Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
4 Csütörtök, 1986. december 11. postaláda társszerzőnk az olvasó A legutóbbi Postaláda megjelenése óta eltelt két hétben számos olyan levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelynek témáját korábban vagy levelezési rovatunkban, vagy önálló cikkben, vagy mindkettőben már feldolgoztuk. Noha „az ismétlés a tudás anyja", mégis inkább a friss híreknek, észrevételeknek adunk helyt ezúttal. Már csak azért is, mert az ismétlődő panaszok orvoslására úgy sem vállalkozhatunk. Mezőberényiek — Szegeden „Megalakult Szegeden a rjgzőberényiek barátj köre «november 12-én. A Szegeden és környékén élő mezőberényiek 1964-ben találkoztak először, és most érett meg a gondolat, hogy találkozásukat, beszélgetéseiket rendszeressé tegyék, szervezett formában. A Hazafias Népfront belvárosi IV/A körzeti bizottsága segítségünkre volt abban, hogy hovatartozáságunk biztos legyen. A megalakuláskor 68 mezőberényi jött össze. Az első találkozáson a tanács elnöke számolt be a nagyközség fejlődéséről, részletesen ismertette, hogyan alakult a város központja. A várost, annak rekonstrukcióját Nóvák István szegedj építészmérnök tervezi. Az a makett, mely a város magvát ábrázolja, jelenleg Bécsben, kiállításon van. amint viszszaérkezik, Szegeden is bemutatják. A tanácselnök beszámolt arról, hogy a város magját képező 130 lakásos épület, mely földszintjén üzletek vannak, árkádokkal díszített. Említést tett a tanácselnök arról is, hogy a végrehajtó bizottság nem járult hozzá a helység paneles fejlesztéséhez, hanem amellett döntöttek, hogy hagyományos építési módszerrel, Nóvák István tervei alapján fejlesztik a nagyközséget. Az emlékekben gazdag alföldi település, mely korábban már mezővárosi rangot viselt, ismét megpályázta a városi rangot, mivel fejlődésével a városiasodásra megérett. A baráti találkozón, melyen Réti Csaba Liszt-díjas művész adott műsort, megválasztották a vezetőséget is. A baráti kör rendezvényeinek helye a Tolbuhin sugárút 14. szám alatti könyvtár lesz" — írja Kátai Ferenc, a vezetőség tagja. nek rovására kellene spórolni." „A Vedres utca 13-ban lakom. Egész nyáron rendszeresen 'locsoltam a házunk előtti fákat. November 29-én reggelre minden fának egyegy ágát ledarabolták. letördelték." Így járt levélírónk, Farkas Józsefné már korábban is. Lelkiállapotát megértjük, szomorúságában osztozunk. „Az utóbbi időben már annyira veszélyessé vált a helyzet, hogy kénytelen vagyok ezúton felhívni a figyelmet, tegyünk valamit, amíg nem késő! Lakótelepeink gyalogos- és kerékpáros-közlekedéséről van szó. Mivel én Rókuson, a Nyitra utcában lakom, elsősorban ennek a vidéknek a veszélyeire célzok, de tapasztalataim szerint nem jobb a helyzet más negyedekben sem. Konkrétan arról van szó, hogy a személyautók számára biztosított utak nagyon keskenyek, s ezt a helyzetet még nehezíti, hogy gyermekek, felnőttek közlekednek ugyanezen az úttesten, sőt, helyenként még a szemeteskonténer is fokozza a balesetveszélyt (például a Nyitra utca végén, az új ABC-nél). • Mindebben nem a gyalogosok, illetve kerékpározó gyermekek a hibásak, hanem azok, akik — mondván, hogy a házsor egyik oldalán van a járda, a másikon az úttest — „elfelejtettek" az úttest mellé gyalogjárdát, illetve kerékpárutat tervezni. Ez a hiba rögtön végzetessé válhat, mihelyt személyi sérülés, vagy ami még rosszabb, halálos baleset lesz ennek a feledékenységnek a következménye" — írja Sz. György olvasónk. Erőművészek A Pihenő utcai lakosok összefogtak. Beadványokkal, gyűléseken mindenki egy emberként kérte az utca helyreállítását. mert mindenki szenvedte azt a feneketlen sarat, ami az utcában volt. Még az orvosi segítségnyújtás is már-már lehetetlenné vált. A tanácsi hatóságok is látták ezt, és segítettek, nem kis gonddal kiszorítottak hatmillió forintot az út helyreállítására, örült neki mindenki. Ám jöttek a?, erőművészek, akik éjszaka aludni nem tudnak. Erejükkel nem tudnak mit kezdeni, úgy látszik, tenyerük nem lett kérges a munkától. így hát egy éjjel nekiestek a körtöltés tetején, a Pihenő utcai átjárónál a korlátnak, megmutatták erejüket. a korlátot szétszedték, összetörték, kihúzgálták a tartóoszlopokból. Az a korlát védte gyerekeink, meg a mi testi épségünket. Az erőművészeknek van egy ajánlatom! Van sportolási lehetőség, bánya, kert. ahol ezt a felesleges erőt hasznosan le lehet vezetni!" — írja N. Ferencné, az utca lakója. összeállította: Pálfy Katalin Köszönetek Noha általában nem szoktunk köszönetnyilvánításoknak helyet adni, most kivételt teszünk. Ne csak mindig a bajokról írjunk a Postaládában ... „Nap mint nap munkába menet a trolibuszról édesapám Tömörkény- és Móraszobrát kerestem szememmel. Most már kegyelettel, csendesedő fájdalommal nézek feléjük, azzal a tudattal, hogy többé nem számolhatok be édesapámnak, mi változás történt kedves városában. Nem adhatom át gondolatban üdvözletét a Tiszának, helyette köszönetem annak az embernek, aki elhatározta, hogy téli ruhába öltöztetik Tömörkény és Móra szobrát, Így kell lennie. mert már nincs mesterük, vigyázni kell rájuk ... Eszembe jutnak édesapám szegedi köztéri szobrai. A Tavasz bronzalakja a télben is táncol, örök optimizmus. Az Evezőst sem éri meglepetés, hiszen baleset nélkül átúszta a Tiszát — igaz, utána elbújt. A Halas kisfiú bronzpáncélját lepheti a hó. Színház védi Katona és Erkel szobrát, a panteon is alkotásait A többi rézdomborítást sem féltem. Egyedül a fogkilinika Asszonyát féltem, biztatom: szép vagy, vigyázz magadra!" —olvastuk Tápai Antal szobrászművész lányának, Tápai Teklának emlékező-köszönő levelében. .Szóljon e pár sor a Szegedi Kábelgyár szocialista brigádjainak, dolgozóinak, akik a kommunista műszakok munkabérét a gyár nyugdíjasainak megsegítésére ajánlották. Gyárunkban sok kisnyugdíjas idős ember van, akiknek a kis segítség is nagy dolog. A felajánlott összeg 96 ezer 700 forint, amit 102 nyugdíjas kapott, 500—2000 forint közötti összegben. A szeretet, a hála, és a meghatódottság érzésével szívünkben, köszönjük azoknak, akik ezt az örömöt szerezték nekünk, idős embereknek. Jó érzés tudni, hogy gondolnak ránk, akik utánunk álltak a munkagépek mellé" — írja Kósa Ferencné, a nyugdíjasbizottság vezetője. Vas László, aki mozgásképtelen, s nemrégiben veszítette el édesapját, Kreisal János balástyai mükőkészítőnek s két munkatársának mond köszönetet. Az ok: a síremlék készítői — a fiú körülményeire tekintettel — nem fogadtak el pénzt munkájukért. Az év elején elkészült Kolozsvári téri ABC kollektívájáról írja Bors István: „A fiatalokból álló eladógárda szimpatikus, fiatal vezetőjének gondja van arra is, hogy az üzlet jó hírnevét öregbítse, fenntartsa. Az eiadók udvariasak, kedvesek, türelmesek. Szakmailag is jól képzettek, igazi kereskedők. Nem az a céljuk, hogy az idő teljen, hanem a vevőkért vannak. Szívesen segítenek a vásárlóknak, tanácsokat adnak. Megfigyeltem, a fiatal vezető, mint egy jó karmester, irányítja munkatársait. Mindig oda, ahol éppen szükség van rájuk. Ha kell, mind a három pénztárat üzemeltetik, a torlódások és a felesleges várakozás elkerülése végett. Az itt dolgozóknak további türelmes kiszolgálást kívánunk, mert mi, vásárlók sem vagyunk angyalok ..." Észrevételek — sorokban „Miért nyárfával ültetik be a Tabán iskola területét?" — kérdi Katona Lászlóné. „Tudvalevő, hogy milyen sok gyerek allergiás a nyárfapihére! Lehet, hogy ez a legolcsóbb fajta, de nem a gyerekek egészségéÁz Inlak lakásés telekajánlata Az Inlak a következő lakásokat ajánlja megvételre. Pentelei sor 3. 5. emeleti, két szoba hallos, 52 négyzetméteres — 562 ezer forint; Csongrádi sugárút 85., ötödik emeleti 1+2 félszobás, 53 négyzetméteres — 650 ezerért; Sárosi utca l/A. harmadik emeleti, két és fél szobás, 60 négyzetméteres — 732 ezerért; Csorba utca 6/B., harmadik emeleti, 1+2 félszobás, 60 négyzetméteres — 805 ezer forintért; Lomnici utcai, első emeleti másfél szobás, loggiás, 47 négyzetméteres — 650 ezerért; Selyem utcai, földszinti, másfél ázobás, loggiás, 47 négyzetméteres — 420 ezer plusz 200 ezer OTP; Gáz utcai magasföldszintes, másfél szobás, 47 négyzetméteres — 470 ezer plusz 130 ezer OTP; Csabai utcai magasföldszintű, két szoba hallos, erkélyes, 55 négyzetméteres — 650 ezer plusz 160 ezer OTP; Lomnici utcai második emeleti, új típusú kétszobás, étkezős, nagy erkélyes, leválasztható nagyszobás, 60 négyzetméteres — 550 ezer plusz 350 ezer OTP. Téglablokkos épületben a Csongrádi sugárúton kétszobás, loggiás, gázfűtéses, 50 négyzetméteres — 500 ezer plusz 140 ezer OTP. A Szilléri sugárúton, hetedik emeleti, 1+két félszobás, telefonos, kihelyezett előterű, garázsos lakás. — 700 ezer plusz 200 ezer OTP; Vedres utcai harmadik emeleti, 2+1 félszobás, loggiás, 60 négyzetméteres, — 700 ezer plusz 150 ezer OTP; Csongrádi sugárúti két és fél szobás, kihelyezett előteres, boltíves, felújított, telefonos, 65 négyzetméteres lakás, garázzsal a házban — 770 ezer plusz 280 ezer OTP; Gáspár Zoltán utcai második emeleti 2+2 szobás, kihelyezett előteres, 72 négyzetméteres, (garázs a házban) lakás eladó 820 ezer plusz 210 ezer forint OTP-ért. Megkezdik Újszegeden, a Hársfa utcában a Csomiép által épített, körülbelül 65 százalékos készültségű tíz családi ház értékesítését, illetve a pályázatok gyűjtését. A lakás földszintjén nappali, konyha, étkező, kamra, fürdőszoba, WC és előszoba van, az emeleten 3 szoba, közlekedő, fürdőszoba, WC és loggia. Külön garázs és kertrész tartozik egy-egy családi házhoz. Az eladási ár 1 millió 50 ezer forint és 187 ezer . forint a telek és közm űköltségek re. Eladásra kínálják a Rohonci utca 4. szám alatti földszint+1 emeletes lakóházat, 1,9 millióért, a Pozsonyi Ignác utca 12/A alagsoros, magasföldszintes magánházat 2,4 millióért; a Röszkei utca 35. szám alatti földszint plusz 1 emeletes magánházat 2,4 millióért és az Osztróvszky utca 24/A alatti magánházat 1,8 millióért. Magántulajdonú, teljes közművel ellátott többlakásos társasház építésére alkalmas telkek vásárolhatók a Zákány, a Bihari utcában, Újszegeden a Szőri utcában, a Rózsa utcában és a Csap utcában. Társasházi lakások eladók a Kazinczy, a Pál, az öthalom, a Pillich Kálmán és a Püspök utcában. Garázsokat ajánlanak eladásra a József Attila sugárúton, a Párizsi körúton, a Zsitva soron, és az Olajbányász téren. Az Inlak megvételre kínál zákányszéki, csólyospálosi és ásotthalmi tanyákat; zártkerteket a Ballagi-tónál és gyümölcsöst Szatymazon. Magánházak vásárolhatók a Makai úton és a Hídverő utcában is Ml? H01? MIKOR? 1986. DECEMBER 12., PÉNTEK — NÉVNAP: GABRIELLA A Nap kel 7 óra 22 perckor, és nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 13 óra 31 perckor, és nyugszik 3 óra 28 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 76 cm (áradó). SZÁZHETVENÖT EVE született Gaál József (1811—1866) író, költó, akadémikus, a Március Tizenötödike cfmü radikális lap szerkesztője. SZAZ ÉVE született Takács Sándor (1886— 1912) pilóta, a magyar repülés egyik úttörője. 1912. augusztus 20-án a pesti Rákosmczöröl bemutatót hirdettek meg. amelynek előre meghatározott programja volt. Kolbányl Géza moniplánján. bár a géppel még próbagurulást sem tartott, 60-80 méter magasba emelkedett, kört irt le, s rendkívül meredek siklórepüléssel leereszkedett. Kolbányi mérnök új, 100 lóerős motorral ellátott gépével október 12-én próbaútján lezuhant és szörnyethalt. KILENCVEN ÉVE született Adám Jenő (1896— 1982) zeneszerző, karmester, zenetudós, a Zeneművészeti Főiskola Kossuth-díjas tanára. kiváló művész, az úgynevezett Kodály-módsZer kidolgozója. HATVANÉVES Imre Júlia (sz. 1926) Munkácsydíjas textiltervezö. HATVANÉVES Nagy Károly (sz. 1926) egyetemi tanár. akadémikus, elméletifizikus, Apácai-díjas pedagógus, a leningrádi egyetem tiszteletbeli doktora. Az elemi részek elméletével foglalkozik. NAGYSZÍNHÁZ Délután fél 6 órakor: Machbeth (Déryné 1—2. bérlet). KISSZINHAZ Este 7 órakor: Leánykereskedő (Radnóti Miklós 2. bérlet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Forró fagylalt (szines. m. b. angol film. fi. helyár!), délután fél 4. háromnegyed 6 órakor: Kislány a varosból (szines. m. b. szovjet ifjúsági film). 8 órakor: A fehér törzsfőnök (szines. m. b. amerikai film. II. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: A vörös szív lovagja (szines. m. b. lengyel rajzmesefilm), negyed 6 és fél 8 órakor: Szemünk fénye (m. b. olasz film. II. helyár!). Szabadság: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Forró fagylalt (színes, m. b. angol film. II. helyár!). Kiskőrössy halászcsárda: (videomozi) este 10 órakor: A sokk (színes francia krimi). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR •> Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI 1 FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órátől másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az Üjszegedl Gyermekkórházban van (Szeged, Odesszai krt. 37.). Telefon: 22655. Egyéb napokon a Fül-OrrGége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétíő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 21.05: A falu jegyzője — Eötvös József regényének tv-váitozata — IV/4 22.15: Betúreklám 22.20: Vendégek — francia bűnügyi filmsorozat — IV/2. 23.10: Hiradó 3. 23.30: Himnusz BUDAPEST 2. 17.25: A Chick Corea Quartett a Budapest Sportcsarnokban — 1. 18.05: Egészségünkért! 18.30: Képújság 18.35: Srácok a tengerparton — új-zélandi filmsorozat — l. — (ism.) 19.00: Unser Bildschirm — különkiadás 19.30: J. S. Bach: Kilenc koránkelőknek — (Ism.) 19.40: öt évszázad festészete — NDK rövidfilm — (ism.) 20.00: A maják szent folyója — lengyel dok.-film — (ism.) 20.25: Női kézilabda-vb 21.00: Hiradó 2. 22.00: Elsüllyedt katedrális — angol balcttfilm 22.20: Képújság BELGRÁD 1. 17 00: Magyar nyelvű tv-napló 17.25: Krónika 17.45: Mak és Zak — sorozat gyerekeknek 18.15: Művelődési műsor 18.45: Tv-Kalendáríum 18.55: Vetélkedő 19.15: Rajzfilm 10.30: Tv-napló 20.00: Titkos feladaton — filmsorozat 20.55: Szórakoztató műsor 21.40: Tv-napló 21.55: Kulturális magazin 23.25: Hírek ESKxl 8.20: 8.50: 9.33: 9.53: 10.05: 10.10: 10.59: 11.00: 11.30: 12.45: 12155: 13.47: 14.10: 15.00:, 15.30: 18.05: 16.48: 17.00: 17.30: 19.15: 20.15: 21.00: 22.20: 22.30: 23.00: 23.28: 0.15: 4.20: 8.20: 8.50: 9.05: 12.10: 12.25: 12.30: 13.05: i4.oo: 17.08: 17.30: 18.30: 19.05: 19.15: 19.50: 20.00: 21.05: 22.01: 4.20: KOSSUTH Tér — idő Verbunkosok, nóták Szól a nóta Lottósorsolás! Pablo Neruda versei Magyar művészek operafelvételeiből Lottónyeremények Elveszett otthonok Fúvószene a Szovjetunióból Könyvszemle Zenés séták a természetben Citerafelvételek Zenekari muzsika Erről beszéltünk ... Hétszinvirág Százszorszép Szinház — Gilikoti — Török Sándor regénye Népzene Kenyából Vizsgálatok nyomában Idősebbek hullámhosszán — (ism.) Húszas stúdió Zongorakísérő vagyok — 5. Riportműsor Tíz perc külpolitika Igen is, nem ls Okeghem: „mi-ml" — mise négy szólamra Paul Tortelier gordonkázik Póttarisznya PETŐFI Operettrészletek TÍZ perc külpolitika Napközben Filmzene Édes anyanyelvünk Népi muzsika Popzene sztereóban Péntektől péntekig Fiatalok popzenei felvételei ötödik sebesség Fiataloknak! Tudósítás az FTC— U. Dózsa bajnoki jégkorong-mérkőzésről A Fiataloknak! folytatása Egészségünkért! Régi nóta, híres nóta Világslágerek — zenekarra DQf/J 9.15: 9.20 9.40 9.50 10.00 10.30: 11.10 12.15 15.30 16.35 16.40 16.45 17.05 17.30 17.45 18.00 19.05 19.10 19.30 20.00 21,00 BUDAPEST I. Tv-torna Grúzia ritmusai — szovjet kisfilm — (Ism.) Mozgató Lottósofsolás Nyugdíjasok délelőttje Beszélgetés osvátn Júliával — 1. — (Ism.) Hivatása rabja — (Ism.) Képújság Iskola-tv Hírek Három nap tv-műsora Postafiók 250. Fotó: Bérci — a szegedi körzeti stúdió műsora — (ism.) Tv-Tükör Képújság Ablak Tv-torna Esti mese Híradó Riportműsor Szép magyar tánc, Dunamenti táncok 9.08: 10.09: 11.04: 12.21: 13.05: 13.42: 14.10: 14.54: 16.30: 17.00: 17.30: 18.14: 18.50: 19.05: 19,35: 20.05• 20.22: 21.20: 21.40; 22.21: 23.03; Póttarisznya — Éjfél előtt és után 3. MŰSOR Uj lemezeinkből Csak fiataloknak! Beethoven-müvek Birgít Nílsson Verdiáriákat énekel Vizsgarendezés, 1986 — Ivánka Csaba Zenekari muzsika Bemutatjuk a varsói String Connection együttes „String Connection" című új dzsesszlemezét Világhírű előadóművészek felvételeiből A Berlini Rádió szimfonikus Zenekarának hangversenye Nyitnikék XII. Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny — 8. Zenekari operarészletek Könyvszemle — (Ism.) Bemutatjuk új felvételeinket A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye Közben: Kb. Pablo Neruda versel A hangversenyközvetítés folytatása Kb. Ilaiigszerszólók Operatörténeti érdekességek — 7, Zenekari muzsika Tankhajók — Tuntér Herburger novellája