Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
r Szerda, 1987. január 28. 5 Környezetvédelmi pályázat Ábráhám Kálmán állam- munkahelyi kollektívák, latitkár, az Onszágos Környe- kóközösségek. egyéb kisebb zet- és Természetvédelmi közösségek vehetnek részt. Hivatal elnöke kedden saj- felajánlva a természetes, tótájékoztatón jelentette be, vagy épített környezet egy hogy az OKTH pályázatot pontosan körülhatárolható indít „A szebb, emberibb területének közösségi célú környezetért" címmel. A védelmét, fejlesztését, renMagyar Televízió és az dezését, vagy egyéb környeOKTH kezdeményezésére zetvédelmi feladat megoldáminLsztériumok, főhatóságok, sát. megyei tanácsok és társaA pályázatot a Magyar Televízió Natura szerkesztőségéhez (1810 Budapest, Sza...,.,. badság tér 17.) kell benyűjJ.o forintot ajánlottak fel a ,anj ,987 marcius A legeredményesebb palya- birálóbizoltság ez év majus zoxnak. A kezdemenyezes dalmi szervezetek csat la koztak a pályázat meghir detöihez, s csaknem 15 mii célja, hogy a társadalom legszélesebb rétegei társadalmi akciókban konkrét környezetvédelmi feladatok megoldásában vegyenek részt. Annál is inkább szükvégéig dont a pályázatok elfogadásáról. Az elfogadott pályaműveket 1989. május 17-éig értekelik és döntenek a pályadijakról. A városok, nagyközségek, ség van erre — mutatott rá kozsegek, üzemek kategóriáaz államtitkár —, mivel az ban 3 millió 500 ezer l'orinállam csak a társadalmi tot, a munkahelyi csoportok erők bevonásával, aktivizá- kategóriában 1 millió forinlásával képes elérni a kör- tot, az egyéb közösségek kanyezet megóvására kitűzött tegóriájában pedig 600 ezer télokat. forintot kapnak az első díA pályázaton települések, jat nyert pályázók. magyar zene a rádióban Az Üj magyar zene a rádióban cimü — a közönség, a kritikusok és a Kórusok Országos Tanácsa 1986. évi díjáért rendezett — zenei seregszemlén a zenekari művek közül a kritikusok zsűrije Dubrovay László Szimfónia című művének, a közönség zsűrije Durkó Zsolt Széchenyi-oratóriumának ítélte diját. A kamarazenekategóriában mindkét dijat Mártha István Babaházi történet című alkotása, a KÖTA díját pedig Vajda János Alleluja című kórusmüve kapta. A Magyar Zeneművészek Szövetsége elnökségének különdíját, amelyet a seregszemlén legjobban szereplő fiatal zeneszerzőnek ajánlottak fel, Mártha István a Babaházj történet cimü müvével nyerte el. (MTI) Áz idő édesgyermekei Három évtized A telephelyet kinövik, ugye? Farkas József közel három évtizede az Universal Vegyipari Szövetkezet dolgozója. -Több mint két és fel évtizede főkönyvelő. Tobb korszakváltást, nagy fejlődést követhetett végig munkahelyén. A szövetkezet eredményeit, fejlődését tükröző adutok az ő asztalán találkoztak. Nem elégedett meg a passzív regisztrálással. részt kért a fejlesztőmunkából is. Egyike azoknak a« kevés embereknek, akik elegedettek a fizetésükkel. Munkatempója, szövetkezeti fanatizmusa szintén ritkaság. — Kérem, beszéljen arról a szövetkezetről, ahová 1958ban belépett! — Nem főkönyvelőnek, hanem mindenesnek jötítem. . — Már decemberben megvan ez az érték a 200 millión, és a Il-es telepen is közelit a termelési értékünk évente a 100 millióhoz. — A Il-es telepen is ön irányította a beruházást? — Szeretem ezt csinálni. A meglevő munkák mellett nagy teher volt. Bár ha intéz valamint az ember, teljésen mindegy, hogy 10 milliós vagy 100 milliós y nagyságrend. Az utánjárásban nem sok klönbség van. A rendeletek átnézésére, a költségvetések ellenőrzésére • már az- irodában nem jutott idő. Ezek mindig otthoni feladatok voltak számomra. Manapság már nem mondhatja egy főkönyvelő, hogy ő csak számvitellel foglalkozik, mert akkor előbbutóbb a hullámok összecsapnak a feje felett. MüszakiAkkor itt összesen tizenöten kötöttük az adásvételi szer , dolgoztak Arbevetélunk ződéseket. Szerencsére, biz- la2 1S próbalom megismerni évente szük 2 millió forint Unk bennünk ezeknek a volt. Főleg éppen- aktualis parcelláknak a korábbi gaza termékeinket, és beruházási elképzeléseinket is. De ..síim tudja, mi az idő." (Jack Kcrouac: Uton) Errilékezzünk csak: Síim alakját Jack Kerouac alkotta meg világhírű regényében. Süm zenész. Időnként réveteg tekintettel mered — ügy tűnik akár órák hosszat magába (vagy inkább a világba?) mélyedve játszik, fura, ismeretlen hangzásokat csal elö, nekivadul és megnyugszik, harmóniákat teremt és harmóniákat borit föl, rövid futamokat hosszúnak éreztet és megfordítva, s mindezenkpzben vasfegyelemmel tartja magát összhangzattani. szerkezeti, metodikai törvényekhez. Tudja, mi az idő. Zenész. A Deep Purple Magyarországon Később - kiderül: azért amint apró l-élckveszt-j hanem. Sót. Ami túlzclt köny- az ido-óceánon valaminvfcdség, hányaveti nemtő- iyen távoli sziklás és naprödómség, amolyan „lekent" .-ütötte part felé, Salvador stíl az egyes dalok előadás- Dali szétfolyó- idője a dobmódját jellemzi, részben szerelésre csavarodik, a szigorúan alkalmi, részben mellből kiáltás törne föl az — igazi -hivatásos óriás- égre, lelkesítő és kétségberutinnal elleplezett. Ha eset- esett — az idő lebírhatatleg kicsit „csúszkál" ez-az, lanságával viaskodó. Bűvötiz. másodpercen belül tesznek róla, hogy megfeledkezzék ilyesmikről a netán kevésbé eksztatikusán figyelő. Idővel nem' is hiányolok semmi mást — csak _ _ egy kis „slimséget". Öröm- tággal tudják, érzik, végrezenét. tipikusan Deep hajtják, amit láthatóan várPurple-modru. Azt a rend- rak töiüki egy jottányival Az időről persze egeszen kívül jellegzetes „Purple- sfcm advan ki többet mamásképp tudott proust és soundot", amely egyszerre gukból, mint amennyit felLukács György, megint más- jcienti ritmus (dob-basszus) tétlenül szükséges. LegfolSín1 SSÜ^ASPA lélegzetelállító, akár a világ Az viszont vitathatatlan: a -nyugtalanító mivoltát is 0kán: eppen csak beiekorbennünk és mögöttünk-fö- megragadni képes zaklatott- tvintas a méregpohárba, lőttünk élo idö egeszen het- ságáj és a hosszú-hosszú Mondhatjuk, hogy az egész let. Kesöbb persze minden megy tovább a maga űtján. A Deep Purple egeszen Köznapi értelmezésekben is dőgyermek: teljes biztonbetéteket. köznapi megjelenesi formáktol a roppant magas >mP">v.zacH* szintű előadóművészét kü- Egymásnak önfeledten feleilön bözö . mélységeiig terjed- petö, virtuóz hangszertudáshet. Amikor hétfőn este a BuidapessH. Sportcsarnokban a jó öreg magyar szervezési technika következtében tumultuózus bejárati jeleneteken túlesett tizenkétezer ra épülő szólókat. Gillan elképesztő hanganyagát, lamellyel vi'lághirüve tette ínég a Jézus Krisztus szupersztárt is. Azután egyszerre ez is koncert eléggé változékony színvonalú (aminthogy az is), hogy az összteljesítmény erősen hullámzó, hogy a vége felé már majdnem mindegyik régi nagy szám előjön, a Black Night és a Smoke on the Water, a (Ilusht és a Fireballt kicsit hiányoltam) azért legalábbis sejdíteni kéne, mi minden .,.,...,.. . , is lehet — magasban és ember a világ legujabbkori megváltozott. Először a leg- ri1éiyben — ebben a mi vikör.nyűzenei históriájának újabb 1984-es nagylemez lágunkban az idö. Még akcgyik legnevesebb gárdáját *-imadó dala, a Perfect kor is, ha nem zenész az köszöntötte, ez az annyira Stiangers, azután ... változatos, kimeríthetetlenül összetett időfogalom speciális jelentőseket kapott. A ember Deep Purple, „minden idők legnagyobb hatású Fiard íock zenekara", az iskolateremtő szupercsapat ugyanis ... áhítatos^ csönd a teremben. Jon hord bevezető futamai az orgonán. Sweet child in time. Édes gyermek az időben, A műfaj egyik legtökéletesebb darabja. Domonkos László hiánycikkeket gyártottunk. daj A/ aláiras pillanatában (,uhon ke" lenni a Piac >s" Ld/:^nk..SlaJPP_unt.: a,L.°!.t:b?n Ugyanis fizetni nem nagyon meretében is. tudtunk volna. De májusra — 1986-ban megvették a főzött szappanhoz készítettünk szert, hajolajat, kulon- ,etl pénz a gazdálkodásunk Szegedi Magas- és Mélyépítő fele koromlakkot. Ezek a eredményeként. 1968-ban itt Vállalat Kenyérgyári úti tetermekek 25 ev.g eltek. Jol és a Környezetünkben szinte lepét. jövedelmeztek, pedig az el- épületet sem lehetett látni épületet sem lehetett unni _ A réaebbi területen eso CIKKCK osuijun sze.epej- ^ épjtkczcobe fogiunk. Még- csak úgv tudtunk új termetek. No, meg kozponí' elhn- „„HÍ<; ,IOV HOOV ÍJ C-IÍ-',I ... , í ,,, . j ,.„.„*,-.CK.S, not-üni- p ° gy' gy J kekkel foglalkozni, ha egy tai widsfc J ezeket nekünk szabadalommal védett - korabbi terméket kicserélgyartani is kellett. Később ndvn termelését eev felvo- .KnraDD1 ler™eKel "'"ere fűzionúltunk a kultűrcikk- ! "" ' —" tU"k aZ uJdonsaggal A ket szövetkezettel. — S a jövedelemből totta fejlesztésre is. — Az első fejlesztési epuletben kezdtük teicpen a beépítettség szinmeg. Ez már hozott nyeresé- ,e 10() százalekos, s még a fu- get. Három ütemre tervez- hordótárolás is gondot okotuk a beruházást. Először a Z(,u. Megnéztük az SZMMV el- nehézvegyipari részeket ke- elad6 telepét, és megállapíképzelésünk meghiúsult, szítettük el. A Ddvp után tottuk, hogy nekünk megi'eKaptunk volna telephelyet űjabb és újabb vegyipari [eine s olcsóbb is volt egy 1963-ban, de megvásárlásá- cikkek gyártásába fogtunk. építkezésnél ez a megol'thoz, felszereléséhez nem ve- Ebben nagy ' szerepe volt das Nagy tomegü termékehettünk fel hitelt. Akkor Laczkó Istvánnak, hiszen ő ket' iehet itt gyártani. Ezt a pénzhez elsősorban a ter- ízig-vérig vegyész. Szeren- termelésünket döntően szovmelöszövetkezetek jutottak, cséré, kaptunk bankkölcsö- jet exportra szánjuk. Az új Pedig kellett volna nagyon nőket és szövetkezeti hitele- telephely birtokában terüleegy telephely. Hét helyen ket. Végül is 50 millió fo- ti gondjaink jó ideig nem dolgoztlunk a varosban, s rintós beruházás lett az még Szentesen is volt szap- építkezésünkből. Másodszorpaníőzö egységünk. ra ide telepitettük a kul— Mikor lett főkönyvelő? túrcikkgyártást és a szap— Ezzel a munkával 1960panfőző műhelyünket. ' Legkésőbb az iroda jött ki. ban bíztak meg. Utána hamarosan elvégeztem a mérlegképes könyvelői tanfolya- jelenlegi árakon mot. Ezután mindjárt okle- lehet az értéke? veles árszakértői vizsgát tettem. Később nekiláttam az okleveles könyvvizsgálói végzettség megszerzéséhez. Hogy mindig jól ment a munka, abban rengeteget segített a biztos családi háttér és a kollégáim tenni akarása. lesznek. — Mit mutat a főkönyv a szövetkezet 1986-os évéről? — Az eredményünk várAz akkori 50 milliónak hatóan most is az egy évvel mekkora "korábbi szinten lesz, vagyis hozzávetőlegesen 50 millió forint. Ezt létszámcsökken— Felül van a 200 milli- tés mellett értük el. Közben ón. Ha most bármelyik léte- dolgozóink jövedelme 6 szásitményünkkel valamilyen zalékkal emelkedett, de hiba történne, a helyreállí- érezzük már azt is, hogy tartása ötször annyiba kerül- talékaink a jövőre nézve' véne, mint az eredeti, könyv gesek. szerinti értéke. — Mikor sikerült megvásárolni a sokáig várt telephelyet? .... , . . Egyre több gyertya gyula verbeli professzionisták ,ad meg a spürtc.sarnokban, minden jó és rassz tulaj- a már eddig is maximális donságával áldva-verve állt oiztonsággal használt lézerelöttünk az időben. háttér kifejezett műgondal a gvonyoru dalra komponalt. A kezdet: tűi a pánikger- Ki tudja, mi minden rajesztó-agyonnyomakodós be- gadja magával ilyenkor az jutáson, -helykeresésen. Ed- embert, hiszen a zene hadán — lan Gillan hosszasan tása köztudottan érzéki jelmonoítogizál angolul, ano- ]egű. de bizony, lehetséges yyan elfigyelem, eléggé táj- m<«st magukat Gillanekat, szólásosan, bokol a közön- • az évtizednyi zűrök után ségnek, kicsit dicséri az ismét összeállt eredeti nagy országot, a várost — mi- Deep Purple-t is valami közben az elsö-két-három mágikus erő keríti hatalszám. már tisztesség ne, es- mába. Ez már az a hangzás, 6ék szólván, szinte csapni- az a zene, az a hangulat, vaió, (És még csak nem is Ee az a hatás: a lépcsőzeDeep Purple-szinten mérve, tc-s építkezésű, vissza-visszaTán még a néhai Kristály térő alaptéma variánsainak jobb napjaihoz képest is.) fokozása magával ragadó. A Közben Ritchie Blackmore, szólórésznél, észrevehető, a legendás gitáros-zongoris- végre már megszűnt körüta hangszerével valami baj lőttük a világ, a szó szoros van. Gillan beszél, a közön- értelmében mintha belebújsóg üvölt, Blackmore-ék nának a dalba. Az édes hangolgatnak. Igv veszi hak- gyermek az időben átlényer.ira a -dolgot egy világhírű gül, ki tudja, mivé inkárnácgyütfes Budapesten? ladik, mindenesetre látni, zásával és fejlődésével — vált az akkor már főiskolai négyéves képzést Kétszáz éves egyetem Idén ünnepli fennállásé- falai között még ma is oknak 200. évfordulóját az Ál- tatnak. A múlt század utollatorvostudományj Egyetem, só évtizedeitől — a terméa i.,i,;i0.,m„ ,c szettudományok kibontako A jubileumra május 25. , . , és 27. között ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik az universitais: egyetemi ta- ra,ngul- ... _ , nácsüléseken elevenítik fel ,olyUto inlezmeny nemzet" az intézmény két évszázados kozi hiru- egyetemi szinvotörténetét és fejlődését, ki- nalű szellemű állatörvoemelkedó professzorainak oktató- és kutatóbázissá, munkásságál; hazai es nemzetközi tudományus ülese- A lelszabadulas utan nőket. kerekasztal-beszélgeté- hány ev'g az Agrarludomáseket tartanak. nyi Egyetem önálló karaként, majd 1952-től Allat1787. februárjában szüle- orvostudományi Főiskolatett meg a magyar királyi ként folytatta munkáját az helytartótanács utasítása intézmény-: hallgatói ekkor arról, hogy létesüljön a Pes- már doktori címmel végezti Egyetem kebelében állat- ték tanulmányaikat. 1962gyógyászati tanszék, amely tői Allatorvcvstudományi az orvosokat állatjárvány- Egyetem néven működik az tani ismeretekkel látja el. universitas, s ért el — nem 1851-ben már Pesti Altat- utolsósorban a mezőgazdagyógyintézet néven folyt az ság szocialista átszervezéséelsősorban gyakorlati jelle- vei megnevekedett állatgü képzés, s a kiegyezés egészségügyi teendők ellátáutáni években készültek el sára — az oktatás és a tuazok az olasz reneszánsz dományos kutatás terén Sostilusú épületek, amelyek ha nem látott fejlődést. — Mit terveznek 1987-re? — Mikor lett tisztán vegy- _ Beruházásunkhoz a kölipari profilú szövetkezet az „önkérelmünk már bent Universal? van az Okisz-nál. A szerve— 1976-ban. Kultűrcikk- zet , anyagi lehetőségétől, részlegünk ebben az évben szovjet partnereink áruel— Amikor a jelenlegi I- alakult át kisszövetkezetté, lentételezésétől függ a hiteles számú telephely megszer- Már korábbari a szolgáltató folyósítás. Az idén mindenzését elhatároztuk, ez a te- egységünket átadtuk a Kom- képpen megindítjuk a kisérrület 18 tulajdonosé volt. f„rtnak. Az első nagy telepi leti üzemet, és 1988 második Ezt a máslél hektá.rt sike- helyünkre 80 millió forintos félévében várható nagyobb rült megszereznünk. árbevétel elérését kalkulál- továbblépés a beruházásban. — Hogyan? tuk. Most már bőven felül Egyéb terveinkről elmondanám, hogy tovább bővítjük a Wella-kooperációban készülő termékeink számát űj parfőmmel jelentkezünk, néhány régi cikkünket megújítjuk. Fontos a forgóalap bővítése. Szeretnénk n 6 százalékos bérszínvonalemelkedést tartani. S természetesen nem mindegy, hogy hogyan alakul az eredményünk, mert ilyen nagy fejlesztés előtt rendkívül fontos, hogy minél nagyobb összeg legyen az érdekeltségi alapunkban. Böle István Szovjet és magyar közös kiadványok A szocializmus piolitikai rendszere — Funkció- és fejlődéstendenciák címmel jelentetett meg közös kiadványt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tudományos szocializmus tanszéke és a kijevi Állami Sevcsenkó Egyetem filozófiai karának tudományos kommunizmus tanszéke. A kötet szerzői: Farkas Dezső és Vlagyimir Antonyenko tanszékvezető egyetemi tanárok. A közreadott tanulmányokban ismertetik Marx, Engels és Lenin rfézeteit a szocializmus piolitikai rendszeréről, foglalkoznak a fejlett szocialista társadalom pölitikai éi gazdasági viszonyaival, a szocialista demokrácia tökéletesítésével, a politikai döntések tudományos megalapozottságának témájával, a politikai kultúra szintjének emelésével, s a nemzetközi kapcsolatok kérdésével. (MTI) > NEB-ülés A Szeged Városi Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap, kedden tartolta idei első ülését. A testület elfogadta az 1987. évj munkatervet, és jóváhagyólag értett egyet a földterületek mezőgazdasági célú haszonbérbe, illetve tartós használatba adásával, a részesmüvelés alkalmazásának tapasztalatairól szóló viasgálati anyaggal