Délmagyarország, 1987. január (77. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-21 / 17. szám
4 i Szerda, 1987. január 21. Szakadék A harmadik világ problémáiról Jelenleg a világ percenként másfél millió dollárt költ fegyverkezésre. 1980— 84 között a fegyverkezési kiadások évente 3,6 százalékkal nőttek, azaz gyorsabban, mint a világ összes országának gazdasági teljesítőképessége, ami a fenti 4 évben 2,4 százalékos növekedést ért el. A világ öszszes katonai jellegű kiadásának mintegy 16 százaiéikát ma már a fejlődő országokban fordítják fegyverkezésre. Abban a térségben, ahol az emberiség háromnegyedét adó lakosság a világ összjövedelmének csak 20 százalékával rendelkezik. S mig az utóbbi másfél évtizedben a „fejlett" világ katonáinak létszáma 5 százalékkal csökkent, addig a fejlődő országokban 55 százalókkal növekedett. Afrikában például az utóbbi tíz esztendőben közel egy százalékkal nőtt évente az egy főre eső fegyverkezési kiadás — s ugyanakkor jó egy százalékkal csökkent évente a fejenkénti élelmiszer-termelés. Afrika egészségügyi költségvetését évente fedezné a 17 legmodernebb bombázó repülőgép ára. Egy atomtengeralattjáró megépítésének költsége nagyjából olyan összegű, mint a 23 legfejletlenebb fejlődő ország 160 millió gyermekének oktatási költsége. S a Földünk területének és lakosságának is mintegy 50 százalékát kitevő, úgynevezett harmadik világban — Latin-Amerika, Ázsia, Afrika térségében — 2050 millió gyermek nem járhat rendszeresen iskolába. Évente több mint 12 millió gyermek 'hal éhen. Több mint 1500 millió ember semmiféle orvosi ellátásban nem részesül A gyorsuló ütemű fegyverkezés — soha egyszerire ennyi háború nem folyt a Földön, mint ma — éhínséget és nyomort jelent. A világ jelenének és jövőjének, az emberiség sorsának két alapvető, meghatározó fő kérdése, problémája napjainkban a fegyverkezési hajsza, a nukleáris háború veszélye, valamint az egyre szélesedő gazdasági, életszínvonalbeli szakadék, amely a fejlődőnek nevezett világot a fejlettől elválasztja. Óriási feszültségeket teremt a fejlődő országok gyorsuló ütemű fegyverkezése; túlnépesedése és népeinek éhezése; sok helyütt csak nyomort termelni képes deformálódott gazdasági szerkezete; függőségi viszonyai; ziláLt társadalmi viszonyai; kulturális elmaradottsága. A fegyverkezés és az elmaradottság összefüggéseinek feltárása elsősorban a politikusok és a tudományos kutatók feladata: az ellentétek, az egyenlőtlenségek felszámolásáért, a haladóbb, emberközpontúbb gazda&kgi és politikai szerkezet megalapozásáért sokat tehetnek és tesznek a világ békemozgalmai. A szolidaritás kifejezésére szervezte éppen egy esztendővel ezelőtt Szegeden az Országos Béketanács keretében alakult fejlődési bizottság és a József Attila Tudományegyetem azt a tudományos ülésszakot, amelyen a harmadik világ problémáival foglalkoztak. Az elmaradottság és fejlődés társadalmi, gazdasági gondjaival, a militarizálás elméleti és politikai összefüggéseivel foglalkozó szakértők i ott elhangzott előadásai az OBT ós a JATE kiadványaként a napokban kötetbe szerkesztve jelentek meg. A Szakadék címmel kiadott könyv — amelyhez Anderle Ádám írt előszót — tíz, igen színvonalas kutatómunkával megalapozott tudományos előadást tartalmaz. Bodnár László értekezése azt vizsgálja, hogy milyen a szerepe a harmadik világnak a nemzetközi jog fejlődésében. Az Amerikai Egyesült Államok második világháború utáni latinamerikai katonapolitikáját elemzi Fischer Ferenc, s a latin-amerikai militarizálás problémáihoz visz közelebb Király János tanulmánya js. Latin-Amerika gazdasági helyzetével, az adósságválsággal, az azzal kapcsolatos tényekkel, nézetekkel, véleményekkel foglalkozik Kollár Zoltán és Gyenge Sándor. Éhség és zöld forradalom Latin-Amerika mai fejlődésében címmel olvashatjuk Zádor Márta tanulmányát. Kukovecz György azt kutatja, elemzi, hogy milyen a katolicizmus szerepe napjaink Latin-Amerikájában. J. Nagy László az Iszlám és társadalmi haladás című értekezésében az iszlám reformmozgalmakról, az iszlám, az arabizmus, a szocializmus kapcsolatainak alakulásáról ad áttekintést. Kende István Integráció és fegyverkezési „szakadók" című hozzászólásának közlése után a kötetet Balogh András Elmaradottság és fegyverkezési verseny címet viselő konferenciai zárszava szegi be. A harmadik világ válságának jelentős tényezőit feltáró tanulmánysor — melynek következtetései összecsengenek — nemcsak a szakemberek figyelmére tarthat számot. A társadalomtudósok kutatásaiból egyértelműen az, derül ki, hogy a távoli országok gondjai, válságai igen szorosan kötődnek a világgazdaság, a világpolitika egészéhez, s azon belül, keresztül hozzánk is. Senki sem lehet közömbös az ibánt, amit Balogh András a zárszóban elmondott, hogy „ ... a harmadik évezredben az egész emberiség csak úgy tud fennmaradni, ha felszámolódnak a függőségen, az elnyomáson, a nemzeti, faji és egyéb megkülönböztetésen alapuló viszonyok, ha lehetővé válik a tudományos és technikai vívmányok, a legfontosabb kulturális értékek gyors cseréje, ha kiküszöbölődnek a háborús fenyegetések, megszűnik a fegyverkezési verseny, hogy olyan világ alakulljon ki, melvben a globális problémák globális megoldása nem a nemzeti, nemzetiségi, •kulturális és egyéb különbségeknek a megszüntetésén, hanem a különbségek tiszteletben tartásán alapul." — Ezért ajánlhatjuk a Szegeden megjelent Szakadék című kötetet mindenki szíVes figyeVnébe. Szabó Magdolna autómodell Befejeződtek az Udmurt Autonom Köztársaság IZSMAS személygépkocsi-gyá,rában az új kísérleti IZS— 212'3-os modell próbái. Az új modell alapvetően különbözik elődeitől, ötüléses, kombi típusú, 100 kgmal könnyebb, 200 milliméterrel rövidebb a korábbi modellnél, belseje mégis tágasabb, a hátsó ülésen kényelmesen elfér három utas. A gépkocsi belseje könnyen átalakítható szállítási célokra. A tervezők sokat tettek a motor tökéletesítéséért. Az új modellben számítógép, ötfokozatú sebváltó, új megoldású lengéscsillapító, elől tárcsa, hátul dobfék van. Javítottak a gépkocsi aerodinamikai tulajdonságain is. Az új modell vonalvezetése. dinamikus, lendületes. Fogyasztása 100 kilométeren 7,4, motorja főjavítás nélkül 200 ezer kilométert futhat. A tervezők jelentősen csökkentették a gépkocsi anyagigényét. Az egyes részek ésszerű elhelyezésével, a műanyagok fokozottabb felhasználásával évi mintegy 22 ezer tonna fémet takarítanak meg. A különböző népgazdasági igények kielégítése érdekében az új alapmodellnek több változatát gyártják majd. fl nem vagyoni kár térítéséről M. J. szegedi olvasónk üzemi baleset következményeként rokkant lett, és külsején a baleset maradandó elváltozásokat okozott. Munkatársaitól azt hallotta, ilyen helyzetben nem vagyoni kártérítést is követelhet. Tájékoztatást kér az erről szóló rendelkezésről. A munka törvénykönyve rendelkezései szerint a munkáltató a dolgozónak a munkaviszony keretében okozott kárért — vétkességére tekintet nélkül — teljes mértékben felel. A törvény végrehajtására kiadott rendelkezések pedig azt is kimondják, hogy a munkáltató a dolgozó nem vagyoni kárát is köteles megtéríteni, ha károkozás a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. Jogi tanácsok A fenti rendelkezések alkalmazásához részletes útmutatást a Legfelsőbb Bíróság adott ki. E szerint nem vagyoni kárért való felelősség csak súlyos, nem vagyoni hátrány okozása esetében állapítható meg. A kárigény elbírálásánál általában a társadalmi életben való részvételt, a fizikai és pszichikai létet, a mindennapos élettevékenységet gátló vagy súlyosbító körülményeket összességükben kell mérlegelni. Igen komoly jelentősége van például annak, hogy a károkozás következtében mennyire szűkülnek össze a dolgozó munkavállalási, kulturális, sportolási, szórakozási és biológiai igényei kielégítésének lehetőségei. Vizsgálni kell azt is, hogy testi sérülés következményei az üzemi balesetet szenvedett dolgozó számára milyen súlyos megterhelést 'jelentenek, várható-e állapotában javulás, s az milyen mértékű lehet. A nem vagyoni kártérítés összegét az említett körülmények együttes és gondos mérlegelésével, valamint kellő mértéktartással kell meghatározni. E mérlegelésénél az említetteken túlmenően figyelemmel kell lenni a károsult korára, egyéniségére, indokoltnak tekinthető igényeire, hajlamára, és korábbi életvitelére is. A kár megtérítését a munkáltatótól kell kérni. Elutasító határozat esetén döntésre első fokon ebben az esetben is a vállalati munkaügyi döntőbizottság, másodfokon pedig a munkaügyi bíróság illetékes. Dr. V. M. Szeged a hazai lapokban 1986. A tanyai átalakulás folyamatai a Dél-Alföldön / Csatári Bálint - Petőfi Népe. — dec. 15. — Tanácskozás a Déltervnél. Gondolatok a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Fizika Tanszékén tartott komplex tanári továbbképzésről / Pintér Ferenc, Bonlfert Domonkosné, Gácser József — A Fizika Tanítása. — 6. sz. Az évközi ellenőrzés egy modellje a neveléselmélet oktatásában / Farkas Katalin, Dombi Allce — Felsőoktatási Szemle. — 13. sz. — Tapasztalatok a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1987. Két figyelemreméltó tanulmányról / A. G. - Uj Élet. — Jan. l. — Ismertetés a Szegedi Könyvtári Műhely 1986/1—2. számában megjelent Pál József-tanulmányről ls. — Szerző: Antal Gábor. Blrnfeld Sámuel kiállítása : Egy mártír rabbi emlékére / Apró Ferenc — ŰJ Élet. — Jan. 1. — A Somogyi Könyvtárban. Vállalkozás szellemi tőkével / Bőle István «• Népszava. — Jan. 8. : 111. — A Vldla Kereskedelmi Vállalatról. Bővülő gázvezeték : Dél-Alföld - Esti Hírlap. — Jan. 12. — Ua. — Magyar Hírlap, Népszabadság. — Jan. 13. Szegedi bemutató fKépl / Ilovszky Béla felvétele Magyar Hírlap. — Jan. 12. — Fénykép Sarkadl Imre: Oszlopos Simeon c. drámájának klsszlnházl előadásáról. Kenyérgyárat pótolnak a kis pékségek / Bőle István — Népszava. — Jan. 12. : 111. — A szőregi pékségről ls. Üzemirányító központ fKépl / Stekovlct János felvétele — Népszava. — Jan. 12. — Fénykép a Démáiz üzemigazgatóságán. 1987/3. Korszerűbb az új forma : Kenderipari tröszt alakult / - fekete - — Magyar Hírlap. — Jan. 13. — Szerző: Fekete Klára. — Berta István vezérigazgató nyilatkozata. Megkezdődött a szentesi gyilkos pere : Franciakulccsal verte agyon áldozatalt / (halász) =• Magyar Nemzet. — Jan. 14. — Szerző: Halász Miklós. — A Csongrád Megyei Bíróságon. Erőfeszítések országszerte a termelés folytatására : Algyő — Népszabadság. — jan. 14. — A szénhidrogén-medencéről. A régi és új gyógyszerekről. Csongrád megye : A beteg érdeke az első / Tanács István =Népszabadság. — Jan. 14. — (Megyei tudósítóink jelentik). Cs. PataJ Mihály új törekvései / Losonci Miklós — Népszava. — jan. 15. : 111. Mozgékony milliomosok / Zöldi László — Élet és Irodalom. — Jan. 16. — (Film). — Kritika Csöke József Kószó bácsi milliói c. kisfilmjéről, mely a mórahalml vállalkozóról készült. Porrá leszünk / Tanács István riportja — Élet és Irodalom. — Jan. 16. — A szegedi regionális halotthamvasztóról. A segítségről őszintén / "(d. k. J.) — Magyar Hírlap. — Jan. 16. : 111. — Szerző: D. Kiss János. — A cigánykérdésről. Lúdtalppal balettozni : ÜJltások — konzervlz nélkül / Décsi Ágnes — Magyar Ifjúság. — jan. 16. : 111. — A konzervgyár gyártmányfejlesztőiről. Két asszonyt ölt meg — életfogytiglant kapott : ítélethirdetés Szegeden = Magyar Nemzet. — Jan. 16. — A szentesi Kókai Barnabás. — Ua. Népszava. — Jan. 16. Tervszerű munka az algyői olaj mezőn / (megyei tudósítónktól) — Népszabadság. — jan. 16. — Szerző: Tanács István. „Írni Jobban szeretek, mint Inni" : Beszélgetés Temesi Ferenccel / Eszéki Erzsébet — Magyar Nemzet. — Jan. 17. Katonaemlékek — Néphadsereg. — Jan. 17. — Szegedről. Sokszínű gazdaság — Néphadsereg. — jan. 17. : 111. — A város gazdasági életéről. Szeged : Patinás helyőrségek — Néphadsereg. — Jan. 17. Jó közérzet / Bőle István Néphadsereg. — Jan. 17. : 111. — Tisztek és tiszthelyettesek Szegeden. Baj és sebaj : A Világszezon Szegeden / Csizner Ildikó = ÜJ Tükör. — jan. 18. : 111. — Kritika Vámos Miklós komédiájának előadásáról. A szegedi szabadtéri új Igazgatója — 0i Tükör. — Jan. 1B. : 111. — Nlkolényi István. Nyugat-európai turnén a szegedi opera : Négy Aida, három Radames / (nlkolényi) — Vasárnapi Hírek. — Jan. 18. — Szerző: Nlkolényi István. Életfogytig való szabadságvesztésre Ítélték a szentesi gyilkost : Az ügyész halálbüntetésért fellebbezett / Halász Miklós — Magyar Nemzet. — Jan. 19. — Kókal Barnabás a Csongrád Megyei Bíróság előtt. A színházak rekonstrukciójáról. Szeged : A technika próbája / Tanács István — Népszabadság. — jan. 19. — (Megyei tudósítóink Jelentik). — A nemzeti színházról. A munkavédelem mérlege Szegeden : Kőolajkutató Vállalat / Füzy Antal - Alföldi Olajbányász. — 1. sz. Nyugdljastalálkozó Szegeden / Piskorsklné Szabó Erzsébet — Alföldi Olajbányász. — 1. sz. : Ul» — Az NKFV szegedi üzemében Ür* Mi? Hol? Mikor? 1987. JANUÁR 21., SZERDA — NÉVNAP: ÁGNES A Nap kel 7 óra 24 perckor, és nyugszik 16 óra 27 perckor. A Hold kel 23 óra 26 perckor, és nyugszik 10 óra 7 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 98 cm (áradó). SZAZ ÉVE született Reményi József (1887— 1977) szobrász, éremes és plakettmüvész. 1943-tól 1948-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig az Állami Pénzverde művészeti vezetője volt. Csaknem kétezer érmet és plakettet mintázott. NYOLCVAN ÉVE született Lakatos Vince (1907— 1978) író, filmrendező, kiváló művész. Újságíróként és regényíróként kezdte pályáját, a fölszabadulás után lett filmrendező. Több mint 200 rövidfilmet alkotott, többnyire az alföldi táj és a nép életéről. HETVENÖT ÉVES K. E. Bloch (sz. 1912) német születésű biokémikus, a Harvard egyetem tanára. 1964-ben megosztott orvosi Nobel-dijat kapott koleszterinkutatásaiért. HETVENÖT ÉVES Duray Tibor (sz. 1912) Munkácsy-díjas festőművész, grafikus, érmész, üvegfestő. ÖTVENÉVES Faragó Vera (sz. 1937) Jászai-díjas színésznő, a Vidám Színpad tagja. NEGYVENÉVES Matúz István (sz. 1947) Liszt-díjas fuvolaművész, a Zeneművévészett Főiskola debreceni tagozatának docense, érdemes művész. NAGYSZlNHAZ Este 7 órakor: Aida — Kodály 1—2. bérlet. KISSZlNHAZ Délután fél 6 órakor: Három cilinder — Déryné 1. bérlet. STÜDIÖ Este tél 9 órakor: Az őrült és az apáca (bérletszünet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A nindzsa színre lép (színes amerikai kalandfilm. V. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor: A nindzsa színre lép (színes amerikai kalandfilm. V. helyár!). Szabadság: fél 4 órakor: Titokban Hongkongban (színes, m. b. francia film, negyed 7 és fél 9 órakor: A nindzsa színre lép (színes amerikai kalandfilm. V. helyár!). Klskőrössy halászcsárda: (vídeomozl) délután 4 és 8 órakor: Forgószél kisasszony (színes hongkongi Jcaratefilm). Filmtéka (Kígyó u. 4.).'délután 6 órakor: Illuminácló (színes, m. b. lengyel film). Éva presszó (Oskola u., videomozi), este 9 órakor: Ipcressügyirat (színes angol film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1, sz. alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli L2 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Újszegedi Gyermekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22655. Egyéb napokon a Fül-OrrGége Klinika tart ügyeletet. (Szeged. Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 21.10: Szemtől szembe Fekete Jánossal, Kádár Bélaval és Nyers Rezsővel. — a külpolitikai szerkesztőség vitaműsora 22.05: A Johnny Thompson Singers együttes a „Pori Jazz 1986" fesztiválon 22.35: Híradó 3. 22.45: Himnusz BUDAPEST 2. 15.45: Képújság 15.50: Felvételre ajánljuk 16.20: „Örülök, hogy találkoztam veled ..." — 3. — (ism.) 16.55: MagyarországRománia íérfi kézilabdamérkőzés L8.15: Házi áldás — angol tv-filmsorozat — 3. 18.40: Sportmúzeum 19.00: Ecranul nostru — a szegedt körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.20: Tv-torna 19.25: Lakatos Vince emlékére 20J)0: A budapesti körzeti stúdió műsora 21.00: Híradó 2. 21.20: A „D" tényezó — svájci bűnügyi tv-íilmsorozat — 1. 22.25: A pesti Megyeháza — rövidfilm 22.45: Képújság BELGRÁD 1. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló 17.15: Gyerekeknek 17.45: Művelődési műsor 18.15: Vetélkedő 19.00: Tv-kalendárium 19.10: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: A mennyország kapuja — amerikai Játékfilm 22.15: Tv-napló 22.35: Könyvek és eszmék 23.05: Kis koncert BELGRÁD 2. 19.00: Zágrábi körkép 19.30: Tv-napló 20.00: Könnyűzenei műsor 20.45: Tegnap, ma, holnap 21.00: A forradalom, amely folyik 21.30: Zenés est Rádió KOSSUTH 8.20: Eco-mix — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Zathureczky Ede hegedül 9.37: Beszélni nehéz — — (ism.) 9.49: Dalposta 10.05: Irodalmi világjárás — Toscana — (ism.) 10.35: Zenés szánkázás 10.50: scsedrin: Lenin a nép szívében — oratórium 11.15: Népdalcsokor 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Magyar előadóművészek felvételeiből 14.10: A magyar széppróza századai — (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30: A véges végtelen 16.05: MR 10—14 17.00: Vesszőparipáink 17.30: Lemezmúzeum 18.03: Kritikusok fóruma 19.15: Gázömlés — dok.-játék 19.56: Zenekari muzsika 20.40: Rádiószínház — A két uszkár — Zlotnyikov jelenete 21.30: llfrek, érvek, vélemények 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Rossini: Teli Vilmos — Arnold áriája Egy igazgató névjegye A dzsessz világa Himnusz 22.40 23.00 0.10 0.15: — 4.20: Éjfél után . . . T, , Teve BUDAPEST 1, 9,05: Tv-torna 9.10: Kalendárium — (Ism.) 10.00: Cervantes élete — spanyol tv-fllmsorozat — 5, — (Ism.) 10,55: Képújság 15.55: Hármas csatorna 17.00: Hírek 17.05: Buster világa — dán film 18.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18,35: Képújság 18.45: Ablakra feszített világ — gürüg film 19,05! Esti mese 19,30: Híradó i, 20,05; Elveszett paradicsom — tv-játék 8.05: 8.50: 9.05: 12.00: 12.10: 12.25: 12.30: 13.05: 14.00: 15.05 15.31 16.09 16.48 17.08 17.30 18.30 19.05 19,25: 20.03: 20.50: 21.05: 21.45; 22.05: 22.30: 23.20: 0.14: 0.15: 4,20; PETŐFI Idősebbek hullámhosszán Tíz perc külpolitika — (ism.) Napközben Hírek németül, oroszul és angolul A Moravanka együttes felvételeiből Néhány szó zene közben Postabontás A tegnap slágereiből Az én rádióm — a mikrofonnál: Árkus József Legkedvesebb verseiből várogat: Egressy István Nótacsokor Slágerlllmek — filmslágerek Díákfoci Színészek énekelnek ötödik sebesség Fojtott karcok és az Átmeneti Kabát együttes koncertje Közvetítés a Bp. HonvédMAFC férfi kosárlabdamérkőzésről Könnyűzene Pozsonyból Hockföldről érkezett Tükörképek Zsák és foltja — (ism.) : Jlm Reeves énekel Népdalkörök pódiuma — (Ism.) Wolf Péler szerzeményeiből Operettrészletek Éjfél után.