Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-08 / 288. szám
8 Csütörtök, 1986. december 11. DM röviden Dec. 8-tól dec. 14-ig Az ötvenedik hetet kezdjük ma, így az 1986-os esztendőből pontosan három teljes, hét és három nap marad hátra. Egyetlen férfinévnap lesz a héten, csütörtökön az Árpádokat köszöntik. Régi magyar személynévből újították fel a 19. században. Árpád fejedelem tiszteletére. Árpát jelent. Ma Mária van. Népszerű utónév, június kivételével valamennyi hónapban jelölik a kalendáriumok ezt a héber eredetű keresztnevet. Holnap Natália lesz, latinból származik. Judit szintén héber, Gabriella, Luca és Szilárda pedig latin. Lucáról érdemes külön is szólni. Ezen a napon a nők semmilyen munkát nem végezhettek, aki a tilalmat megszegte kővé vált. Aki boszorkányra kíváncsi, lásson hozzá 13-án a Luca-széke összeeszkábálásához. Pontosan tizenháromféle fából készítse, s ha gyártója karácsony éjjelén rááll, megláthatja a boszorkányt. Nos, régi szokás a búzacsíráztatás: edénybe kell rakni, naponta öntözni, s így karácsonyra kizöldül. Egyetlen haszna van ennek, az jelesen, hogy jól díszíti üde színével az ünnepi asztalt, őseink a díszítés után az állatokkal megetették azt, s hitték, ezzel biztosították az egészséget, jó szaporodást. A gondos gazda decemberben is talál elfoglaltságot a kertben. Mindenekelőtt téliesítsük a vízcsapokat, kutakat, az öntözésre használt betonedényeket. A hónapok óta tartó csapadékszegénység — különösen kötött talajon — szinte lehetetlenné teszi az ásást, szántást. Praktikus a kőkeményre tömörödött talajt forgatás előtt belocsolni. A fellazított földbe rakhatjuk még a fokhagymát, de a szokásosnál mélyebbre, hogy a fagyok a gyökereket ne tudják föltépni. 15 ÉVES AZ SZVT Ma, hétfőn délután fél 3kor a Technika Házában kezdődik az a rendezvény, amelyet a Szervezés és Vezetéstudományi Társaság tot — amelyet Pataki Csongrád megyei szervezete renc festőművész nyit KIÁLLÍTÁS Simon Miklós képeiből nyílik kiállítás ma, hétfőn délelőtt fél 12-kor a Derkovits fasor 9—11. szám alatti Köjál-székházban. A tárlaFemeg megalakulásának 15. évfor- — az érdeklődök december dulója alkalmából rendez- 12-éig naponta reggel 8 és nek. Ezen elhangzik Craveró délután 5 óra között tekintítóbertnek, az Országos hetik meg. Tervhivatal elnökhelyettesének A területi politika és a lakossági infrastruktúra fejlesztésének fő irányai a következő időszakokban című előadása. FIZIKA- . . ELŐADÁS Holnap, kedden délután 4 órakor a Juhász Gyula TaG ALAKTIK A KLUB Holnap, kedden este 6 órakor tartja foglalkozását a Galaktika sci-fi klub Újszegeden az odesszavárosi klubban (Szolgáltató sór 3., a Patyolat mellett). Az érdeklődök Szoboszlai Levente számítógéptechnikus előtanszékének előadótermében (Április 4. útja 6. I. emelet) az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei csoportja előadást rendez. A téma: A kvantummechanika, mint mértékadó elv a világunkban. Az előadó: Szűcs József docens, a Janus Pannonius Tudományegyetem fizika tanszékének ok tatója. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó dezi meg ma, hétfőn délután Igazgatóság közlése szerint a 5 órakor a Somogyi Könyv49. heti játékhéten a 4 talá- tár klubjában. A művésznőlatos szelvényekre 328 ezer vei Kerényi Mária, a könyv 978 forintot, a 3 találatosok- írója és Fodor Zsóka, a Szera 1489, míg a 2 találatosok- gedi Nemzeti Színház műTöbb pénze volt-e vagy a szokásosnál is kevesebb, nem tudni, mindenesetre az elmúlt napokban a mégnemöreg Ritter arra vetemedett, hogy pénzre sakkozott. Fölajánlotta partnerének, hogy a tábla mellé tegyenek ki partinként egy-egy ötöst. A nyertes viszi. Bólintott rá az ellenfél, zsebükbe nyúltak, aztán elkezdődött a küzdelem. A tizedik parti körül egymásra néztek, s kérdezték: — Te jó ég, most hogyan is állunk? — Te nyerted az elsőt, én a másodikat, a harmadik remis lett... — Nem. A negyedik végződött döntetlenre — Dehogy A negyediket én nyertem . — Az. ötödiket nyerted te, a negyedikben elnézted a vezéredet. — Nem emlékszel, hogy az a hetedik játszma volt? — Hát hányat játszottunk? — A fene se tudja. — Namost? — Mindegy. Hívjuk meg egymást egy-egy pohár pusztamérgesire, aztán felejtsük el.. • Éppen koccintottak, amikor megszólalt az egyik öreg kibic. — Bezzeg, a Tata nem felejtett. — Az ám, de ki is volt az a Tata? Negyven fillér — Szegediek vagytok, emlékeztek biztosan a Konrád tatára. — Ja. arra a vékony, ősz hajú, drótsz.emüveges, kampós orrú öregúrra? — Bizony, bizony, a város egyik legjellegzetesebb sakkozójára. Szegény, már vagy húsz éve örökre elment. — Emlékszem, persze, a Tata mindig sakkozott. Tán abból is élt. — Ügy ahogy mondod. Joghallgató volt, aztán elvitték az első világháborúban a frontra. Bomba csapódott mellé. Nem maradt ott, de érdekes ember lett belőle. Hazajött, az. egyetemet nem fejezte be, a harmincas években kisebb állásokat ugyan vállalt, de ideje nagy részét a sakkra fordította. Esténként beült az akkori Royal-kávéházba, s várta a partnereket. — Pénzre sakkozott'.' — Mi az, hogy. . Partinként tíz fillérre. Hajnalig föl sem kelt az asztaltól. — De mit nem felejtett a Tata? — Hogy hány játszmát nyert, hányat vesztett. . — És hány végződött döntetlenre? — Tatánál nem volt döntetlen. Azt nem ismerte. Ha kérték a remit, csak rázta a fejét, s ravaszkásan mosolygott. Küzdött tovább, inkább elvesztette a játszmát. — Szimpatikus vonás. — No, egyszer éjfél körül, munkájából jövet benyitott a kávéházba Szent-Györgyi Albert professzor. Szeretett sakkozni. Leült a Tata táblája mellé, s elkezdtek játszani, én meg kibiceltem. — Tudta a professzor, hogy egyegy parti tíz fillér? — Hogvne tudta volna, hisz' nem először játszottak. Hajnal felé aztán felállt Szent-Györgyi, felvette a kabátját, és öt pengőt a Tata markába nyomott. — Szép summa lehetett... — Nagy pénz volt. A Tata mélyen meghajolt, köszöpte a tisztes honoráriumot, majd szerényen így szólt: — Professzor úr, legyen szíves, még negyven fillért... — Miért? — kérdezte meghökkenve. — Mert, négy partival többet nyertem —, s tartotta a markát, amibe nagy nevetés közben bele is nyomta „tartozását" a professzor. . Tarnai László Marad a köd HÉT VÉGI PIACI ARAK A magasabb hegyeket ki- A hét véfién a Marx téren véve az ország nagy részén az elo csirke kilója 44-50, az továbbra is borult, sokfelé f^ ^é 42-55,= azjHo puly ködös idő lesz. Ónos szitálás, „Bronzvasárnap" Kisiparosok a C pavilonban hószállingózás és zúzmara várható. Gyenge marad a szél. A hőmérséklet reggel —1 és —5 fokig csökken. A legmagasabb hőmérséklet pedig csupán —1 fok körül lesz. SZEGEDI VERSMONDÓ SIKERE A Radnóti Miklós országos felnőtt amatőr vers- és prózamondó verseny eredményhirdetéssel ért véget vasárnap Győrött, a Kisfaludy Színház aulájában. A vetélkedőn «lyújtott teljesítményükkel legjobbnak bizonyultak — Balogh József szegedi, Bedő Csaba nagykanizsai, Bodor Pál kecskeméti, Szalóky B. Dániel budapesti és Szilvágyi Anikó győri versenyző — elnyerték a Radnóti-érmet, Sz. Egyed Emma éremmüvész míves plakettjét. nárkép?ő Főiskola fizika adását hallhatják „Nevem Commodore 64" címmel. MAGYAR FILMHÉT RÓMÁBAN „Az ötvenes évek magyar filmművészete" címmel filmhetet rendeznek a római La Sapienza egyetemen december 8. és 13. között. NEMÉNYI LILIVEL A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a Zeneműkiadó Neményi Lili memoárkötetének premierjét renTapasztalat — Gyerekek, ki tud olyan mondatol mondani, amiben valamilyen katasztrófáról van szó? — Nincs itthon sör — mondja Karolyka. ra 45 forintot fizetnek. Irodalmi kávéház vésznője beszélget. BESZÁMOLÓ TAGGYŰLÉS Holnap, kedden délután 3kor a Technika Házában tartja ez évi beszámoló taggyűlését a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportja. káé 55-60, az élő libáé 50-60, az élő kacsáé 40-60, a tojás darabja 2,40-3,50, a tejfel literje 80, a túró kilója 40-90 forintba került. A burgonya kilóját 5-10, a sárgarépáét 10-20, a petrezselyemét 2540, a vöröshagymáét 12-16, a fejes káposztáét 7-10, a kelkáposztáét 12-20, a karalábéét 10-12, a karfiolét 10-20, a paradicsomét 35-60, az. uborkáét 60, a fokhagymáét 140180, a parajét 25-30, a gombáét 60, az almáét 8-20, a körtéét 15-35, a szőlőét 2050, a héjas dióét 40-60, a száraz babét 50-70, a savanyú káposztáét 20-26 forintért árulják. A saláta darabját 4-6, a paprikáét 7,50-14, a retek csomóját 3-6, a zöldhagymáét 4-7, á mák literjét 60-85 forintért lehetett megvenni. KISKERT. NAGY ÖRÖM Szombaton a szatymazi kiskerteseknek tartottak ismeretterjesztő összejövetelt. A rendezők sem hitték előre, hogy mekkora lesz a siker. Több mint száz kiskertes szorongott a teremben, ahol a tanács építési, adó-, jogi és mezőgazdasági szakemberei, illetve a takarékpénztár képviselői válaszoltak a kérdésekre. S egy tanulság: jobb a személyes kontaktus, mint az „idézések, értesítések" sokasága. Lehet követni a szatymaziak példáját. GYEREKEK, TANÁROK, ISKOLÁK A SZAB pedagógiai-pszichológiai szakbizottsága és neveléstörténeti munkabizottsága holnapután, kedden délután 5 órakor (a SZAB Hajdanában volt az ezüstös az arany-, most megjött á bronzvasárnap is. Mindent a vevőért — mondhatnánk. De mondjuk is, legnagyobb örömünkre. A pénzünkért kezdenek becsülni bennünket, vevőket. Lehet, hogy véletlen az egész — most tartották országos gyűlésüket —, de a szegedi Marx téren, az ipari vásár legnagyobb csarnokában, a C pavilonban a helybeli és a környező települések kisiparosai állnak rendelkezésünkre. Tegnap délelőtt közepes forgalom fogadott. A zúzmara nem akart eltűnni a fákról, annál inkább melegen csalogattak az iparosok. Vásárhelyi fazekasmester szép cserépedényei megállásra kényszerítik az érdeklődőket. A Művelt Nép Könyvesbolt picinyke standja igazán lehetne bővebb is. Szűkös a kínálatuk. Annál inkább sokan ácsorognak a magnó- és videokazettákat kínáló óriás asztalkánál. Gyönge a kínálat. Dicséretes, hogy a szegedi iparosok nem a hajdani bóvlit sorakoztatják föl, hanem méltón régi jó hírükhöz, ízléses és valóban kézi munkával készített termékeikkel csalogatják a kuncsaftokat, a karácsonyi ünnepekre ajándékot kereső embereket. A művésznek is nevezhető üvegtechnikus-mester vázai, bonbonos szelencéi mellett „rafinált" borlopó, aprócska törökpipa, díszes üvegköllemények kínálják magukat. Szűcsök, bőrdíszművesek, keramikusok, varrónők és szabómesterek standjai követik egymást. Ügy éreztem a hatalmas pavilonban magamat, gondolom, mások is így voltak evvel, hogy még legalább „egy sor" elfért volna a C pavilonban. Sajnálhatják, akik nem jöttek el, s mi is hiányoltuk a szegedi papucsosokat, cipészeket, órásokat és más kézműveseket. A piactérről kissé nehéz megtalálni a pavilon bejáratát (a gondnokság talán jobban kinyithatná az odavezető utat). Bronzvasárnap volt, de tőlem „elvettek" egy ezüstszínű bankót: vásároltam egy irhasapkát hatszázért. Kész ráfizetés, de vettem mellé egy üvegből készült lopót is, talán azzal megvigasztalódom. G. I. Zene és építészet — Itáliából A padovai és venetói kamarazenekar (Orchestra da Camera di Padova e del Veneto) ad koncertet Szegeden holnap, kedden este 7-től a Tisza Szálló nagytermében. Az együttes 1966-ban alakult, _ _ hangversenymestere és hegeszékházban)"' "veczkó "lózsef dűszólistája Piero Toso. Fa Csak egy primadonna Gyerekek tanárok, iskolák című most megjelent könyvének vitáját rendezi meg, Nem első eset, hogy a nyitotta, hogy a műfajra lusi énekesnők című művéMagyar Televízió Szegedi van igény. Nem mintha ezt bői, melyet mi Csak egy Stúdiója a Royal Kávéház- vitatta volna bárki is, in- primadonna címmel muta•ban mutatja be új vagy kább mi, televíziósok láttuk tunk be. Ez utóbbi hármat legújabb alkotásait. Így volt igazolva önmagunkat, hisz Bodnár István rendezte, szíez a — talán még emiékeze- ez a hatodik közös mun- nesben. Adam és Méhul les — anyák napi műsor kánk. Már 1977-ben, az ak- operája jóformán változtacsetében három éve, vagy kor még főiskolás operis- tás nélkül, a cselekmény ugyancsak akkortájt az új- tákkai is dolgoztunk. Ennek teljes meghagyásával került jáépülgető S/cgedi Nem- lett eredménye J. S. Bach: színpadról a képernyőre, zeti Színház száz évet be- Quodlibet cimü 10 perces Fioravanti művébe már alamutató műsorral is. Az kis műve. Ezt követte két posan belenyúltunk, rövidiszerepelt szintén róvid opera, mind- tettük, korban áthelyeztük, február- kettő Jiri Pauer cseh szerző a neveket megváltoztattuk, műve, egyik a Vacsora, má- hogy ne csak átmásoljunk munka, sik a Vendégség. Műfajukat egy sikeres előadást, hanem Fioravanti: Falusi énekesnők talán úgy lehet meghatároz- újraértelmezzünk, maivá, cimü operájának televíziós ni: operagroteszk. Born élővé tehessünk. A vígopeváltozata kerül műsorra. Az Adám, Angyal Mária és Kun rák szabályai szerint itt is operarajongók még emlékez- Zsuzsanna voltak a rende- a jó elnyeri megérdemelt hetnek: két évvel ezelőtt zők. Mindhárom mű feketenyáron, a Muzsikáló udvar- fehérben készült, ban, ez az opera szerepelt a Az utóbbi három évben színen Éry-Kovács András évente született televíziós rendezésében, a Szegedi adaptáció. Adam: A nürnKisopera előadásában. Az bergi baba. Méhul: Szerelmi akkori zsúfolt ház is bizo- cselszövés és Fioravanti: Fajdén önálló esttel itt a stúdió, még •ban. Most ismét új jutalmát. És itt mindenki jó Ma este hatkor a Royal kávéházban várja /Önöket az est házigazdája: Bubryák István Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. DR. VARGA SAXDORNE Farkas Jolán Errsthrt hosszú, súlyos bélegseg után 63 éves korában elhunyt. Temetése hamvasztás után, december 11-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló fial. Fájó szívvel tudatjuk, hogy WALTNER M1HALYNE Ábrahám Mária, a Szegedi Általános Munk*s Dalkör örökós tagja november 24-én 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 12-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozói ából. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ ANDRAS, a szalámigyár volt dolgozója, életének 46. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszünk. A gyászoló család. lyamatosan koncerteznek olasz városokban és külföldön, így idén májusban a népek közötti béke és barátság szimbólumaként hangversenyt adtak Assisiben a Szovjetunió és az Egyesült Államok nagyköveteinek tiszteletére, olyan kiváló szólista részvételével, mint Uto kitotta a híres Quartettót, vonós hangszerekre. Több zenei felvétele jelent meg lemezen. Az olasz kritikák szerint az együttes a legjobb és legjelentősebb olasz kamarazenekarok egyike. Szegedi műsorukon Albinoni, Tartini, Vivaldi, Pachelbel és Bach művei szerepelnek. * Az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei szervezete, a Magyar Építőművészek Szövetsége délkelet-magyarorszagi csoportja és a magyarországi olasz kultúrintézet közös rendezésében Paolo Portoghesi épitéUghi Szintén májusban részt szetét bemutató kiállítás nyíimtlnlr —> lli onll.'eő Urvn^l , . : - . vettek a világhírű bordeaux-i zenei hónap rendezvényein. Repertoárjuk igen változatos, különösen a barokk zenéből. 1983-tól a zenekar főigazgatója Peter Maag. Piero Toso szólista, a milánói konzervatóriumban folytatta zenei tanulmányait, majd megalalik a Technika Házában (Kígyó u. 4.) holnap, kedden délután 2 órakor. A kiállítást — mely december 19-ig látható — Nóvák István Ybldíjas építész, valamint Eustachio Porsia, a budapesti Olasz Intézet igazgatója nyitja meg. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei I.apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspát Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — TFlefon: 21-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj ecv hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 x