testület az előterjesztések között több fontos kérdésben döntött. Meghatározta a me­gye sportegyesületeinek pénzügyi támogatasi mérté­két, tájékozódott az import­anyagok beszerzési lehetősé­geiről, és egyetértett a Szege­di Hangszergyár Leányválla­lat alapításával. Az elmúlt években a hangszergyár ne­héz helyzetbe került, és a Konzumex Külkereskedelmi Vállalat átvette a céget, le­ányvállalat alapítását hatá­rozta el. Ennek a manőver­nek a célja: a folyamatos termelés biztosítása, a Jó fel­készültségű szakmunkásgár­da megtartása, az eredmé­nyes gazdálkodás megvalósí­tása, a dolgozók keresetének növelése, Az Idén a leány­vállalat 18,8 millió forintos árbevétel elérését tervezi, amelynek döntő részét az ex­port adja. A leányvállalat a jogelődje, Szegedi Hangszer­gyár tevékenységét tovább folytatja, vonós, pengetős hangszereket gyárt, javít és értékesít. A végrehajtó bi­zottság határozott a számí­tástechnikai és korszerűsíté­si bizóttság létrehozáséról is, amely a közigazgatás techni­kai eszközökkel való moder­nizálását felgyorsítja. Képet kapott a testület a megyében élő rokkantak és fogyatéko­sok foglalkoztatásáról is. A legtöbb rokkant a fonalfel­dolgozó vállalatnál dolgozik. Támogatás lakásokra A mozgáskorlátozott szemé­lyek lakáskérelmeinek elbí­rálását a helyi tanácsi szer­vek megkülönböztetett figye­lemmel kezelik. A közleke­dés könnyítésére is gondol­nak, a városokban az utcák, terek, parkok feljáróinál, sok középületnél fokozatosan építik ki a rampákat. Az új városrészek tervezésénél fi­gyelembe veszik, hogy a lif­tek kabinjába a rokkantko­csi is beférjen. Az Országos Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium és az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium 1987-re 65 millió forint lakástámogatá­si hitelkeretet biztosít Csongrád megyének. Ezt az összeget fiatal házasok és sokgyerekesek vehetik igénybe a helyi tanácsok döntése alapján. A végrehaj­tó bizottság települések sze­rint határozta meg a támo­gatási hitelkeret mértékét. A szegedi tanács 30 millió fo­rintot kapott erre a célra. Tájékozódott a testület a Tisza Füszért. Vállalat tevé­kenységéről. A nagykereske­delmi vállalat Csongrád és Bács-Kiskun megye lakossá­gának ellátását segíti. A cég éves árbevétele meghaladja Tudósítás a megyei tanács vb-üléséról a 6,3 milliárd forintot, ugyanis mintegy 14 ezer cik­ket forgalmaz. Csongrád me­gye élelmiszer- és vegyiáru­ellátásában a szükségletek 84 százalékát elégíti ki profil­jába tartozó árukból. A ke­reskedés meggyorsítása érde­kében az elmúlt években bő­vítette raktárhálózatának ka­pacitását, növelte boltjainak alapterületét, és munkájának színvonalát emelte. Közvet­lenül raktárról is értékesí­tenek, így kedvezőbb az üz­letek kiszolgálása. Külterüle­ten mozgóboltokat állítottak üzembe. A végrehajtó bi­zottság megállapította, hogy a Füszért tervszerűen foly­tatja szűkebb pátriánk áru­ellátását. Tevékenységét kedvezőtlenül befolyásolja az ipari termelés hiányossága. Szó volt a határ menti áru­cserékről is, a jugoszláv for­galom az utóbbi években mérséklődött, míg a romá­nokkal folytatott kereskede­lem teljesen visszaesett. A cég üzleti tevékenysége összhangban van a megye kereskedelempolitikai célki­tűzéseivel. A vállalat veze­tőinek figyelmét felhívta a testület néhány teendőre. Nevezetesen: fordítsanak na­gyobb gondot a differenciált árukínálatra, több, alapvető olcsóbb cikket értékesítse­nek. A hiánycikkeket az új árualapok feltárásával pó­tolják. A kistelepülések ke­reskedelmi igényeit, a boltok lehetőségeit Jobban vegyék figyelembe az egységcsoma­gok összeállításánál. A kis­kereskedelmi szervekkel pe­dig erősítsék együttműködé­süket. Nagyobb gondot for­dítsanak a fogyasztói érdek­védelemre, folyamatosan el­lenőrizzék a2 élelmiszerek minőségét. Vállalatok hanyagsága Egy másik tájékoztató kapcsán — a megye útháló­zatának fenntartási feladatai it értékelve — a végrehajtó bizottság részletesen foglal­kozott az elmúlt hetek havas, jeges időjárásának viszon­tagságaival, illetve annak kö­vetkezményeivel. A testület elmarasztalta a Szegedi Vá­rosgazdálkodási Vállalatot és az IKV-t, mert feladatait nem végezte el hiánytalanul. A tanácskozáson felmerült, hogy a mulasztások miatt személyre szólóan megálla­pítják a felelősséget. Kriti­zálták a városgazdálkodási vállalatot, mert a hóeséssel egyidejűleg nem kezdte el az utakat tisztítani, a gépeit ak­kor vonultatta fel, amikor beállt a fagy. Felmerült, hogy a rendkívüli időjárás esetén az intézmények dolgo­zói és a lakóházak tulajdo­nosai is többet tehetnének, hogy a közlekedés zavartalan legyen. (Portájuk előtt lapá­tolták volna el a havatl) A ¡övőre nézve tanulság: az idén tapasztalható tehetet­lenségnek többet nem sza­badna előfordulnia, épp ezért a helyi hatóságok a mulasztókkal szemben kemé­nyebben lépjenek feli 9 Uj üzem — gyenge minőség Megvitatták és elfogadták a Csongrád Megyei Sütőipa­ri Vállalat munkájáról ké­szült beszámolót. Ennek a cégnek Szegeden nincs üze­me, ugyanis a Tisza-parti városban kenyeret és a pék­süteményeket a Szegedi Sü­tőipari Vállalat biztosítja. Am a megyei vállalat termé­kei a város piacára is eljut­nak. A megyei tanács több mint 80 millió forint támo­gatást biztosított a csongrádi kenyérgyár építéséhez, illet­ve a szentesi rekonstrukció­hoz. A testület megállapítot­ta, hogy a segítséget haté­konyan használták fel. A műszaki fejlesztésekkel egy­idejűleg azonban a termé­kek minősége nem javult a kívánt mértékben. Az elmúlt időszakban a megszokottnál több panasz merült fel a mi­nőség ellen. Örvendetes vi­szont, hogy a megyei és a Szegedi Sütőipari Vállalat az ellátás javítása, a választék bővítése érdekében együtt­működik. Hét évtized — hét óra" Várják a várost * # Járjuk Szeged utcáit, te­reit — és panaszkodunk. Valljuk meg őszintén, sok van is miért. A város jó né­hány szegletében láthatjuk pusztuló értékeinket. Ahol még új otthonokat^ lakótele­peket teremtett mérnökök, munkások serege, évekig csak gyom, szemét öleli a betontömböket. Járjuk Szeged utcáit — és gondolkodunk. Ha nem is mindannyian cseréljük fel a panaszkodást munka­kedvvel, megteszik ma is sokan. Legutóbbi bizonyíté­kát épp tegnap vehettem át a Sajtóház egyik szobájá­ban — egy felhívás formá­jában. Mielőtt részleteseb­ben is kitérnék tartalmára, nem árt szólni az előzmé­nyekről. Az MSZMP Sze­ged II. számú szervezete (ez egyébként Felsőváros, Tar­ján, Petőfitelep és Tápé la­kóterületén dolgozó, mint­egy ezer kommunistát egye­sít) február 9-én tartotta küldöttértekezletét, ahol nem kis szervezőmunka eredményeként 1 végleges formát öltött a bizonyos felhívás. Elég, ha csak cimeiből válogatok, máris mindenki értheti — Szegedért tenni akaró szegedieket mozgósí­tanak gondolatai. .Társadal­mimunka-akció, városszépí­tés, környezetvédelem'' — olvasom az első oldalon. „Lakóterületi politikai, köz­művelődési feladatok" — áll a felhívás második szaka­sza előtt. Most pedig részleteseb­ben. A II. számú lakóterü­let kommunistái a nagy ok­tóber] szocialista forrada­lom 70. évfordulója alkal­mából kezdeményeznek mozgalmat a .lakóterületi munka komplex fejlesztése érdekében. A fő célok:szer­vezni és szélesíteni a társa­dalmimunka-akciókat, a felsorolt körzetekben élő la­kosság minden rétegének bevonásával. Arra töreked­nek, hogy a városrészek, utcák, terek gazdái folya­matosan 1 vegyenek részt •környezetük tisztán tartásá­ban. „Hét évtized — hét óra" címre keresztelték ezt a mozgalmat, ami pontosan annyit jelent, hogy 1987-ben minden lakos legalább 7 órát áldozzon városáért. Szeretnék azt is, ha minél többen kapcsolódnának be a már hagyományos moz­galmakba, így például a népfrontbizottságok akciói­ba is. Ami pedig közvetlenül a novemberi ünnephez kap­csolódik — szeretnének a városi tanáccsal közösen ki­jelölt körzetben „nagy ok­tóberi szocialista forrada­lom" emlékparkot létrehoz­ni. Nem feledkeztek meg a mozgalom formai elemeiről sem — a legjobb munkát végző lakóterületet emlék­zászlóval tüntetnék ki, a többi helyezett pedig okle­velet kapna. * A felhívás második részé­ben lakóterületi politikai, közművelődési feladatokkal foglalkozik. Idézzünk ebből is néhány pontot! „A kör­zeti pártházakat az adott terület közéleti centrumaivá kell fejleszteni. Ennek ér­dekében tegyük szebbé párt­házaink környékét, ottho­nossá belső helyiségeit... Minden alapszervezetnél válasszuk a politikai vita­körök témájául a nagy ok­tóberi szocialista forrada­lom eseményeit, világtörté­nelmi jelentőségét... Elő kívánjuk segíteni a város­részekben élő emberek kö­zösséggé formálódását. En­nek érdekében jobban ki kell használnunk a terüle­ten működő klubok adta le­hetőségeket ... A lakóterü­leti közéleti demokratizmus fejlesztése érdekében az ed­diginél jobban mozgósítjuk a lakosságot olyan közhasz­nú fórumokra, mint a kép­viselői, tanácstagi beszámo­lók, vagy a lakóterületi bi­zottsági rendezvények ... A testkultúra fejlesztése érde­kében nagy gondot fordí­tunk a lakosság tömegsport­ba bevonására, kezdemé­nyezzünk sportdélutánokat, tömegsport-megmozdulá­sokat." * Ha valaki gondosan átta­nulmányozza a felhívást, rájön, jó néhány mondató hiányzik cikkünkből. Egy napilap nem is vállalhatja fel valamennyi gondolatá­nak részletezését. Célunk csupán az volt, hogy bebi­zonyítsuk — van, aki nem­csak nyitott szemmel, ha­nem jó néhány ötlettel fe­jében járja a várost. Végül csak egy megjegyzés: Sze­ged nemcsak négy lakókör­zetből áll, tehát... Bátyi Zoltán Ötszáz éves mesterség Gutenberg nyomán Az emberi művelődés és előrehaladás fontos ténye­zője volt Johannes Guten­berg német nyomdász ta­lálmánya, az európai szedés­nyomás, a mozgatható be­tűkkel való könyvnyomtatás bevezetése. Az ötszáz éve Moiruban tökéletesített találmány for­télyalt, azok korszerűsített technikáit több mint hetven első, másod, és harmadéves nyomdász szakmunkásjelölt tanulja Szegeden. 1986 januárjában vehették t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom