Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-04 / 260. szám

Szombat, 1986. november 15. 5 Színház CS SZOMORY? Vajon kinek kell ma Szomory Dezső-színmü? Mi tagadás, kissé dühösen kérdeztem magamtól a pénteki tévés Hermelin-bemutató előtt. Hiszen emlékeztem, nem olyan régen láthattuk a Györgyike, drága gyermek című Szomorydarab tévéváltozatát is, amely — gondoltam — elegendő bizonyítékot szolgáltatott: fölösleges erőltetni, hogy a széplelkek és sznobok (főleg: nők) zárt körében hajdan körülrajongott szerzőt most a legszélesebb közönséggel, a tévé nézőtáborával fogadtassuk el. Mivégre akkor megint egy Szomory-darab? Nos, akárki volt, aki vette a bátorságot, és a kudarcos Györgyike után most a Hermelint patronálta s szervezte a műsorba — igaza volt, jól tette. Mert kiderült, hogy bár korántsem föltétlen szükség ma Szomoryt előadni, de ha már a szükség (darabhiány?) vagy alkotói kedvtelés úgy hozza, valahogy olyanforma Szomoryértéssel érdemes megcsinálni, ahogy Gothár Péter rendező és mind a közreműködő színészek tették. Sikeres kaposvári színházi előadás tévésítéséről van szó, . vagyis hevenyészettségnek, felületességnek nincs nyoma a játékon. Gothár világosan és egyértelműen érzékeli: ez itt egy olyan szinjáték, amelyben elejetöl a végéig, egyfolytában, mindenki a maga kis színjátékait adja elő. Teátrum a teátrumban. Szomory megírta benne önmagát, a hétköznapok, a hétköznapi emberek fölötti, nagy drámaírót, a királyt, aki csakis a saját maga által hozott törvény szerint él, s a torvény: a következetlenség, a csapongás, az impresszionisztikus magatartás. Igen ,ám, de hogyan írta meg? Olyanfajta szarkazmussal és öniróniával, amelyet a néző — akár észre se kell, hogy vegyen! Ha így tesz, élvezheti a szépelgéseket — úgy kell neki. Ám ha mégis észreveszi a finoman lebegő humort, e teátrális világ különös szemléletét, e világhoz való olvadóan érzelmes, egyszersmind metszően ironikus viszonyát az írónak — megérdemli az intellektuális mulatságot. Gothár ilyennek látja és láttatja a Hermelint. Nagyszerű színészekkel komédiáztatja végig a darabot; el kell játszaniuk, hogy tudják magukról: figurák egy színjátékban, a komédiában, mit mindközönségesen életnek nevezünk. A gondosan kimunkált, egységes stílusú előadásban — Kosztolányi szavával — a „visszájára forditott pátosz" érvényesül: az ünnepi, emelkedett nyelven úgy kántálják el a szereplők érzelmi tragédiáikat, hogy fulladozunk a nevetéstől, s mégis erzékeljük a hamisítatlan „szomoryzmust": a nevetségessé vált önsajnálat mögött meghúzódó valódi tragikumot. Básti Juli, Lázár Kati, Pogány Judit, Koltai Róbert, Csákány Eszter, Bezerédy Zoltán, Rajhona Adóim, s mind a többiek, egytől egyik friss, élvezetes, értő játszói voltak Szomorynak (és Gothárnak), Máté Gábor is, az iró szerepében; nem tehet róla, ha jóval fiatalabb, mint ahogy írva vagyon, ilyenformán nem könnyű érteni a nézőnek sem azt, hogy mikor volt ideje ama nagy számú női személyre, akik említtetnek, sem színjátéka mögött megbúvó férfiaggodalmait a szerelmi képességekre és a fenyegető magányra nézvést. Valószínűleg az volt a legtöbb, amit ma érdemes elmondani nekünk Szomoryból, amit ez a tévés Hermelin elmondott. Úgyhogy egy időre nyilván békén hagyhatjuk őt és színdarabjait. . . KOTSIS NAGY MARGIT, a Szegeden élő szobrászművész volt A Tv Galériájának vendége vasárnap este, budapesti kiállítása apropóján. D. Fehér Zsuzsa Trogmayer Ottót, a szegedi múzeum igazgatóját és Kulka Frigyest, a Szegedről néhány éve Pestre került sebészprofesszort is meghívta a műsorba, beszélgetni a szobrokról és alkotójukról. Tartalmas, érdekes, értékes televíziós fél óra volt, a művész emberi-alkotói minőségeinek megéreztetésére és a szobrok megismerésére is alkalmas Sulyok Erzsébet •ádiófigyelö Tengernyi vágy Szép, komoly, elgondolkodtató műsorrá sikeredett a Társalgó múlt heti, rendkívüli kiadása. Ismert személyiséget, Óvári Miklóst, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát fogadta vendégéül. A politikus pedig — ötszáz főnyi közönséget (a helyszínen, ám a rádióban tízszer, százszor ennyien hallották) a szentesi Tóth József színházteremben. Szokatlan szerepben, irodalmi est társszerkesztőjeként, személyes oldaláról mutatkozott, melyről, mitagadás, közéleti emberek esetében bizony keveset tudunk. Egyebek közt azt, sem, temérdek elfoglaltsága mellett jut-e ideje a központi bizottság titkárának például egyszerűen olvasásra? S ha igen. mit vesz a kezébe, regényt, tanulmányt, verset? Úgy tűnt, utóbbié az elsőbbség; az irodalmi összeállítás csupa versből készült. Hiszen a rövidebb-hosszabb strófák alkalmasak igazán pillanatnyi hangulat megragadására, s arra hogy felüdülést, vagy netán vigaszt nyújtsanak nehéz helyzetben. Az első emlékek, kedvenc költemények még gyerekkoriak: akkor vált Óvári Miklós kedvencévé Petőfi Sándbr. Ady Endre. Előbukkantak a korai élmények, a felszabadulás, amely meghatározóvá vált az akkor latin —olasz szakos diák életében Élezte, nagy tehetőségek nyíltak az ország népe előtt, vágyaik korlátlanul teljesülhetnek. Mai szemmel úgy látja: „az életünk tengernyi vágy" — ahogy nő az ember, reményei sem csökkennek. Akkor, 1945-ben, úgy tűnt, ezután minden egyszerű lesz, ám kiderült, korántsem megy olyan gyorsan... Arra a kérdésre, eltűnlek-e a vágyak, avagy tovább élnek, a politikus így válaszolt: „Megmaradtak, de számolni kell a realitásokkal. Épp a költők mondták ki: tudunk élni a lehetőséggel. mégha itt-ott cikkcakkosra sikerült is az út. Ám nem elég, amit eddig tettünk. Jobban kell tudni élni — ezt tükrözik a versek is". Színt, érzelmet, hangulatot árasztott a másfél órás beszélgetés, melyet Kulcsár Katalin vezetett, a tőle megszokott, igényes színvonalon, rokonszenvesen. Kiváló színművészek: Benkö Gyula, Béres Ilona, Fülöp Zsigmond, Hámori Ildikó, Oszter Sándor, Szilágyi Tibor, és Vitai Ildikó tolmácsolták Ady, József Attila, Illyés Gyula, Radnóti, Váci Mihály, Nagy László és mások verseit, igazi átéléssel. Szép, komoly. elgondolkodtató; egy másik (csütörtök esti) műsorra is illik e három jelző. Címe, Az ember autonómiája és felelőssege, első pillantásra száraz, elvont értekezés gyanúját keltette. Valójában pedig emberséges tartalommal teli riportot készített Zeley László Ancsel Évával. Alapja az a nagy érdeklődést keltő előadás, melyet a filozófusnő tartott a közelmúlt ban. Hagyományosan kato likus fogalmakat, mint bün és bűnösség, szeretet, irga lom, megbocsátás, közelített marxista, (s összehasonlításképp katolikus) -nézőpontból Kifejtette, hogy a marxizmus fokozottabb felelősséget ró az emberre, hisz tetteit, annak következményeit teljes súlyukkal viselnie kell; nincs ugyanis transzcendens hatalom, túlvilág, amely a vétkeket feloldja. Mi a bűn? Huszadik századi kérdés ez, hisz a régebbi korok egyéni bűnei belemosódnak a történelmi eseményekbe. Ezért lényeges, hogy ne csak a normák megszegését, hanem az emberi összetartozás ellenében elkövetettet is minősítsük bűnnek. Mondatról-mondatra fonódtak össze a mindannyiunk számára fontos gondolatok, erkölcsről, autonómiáról, ítélkezésről, felelősségről. Emlékezetes, lélekmelengető perceket szerezve a hallgatónak. Varjú Erika Felavatták Kosztolányi Dezső síremlékét Kosztolányi Dezső síremlékét — Ösze András szobrászművész alkotását — hétfőn avatták fel a Mező Imre úti temetőben. Századunk kiemelkedő költője és írója sírjánál Hubay Miklós, a Magyar írók Szövetségének elnöke idézte fel a Nyugat című folyóirat első generációja jeles személyiségének munkásságát. Beszédében kiemelte, hogy költészete elnémíthatattanul jelen van, irodalmi tudatunkban. A^ síremlékre a Művelődési Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége képviselői helyezték el a tisztelet, a kegyelet koszorúit. Kosztolányi Dezső emlékének virággal adóztak a költő hozzátartozói, barátai, tisztelői is. (MTI) Kulturális és történelmi emlékek feltárása A Magyar Tudományos Akadémia jóváhagyta az Irodalomtudományi Intézet 1990-ig érvényes tématervét, amely nyolc kutatási irány köré csoportosítja a feladatokat. Kiemelt témaként szerepel a kulturális és történelmi emlékek feltárása, nyilvántartása és kiadása, mivel az eddig mostohán kezelt forrásértékű munkák publikálásában elmaradások mutatkoznak. Most dolgozzák fel és adják ki a magyarországi latin irodalmat, s elkészül Janus Pannonius munkáinak kritikai kiadása. Folytatódik a Régi Magyar Költők Tára, mégpedig XVI. és XVII. századi versek, egyházi énekek közreadásával, öt kötet készül el a régi magyar nyomtatványok hasonmás kiadáLiszt-hangverseny a zeneiskolában A szegedi Liszt Ferenc zeneiskola tanárai az iskola névadója előtt tisztelegtek ünnepi hangversenyükkel a kettős évforduló alkalmából. A hatalmas életműből jól komponált változatos műsort hallhattunk. Szelezsán Istvánná műsorvezető vázolta Liszt művészi pályáját, mindig megvallott és hangoztatott magyarságát, minden magyar üggyé) való együttérzését és segítőkészségét (a nagy árvíz alkalmával Szegednek is írott alkalmi müvét). , A műsor gerincét természetesen a zongora tanszak tanárai vállalták, akik színvonalas oktató-nevelő munkájuk mellett a pódium-szintű darabok jó előadására vállalkoztak. Rozmann Zsuzsa játszotta az E-dúr Petrarca szonettet, majd Gyávái Ágnes az II lamentó-t (Asz-dúr); mindketten muzikálisan, szép billentéssel, jó formáló készséggel. Liszt gazdag daltermeléséböl kettőt. hallottunk Szél Palné előadásában, a V. Hugó versére készült Ha álmom mély és Heine Loreley című dalai üde, szép kifejező hangon szólaltak meg, Fekete Márta muzikális kíséretével. A „magyaros'' Lisztet Olléné Zámbó Zsuzsanna jelenítette meg a IV. Rapszódia temperamentumos előadásával. Liszt hegedűre nem komponált, de Koronázási miséje Benedictusában szép hegedűszóló van, érdekes verbunkos reminiszcenciákkal; ezt hallottuk Czeglédi Ibolya stílusos, szép előadásában. Kopiásné Egri Gabriella alkalmazkodó kíséretével. Európai utazásai Liszt zenéjében mély nyomot hagytak, főleg a Vándorévek ciklusban; a műsor végén ebből kaptunk ízelítőt. Bódásné Vanyiska Zsuzsanna a Sursum cordát játszotta felemelő erővel és átéléssel. Ezután a Forrásnál című remek svájci ihletésű zsánerkép hangzott el előadásában, remek technikával és karakterizáló készséggel. Péterffy Gabriella a Genfi harangokat és Obermann völgyét játszotta, igen nehéz feladatát mind a technikai kidolgozottság, mind a drámai kifejezés terén sikerrel megoldva. Szelezsán Istvánné nemcsak a számok konferálására, vállalkozott, hanem rövid frappáns ismertetésére is, ami igen jó hatással volt a hangverseny érthetősége és sikere szempontjából. Kiss Ernő sából. Ezek között lesz Huszár Gál 1574-es énekeskönyve, Székely István zsoltároskönyvé. és egy 1990-re tervezett Zrínyi-album is. A XVIII. századi, régi magyar drámai emlékek sorában látnak napvilágot a jezsuita, illetve a pálos és piarista iskoladrámák. ^ Természetesen a legújabb korok, így a XIX. és a XX. század irodalomtörténeti forrásainak feltárásán is munkálkodnak a kutatók. Megkezdődik az 1880—1945 közötti szocialista magyar irodalom dokumentumainak feldolgozása, és kötetekbe rendezése. Fontos területe a kutatási tervezetnek az irodalom jelen folyamatainak vizsgálata. A Kortársaink cimü sorozat újabb kismonográfiái az egyes írók felől közelitik meg ezeket. Már megjelent a Sütő András és Kolozsvári Grandpierre Emil írói pályáját méltató kötet, és monográfia készül többek közt Juhász Ferencről, Tandori Dezsőről. Tanulmánykötet összegzi majd Illyés Gyula, Lukács György, Mándy Iván, Hernádi Gyula és Nagy László munkásságát. Többen vállalkoztak mai irodalmunk egy-egy szakaszának átfogó jellemzésére. így például könyv készül az 1960-as és 1970-es évek prózairodalmáról, külön munka térképezi fel az 1945 utáni irodalmi szociográfiát, illetve az 1945 —48 közötti irodalmi életet. Az irodalomtudomány elméleti rendszerének, az irodalomkutatás problémáinak elemzésére is mód nyílik a következő években. Külön osztály alakult az intézeten belül, amely keletés közép-európai összehasonlító irodalomtörténettel foglalkozik. Új színfolttal gazdagodott októbertől a hazai színházi élet: megnyitotta kapuit a Televízió Kis Színháza. A Vidám Színpad épületének emeleti részében működő új kamaraszínház terveiről Bednai Nándor művészeti vezető tájékoztatott. Mint. elmondta, a Magyar Televízió és a Vidám Színpad igazgatóságának egy esztendeje megkötött szerződése tette lehetővé az egykori Kis Színház felújítását, és ebben egy önálló szervezetlel és műsorpolitikával dolgozó tévészínház létrejöttét. A televíziós munka számára a legkorszerűbb műszaki berendezésekkel ellátott, 200 nézőt befogadó színház a szerződés szerint évente 150 alkalommal ad otthont a Tévét, további 150 estén a ViA Televízió Kis Színháza dám Színpad műsorának. A tévészínházban évi hat, elsősorban a kortárs magyar és a XX. századi világirodalom drámaterméséből válogatott bemutatót tartanak majd. E produkciók 18 alkalommal kerülnek színre, a mindenkori utolsó három előadást a tv rögzíti, és egy későbbi időpontban sugározza. A színháznak önálló társulata nincs: a színészeket és a rendezőkel egy-egy produkcióra hívják meg, biztosítva ezzel a rugalmas és változatos műsorpolitikát, az igényes és színvonalas előadások megszületését. Olyan színházi műhelyt szándékoznak kialakítani, amely fórumot ad a tehetséges, de még kevésbé ismert magyar drámaírók számára, valamint a kortárs külföldi drámairodalom hazai megismertetésére. A tévészínház első produkciója két egyfelvonásos, Schwajda György Segítség! és Mrozek Ház a határon című műve, Kerényi Imre, illetve Pethes György rendezésében. A legközelebbi tervek között szerepel Kálmán Imre egy kevésbé ismeri, groteszkszerű kisoperettbohózatának, valamint Méhes György romániai magyar író egy darabjának bemutatója. Megtartó erő Mind több váltalati vezetőnek okoz ismétlődő fejtörést, hogyan tarthatja meg biztosabban a munkaerőt, hogyan lehet a ma belépő pályakezdő mérnököt, az új felvételest, vagy a végző ipari tanulót a váltalathoz kötni. Nyilvánvaló, ezt a törekvést csak akkor koronázza siker, ha a vállalat és a dolgozó érdekei nagyjából fedik egymást. Ha a munkakörülmeny, az érdekeltség, a légkör és az elvégzendő feladat egyaránt vonzó, továbbá a juttatások és a teljesítmény, illetve a jogkör és a felelősség mértéke is összhangban áll egymással. Általánosságban könnyű ezt megállapitani, elvárni, de a gyakorlatban érvényesíteni annál nehezebb. A magas kereseti lehetőséggel csábító álláshirdetéseket olvasva (és tudva, hogy az effajta toborzás hatékonysága csekély), köztudott: nem csupán bérkérdésről van szó. Jól tükrözik a helyzet összetettségét azók a vállalati felmérések, amelyeket a kilépő dolgozók megkérdezésével, az ő indokaikból állítanak össze. Az állás változtatás 'fő okai között — mindjárt a bérezés elégtelensége után — a munkahelyi bánásmódot, a szervezetlenséget, vagy a kedvezőtlen műszakbeosztást, az érvényesülés, az egyéni értékelés anomáliáit jelölik meg a távozók. A hangnem, a törődés, a dolgozók véleményének figyelembevétele, a csoportvezetőtől a vezérigazgatóig, alapvető vezetői követelmény, mégis a valóságban a kelleténél kevesebbet gyakorolják. Köztudott pedig az is, hogy a dolgozó nemcsak a jövedelmével, hanem a munkájával, annak hasznosságával is lehet elegedetlen. Mit szóljon az a tiatal kőműves például, akit a brigád lenyegeben segéumunKaskent íoglalkoztat? Ha a csoportnorma jovoltából vastag is a fizetési borítéka, csak ideig-óráig viseli el a méltatlan helyzetet, lekezelő bánásmódot, s az első adandó alkalommal törvényszerűen más beosztást, vagy vállalatot keres magának. Olyat, ahol alkotó munkáját és a szaktudását veszik igénybe és fizetik meg. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a munkahelyi vezető időnként kényszeredetten érdeklődjön emberei hogylete felől, s megértéssel kezelje magánéleti gondjaikat, hanem olyan vállalati légkör kialakításáról, ahol minden alkalmazott a szó teljes értelmében munkatársnak érezheti magát. Vagyis olyan kapcsolatok alakulhassanak ki műhelyekben, irodákban, építkezéseken, nogy a vezető szakmunkásoktól a kisegítőkig mindenki részesülhessen a jól végzett, munka örömében, s a hangnemtől a bérezésig kézzelfoghatóan tapasztalja: itt számítanak rá, s meghallgatják észrevételeit is. A lentieket bizonyítja az a közismert tény. hogy a vállalatok legrégibb, legáldozatosabb dolgozoi, a törzsgárda zöme az «összeszokott, egymásra is figyelő közösségekben találhatók. Ahol a munkaközi, szakmai kapcsolatokon kívül igen gyakran baráti szálak, közös élmények is összefűzik az embereket S ezeket az összetartó kollektívákat többnyire így hívják: szocialista brigád. Zs, Cs.