Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-23 / 301. szám

8 Kedd, 1986. december 23. i Töröm a buksi fejem, de nyitját nemigen lelem e mű­sorszerkesztési barbatrükk­nek. Pénteken délután 4-től ll-ig az Újvidéki Televízió estje a kettesen, miközben 8 után Ljubljana—Pécs, szin­tén közösben szlovén kollé­gákkal, az egyesen. Újvidék is, Ljubljana is déli szom­szédainkat reprezentálja. Ráadásul a kettesen mese­időben mesélnek az újvidé­kiek is (Százszorszép), hír­adóidőben tévéhíradó, egy­szerre tehát a mi híradónk­kal az egyesen, ahol — ki­hagyhatatlan poén — az egyszerre ülésező parla­mentekről tudósítanak köl­csönösen, onnan ide, innen oda. Ami ilyesfajta politikai adásoknál kivált izgalmas lehet; baráti országról lévén ugyan szó, a különböző — főleg külpolitikai — esemé­nyek kommentálása azért kíváncsivá tesz. Mondom, nemigen érteni e jugoszláv bőségkosarat hirtelen. Azonos karakterű műsorokat ilyen precízen összehozni valami olyasmit sejtet, legyünk túl rajta, ezt is kipipáljuk. Holott... Holott mindkettő, a ma­ga nemében, figyelemkeltő­en érdekesnek, kellően vál­tozatosnak. jó ritmusúnak tetszett. Már ahogyan köz­ben megítélhettem, mivel kénytelen-kelletlen tárcsáz­tam a két adás között, kap­csolgattam bőszen a csator­nákat. Az újvidékiek persze ismerősebbek. Errefelé ki­vált, hogy nem egy közös vállalkozásuk született már a szegedi tévésekkel. (Mű­sorigazgatójuk oda nyilatko­zott rádióújságunkban, hogy a szegedi körzeti stúdióval megvalósított együttműkö­désük a legtöbb műfajra ki­terjed, és okkal említhető egyik leggazdagabb műsor­kapcsolataik között.) Magá­nak az estnek szerkezete nagyjából a hasonló, úgyne­vezett nemzeti programok vegyestál-jellegét követte: városképi nevezetességek, tájjellegű ízek, kisfilmek a kisvilágból. Újvidéki üdvöz­let, isztriai képek, a vajda­sági szecessziós építkezés látleletei meg a régi slágerek közé egy dokumentum a ro­mán nemzetiségiek lakta kis falu, Ovcea lakodalmas szo­kásaiból, amire nem vélet­lenül hívta fel a figyelmet az est budapesti háziasszo­nya, Baleczky Annamária: vidám-különös szertartásos­ságát annyi líra, bensőséges pillanatfelvétel szőtte át, hogy a néző többet kapott egyszeri alkalomnál. A kö­zösségi létforma összetartó ereje parázslott végig benne. De Pécs éS Ljubljana 388 kilométeres távolsága is összezsugorodott, hiába hosszú az út, speciel vonat­tal több mint tízórás. Ráadá­sul olyan további átfedése­ket föl lehetett lelni, hogy az újvidékiek balettetüdjét, a Káin és Ábelt, merő vélet­lenségből ljubljanai szólis­ták táncolták, közülük az egyik pediglen Tassfi Gábor névre hallgat; meg aztán a könnyűzenei blokk is körül­belül egyszerre ment a két csatornán. Így végtére és utólag nehéz különválaszta­ni, mit is látott a néző itt meg ott. Annyi bizonyos: Gion Nándornak Késdobálója amilyen üresen indult, olyan felforrósítóan tartalmassá kerekedett. Azé a Gion Nán­doré, kinek neve egyre is­merősebben cseng mifelénk is, s aki némileg panaszosan nyilatkozta, inkább ifjúsági regényeit filmesítették, mi­nek következtében olyan skatulyában kezdi érezni magát, hogy nem feltétlenül tud örülni neki. Ezért aztán a Késdobálót maga növesz­tette egy kötetbeli novella szűkebb medreiből egész es­tét betöltő mozifilmmé. Ami beavatkozás, mondom, ki­vált a darab első szakaszá­ban hordatott össze lapos közhelyeket ama emberi kapcsolatokról, azok eroti­kus motivációiról, melyek lassacskán levakarhatatlan látványtartozékai a filmek­nek — úgymond közönség­csalogatás címen. Kár, mert öncélú formai mutatvány­elemeknek sem túl esztéti­kusak, vagy pláne nem han­gulatfestöek. Odabiggyesz­tett töltelékképsorok csupán, így kilógnak a máskülönben humanista, mélyebb gondo­latokat szántó ügy, ha tet­szik, eszmei mondandó íz­léssáncai mögül. • N. I. Hárommillió néző a megye filmszínházaiban Kiemelt kategóriás mozik Szegeden Eredményes esztendőt zártak a megyei moziüzeme­sek, hisz nagyjából három­millió nézőre számítottak, és a jelekből ítélhetően — annyi is lesz. Ezzel az ör­vendetes hírrel kezdte ha­gyományos év végi sajtótá­jékoztatóját Horváth Lász­lóné, a vállalat igazgatónő­je, tegnap Szegeden, az új­ságíróklubban. Az elmúlt időszak ese­ményeiről. Négy nagyobb szabású akciót szerveztek: a béke- és barátsághónapét, a forradalmi ifjúsági napokét, a szovjet filmek fesztiválját, legutóbb pedig a gyermek­filmnapokat. Az iskolai téli szünetben matiné előadáso­kat indítottak a megyei, a szegedi és más városi taná­csok anyagi támogatásával. Ismét beállt a nagy mozik sorába a Szabadság: min­dennap vetítenek. A közel­jövőben itt alakítják ki a filmcentrumot: a nagyter­men kívül filmtéka, mese-, stúdió- és videomozi műkö­dik majd. Átköltözik, bővül a videokölcsönző, ehhez azonban több millió forint szükséges még, jelenleg en­nek előteremtése a legfőbb gond. Három esztendeje ad­ták át, azóta is csak a nyári szezonban üzemel a deszki filmszínház, mivel fűtése problematikus. Ígérik: a gáz­vezeték megoldja, talán jö­vőre ... Idén a legsikeresebb kül­földi filmünk az Elfújta a szél volt, 34 ezer nézővel, amit a film terjedelme miatt kettővel szoroznak. Hatvan­ezren látták a Kék villámot, valamivel kevesebben a Smaragd románcát és az Indiana Jonest. A magyar alkotások közül legtöbben, 41 ezren, a Szerelem az első vérigre váltottak jegyet. A tervekről. Reformot ve­zetnek be az országos film­forgalmazásban. Ezentúl a moziüzemi vállalatok állami támogatásának egy részét a filmgyártáshoz csoportosít­ják át, amihez a Csongrád megyeiek 3 millióval járul­nak. A hangsúly tehát a ta­karékos gazdálkodáson van. Ennek következményeképp — s azért is, mert előrelát­hatólag négy szegedi mozi, a Vörös Csillag, a Fáklya, a Szabadság s a kertmozi is a kiemelt kategóriába tartozik majd — számíthatunk némi helyármódositásra. Javul vi­szont a műsorpolitika, a kó­piaellátás, s számos egyéb szolgáltatás színvonala. Jövőre harminckét nem­zet 188 új filmjét mutatják be. Közülük 101 szocialista, 79 tőkés, 8 pedig fejlődő or­szágbeli. Előnyben részesí­tik a haladó szellemiségű és az igényes szórakoztató fil­meket. Kiemelkedő ese­ménynek ígérkezik a film­glóbusz, díjnyertes munkák­kal; a szovjet filmek feszti­válja, valamint a dél-ame­rikai, belga, dán, finn, nor­vég, egyesült államokbeli, japán és indiai filmnapok sorozata. Talajjavítás Félidejéhez érkezett a Ve­lencei-tavi komplex melio­rációs program megvalósítá­sa. A tó vízminőségének vé­delmét, szennyező források felszámolását, a talaj javítá­sát és az erdővel borított te­rület bővítését szolgáló — 1982-ben megkezdett — 870 millió forintos beruházás ke­retében 1990-ig tizennégy mezőgazdasági nagyüzem­ben, összesen 62 ezer hektá­ron végzik el a szükséges tennivalókat. A terület fe­lén már készen vannak a meliorációval: 130 hektáron új erdőt telepítettek. A szennyeződés megszünteté­se érdekében a vízgyűjtő te­rületen kívülre telepítették a csákvári termelőszövetke­zet sertéstelepét. A követ­kező években újabb terüle­teken végzik a talajjavítást. Régen és most rádiófigyelő Két interjú, melyet a ri­porternek, Müller Tibornak nevén kívül sok egyéb is összeköt. Beszélgetőpartnerei sikeres színészek. Ám míg az egyikről elmondható, hogy boldog, minden rend­ben körülötte, addig a má­siknál ez csak múlt időben érvényes. Az utóbbi. Szegedi Molnár Géza, igazán jó passzban érezte magát, mi­kor is bekövetkezett a rette­netes robbanás a bécsi rep­téren. Azóta béna, mozgás­képtelen — ami viszont Esz­tergályos Cecília csak volt, igaz, gyermekkorában, múló három hónapig. Azt hihetnénk, napsugaras lelkű emberrel könnyebb társalogni, hisz a boldogság­tól felszabadultan ömlik a szó. Mégis, „Ciliké" kifo­gott a magabiztos, gyakor­lott, ügyes riporteren. Igaz, hálátlan feladat kétszázöt­ven interjút, hetvenöt szere­pet, tucatnyinál több játék­filmet megélt színésznőből valami újat kipréselni. Hát még, ha már rég feltérké­pezte magánéletének legrej­tettebb zugait is, két kiadást megért, 70 ezer példányban megjelent kötetecskéjében, (Adj békél uram!). Hogy ba­lerina volt, de nem kapta, amire számított, így színé­szetre adta a fejét. Hogy hányszor volt szerelmes, ki­be, s mit jelentett számára. Csak el kellett volna olvas­ni. Akkor ti. nem tűnik oly sutának a hivatásos fag­gatózás, melyet a művésznő fölényesen hárított: „megír­tam ..." S nem célozgat ma­kacsul az ember olyasmire", amit az interjúalany (szerin­tem bosszúságból) már csak azért sem árul el — benne az is a könyvben . . . Sokkal megkapóbb. embe­ribb, szóval érdekesebb volt a hétfő esti másfél órás lá­togatás Szegedi Molnár Gé­zánál. (Régen és most). Ta­lán nincs is, aki ne tudná, mi történt vele épp egy éve Bécsben. Szinte az egész or­szág figyeli sorsát, műtéttől, műtétig. Az ő tragédiájáról, fájdalmairól, roncsolt ge­rinccsigolyáiról írtak-beszél­tek már sokan, mégis — ez a műsor kicsit más volt. A rádióhallgatón kívül mintha maganak a művésznek is szólt volna. Azzal, hogy mint újrakezdett munkája is, terápiaként hatott — a sebészkés, a gyógytorna mel­lé. Szeretettel említette a parodista-színész például szegedi éveit is. Ahogyan felfedezték: magas termetű ifjút kerestek a színpadra, Tordai Teri, Falvay Klára mellé. Bozóky István felesé­ge szúrta ki egy kávéház­ban: „az ott!" Operastúdiót szervezett, éjjel-nappal szín­padon volt: „a szegedi négy esztendő az én főiskolám." Ennek jövőre lesz negyed­százados jubileuma. Ha va­lamikor most igazán nem közhely: jó egészséget kívá­nunk neki. Szegedi érdekességet ho­zott a Táskarádió, mindjárt kettőt is. Pestig ér a JATE botrányklubjának híre. Kor­mos Tibor és Dlusztus Imre név- és ötletadók, a klub gazdái szólaltak meg, vala­mint kollégánk, Halasz Mikr lós, e vonatkozásba11 „bot­ránytudósitó". Lapunk'i.in is közzétette, népszerűsítette a 18 éven felüliek klubjának programját, melyet — mint bizonyára emlékeznek — a börtönéből szabadult totóki­rály fellépése avatott no­vemberben. A Táskát Nagy Lászlóval, a Szegedi Nemze­ti S'zínház igazgatójával ké­szült riport zárta, —, no meg a szerkesztőnek, volt szegedi diáknak, Kőszegi Gábornak megjegyzése. Maga is beis­merte: mintha túl nagy len­ne a felhajtás, a felháboro­dás egy névtelen bejelentés miatt. Kézlegyintéssel kelle­ne intézni, ha alaptalan Vagy: tettekkel inkább. S talán nemcsak a mozgássé­rültek ügyét. Varjú Erika r Örök vőlegény Újvidék felől Szerb balettegyüttes Szegeden Az együttműködés immáron több mint két évtizedes: 1965 óta él és láthatóan eűyre érÓSödik á kápdsdlat Üj­vidék szerb nemzeti színháza és a szegedi teátrum kö­zött. E folyamat a hét végén újabb, nem mindennapi mó­don látványos állomásához érkezett azzal a sajtótájékoz­tatóval, amelyet a jugoszláv és a magyar tömegkommu­nikáció képviselőinek közösen rendeztek az öt éve elké­szült, hipermodern újvidéki színházépületben. Az apropó igencsak köz­vetlen: a kí^csönös vendég­játékok, szólistacserék ha­gyományos folyamába il­leszkedve december 27-én, szombaton este 7 órakor a nagyszínházban lép föl a jugoszláv színház balett­együttese Zorán Mulity Örök vőlegény című művé­vel, amelynek koreográfiáit a rendező, Lidia Pilipenko készítette. (A városban A hoppon maradt vőlegény címmel meghirdetett elő­adásról van szó — más kér­dés. hogy a cím' értelmi korrekcióra szorul, szó sincs vígjátéki tematikáról, amit az első változat sejtetne — a téma egészen más, kicsit „krúdys", kicsit az örök „át­utazó" világirodalmi ván­dormotívumát is feldolgozó.) Kicsit később, január 20-án pedig Puccini Turandotjávai látogat az újvidéki opera városunkba. Az újvidéki színházról kü­lönben nem árt tudni, hogy idén — egészen pontosan a nyáron, július 28-án — ün­nepelte alapításának 125 éves évfordulóját, s eme életkorával a legrégibb ál­landó hivatásos színháznak számít Jugoszláviában. Gya­korlatilag egyetlen óriási munkaközösségről van szó: 560 embert foglalkoztat az intézmény, négy — mi így mondanánk — tagozatban vagy szekcióban. A sort a legpatinásabb prózai-drámai ..részleggel" lehetne kezde­ni, majd a Vajdasági Zenei Központnak nevezett (s ügy­vezető igazgatója, Izsák Ká­roly által külön is bemuta­tott) opera-balett-filharmó­nia-kamarazenekar-kama­rakórus „különtársulat" kö­vetkezik, a képet pedig a mű­szakot és a különnyomdát (!) tömörítő, továbbá az úgynevezett „közös szolgál­tatások" nevű részleg teszi teljessé. A teátrumot- anya­gilag a tartomány/f azaz Vajdaság és Újvidék városa közösen támogatja, cserébe viszont elég szoros, bizony igencsak feszes időbeosztást kívánó fellépési kötelezett­ségek sorozata jár: évente két-két balett és operabe­mutatót kell tartaniuk 240 előadásban, prózában évi hét premier az előírt, 140 előadásban, s mindezt tíz filharmóniai koncert is ki­egészíti. (Valamennyi mini­mális követelmény — vagy­is több persze lehet, keve­sebb nem.) Helyük egyébként mind­erre van bőven: ezer férő­helyes nagyteremmel, négy­száz személyes kisteremmel, 270 nézőt befogadó kamara­teremmel rendelkezik a szín­ház . . . Amelynek közönsége egyébként rendszeresen telt házzá változtatja a terme­ket — noha ;tobbnyire, mondják, a klasszikusokat részesítik előnyben. És az aggódó kérdésre, vagyis hogy mi várható vajon így a szegedi operatársulat jö­vő májusi Vérnász-előadá­sán — Dusán Belity főigaz­gató a legtermészetesebb hangon közli: Lorca klasz­szikus, a közönséget nem Az újvidéki szerb nemzeti színház új épülete. lesz nehéz becsalogatni. Majd hozzátette'.' hogy az éVi két tSeréeláadás másik magyarországi darabját, a szegediek leendő szeptembe­ri Macbethjét már ne is említse, hiszen ennek híre már jó ideje eljutott a Du­na-partra. Ési ha már en­nek a jellegzetes atmoszíé­rájú városnak folyópartját említjük: csak a legmele­gebben ajánlható — jó né­hány, ^erőteljesen közép­európai természetű tanulság figyelembevételén túl is — a péterváradi erődítmény megtekintése az ide érkező­nek. Talán az „örök völe­génység" varázslatos — mert egyszerre gyönyörűen idealisztikus és félelmetesen valószerű — tartalmait is megértik az az ódon falak, si­kátorok, kazamaták, sánc­maradványok, tetőteraszok között, a nevezetes órato­rony alatt.. Az Örök vőlegény külön­ben az újvidéki táncosok repertoárján egészen fiatal szerzőt, az 1957-ben szüle­tett Zorán Mulityot rejti. Az ígéretes tehetjségnek mondott komponibta szerze­ményére Borisz Makszimo­vics írt forgatókönyvet — voltaképpen egyfajta társa­dalmi drámát az örökkön az élettel sodródó főhősről, akinek sorsa egyben egy múlt századi család patri­archális viszonyainak fel­bomlását is példázza... Ez az örök! vőlegény az az em­berfajta, akiből szerencsére mindig él közöttünk né­hány: az örökös „élet-agg­legények" ők. Gondoljunk csak Szerb Antal Utas és holdvilágának hősére — ilyesféle utasról is szó lehet ám itt. .. A 27-i szegedi bemutatóra pedig a teljes balettegyüttest: láthatja a Tisza-parti közönség — tobb belgrádi szólistavendéggel együtt... D. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom