Délmagyarország, 1987. február (77. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-06 / 31. szám

Szombat, 1987. február 14. II Életmentő kitüntetése Nnfiy László felvétele A Minisztertanács Életmentő Emlékérmet adományozott Mátó Istvánnak, a Délép gépkocsivezetőjének', aki élete kockáztatásával egy gyermeket mentett ki a jeges Vér­tóból. Tavaly december 28-án délután Kolnai György, a Révai József Általános Iskola ötödikes diákja a Vér-tó jegén csúszkált és beszakadt. A kisfiú, amikor a tó fene­kére ért, elrúgta magát, és segítségért kiáltott. E kérő szót hallotta meg Mátó István, és a jégre hasalva, kimen­íette a gyerekel, saját lakására vitte, ott a fiú ruháját ki­centrifugázta, megszárította, majd hazavitte a szülőkhöz. A kitüntetést Szabó G. László, a megyei tanács elnökhe­lyettese adta át tegnap, csütörtökön délelőtt Szegeden Együttműködési megállapodás Ábrahám Kálmán állam­titkár, az Országos Környe­zet* és Természetvédelmi Hivatal elnöke és S. Hege­dűs László, a Városvédő es Városszépítő Egyesületek Szövetségének elnöke csü­törtökön aláirta az OKTH és a szövetség közötti együtt­működési megállapodást. Az utóbbi időben fokozó­dott a Lakosság aktivitása a környezet védeLmére, fej­lesztésére. Az országban már több mint 70 település­védő egyesület jött létre, és ezek érdekképviseletére, munkájuk összehangolásá­ra alakult a Városvédő és Városszépítő Egyesületek Szövetsége. A megállapodás kereté­ben az OKTH szakmai se­gítséget nyújt a szövetség­nek, az pedig felfedi, jelzi a környezetet ért károkat, és aktív módon járul hozzá a környezet és a természet megóvásához. Így többek közölt részt vesz a fásítás­ban, virágosításban, a par­kok, természetes területek, temetők^ közterületek gon­dozásában. A városi tanács vb napirendjén Az alkoholizmus és környéke Mivel az alkoholizmus közismerten komoly társa­dalmi probléma ma Magyar­országon, érthető, hogy a városi tanács végrehajtó bi­zottsága is napirendre tűzte a témát. A testület tegnapi ülésén vitatta meg az alko­holizmus elleni küzdelem helyzetét és feladatait ér­tékelő anyagot. Egyebek között megálla­pították, hogy Szegeden is •komoly gondokat okoz a mértéken fölüli alkoholfo­gyasztás. Az adatok szerint évről évre nő az alkoholista betegek száma, s arányuk a lakosság egészét tekintve éppen a 20—59 éves korosz­tályban, vagyis a munka­képes korúak közölt a leg­nagyobb. A következmények nagyjából közismertek: sok a kieső munkaóra, a szét­hullott család, egyre több az alkohol okozta testi-lelki betegség, s a bűnözésben is érezteti hatását az alkohol. Érthető hát, hogy e folya­matok, kedvézöllen tenden­ciák ellensúlyozására immár kormányzati intézkedések is születtek. Szegeden legutóbb 1984-ben tekintette át a vá­rosi tanács ilven szempont­ból a helyzetet. Már akkor megállapíthatták, mint aho­gyan a végrehajtó bizottság tegnapi ülésén is, hogy a különböző, a mértéktelen alkoholfogyasztás vissza­szorítására hozott intézke­dések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, lényegében ugyanez mond­ható el az egyéni meggyő­zésre, a felvilágosító mun­kára fordított energiáról is. „A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy az alko­holisták túlnyomó többsége nem gyógyul meg és nem javul. Közrejátszik ebben az, hogy az elvégzett kúra után ugyanolyan ivásra késztető körülmények közé kerül a gyógyulóban levő beteg, mint a ikúra előtt volt." — írja a testület ál­tat tegnap megvitatott je­lentés. Lényegében e ta­pasztalatok kaptak különös hangsúlyt a tegnapi vitában is. Azaz annak a felisme­rése. hogy az alkoholizmus egyebek között alapvetően társadalmi beilleszkedési v.avar„ es sokfele tenyező komplex együtthatása vezet­het el valakit ehhez a stá­diumhoz. A végrehajtó bizottság határozatában rögzíti, hogy a város kereskedelmi és vendéglátóipari egységeiben, valamint a tanács felügye­lete álá tartozó munkahelye­ken kon/.ekvensebben kell a jövőben ellenőrizni az al­koholfogyasztást korlátozó, illetve tiltó rendelkezések betartását. Egyúttal azonban arról is határozat született, hogy a tanácsi lehetőségek •körében meg nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a megelőzésre. Többek között tovább kell fejleszteni az 1985 óta dolgozó alkohol­ellenes bizottság munkáját, emellett a szegedi vendég­látásban felül kell vizsgál­ni bizonyos, a mértéktelen alkoholfogyasztás irányába ható folyamatokat. Egyelőre a végrehajtó bizottság arra hívta fel a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatot, hogy a Napsugár és az Expressz bisztrókban szüntesse meg a söntésszerű italkimérést, és teremtse meg a kulturált vendéglátás feltételeit. A vitában az is fölmerült, hogy a jövőben hasznos lenne a szegedi vendéglátás egészé­nek helyzetét áttekinteni iiyen szempontból. Igazságügyi vezetők értekezlete Dr. Markója Imre igazság­ügyminiszter csütörtökön országos igazságügyi vezetői értekezletet tartott. A Ma­gyar' Jogász Szövetség szék­házában. A tanácskozáson elemeztek az igazságszolgál­tatás időszerű feladatait, köztük elsősorban azokat a tennivalókat, amelyek a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló, február elsején hatályba lé­pett határozatából adódnak a jogalkalmazó szervek szá­mára. Dr. Borics Gyula igazság­ügyi államtitkár bevezető előadásában arról szólt, mi tette szükségessé a jogalkal­mazás jogpolitikai elveinek újraalkotását, és a jogpoliti­kai elvek ismerete az Ítélke­zés mindennapi gondjaival foglalkozó bírákat hogyan segítheti a törvényes, szak­mailag megalapozott döntés­ben. Demokratizmus és pozíciók Szegedre látogatott tegnap, csütörtökön Petrovszki Ist­ván, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömeg­szervezeti osztályának veze­tője, akit fogadott Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. Az MSZMP KB osztályve­zetője délután fölkereste a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem Kibernetikai Központját, s részt vett a JATE matematika—fizika pártalapszervezetének tag­gyűlésén, eleget téve korábbi meghívásuknak. A taggyűlé­sen Nánai László köszöntöt­te a jelenlevőket, a meghí­vott előadót, és a rendezvé­nyen részt vevő'Székely Sán­dort, a szegedi városi párt­bizottság első titkárát. Ez­után Petrovszki István á párt káderpolitikájáról tar­tott előadást. Egyebek közt hangsúlyozta: jelentős érde­keink fűződnek ahhoz, hogy az adott feladatra legalkal­masabb emberek kerüljenek pozícióba. Az alkalmazott alapelveken nem szükséges változtatni, de a társadalmi élet szélesedő demokratizá­lódásával a közéleti, a válla­lati, a tömegszervezeti tiszt ségekbe kerülés módszerei tökéletesedtek az elmúlt idő­szakban, nyíltabb lett a ki­választódás a kettős és töb­bes jelöléssel. Ha a pártszer­vezetek példát mutatnak a választás demokratizmusá­ban, ez kedvezően hat kör­nyezetükre, a társadalomra. Fölvetődött kérdésként, hogy a hármas alapkövetelmény­ből (politikai, szakmai és ve­zetői rátermettség) melyik a meghatározó. A válasz hatá­rozottan hangzott: a politi­kai. Ez ugyanis magában foglalja azokat a követelmé­nyeket, amelyeket ma joggal várnak el minden vezetőtől. Befejezésül időszerű politi­kai kérdésekre válaszolt, megemlítve, hogy a műszaki értelmiséget, a felsőoktatás­ban dolgozókat a jövőben nagyobb társadalmi megbe­csülésben szükséges részesí­teni. Az íróasztal metamorfózisa M ást sem hallok az utóbbi időben, mint hogy nálunk sok az íróasztal. Fogyasztani kellene az asztalokat éppúgy, mint a mögöttük ülőket. Mert hi­szen. az ücsörgők mást sem tesznek, mint lopják a napot, fogyasztják a társadalom állal megtermelt javakat, miközben ők maguk semmivel sem járulnak hozzá az anyagi javak előállításához. Mert nem fognak lapátot, nem tesznek arrébb egy szalmaszálat sem, csak a tintát és a pa­pírt és az Írógépszalagot pocsékolják, fö­löslegesen. Hadd tegyem hozza mindehhez, az előb­biek messzemenően nem saját nézeteimet tartalmazzák, csak egyfajta, hallomásból szerzett ismereteimet. Vagyis olyan véle­ményeket, amilyenekkel mostanság egy­re gyakrabban találkozom, különböző be­szélgetések során és különböző helyzetek­ben. S még így sem tartanám föltétlenül megírandónak véleményemet a hallottak kapcsán, ha beszélgetőpartnereim, akik ilyesféle véleményeknek hangadóivá let­tek, valamennyien világ életükben fizikai munkások lettek volna. De egyre többször találkozom olyan, vezető vagy félig-med­dig vezető beosztásban dolgozó vagy vala­mikor dolgozott emberek véleményével is, akik ugyanezt az íróasztal-ellenes állás­pontot képviselik, mondván: számolatla­nul tartjuk el a fölös embereket, akik messzemenően nem vesznek részt az anya­gi javak termelésében. E vélemények hallatán, sőt. hogy egyre gyakrabban találkozom ilyesféle attitűd­del, úgy vélem, néhány szót el kell mon­danom az íróasztal genealógiájáról (ma­gyarul: származástanáról), mert úgy ér­zem, csak ily módon lehet teljesebb a kép. Szóval, mindenekelőtt hadd tegyek köz­zé egy valaha olvasott statisztikai adatot, amely immár nyilván régen elévült, mi­velhogy jó tíz esztendeje találkoztam ve­le. S amely szerint az NSZK-ban annak idején, vagyis a hetvenes években, tíz­millió fizikai dolgozóra tízmillió szellemi foglalkozású jutott a gazdaságban. S még mindehhez jött 2.5 millió szellemi foglal­kozású ember az államapparátusban (ta­nárok, orvosok, katonák, közigazgatási al­kalmazottak stb). Vagyis, jó tíz eszten­dővel ezelőtt az NSZK-ban tízmillió fi­zikai dolgozóra (akik szakértelmük mel­lett valamelyest izomerejüket is használ­ták) jutott 12.5 millió szellemi foglalkozá­sú foglalkoztatott. S amennyire tudom, az NSZK ezelőtt tíz esztendővel sem tartozott Európa és a világ legrosszabb gazdasági eredményeit produkáló országai közé. De akkor honnan van, hogy minálunk minden kudarcot, minden eredménytelen­séget azzal igyekszünk néha megmagya­rázni, hogy kevesebben fogják meg a ka­panyél végét a kelleténél? Miért az elő­ítélet, amely szerint értéket csakis az ál­líthat elő, aki kezével, fizikai erejével tesz valamit, s az íróasztal mögött ülő sokszor csak a gúny tárgya és a hátráltató szere­pét aggatjuk rá? Nyilván, mint minden vélemény, vala­milyen módon ez is megalapozott. Pél­dául történetileg. S hadd idézzek erre néz­ve egy kívülállót, Melchior Wankowiczot, aki ,.A Monté Cassinó-i csata" cimű do­kumentumregényében állít emléket a dél­itáliai áttörés lengyel hőseinek, s aki egvik legszimpatikusabb alakját igy veze­ti fel könyve lapjain: „Ügy érzem, az ol­vasó igen hamar nagy rokonszenvvel fog viseltetni Ptasznik főhadnagy iránt, ezért zavarban vagyok, hogy miként védjem meg hősömet egyéb vonatkozásában. Mert a főhadnagy . kérem szépen ... a pol­gári életben ... külügyi tisztviselő volt. Ti, akik vízumok, segélyek, igazolások, út­levelek. zárt kapuk, hivatalos órák miatt szenvedtek, szavazzatok bizalmat ennek a jó modorú Saulnak, akiből a háború pán­céltörős Pált teremtett." Hofey miért idéztem mindezt? Talán azért, mert ráiövünk, mifelénk. Keleti­Európában, talán mert a társadalmi-poli­tikai-gazdasági fejlődés igazán sohasem mehetett a maga természetes útján, az ál­lamhatalom volt kénytelen magára vállal­ni a társadalmi-gazdasági mozgások szer­vezését, ami történetileg azt eredményez­te, hogy mifelénk az íróasztalok beépültek az. egyén fölött álló, lényegében nehezen ellenőrizhető állami gépezetbe, s nem arra voltak igazán hivatva, mondjuk, a mo­nárchia idején vagy a húszas-harmincas években, hogy szolgálják az állam polgá­rait. hanem inkább hogy ellenőrizzék őket. S mit tesz isten, ebből az attitűdből nagyon is sok átöröklődött, olykor hatvá­nyozottan is, amely ellen igazán csak mos­tanában kezd fellépni a jogszabályalkotás és a politika. Természetesen, így sem lesz könnyű dolga, tekintettel az évszázados hagyományokra. ' Jó, rendben, most nemcsak az állam­igazgatási íróasztalokról, hanem a válla­latiakról is szólni kellene. Nos, a hagyo­mány ezen a téren sem idegen évszázados politikai tapasztalásainktól. Mert hogy az íróasztal a kelet-európai gazdaságban ál­talában nem azért jött létre, mert szük­ség volt rá, hanem mert társadalmi stá­tust nyújthatott a mögötte ülőnek. Ma­napság pedig az a gyakorlat, hogy eg.v-egy íróasztal másik két tucatot képes ellátni munkával. Pontosabban, oda-vissza látják el egymást olykor munkával, amivel iga­zolják egymás létét. (Egy vállalat X osz­tályán panaszolta nemrégiben az osztály­vezető, hogy amíg húsz éve hatan ké­nyelmesen megbirkóztak a feladatokkal, ma harmincan sem bírják, mert... No, nem a vállalati munka lett több, hanem annyi és annyiféle igénnyel és követelés­sel halmozzák el őket a sokféle főható­ságok, hogy kénytelenek létszámbővítésre gondolni.) És alighanem ez az a pillanat, amikor igazat adok minden íróasztal-ellenes meg­nyilvánulásnak. De csak ebben a pilla­natban — és eddig. Mert ha az íróasztalt akarja valaki szembeállítani a fizikai munkával, hát annál nagyobbat tévedni manapság aligha lehetne. S nem is csak az idézett NSZK-beli adatokra gondolok, hanem például arra, hogv a becslések szerint az ezredforduló idején a legfej­lettebb országokban legföljebb a foglal­koztatottak tiz-tizenöt százaléka keresi majd kenyerét fizikai munkával, ti többi szellemivel. Ha pedig mi azt tűznénk ki valaha is célul, hogy a jelenlegi, mintegy 70:30 fizikai-szellemi arányt a fizikai dolgozók javára toljuk el a foglalkoztatott­ságban, hát annál nagyobb visszalépést aligha követhetnénk el. Mondhatnánk: jó-jó, de minálunk mégis iróasztaltöbblet van. Igaz többlet, még­hozzá jócskán. Csakhogy az a baj, hogy a mögötte ülőket — szakképzettségük hí­ján — sem arra használjuk, ami eredményt, pénzt és hasznot hozhatna. Mert hadd idézzek egyetlen egy. el borzasz tó adatot mindennapi valóságunkból! Pillanatnyilag Csongrád megye négy legnagyobb élelmi­szeripari üzeme összesen öt (!), gyárt­mányfejlesztéssel foglalkozó szakembert alkalmaz! Hát, kérem, ez úgy, ahogy van, abszurdum. A lighanem itt van a kutya elásva! Nem az íróasztal a sok önmagá­ban, inkább az a kevés, amire a meglevőket használjuk. Pontosabban, a felhasználás hozadéka a kevés. A magam részéről inkább akkor lennék nyugodt, ha a szellemi foglalkoztatottak aránya Ma­gyarországon Jó ötven százalék körül len­ne. Igaz, nem igazgatási feladatokkal fog­lalkoztatva, hanem fejlesztéssel, szervezés­sel, marketinggel, tervezéssel, kutatással, programozással, piackutatással, tőkemoz­gutással, szolgáltatással, tanácsadással... Azaz, csupa olyasmivel, amivel mifelénk .még nem vagy alig foglalkozik ember, s amely helyzet energiákat, izzadtságot, izomerőt, tehetséget, akarásokat, nekibuz­dulásokat fecsérel szinte semmivé. Nem az íróasztal a baj hát. A rosszul beidegződött, hasznot nem hozó, inkább károkat okozó íróasztal. Szávay István Az árpolitikáról A Fogyasztók Országos Tanácsának árszakértői bi­zottsága csütörtökön ülést tartott, amelyen a fogyasz­tói árak idej várható alaku­lásáról, valamint az áreme­lési és -mérséklési törekvé­sek ellentmondásairól tár­gyalt. Utaltak arra, hogy a fogyasztói árak 1987-re ter­vezett 7 százalékos növelé­séből várhatóan 1,6 százalék lesz a központi árintézke­dés, mintegy 4,5 százalék­kal emelkedik a szabadáras termékek árszínvonala, a fennmaradó rész műit év­ről áthúzódó áremelés. A termeles hatékonysága javulásának elegtulenségo­ből adódó inflációs nyomást még ezzel az árszintnövelés­sel is nehéz lesz Levezetni — figyelmeztettek a hozzá­szólók. A termelők . ugyanis többféle mórion igyekeznek költségeik növekedését' to­vábbhárítani. Részben azzal, hogy felemelik a szabadáras termékek árát, gyakran pe­dig azt igyekeznek elérni, hogy a hatósági áras termé­keiket szabadáras formába sorolják. Az importárakról szólva többen úgy vélekedtek, hogy indokolt lenne a hazaj fo­gyasztói árakat következe­tesebben összekapcsolni a világpiaci árukkal. II környezet védelméért Ábrahám Kálmán állam­titkár, az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke vezetésévet értekezletet tartottak Buda­mesten csütörtökön a me­gyei környezet- és termé­szetvédelmi felügyelőségek, valamint a nemzeti parkok igazgatói, s más vezető szakemberei. Bevezető elő­adásában Ábrahám Kálmán rámutatott arra, hogy ked­vező folyamatok figyelhetők meg a hazai környezetvé­delmi munkában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom