Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
r Szerda, 1987. január 28. 8 lAsztó fejvétele) ,. meg a sós homokra ELÖADAS A DÖNTÉSEKRŐL A Taurus KISZ-bizottsága, valamint a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa pénteken délután 2 óra 20-kor fórumot rendez a gumigyárban. A kollektív döntések elmélete és gyakorlata címmel Kindler József, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense tart előudást. Az üzem megközelíthető a 42es busszal, ami a Bartók Béla térről indul 2 óra 10 perckor. A VÁLLALAT TÁRSADALMA Holnap, csütörtökön délután 3 órakor a Technika Házában az szvt • Csongrád megyei szervezetének nyugdíjasklubja rendezésében A vállalat társadalma cimmel Szentpétery István profeszszor, a JATE szociológiai tarfszékének vezetője tart előadást. KÖTVÉNYEK A NEGVES IKREKNEK Nagy László, az Állami Biztosító főosztályvezetője kedden „Életút" biztosítási kötvényeket adott át a debreceni negyes ikreknek. Mindegyik gyerek huszonnyolcezer forint névértékű kötvényt kapott. NYUGDÍJASOKNAK ÚJSZEGEDEN Holnap, csütörtökön délután 4 órakor a November 7. Művelődési Házban tartja foglalkozását az újszegedi nyugdíjasklub. Az érdeklődők Paulik József, a városi pártbizottság munkatársa gazdaságpolitikánk időszerű kérdéseiről szóló előadását hallhatják, PARTNAP FELSÖVAROSON Az MSZMP Felsőváros I. és a postások nyugdijasalapszervezete január 30-an, délután 4'órakor pártnapot tart a Római körút 31. szám alatti párthelyiségben. Az előadás cime: Gazdaságunk helyzete és az idei főbb gazdaságpolitikai feladatok. Előadó: Zsoldi Dorottya, a városi pb politikai munkatársa. TANSZÉKFOGLALÓ ELÖADAS A Szegedi Orvostudományi Egyetem tanácsának holnap, csütörtökön délelőtt 11 órakor, a Szemészeti Klinikán megrendezendő rendkívüli nyilvános ülésén Dési Illés egyetemi tanár, a Közegészségtani és Járványügyi Intézet igazgatója kísérletek szerves foszfátok neurotoxfkus hatásának megismerésére és kivédésére cimmel tartja meg tanszékfoglaló előadását. MŰVÉSZET ÉS KÖZÖNSÉGVITA Az MSZMP megyei bizottságának oktatási igazgatósága. a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Művészet és közönség címmel vitát rendez ma, szerdán délután 2 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központban. A nagyszabású rendezvény közreműködői, akik vitaindítót tartanak, s egyben a jelenlevők kérdéseire válaszolnak: Aradi Nóra, Fukusz György, Kárpáti Sándor, Koncz János es Vitányi Iván. 0 fok körül Várható időjárás az ország területén ma estig: Eleinte délnyugati, nyugati, észak, nyugati, északi szél valószínű. A szélerősödés miatt az északi éa a keleti országrészben hóátfúvások várhatók. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet általában —6 és —11 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet —4 és plusz 1 fok között alakul. EGYHÁZI VEZETŐK ÁLLAMI ESKÜTÉTELE i Fábián János, az Esztergomi Főegyházmegye kormányzója és Mészáros Lajos, az Egri Főegyházmegye kormányzója Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Paskai László koadjutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. Ugyancsak esküt tett Kontra Éva, a Magyarok Nagyasszonya Társaság karitatív női rend általános főnöknője. TOVÁBBKÉPZÉSI ÉVAD Konzultációsorozat kezdődött kedden a bábolnai iparszerű kukoricatermelő közös vállalatnál. Az idei továbbképzési évadban — januártól augusztusig — a 265 taggazdaság 2500 hazai és 500 csehszlovákiai szakembere képezi tovább magát. Elsőként — most keddtől péntekig — a taggazdaságok föagronómusai, főmérnökei és művezetői összegezik az elmúlt gazdasági év termelési eredményeit. MEGBESZÉLÉS A MEGYEI VÖRÖSKERESZTNÉL A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei vezetősége tegnap, kedden megtartott ülésén a hódmezővásárhelyi üzemi elsősegélynyújtó tanfolyamok tapasztalatairól, az üzemi segélyhelyek működéséről hangzott el tájékoztató, majd a véradó-propagandáról és az önkéntes ápolónők tervezett kongreszszusi vetélkedőjéről esett szó. LEZÁRTÁK A FELÜLJÁRÓT Kedden lezárták Győrött a Fehérvári úti vasúti felüljárót. A Székesfehérvárt Győrrel összekötő 81. számú főút városi szakaszán levő felüljáró műszaki állapota leromlott, pillérei elvesztettek teherbíró képességüket. MICIMACKÓ KUCKÓJA Az Ifjúsági Ház Micimackó kuckója című gyermckfoglalkozásán ma, szerdán délután 5 órai kezdettel a bölcs bagollyal ismerkedhetnek meg az apróságok. ELÖADAS-SOROZAT A SZEXUÁLIS KULTÚRÁRÓL Bérletes előadás-sorozat kezdődik középiskolásoknak ma, szerdán délután 5 órakor az Ifjúsági Házban a szexuális kultúráról. Első alkalommal a pszichoszexuális fejlődés kibontakozása cimmel Haraszti László tart előadást, majd levetítik a Kamaszok cimű francia filmet. Büntetőeljárások Szempont — Ha már mindenárul) nősülni akarsz, legalább szép nőt válassz! — Miért? — Mert attól könynyebben meg tudsz szabadulni. NYILVÁNOS BETEGBEMUTATÓ Pénteken, 30-án este 7 órakor az I. Számú Belgyógyászati Klinika tantermében nyilvános betegbemutatást tartanak az érdeklődő orvosok részére. TANÁCSKOZTAK A NÉPFRONTNÁL A Hazafias Népfront megyei titkárságán tartottak megbeszélést tegnap, kedden délután. Szóltak ezen u tizedik békekonferencia óta végzett munkáról, és tájékoztatták a XI. békekonferenciára utazó küldötteket. BANYATÜZ A MECSEKBEN öngyulladásos bányatűz keletkezett a Mecseki Szénbányák Pécs Bányaüzemének hatodik szintjén. A hagyományos, fabiztositású frontfejtésben hétfőn időben észlelték a tüzet. A munkahelyet és a szomszédos fejtést is kiürítették, igy személyi sérülés nem történt. A bányamezőben eddig mintegy 8(J0 tonnás termeléskiesést okozott a tűz. Megfékezésében az érintett területen dolgozó 300 bányász többsége részt vett, néhányukat pedig más termelőhelyekre osztották be. A fejtés légbehúzó oldalán a kedd estére elkészült a két tűzzáró gát egyike, amelynek zárását nyolc órán át ellenőrzik. Ezután megépítik a másik tüzzáró gátat, hogy n levegő-utánpótlást ily módon elvágva „megfojtsák" a bányotüzet. Büntetőeljárás indult — előzetes letarióztatás mellett — lopás bűntettének alapos gyanúja miatt Kovács Ferenc (Szeged. Debreceni u. 26.) 10 éves büntetett előéletű foglalkozásnélküli ellen. A vagyon el'.eni és más bűncselekmények elkövetése miatt már többször elitélt gyanúsított néhány hete egy éjszaka betört Szegeden egy lakásba, és onnan televíziót, rádiót tulajdonított el. több mint 3 ezer forint kárt okozva. Sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás Csikós Mátyásné (Szeged. Olajos u. l/G.) 36 éves büntetlen előéletű foglulkozásnélküli ellen. A nyomozati adatok szerint a gyanúsított az 1KV házfelügyelőjeként a lakóktól beszedett bérlői dijakból 1984 októberétől mintegy 87 ezer forintot nem fizetett be vállalatának, azzal sajátjaként rendelkezett. Verekedés é.s közveszélyes munkakerülés szabálysértése miatt 60 nap elzárással sújtották Csanádi János (Rúzsa. Tanva 1014.) 19 éves foglalkozásnélkülit, mert nemrégiben Ötlömösön a vendéglőben szóváltást követően ököllel megütött egy férfit, aki az ütéstől a földre esett. Ezenkívül a munkaképes. egészséges elkövető tavaly december óta nem végzett munkát.. Garázdaság szabálysértése miatt 25 nap elzárással sújtották Szekeres István. (Szeged, Szamos u. 5'B) 54 éves betanított munkást mert tavaly novemberben ittas állapolban Szegeden a Napsugár bisztróban minden indok nélkül szidalmazni, lökdösni kezdett egv férfit, majd az utcán folytatta a zaklatást. Az egyik intézmény portájára menekülő sértettet követve ordítozott a járókelőkkel, az illető férfit pedig a portásfülke ajtajának lökte, amitől az betört. IIA LA LOS BALESET Csongrád külterületén egy személygépkocsi elütötte a kerékpárját toló Hajdú András 72 éves nyugdíjast, csongrádi lakost. Az idős férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Hajdú András a már féktávolságon belül levő személygépkocsi elé lépett. Fóliaródli DELMAGYARORSZAG A MuRyar^SziirialiMa Munkáspárt Szened Variisi niziitlsauának napilapja Fónorkontő; sjz, Simun István Füszcrki'sztö-hctyi'Urs: S/avay István Kiadja a Csongrád Megyei l apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség es kiadiivallalat: Szeged, Tanaeskii/tarsasag. ulja 10. Sajtóház hltu — Telefon: t)-fc3J. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, llajpsy-y.silinszky ulea. 2K, bTiu. Igazgaio: Surányi IlUor. — Terjeszti a Magyar l'osta. Előfizetheti) a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 4J forint — ISSN: 0133-025 x • A sapka farka Ember legyen a talpán, aki a divatba bele mer szólni. Nem a tervezőkre gondolok most. Azok akármit kitalálhatnak. Olyan költetné-nyeket is, hogy falnak megy tőle, aki nézi. A szabadidöcuccot akár nagyestélyi puccnak is minősíthetné, ötlik a fürdöruhadivatot, több hullámban, pedig az anyaszült meztelenség hódít már évek óta. Látttim a nyáron • is, senki nem figyelte a ruhát, ellenben, ha csak a melltartóját vette is le valaki, rajkötelékben rajzottak körül a férfiúi szemek. Bolond a divat. Most azonban meéint, kötelességem beleszólni. Honnan tudná meg különben a nyájas olvasó, akár ötven év múlva is, hogy volt olvan ideje szép hazánknak, amikor farka nőtt a sapkának? Közel járhat már — vagy még? — a negyvenhez Berci, akihez egy eszes kiszólás fűződik. Egyetlen oldalcsapással agyonvágta a hajdivatot. A lófarkas frizura járt akkoriban. Ha némelyik üstökösünkből .akkora csóva ereszkedne, mint amekkora a női,fejekből kinőtt, biztosan gyakrabban jönne vissza, magát mutogatni. Akkor mondta tehát Berci, villámló eszével: ő még nem látott olyan lovat, amelyiknek a feje után mindjárt a farka következne. Sorba nyerte szegény a fogalmazási versenyeket, mégis matematikus lett belőle. Akkora ésszel csak a számitógépek birkózhatnak meg. Azt fejtsd meg most, fiam, Berci, a sapkának hogyan nőhet farka? Segítek egy kicsit. Annak is van már húsz esztendeje, hogy az autókulcsnak is kezdett farka nőni. Azért, mert akkor mar nem figyelte senki, hogyan pörgeti ujjai között Urgümbürgüm a sima kulcsot. Kellett hozzá valami szőrös függelék. Két másik állomása is lett hamarosan a szőrnek. Kulcsostul nem lehetett begyűrni a zsebbe, ha pedig kilógatták belőle, elveszthették. Külön akasztót csináltattak rá, és a nadrágnak arra a .tájára akasztották, ahol a még régebbi úri divat szerint az óralánc táncolt. Képzeld csak el, mennyivel izgalmasabb egv nyestfarok, mint az óralánc! És mennyivel másként himbálja magát a nadrág elején! A másik hóbort az autóba vitte be. és a visszapillantó tükör alá akasztotta. Ez már majdnem akkora volt. mint egy hibrid gumibot. Lázba is jött tőle a rendőr. Most pedig, talán észrevetted már, megjelentek a szőrös farkú szőrsapkák is. Azok viselik, akik megátalkodott vehemenciával hirdették eddig, az ő fejük fagyállóval van föltöltve. Amikor a hosszú faRyok kipusztították már koponyájuk zsenge termését, és Bánfira is hiába költötték pénzeiket, az angoramnffnal is szőrösebb satyakokat. csináltattak, és abba dugták fejeiket. Akármely ik puli megugatta volna őket Ejtőernyős dzsekivel, pipasznrfnrmerral, csónakos bakanccsal, gázálarcos haditarisznyáva! az igazi! És akadt mindjárt, aki kipróbálta, hogyan illene rá n menyétfarok. Tetszhetett |a népeknek, mert jól megbámulták. Elmentek a szűcshöz. és rókafarkat is vettek hozzá. Egyik kicsi, a másik nagy, mindjárt más a fantáziája. Ha télen is csípnék a legyek, mindjárt nem kellene vakaródzni uk. Látod, fiam, Berci, ennyire változik a világ. Az is megeshet, az ember feje után mindjárt a róka farka jön. Utána meg az alattomos, ocsmány kór. az AIDS? Mert ezek a fiúk legtöbbször párban járnak. Egyiknek egy sapkafarka van, a másiknak kettő. Hogy össze ne téveszthessék magukat mással. Akkora ötlet ebben is van. mint a rúzsban, vagy a fülbevalókkal kipil.vkézett fülben. És milyen szép. milyen férfiasan himbálódzik az egyik, mennyire kecses és szende a másik! Édes fiam. Berci! Hol vannak már azok a régi, jó, békebeli lófarkak? Horváth Dczsö DM Röviden Vigyázz!