Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

Szombat, 1986. november 93. 11 MAGAZIN Akadémiai szakbizottságok Kutatások az emberért Alig múlik el hét, hogy ne értesülnénk róla: ismét tudományos ülésre gyűltek össze a Szegcdi Akadémiai Bizottság orvostudományi szakbizottságának tagjai, az egy-egy téma iránt érdeklődő orvosok. Miért van szükség arra, hogy időről időre összeüljenek a Dél-Magyarországon tevékenykedő szakemberek, van-e haszna az efféle találkozásoknak a tudományos életben, kamatoznak-e ezek a tapasztalatcserék a helyi betegellátásban, az itt élő emberek mindennapjaiban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettem Telekdy Gyula professzorral, a szakbizottság elnökével. — A SZOTE legjobb orvosai, kutatói részt vesznek a tudományos élet nemzetközi vérkeringésében. Szinte napra készen ismerik a területükön elért legújabb eredményeket, s ki-ki maga is igyekszik hozzátenni saját kis építőkövét. Az élvonalbeli kutatóknak „a mindenséggel mérd magad" — elve nem szenved-e csorbát, nem fölösleges időveszteség-e, ha olykor csupán szűkebb pátriájukra vetik tekintetüket? Nem jelent-e ez beszűkülést? — A SZAB szakbizottságának feladata, hogy összefogja a területi kutatásokat, összehozza azokat, akik azonos témában dolgoznak. Nem egyetemi dimenzióban gondolkodunk, s a közös munka elsősorban nem is alapkutatás jellegű: a gyógyítással kapcsolatos tapasztalatokat igyekszünk koordinálni. Beszűküléstől nem kell tartanunk, hiszen miként az egyetem sem élhet teljes izoláltságban, a gyógyítással foglalkozó, vidéki kórházi orvosok ismeretei sem maradhatnak el a nemzetközi szinttől. — Ha jól értem, a szakbizottság éppen a hid szerepét vállalja a legfejlettebb nemzetközi és a helyi tapasztalatok között, méghozzá a legkorszerűbb, legeredményesebb gyógyítás érdekében. — Célunk az információ gyors áramlása. A tudomány szakaszos fejlődését ugyanis csupán folyóiratokból követni nem lehet: ez 3—4 éves késést eredményezne. Meggyőződésem, hogy a személyes kontaktus óriási jelentőségű a tudományban. A külföldi konferenciáról visszatérő kutatónak lehetőséget adunk, hogy tapasztalatait a terület itthon élő művelőinek továbbítsa. ugyanakkor feladatunk, hogy egyegy téma nemzetközileg elismert, külföldi reprezentánsa is előadást tartson nálunk. Az efféle információcserére azért van szükség, hogy ne csak magunkhoz képest tudjunk összehasonlítást tenni, hiszen a cél a betegek gyógyításában mégiscsak a nemzetközi színvonal elérése lenne. — A napokban, szerteágazó témákból rendeztek tudományos ülést, a SZAB-ban, Dél-Magyarország minden részéről érkeztek ide orvosok. Hogyan sikerült megvalósítaniuk ezeket az elveket ezen a konferencián? — Gyakran halljuk vidéki orvosoktól, hogy munkájukat nem mindig kíséri megfelelő szakmai figyelem, hogy ritkán kapnak kritikát. Hogy van gondolatuk, közölnivalójuk, bizonyítja: első körlevelünkre 50 előadással jelentkeztek. Ezek közül ezúttal 25-öt tudtunk meghallgatni. Valamennyiről elmondták véleményüket az előre fölkért hozzászólók, szakmájuk kiemelkedő képviselői. Volt, akit meggyőztek: megkezdett munkájukat kár folytatni abban az irányban, nincs értelme. De elhangzott sok értékes, publikálásra alkalmas megállapítás is, amely magas szintű betegellátásról tanúskodott. Valamennyien korrekt bírálatot, útmutatást, javaslatot kaptak arról, új gyógyító eljárásuk alkalmazható-e vagy sem. A jó ötletek mindenképpen javítják a betegellátást itt, Dél-Magyarországon. — Hogyan járul hozzá a szakbizottság ahhoz, hogy az itt élő emberek jobban megismerjék önmagukat, az egészségüket károsító hatásokat? Szeged műemlékei 54. TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 4. „Védett városkép, az 1880-as években épült, egységes tömeghatású és kellemes építészeti ritmusú házsor, a kora eklektika végéről való." A régi Bástya utca kétemeletes házsora a Színháztól a Vár utcáig. Lépcsőházainak öntöttvas rácsait érdemes megnézni. Sarokházának homlokzatán az erkélyt hat emeletes oszlop fogja közre. Építésére dr. Rósa Izsó ügyvéd kért engedélyt 1882 nyarán, majd 1884 tavaszán kapott rá lakhatási engedélyt. A 3-as számú ház négy földszinti oszlopa konzolos erkélyt tart. Az épületre 1883 nyarán Imre János kért építési engedélyt, míg a lakhatásit 1885 februárjában a jogutódnak, Abafi Aurélnak adták ki. Ezért kerültek kapurácsaiba az A A betúk. A 2-es számú ház homlokzata különbözőségeket mutat a beadott tervrajzhoz képest, melyet „Lederer Ede váll. épít. mérnök" és az építést vezető „Gregersen Péter" írt alá. Politzer Sándor építési kérelme 1883 júniusából való, a lakhatásé 1884 decemberéből. Kapurácsának K I betűi valószínűleg későbbiek. Az 1. számú ház lecsapott sarkán két oszlop tartja az erkélyt. A sarokházra Burger Alajos mindszenti lakos 1882 júliusában kért építési engedélyt. Tervét ugyan nem ismerjük, de „Bachó épitész" tervéről lehet szó. 1884 februárjától lakható. A munkálatok Letzterék 1882 decemberi és 1883 tavaszi képein nyomon követhetők. Helyükön a lebontott „váracs" egy része állt. — Egyebek között évente pályázatokat írunk ki olyan témákról, amelyekkel kapcsolatban már elkezdődött a kutatás. Az idén 17 dolgozat érkezett be, hamarosan esedékes lesz az eredményhirdetés. Egyebek között szó esik itt a2 időskorúak betegellátásáról, a táppénzről, a levegőszennyezésről, a szívműködés vizsgálatáról, a szemészetben alkalmazható gyulladás elleni gyógyszerekről. — Hány orvostudományi munkabizottság tevékenykedik a SZAB-ban? — Jelenleg öt. Igen aktív munkát végeznek az alapellátásban dolgozó orvosok. Érdekli őket minden, ami fontos a körzeti orvosi gyakorlatban, az időskorúak pszichiátriai gondozási problémáitól a hétvégi sürgősségi ellátásban alkalmazott komputerrendszerig. A klinikai kémiai munkabizottság legutóbb Kecskeméten tartott konferenciát a laboratóriumi munka korszerűsítéséről, a számítógépek alkalmazásáról. Foglalkoznak a reumatológiai betegségek diagnosztikájával, az új laboratóriumi tesztek értékelésével. Minden évben közös szimpóziumokat rendeznek külföldi cégekkel, hogy megismerjék a legújabb diagnosztikai eljárásokat. A közlekedésfejlesztési és balesetvédelmi munkabizottság a jövő évtől az urbanisztikai részeként működik majd. Vizsgálják Szeged új városrészeinek közlekedési körülményeit, a baleseti rizikóhelyzeteket és azokat a tényezőket, amelyek veszélyeztetik a biztonságos közlekedést. A szegedi autóklubbal közösen a vezető hibájából bekövetkezett balesetek emberben rejlő okait vizsgálják, s egyáltalán érdekli őket a közlekedési kultúra. Tervezik, hogy fölmérik a dolgozó nők körében, mi minden okoz balesetet a háztartásban. A sportbiológusok a versenyzés pszichofiziológiáját kutatják, a legutóbbi tudományos ülésen pedig kifejtették véleményüket a rendszeres testmozgás, a sportolás keringésre, lélegzésre és izomrendszerre gyakorolt hatásáról. A szegedi vízi sportot űzőkön rendszeresen vizsgálják a testedzés hatását. Annak még népgazdasági haszna is van, ha — a szénhidrogén- és bányaegészségügyi munkabizottság jóvoltából — tudja egy gyár vagy üzem, bizonyos munkával milyen típusú embert bízhat meg. — Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a SZAB nem csupán a nemzetközi és a helyi tudományos információk „találkozóhelye", hanem az elméleti ismereteké és a gyakorlati lehetőségeké is. Magyarán: hasznosulnak-e itt szűkebb pátriánkban ezek az értékes gondolatok? — Amint említettem, a betegellátásban föltétlenül, hiszen az új eljárásokat, amelyek a beteg gyorsabb gyógyulásával kecsegtetnek, azt igyekszünk alkalmazni is. De ugyancsak az itt élő lakosság javára szolgál az ésszerűen megszervezett közlekedés, vagy az olajosok tudatos munkába állítása, hogy csak néhány példát említsek. — Konferenciaszervezés, pályázatok díjazása, külföldi előadások meghívása, kutatások a gyakorlatnak... Hogyan győzik ezt pénzzel? — Egyre nehezebben. A SZABnak sajnos közvetlenül a kutatások támogatására fordítható anyagi alapja gyakorlatilag nincs... — Köszönöm a beszélgetést. CHIKÁN ÁGNES Színek és helyek LAKÁSOK — ITT S AMOTT Ezerkilencszázharmincötben kerültünk át a Petőfi sugárútra — akkor négyesztendős voltam. így nagyjából meg tudom saccolni, mikortól datálódnak első emlékeim, amelyek viszont még a Cserepes sorhoz kötődnek. Első — tudatos — élményeim ehhez az otthonhoz kapcsolódnak. Egy udvari szoba-konyhás lakásban éltünk itt, a város szélén. A Cserepes sor nem volt a legjobb ajánlólevél. De apám úgy gondolta — telve ambícióval —, hogy valahonnét el kell indulni. S mentől lentebbről §tartol az ember, annál magasabbnak tűnhet majd a meghódított csúcs. (Nem így történt — de ez most nem tartozik szorosan ide.) Nagy telek jártak. Egyszer úgy befagyott a bejárati — egyben konyha— ajtónk, hogy egyszerűen nem tudtuk kinyitni. Apám kénytelen volt kimászni az ablakon, és baltával csapkodta szét a küszöbre, ajtónyílásra rakódott jeget... A forgalom gyéren csordogált errefelé. Legföljebb, ha a postás kopogtatott be néha. Mikor jött, egyből veszettül ugatni kezdett a háziúr kutyája. Az összefüggést hamar kitapasztaltam. A postás jön — a kutya ugat. Nosza, gondoltam egy nagyot. Mikor kedvem úgy tartotta, a kutya felé dobtam egy-egy kődarabot. — Na, jön a postás — mondta a háziúr nejének. Ám sehol senki. A mutatványt kisvártatva megismételtem. — Na, most már biztos a postás jött — így a háziúr. A helyzet azonban változatlan. A harmadszori kísérlet után: — Mi a fene üthetett ebbe a kutyába? — Ki kéne hívatnunk hozzá az állatorvost — válaszolta neje. A Petőfi sugárút és a Faragó utca sarkán — ahol később a város első munkáslakásai épültek a felszabadulás után — álló, monarchiakorabeli óvodába jártam. Délutánonként lassú léptekkel poroszkáltam haza. A sugárút és a Rákóczi utca sarki Hangya-üzlet kirakatánál mindig hosszasan elácsorogtam. Már október végén feltűntek az üveg mögött a piros köpenyes, nagy puttonyú Mikulások. Szerettem volna pillantásommal felolvasztani a kirakatüveget. Ám mindössze annyi történt, hogy leheletem kissé bepárásította. A benti Mikulás-képek kis időre elhomályosodtak, mintha fel akarnának oldódni valamiben, amiről nem tudom, mi is tulajdonképpen. Egyszer — óvoda helyett — nekiindultam a városnak. Apám — dőre módon — többsegédes szabómúhelyt nyitott a belvárosban, a Kígyó és a Fekete sas (ma: Bajcsy-Zsilinszky) utca sarkán. (A válságtépte időkben persze hónapok alatt belebukott a vállalkozásba, csak egy tanulság és annál sokkal több adósság őrizte még sokáig a kitörési kísérlet nyomát — de ez most megint nem tartozik ide.) Odáig gyalogoltam el a Cserepes sorról. Képzelhetik! Egy háromesztendős gyerkőc aprócska lábaival! Egyik segéd kísért haza. Otthon anyám könnyes szemmel várt. Nem értettem, miért sír. Hisz világot láttam. Csak úgy dagadtam a rengeteg élménytől. Húsz év — 1935—1955 — a Petőfi sugárúton. Majdnem szemközt a Nemes takács utca torkolatával. A sínösszeeresztésnél — előttünk — mindig hatalmasat zökkent a villamos. Mikor kinyílt az idő, virágozni kezdtek a hársfák. Illatuktól menten besúrúsödött a levegő. A fák — hatalmassá dagadt törzssel — ma is állnak. A régi kapukijárók helyét is jelzik a terméskövek. A mi házunk — és a mellette lévő kettő — ellenben nyomtalanul eltűnt. Húsz esztendőt persze nem lehet csak úgy egyik napról a másikra kitörölni az ember életéből. Amikor néhanapján arra sétálok, meg-megállok a tetthelyen. Lépéssel mérem ki a távolságot. Itt volt a múhelyajtó, emitt a két ablak. Itt állt az ágy, amott a konyhai tűzhely. A lábasban „fejlábpörkölt" rotyog. Majd „hajábakrumplit" és céklát kapunk hozzá. Ez a szombat esti vacsora és a vasárnapi ünnepi ebéd. De lehet, hogy még hétfőre is marad belőle... Talpainé, az udvari épületben lakó terebélyes kofa: halott. Rauscherné is rég elporladt. Benkő úr, a házigazda a túlvilágon metszegeti körtefáit. A felettünk lakó magas, szikár, ferde nyakú borbély is odaát hajkurássza a nálánál ötven esztendővel fiatalabb házicselédeket... Ötvenötben készült el az ősz utcában — egy vízjárta féltelken — kis családi házunk. Vécé az udvarban, víz kint a Tündér utca sarkán. Apám ezzel is úgy volt, mint annak idején a Cserepes sorral: valahol el kell kezdeni. De aztán végleg ittragadt. Innen temették el: 1970-ben. Fiatal házasként — 1962-ben — a Madách utca és a Lechner tér sarkán kaptunk egy másfél szobás lakást. Ablakaink a térre néztek, a szerelmespárok kultiválta padokra, a kis kápolnára, ahol néha harang csendült. Csak tizenhárom esztendő múlva változtattunk újra lakhelyet, immár két gyerekkel: átköltözködtünk a József Attila sugárútra. A szobákba mindig árnyék vetődött. A magasra nőtt platánfákon varjúsereg tanyázott. Rikoltásuk egybeolvadt a szakadatlanul özönlő járműforgalom fenyegető morajával. Nem szerettem itt. A Cső utcába magányos emberként kerültem. A hetedik emeleti erkélyről belátni szinte az egész várost: az algyői olajmezőtől az új Hungáriáig terjed a panoráma. Tiszta időben jól látni a dorozsmai templomtornyot és az új szalámigyár érlelőtornyát, melyen a Pick felirat virít. Zsinagóga, alsóvárosi templom, városháza, Fogadalmi templom. Tornyok, cirádák, háztetők, antennák vonalrendszere. Egyszer napfényben fürdik, másszor párában lebeg. De mindig gyönyörű. PAPP ZOLTÁN