Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

Péntek, 1986. november 14. 50 A katonaváros békére hív ' > u BARKA FERENC RAJZA \OLGOC.RAI) lakói a mondabeli főnix madárhoz hasonlítják városukat, amely négyszáz éves történelmében, többszöri pusztulás és drámai események után is, hamvaiból mindig újjáéledt. Nem is alaptalan ez a hasonlat, hiszen az Európa legjelentősebb viziútja mellett fekvő, napjainkban már csaknem milliós nagyvárosnál többször is egy ország sorsa dőlt el. Az egykori Cáricin. majd Sztálingrád s ma Volgográd különösen a második világháború menetét döntően befolyásoló volgai ütközettel irta be nevét kitörölhetetlenül a történelemkönyvekbe. Ez a név azóta egybeforrott a hősiesség, az önfeláldozás fogalmával. Korai diákkoromban gyakran álmodoztam arról, hogy jó lenne a hős város véráztatta utcáin felidézni a harcok emlékét. Ám akkori álmom csak jó néhány év elteltével, a közelmúltban teljesülhetett, amikor is az Országos Béketanács által szervezett békecsoport utazásán részt vehettem. Félszázán voltunk, az ország minden részéről, sétálhattunk az ott egykilométer széles „Volga Anyácska" partján, s felidézhettük a 44 évvel ezelőtti eseményeket, kétszáz nap és éjszaka ádáz küzdelmét. Ugyanakkor megcsodálhattuk azt is, mennyit fejlődött a város az utóbbi évtizedekben. A repülőtérről befelé vezető úton már hosszú percek óta haladtunk a városközpontnak tűnő utcákon, ám szállodának még hire-hamva sem volt. Némi csodálkozásunkra a helyi kisérő mosolyogva közölte: a Volgának csak az egyik oldalán elterülő város hossza nyolcvan kilométer... Minden útnak vége szakad azért valamikor, s így mi is elfoglalhattuk helyeinket a főtéren álló elegáns In(uriszt Hotelban. Bár ekkorra már alkonyodott, de egy esti ismerkedő sétát a legtöbben nem mulasztottunk el. Mindjárt szállodánk tőszomszédságában, a Központi Áruháznál szembenéztünk egy pillanatra a múlttal: emléktábla tudatta, hogy e ház pincéjében adta meg magát Paulus tábornok és a 6. német hadsereg egész vezérkara 1943 februárjában. Mára különben a város képe szinte már hihetetlenné teszi, hogy egykoron, nem is olyan rég, körös-körül üszkös romhalmazok jelezték csak: valaha épületek álltak itt, s hogy mennyire kilátástalannak tűnt akkor a helyreállítás, az is mutatja, hogy sokan javasolták: örök mementónak maradjon meg a romváros úgy ahogy van, s a közelben építsenek fel egy újat. A városlakók nemet mondtak az elképzelésre, s a metropolisz mai virágzó jelene őket igazolja. Ritkán találkozni ennyire egységes és ' gondosan megtervezett városképpel, mint a Sztálingrád romjaiból kisarjadt Volgográdban. Széles, fákkal szegélyezett sugárutak, egyforma, de nem monoton hangulatú lakótömbók — az újabb városrészekben természetesen itt is a házgyári technológia uralkodik — zöldövezetek, parkok sokasága ötlik a látogató szeméhe. (A sok zöldterületre bizony szükség van, hiszen a mintegy 140 nagyés középüzemével Volgográd az Orosz Föderáció egyik legnagyobb ipari központja. Egyik reprezentáns óriása a hires traktorgyár, amely az ifjú szovjetállam első ilyen létesítménye volt.) A békét, a békés építőmunkát szimbolizálja a mai Volgográd léte, amelyet nem kevesen valóságos élő műemlékvárosnak tartanak. Joggal, hiszen a békés látképet hol itt, hol ott szakítják meg a különböző háborús emlékek, ezzel is sugallva: a nagy világégésnek nem szabad megismétlődnie! Hősök fasora, a 62. hadseregről elnevezett rakpart és még sok hasonló utcanév, a régi malom háború perzselte téglaépülete — Drezdában találkoztunk hasonló emlékeztetővel. ahol egy hatalmas templom romjai próbálják éberen tartani az emberiség emlékezetét —, a legendás Pavlov-ház, az egykori frontvonal mentén talapzatra emelt tanktornyok ... mind-mind óhatatlan hozzátartozói a városnak. Mint ahogyan a város jelképévé vált a Mamajev Kurgánon magasló monumentális emlékmű-komplexum. Nem szeretem igazán az olyan jelzőket, hogy monumentális, de ez esetben igazán helyénvaló ez a megállapítás. Képekről és a televízióból sokszor megcsodálhattuk már ezt az együttest, de más a kép és más eredetiben látni és érezni a kegyelet s emlékezés atmoszféráját. (Nem mindennapi élmény például pár méternyi közelségből feltekinteni a 85 méter magas központi szoboralakra.) A város arculatát természetesen jelentős mértékben meghatározza a Volga, e fontos viziút, amely e funkcióján kívül az üzemeket és a lakosságot egyaránt ellátja éltető vízzel. S ez annál is inkább fontos, mivel sokéves tapasztalat szerint különösen a nyár igen száraz a vidéken. Nem véletlen, hogy Volgográd sok pontján, parkokban és utcákon fedeztem fel vi/vezetékeket, amelyek a folyó értékes adományát továbbítják. S ha már a vízről beszélünk, nent feledkezhetünk meg egy ipari nevezetességről, a Volgai Vizierőműről, amely a maga nemében a legnagyobb Európában. Éppen az idén ünnepli elkészültének 25. évfordulóját a hatalmas energetikai rendszer, melynek teljesítménye több mint 2,5 millió kilowatt. Nem szeretném fölös adatokkal untatni az olvasót, ám tollhegyre kívánkozik, hogy az erőműhöz tartozó mesterséges tavat nem érdemtelenül nevezik itt tengernek: szélessége 20, hossza pedig 300 kilométer... Sajnos pillanatok alatt elröppent az a pár nap, amit a Volga menti hős városban tölthettünk. A látottak és hallottak alapján —, amit egy veteránokkal való baráti találkozás tapasztalatai is megerősítettek — a város egész dicsőséges történelmével, a katonaváros nehéz sorsával a békére hív fel. S a béke nevében dolgoznak és alkotnak a mai volgográdiak. DARÓCZI LÁSZLÓ A város fölé magasodik a Hazát szimbolizáló nőalak a Mamajev Kurgánon Barátságkötelékek November 7., a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója egyben a magyar és a szovjet- nép barátságának, együttműködésének ünnepe is. Hogyan alakult ez az együttműködés az elmúlt években-évtizedekben, és milyen tervek, kilátások vannak a jövőre? Erről kérdeztük Apró Antalt, a MagyarSzovjet Baráti Társaság elnökét az ünnep alkalmából. — Kérjük, foglalja össze a magvar—szovjet kulturális együttműködésnek az utóbbi években elért eredményeit. — Elöljáróban hadd jegyezzek meg annyit, hogy társaságunk munkája sokkal kiterjedtebb, átfogóbb a kulturális tevékenységnél. Jóllehet a magyar—szovjet barátság ápolása és elmélyítése hazánkban az egész társadalom ügye, és népünk nemzeti érdeke, — ezért is alapvető eleme a part és a kormány politikájának — azonban a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a maga sajátos eszközeivel hathatósan segíti a két nép közötti barátság és együttműködés bővítését, az internacionalizmus erösitését. Ami konkrétan a kulturális együttműködést illeti: tevékenységünk e tekintetben a legrégebbi. Ismeretes, hogy 1945-ben a magyar értelmiség kiválóságai éppen a kulturális misszió teljesítésére hívták életre az MSZBT elődjét, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságot. Érthető hát, hogy a magyar—szovjet kulturális együttműködés a tapasztalatok gazdag tárházát mondhatja magáénak, s természetes, hogy kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet napjainkban is. Első helyen említem azt a sokoldalú segítséget, amelyet a kormányközi egyezmény keretében hozzánk érkező együttesek sikeres szerepléséhez, a nálunk rendezett kiállítások, ünnepi hetek lebonyolításához nyújtunk. Örömmel teszünk meg minden tőlünk telhetőt, s vesszük ki részünket az ötévenként sorra kerülő Szovjet Kultúra Napjai rendezvénysorozat lebonyolításából, az ide érkező szovjet küldöttségek, együttesek, művészek programjának sikerre viteléből. Az elmúlt öt évben nagy érdeklődés kísérte a fővárosban és vidéken egyaránt három szovjet köztársaság — Belorusszia, Örményország, Grúzia — bemutatkozását egy-egy kiállítással, amelyet rendszerint népi együttesek fellépései, filmvetítések. előadások kísértek. Kiemelkedő eredményeket értünk el az orosz klasszikus és kortárs zene népszerűsítésében, ami egyrészt neves szovjet előadóművészek gyakori fellépésének, másrészt az 1977-ben alakult Orosz és Szovjet Zene Barátai Körének köszönhető. Igen népszerűek a barátság koncertek, amelyeket 1975 óta rendszeresen, havonta rendezünk meg. Ezek a rendezvények — amellett, hogy kulturális, közművelődési értékeket hordoznak — jól szolgálják a közvetlen emberi kapcsolatok elmélyítését. Elmondhatom tehát, hogy kulturális tevékenységünk az irodalom, a képzőművészet, a zene, a film területén egyaránt hézagpótló, semmi mással nem helyettesíthető szint jelent a magyar művelődés palettáján, amit tanúsít rendezvényeink visszhangja és közönségsikere. — Mennyire van lehetősége az MSZBT-nek a magyar kultúra szovjetunióbeli népszerűsítésére? — Társaságunk funkciójából eredően a szovjet kultúra magyarországi terjesztésére és népszerűsítésére vállalkozott a két nép közötti barátság szorosabbra fűzése érdekében. A magyar kultúra szovjetunióbeli népszerűsítésével testvérmozgalmunk, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság foglalkozik. Közös munkánkat együttesen készített tervek alapján végezzük, s elhatározásainkat együttműködési okmányokban rögzítjük. A végrehajtásról rendszeresen beszámolunk egymásnak. A fontosabb barátsági, kulturális rendezvényeken kölcsönösen képviseltetjük magunkat. így rendszeresen részt veszünk a Szovjetunióban ötévenként sorra kerülő Magyar Kultúra Napjainak megrendezésében. Társrendezői voltunk tavaly Moszkvában a Budapesti Napok rendezvénysorozatnak. Különösen széles körben emlékeztek meg a Szovjetunióban a legutóbbi években Vámbéry Ármin, Domanovszky Endre, Kodály Zoltán, Kálmán Imre, Juhász Gyula, Czóbel Béla, Lotz Károly, Körösi Csorna Sándor, Székely Bertalan, József Attila, Erkel Ferenc, Tóth Árpád életművéről, továbbá — születésük századik évfordulója alkalmából — a magyar politikai és társadalmi élet olyan reprezentánsairól, mint Kun Béla és Münnich Ferenc, hogy csak a legfontosabbakat emlitsem. — Milyen tapasztalataik vannak a barátsági turizmussal kapcsolatban ? — Országos Elnökségünk a tagcsoportok javaslatára indította el ezt a mozgalmat. A barátsági turizmus alapvető célja a Szovjetunió népeinek, hétköznapjainak, tájainak megismertetése, továbbá a szakmai tapasztalatcserék és a személyes kapcsolatok kiszélesítése. Az eddigiek alapján meggyőződtünk arról, hogy a kisebb létszámú csoportok indítása hasznosabb, mert így könnyebben teremthetünk lehetőséget arra, hogy azonos szakmai érdeklődésű, illetve foglalkozású embereket küldhessünk a Szovjetunióba. Tavaly még csak nyolc, az idén már húsz ilyen csoport látogatott el a kiválasztott területre. Nyelvtanárok, diákok, egyetemi hallgatók, képzőművészek, zenepedagógusok, szakmunkások, ifjúsági klubvezetők, népművelők csoportjai látogattak el a Szovjetunióba. A kint jártak tapasztalatait igyekeztünk széles körben terjeszteni, hasznosítani. — Hogyan alakult az MSZBT-tagcsoportok száma az utóbbi években.' — Mozgalmunk alapegységei a tagcsoportok, amelyek 1971 óta alakultak és alakulnak. Ez a társadalmi bázisunk. A tagcsoportok száma 1205-re nőtt 1971 — 1976 között. Mozgalmunk életében ez az időszak a magyar—szovjet barátságot demonstráló mennyiségi növekedés ideje volt. Az 1976-tól 1981-ig terjedő időszakot az jellemezte, hogy tagcsoportjaink a település, a gazdálkodás és intézményrendszer adottságainak megfelelő arányban szaporodtak. Érdemes megemlíteni, hogy az új tagcsoportjaink fele-fele arányban üzemekben, illetve iskolákban tevékenykednek. Az utóbbi öt évben egyértelműen a minőségi követelmények kerültek előtérbe. Az új tagcsoportok alakítására beérkező kérelmek közül elsősorban azon kollektívákét támogatjuk, amelyek már évek óta népszerűsítik a magyar—szovjet együttműködést. Jelenleg 1890 tagcsoport működik az országban. — Milyen közelebbi és távolabbi feladatok kitűzésére készül az MSZBT novemberben megtartandó VIII, országos értekezlete? — Az Országos Elnökség úgy látja, — s reméljük, álláspontját elfogadja majd az országos értekezlet is —, hogy a mozgalom alapvető céljai változatlanok, ezért munkájának bevált módszereit kell továbbra is alkalmaznia. Arra törekszünk, hogy a világpolitikai helyzet alakulásából, a magyar és a szovjet társadalomban végbemenő változásokból adódó időszerű feladatokat, teendőket gyorsan felismerjük, s ezeknek a követelményeknek megfelelően cselekedjünk. Szándékunk, hogy a következő években minél alaposabban mutassuk be a magyar—szovjet gazdasági, műszaki, tudományos együttműködés eredményeit, segítsük az évezred végéig szóló kétoldalú és KGSTegyezményekben kitűzött célok elérését. Széles körű és átgondolt politikai munkánkkal növeljük tömegbefolyásunkat, következetesen tőrekedve arra, hogy eljussunk társadalmunk minden rétegéhez. Reálisan, történelmi fejlődésében kívánjuk bemutatni országainknak az élet minden területére kiterjedő együttműködését, a széles körű magyar—szovjet kapcsolatokat, amelyeknek fejlesztésén és elmélyítésén munkálkodunk