Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

C sütörtök, 1987. január 29. Zenei naptár Beethoven-est Mi lehet a magyarázata annak, hogy korunk egyik legelső csellóművésze nem vonz telt házat egy kulturális gócpontban. Szegeden, amikor az időjárás is kegyesen lehetővé teszi az akadálytalan közlekedést? Lehet, hogy a kamarazene műfaja eleve megszűri, megosztja az érdeklődők körét, félreállítva a csak slágerért, csak divatosért, csak fülbemászóért, csak nagyobb hangtömegért lelkesülök jelentősebb csapatát? Pedig éppen a Perényijelenség a legalkalmasabb arra, hogy híveket, rajongókat szerezzen egy intimebb műfajnak, hiszen hangja, hangszeres produkciója, a kifejleszthető emberi képességek felső foka tévedhetetlen hatást gyakorol az elemző esztétára éppúgy, mint a hedonista, laikus szépségélvezöre. Mert mindannyian küzdünk az anyaggal — magunkkal, környezetünkkel, tevékenységünk tárgyaival — ám Perényi Miklós zenéje vigasztaló bizonyosság arra, hogy ebben a küzdelemben győzni is lehet. Míg öt hallgatjuk, azonosulhatunk vele. miként a krimik, kalandregények mindig győző, Aiindig okos, mindig sikeres, elképzelt hőseivel. Másrészt követje ő és felkent rétora temérdek igazságnak, amit csak ő tud, míg mi csupán körvonalakban sejtünk. Mandátuma, talentuma révén Beethoven szószólója, segítőnk, hogy megismerjük gazdag világunkat, gazdag magunkat, és örüljünk még örömtelen időkben is. A koncert első darabja az op. 23. hegedűre-zongorára írt a-moll szonáta volt. A •testvér: Perényi Eszter és partnere. Szűcs Lóránt nagy lendülettel indították ezt a „szilaj mailtémákat" felsorakoztató zenét. És ez így is volt rendjén, hiszen ez a darab a Pathetique-szonáta szomszédságában, s a fenyegető süketség első jelei után •keletkezett ezerszeresen élni az életet" — írta Beethoven ez idő tájt, s a felfokozott életiramból ebbe a zenébe sürgetés, hajszoltság sugárzott. Helyén volt tehát a fűtött előadás, ám az ellenpontozó nyugalom (a kínálkozó helyeken) nem mindig valósult meg. Különösen szembetűnő volt ez akkor, amikor a későbbiekben a két románc (F-dúr és G-dúr) a maga társasági, mélázó hangjával szinte kínálta a megnyugvás, a sugarasabb vidékeken való magafeledt időzés lehetőségeit. Ezeket a művésznő csak részben aknázta ki, ugyanakkor szép perceket szerzett formás építkezésével, elegáns vonókezelésével. Szűcs Lóránt jelas zongoristaerényei a románcodban feledtetni tudták a zenekar hiányát, az a-moll szonátában vezető tényezővé váltak. Perényi Miklós felléptével az erőviszonyok megváltoztak. A műsor második száma az A-dúr csellózongora szonáta volt (op. 69.). Perényit példátlan szerénysége sem gátolhatta meg abban, hogy a zenei folyamat feltétlen irányítójáLeopárd kommandó Színes, szinkronizált NSZK—olasz film. Irta: Roy Nelson. Fényképezte: Peter Baumgartner. Zene: Ennio Morricone és Gorán Kuzminac. Rendezte: Anthony M. Dawson., Főbb szereplők: Lewis C'ollins, Klaus Kinski, Manfréd Lehmann, Julio Rodrigo. Bizonyos idő után az ember mindig eljut egy pontra, amikor úgy véli: most már aztán tényleg nem érheti meglepetés. Iksz mennyiségű tapasztalat birtokában, immáron évtizednyi rendszerességgel nézői tarsolyomban, mozi-viszonylatban egészen mostanáig én is úgy hittem: kommersz, piff-puff, igénytelen, zavaros (magyarán: tökéletesen rossz) filmekkel kapcsolatosan, szerénytelenség nélkül állítva, már minden elképzelhetőt láttam. Hát most ünnepélyesen kell bejelenteni: ez kérem, nem igaz. Nincs az a rossz film, aminél galádabbal az ember ne találkozhatna. Igy is lön. A Leopárd kommandó, miként a cim gyengeelméjűeknek is könnyen fölfogható titokzatossággal, érdekfeszítően sejteti, kalandfilmféle lenne, amolyan katonaidiverzáns-agyonlövöldözős fajta. Hát kérem: még ennél is rettenetesebb. Partizánfilm, nyugati módra. Ami nem azt jelenti, hogy a keleti partizánfilmek (ugye azért még emlékszünk rájuk?) elsöprő többségben bármiben is felülmúlták volna a remélhetően mindörökre üdvös ismeretlenségben megmaradó Anthony M. Uj film Dawson művét. Sőt: látványban természetesen még alul is múlták. De csak abban. És a néző elleni merénylet is éppen itt kezdődik. Sok egyéb mellett. Mert szupertechnika, az persze most is van. Égés és robbanás, gátszakadás, földindulás, minimum húsz helyi konfliktushoz elegendő lőszermennyiség, bravúrosan fölbukó halottak futószalagon. Csakhogy amit a délamerikai, gyanúsan aktualizálni próbáló (Chile?) partizánhistória sematizmusban, primitív hatásvadászatban, melodrámában, a közepes kalandfilmek gyermeteg imitációjában művel, az szerény vélekedésem szerint kártékonyabb a régi jó szocialista sematizmusnál is. Mert most itt mindez holmi szabadságharcos bóvlimázzal leöntött, színes, szélesvásznú, cinemascope eleganciában jelentkezik. Ami pedig régiben-újban közös, vagyis a nézőt tulajdonképpen lenéző alkotói szemléletmód — az a didaktikus, infantilis „fölvezetés" nevetségességét jóval nehezebben véteti észre nézők széles tömegeivel. Megérhettük, hogy a nyugati filmgyártás kezdte utánozni a keletit eme borzalmas Magilla Gerilla-produktummal. Hát igazán köszönjük szépen. Ennél filmügyben, ha már koppintásról vun szó, volna jobb tippünk is. Ennyire azért még most sem rossz a helyzet. U. L, vá váljon, hiszen amit ma ö tud a darabról, ennek a szonátának a Beethovenjéről, az elképzelhetetlenül sok, és egyben magával ragadó erejű. Igy aztán megejtően szép dialógusokat, hihetetlenül egymásra formált íveket, díszeket és trillákat hallhattunk; felmérhetetlenül gazdag eszköztár birtokában ábrázolták azt a villágot, melyben megelőző •korok áhítata és jókedve, szertelensége és rendje éppúgy jelen van, mint Beethoven nehezen kiharcolt belső harmóniája, ahol „békés és világító biztonság uralkodik". Az első tételben kibomló barokkos ív szépségét, a Scherzo porölyös dinamizmusát, az Adagio szüIetö-enyésző vonalait, a befejezés nyugtató arányosságát csak szemelvényként idézem a szonáta élményáradatából. Befejezésül és útravalóul a D-dúr triót hallottuk (op. 70. No. 1), ahol mindhárom művész pódiumra lépett, és ahol olyan hangzási egység valósult meg, melyre Beethoven kezdettől fogva törekedett, s ráadásul olyan felfogási, formálási egység; mely mögött joggal érezhettük Perényi Miklós egyéniségének kisugárzó jelenlétét. Humán párbeszéd a hangszerek közt, nyugalmat árasztó oktávmenetek a vonósoknál, a zongora olykor orkesztrális, más helyütt már-már zongorán túli (vagv jnneni) hangja, mely ofy jól támasztotta alá a szellemtrió (2. tétel) hangulatát, olyan kamarazenei élményt szereztek, ami sokáig emlékezetes marad a szerencsésekben, előrelátókban, jól számítókban, akik kedd estjüket Beethovennek szentelték. Meszlényi László A szélmalom lakói Kedden este Szegedre beszökött a Rutin. A Tanácsköztársaság útján suhant nesztelen, havas lombok alatt. Elnézést a profanizáló Ady-parafrázisért: úgy iis "fogalmazhattam volna, hogy a Budapesti Nemzeti Színház, azzal a ténnyel, hogy a szegedi nagyszínházba hozta az utóbbi fővárosi évadok egyik igen sikeres produkcióját, Páskándi Géza A szélmalom lakói című háromfelvonásos „polgári tragédiáját", nemcsak a nagy betűs hivatásos Rutint, de az igazi, szintúgy nagy- es pirosbetűs Színházat is a Tisza-parton vendégszerepeltette. Mindez pedig meg akkor is feltétlen öröm és üdvözlendő jelenség lenne, ha semmi további megjegyzést nem fűznénk e teltházas estéhez. De fűzünk. Elsősorban az, hogy Páskándi műve próbált, neves színpadi szerző alkotása: ő az az író, aki pontosan ismeri a szcenikai hatásmechanizmusok rendszerét, a dramaturgiai követelmények útvesztőit, egyáltalán: a jó dráma — lehetőségeit. Mert rögvest le kell szögezni, hogy A szélmalom lakói, láthattuk, nem igazán jó darao. szinvonaltrendje, lendülete, ereje az első harmadtól mól lóságteljesen bár, de gyakorlatilag folyamatosan süllyedő. Katarzisra hiába varn., pedig jó néhány ziccer lappang már csupán az alaphelyzetben is. Az 1879-es szegedi nagy árvíz előestéjén Kérész Papp Dániel' szélmalmában fölvonultatott nagy tabló elrontott életek, mélységesen em >eri sorsok örvényeit rajzolja föl a közelgő, majdbe is következő katasztrófa — az árvíz — nagy, valóságos, mindent elpusztító örvénye fölé. „Szélmalom ez a föld is" — mondja-üzeni Páskándi. » Vámos László feszes, dinamikus rendezése a darao eredendő, zárt, naturális statikusságát éppúgy nem kéDes föloldani, mint újabb örömteli szegedi vonatkozás A Budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka Sinkovits Imre (Kérész Papp Dániel) és Béres Ilona (Erzsébet) A szélmalom lakóiban — Varga Mátyás bravúros, szuggesztív díszletképe az egyre bántóbb didaxist, tétel-illusztráció sort, a mindinkább öncélú, bár roppant elegáns-rutinos anarchiába torkolló hangnemet. Olyasféle érzése lehetett az embernek a nézőtéren, miniha ragyogó képzettségű embe,rek első osztályú, magabiztos rutinjukat tisztességgel alkalmazván, valami egészen kivételes dolog ígéretet lengették volna meg előttünk, hogy azután rájöjjünk: a menyasszony ugyan valóban szép. mi több, elég értékes is — de valahogyan, tudj'islen, mégsem az igazi... A színészi teljesítmények többségükben persze osztályon felüliek. Élőben látni akkora színészt, mint Sinkovits Imre, önmagában rendkívüli élmény: egy tömbből A folklór mindenkié A Dél-alföldi Néptánctanács rendezésében kedden este a Kisszínházban léptek fel Csongrád megye úttörő-néptánccsoportjai. A kétórás nonstop program nézőjének több oka is lehetett az örömre. Először is örülhetünk, hogy általános iskolás néptáncosok — vannak. Nem is kevesen. A vásárhelyi úttörőház, az apátfalvi művelődési ház csapatai, a Szeged együttes, az üllési Fonó utánpótláscsoportja, a sándorfalvi művelődési ház és általános iskola, a makói Maros együttes gyerekcsoportjai táncoltak ezen az estén, ám természetesen tudjuk, másutt is, még sok helyen léteznek, működnek iskolásokból álló néptánccsoportok. Úttörőnéptáncosok találkozója Kétségtelennek tetszik, hogy a Szeged Táncegyüttes „kisugárzó hatásának" igencsak része van ebben. Évekig egymásra halmozott sikereik önmagukban vonzerőt jelenthettek, Nagy Albert művészeti vezető és munkatársai pedig nem kevés szervező- és pedagógiai munkát végeztek a néptánckultúra terjesztéséért. Az iskolások táncos kedve nem lankad mostanában sem, amikor pedig sokféle gonddal-bajjal megvert az amatőr néptáncmozgalom (akár a többi művészeti ág). Ügy tetszik, áldozatos pedagógusok még vannak, s a gyePádár Géza: Kinn a bárány, N;igy Lásilő felvétele a makólak előadásában rekek szülei is sziveseri veszik, ha a csemeték ilyen s^ép, test és lélek épülését egyaránt szolgáló elfoglaltságot találnak. A mozgalom jövőjét tekintve is bizakodhatunk, látva, az utánpótlás jó utakon jár. Ez a másik ok az örömre. A kisszínházi bemutatón egyértelműnek, egyöntetűnek mutatkozott a kép: a gyerekeknek autentikus anyagot tanítanak, nem kell kacskaringókat bejárniuk, hogy eljussanak egyszer az eredeti néptáncokhoz. Hogy ez milyen nagy szó, tudja, aki ismeri a mozgalom történetét. Mióta világ a világ, igen nehéz igényesnek, következetesnek, célratartónak maradni, ha ott a csábítás: gyerek, színpad, tánc — nosza mutassunk valami bájosát, ne idegenkedjünk némi hatás vadászattól, kellemeskedéstől. Elégedetten állapithatjuk meg: ezen a vidéken ilyesfájta veszélyek nem kerülgetik a táncpedagógusokat. Nyilván, mert megismerték a népművészetkutatás eredményeit, és mert voksoltak: az alapoknál kell kezdeni a gyerekek tanítésat, ha azt akarjuk, hogy eleven hatású legyen a néptánc — még sokáig. Hogy a folklór lehessen r- mindenkié, S. E. faragott, nagyszerű molnára nemcsak a prímet viszi, de minden ízében érzékletes, eleven, a tökéletess pig 1:1dolgozott. Béres Ilona Erzsi! • bete hasonlóképpen professzionista alakítás, Pregitzcr Fruzsina Annus szerepében pedig szinte revelációszámLa megy: a jólelkű és szetencsétlen molnárlányka szinte dramaturgiai súlyának többszörösére nő általa. Hasonló lehetősége lett volna, érzésem szerint, a több, kiegészítő funkciót ellátó mellékszereplő közül a Mityokot játszó Agárdi Gábornak — igen nagy kár, hogy időnként „ki-kienged" az immáron kisbetűsnek nevezheti) rutinmegoldások felé. Tetszett Fonyó István Dófös Imréje, ez a makulátlanul élő. a darab talán leginkább időtlenítettnek-aktualizállnak nevezhető figurája: a szerencselovag-mivoltot rrtg önmagának is megmagyarázni tudó politikai szélkakas. S lehet sorolni tovább — micsoda névsor —, akiket most mind itt. a mi szinhá zunkban lehetett látni: Hámori Ildikó, Oszter Sándo', Kertész Péter. Harsányt Gábor. Császár Angéla... Ha semmi több. csak ennyi történik, már elégedettek Tehetünk. Es szerencsére még ezaz történt is- csöndben ideszökött a Rutin — és ió volt észrevenni, még igy is. Sőt: talán még tanulni is lehet belőle. Domonkos László Ifjúsági tanácskozás A KISZ előtt álló időszerű feladatokról tanácskoznak öt napon át Gyöngyösön az egyetemek és főiskolák KISZ-vezetői A szerdán megnyílt találkozón részt vesznek az ország valamenynyi felsőoktatási intézményének ifjúsági vezetői. Az eszmecserén a többi között előadás hangzik el arról, hol tart a KISZ XI. kongresszusán elfogadott program megvalósítása, mi a KISZ szerepe a politikai, gazdasági életben. Az előadásokon, tapasztalatcseréken kívül kulturális rendezvényekre is sor kerül: klubfoglalkozásokat, kötetlen beszélgetéseket folytatnak a február elsején záruló konzultáció résztvevői (MTI) 4