Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-22 / 275. szám

MAGAZIN 10 Szombal, 1986. november 22. „Baróti József a tudás embere a színpadon" — irta barátja és küzdőtársa, Juhász Gyula 1918. december 22-én a szegcdi Színházi Újságban, Arcok és maszkok című sorozatában, Baróti portréjában. Holnap lesz száz éve, hogy Brüll Mór és Weisz Irma gyermekeként a Fejér megyei Felsőbakonykúti-pusztán megszületett. A székesfehérvári reáliskolában tett érettségit, majd beiratkozott az Országos Színészakadémiára. Ekkor magyarította meg nevét, önkéntesi évét leszolgálva 1908. október 6-án lépett a Kolozsvári Nemzeti Színház színpadára Fényes Samunak a Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros-ában tetőző romantikával szembeszegülő Kuruc Feja Dávid című drámájában. Szegedre 1912. őszén került. VILAGHABORUBAN Innén vonult be a hadüzenet után rögtön az 5. honvéd gyalogezredhez, és került hamarosan az orosz frontra. Szeptember 16-án már a budapesti helyőrségi kórházból táviratozta a színház rendezőjének, Ferenczi Frigyesnek akasztófahumorral: „Galíciai kabaréból átlőtt jobb karral megérkeztem." Gyógyulása után visszaküldték a harctérre. A Szegedi Napló 1915. október 3-án hírt adott fogságba eséséről: „Mikor a nyáron elment Szegedről, már negyedszer ment a frontra, sebesüléseiből és a harctéren szerzett betegségéből alig felgyógyultán." A szegedi Kiss Gyula halálhírét pár nappal előbb még ő írta meg szegedi ismerőseinek. A Szeged és Vidéke 1918. március 16-i száma interjút közölt a hadifogságból haza szökött Baróti Józseffel. Elmondotta, hogy a tomszki fogolytáborban még színtársulatot is alakított, és számos magyar darabot színre hozott. 1918. január végén hamis okmányokkal sikerült kijutnia a táborból. Február 5-én Pétervárra (a mai Leningrádba) érkezett. Két hétig tartózkodott ott, és látta Lenint is. „A külügyi fíépbiztos hivatalában és Lenin hivatalában, a Szmolnijban is szabadon járhatott-kelhetett" — mesélte. A külügyminisztériumban legnagyobb meglepetésére találkozott Kun Bélával és Rudnyányszky Gyula aradi lapszerkesztővel. Kun Béláné emlékezései hitelesítették Baróti elbeszélését: megírta, hogy férjétől levelet hozott neki Baróti. Azt is elmondotta a hazatért színész, hogy színházban is volt Pétervárott: hallotta Saljapint is. Hazaérkezése után kevéssel már munkához is látott. Első föllépése április 26-án Földes Imre Kuruzsló cimű darabjának címszerepében volt. Juhász Gyula írt az előadásról: a darabról nem volt túlságosan kedvező a véleménye, Barótiról pedig ennyit irt: „Mi úgy tudjuk, hogy neki nem a Titok és a Kuruzsló az ideálja. hanem a Faust és a Manfréd, de ebből a papirmaséfigurából is igyekezett élő alakot formálni. A tele ház közönsége zajos tapsokkal jutalmazta fáradozását." Április 28-án tartotta a Dugonics Társaság az egy évvel előbb elhunyt Tömörkény István emlékének szentelt fölolvasó ülését. Baróti a nagy iró elbeszéléseiből olvasott föl. FORRADALMAKBAN Az őszirózsás forradalomban kezdett Baróti és Juhász Gyula barátsága harcostársi kapcsolattá erősödni. 1918. november 20-án megalakult Szegeden az Országos Vidéki Szinésztanács. Juhász Gyulának erre az alkalomra irott versét (A vidéki magyar színészekhez) este a színházban, a János vitéz második fölvonása előtt Baróti József szavalta el. Csak utolsó négy sorát idézem: Magyar szó hirdetői a vidéken. Művészetünk örök tüzét sziták, Oszoljatok apostol küldetéssel! Jelszó: a magyar Ige győzni Jog ! Ezután írta Juhász Barótiról azt a rövid portrét, amelyből bevezetőül idéztem. A kétféle színésztípus, az ösztönös és a tudatos közül Barótit az utóbbiba sorolta. „Igen sokat tud, még többet akar tudni, mindig tanul, mint a jó pap, mert hiszen ő azok közül való, akik Tháliának nemcsak azért papjai, mert kanonokok és püspökök akarnak lenni a fővárosban, hanem azért, mert igehirdetőnek született." „Szaktudománya, amelyben egyedül áll: a maszkok művészete. Egész könyvet írt erről, maga illusztrálta, végtelen sok utánjárással és lelkes buzgalommal gyűjtötte a világ és világot jelentő deszkák minden részéből az anyagot." Kiemelte Juhász Gyula Baróti realizmusát, és fölsorolta emlékezetes szerepeit, Shakespeare és Ibsen hőseit. A szinészeti lexikon is ezeket sorolja föl: Shylock, Lear, Harpagon, Peer Gynt, Mephisto, II. József, Solness építőmester. Juhász így fejezte be cikkét: „Neki köszönhetjük, hogy a sánta félisten, lord Bayron megszólalhatott a szegedi színpadon, mérhetetlen világbánatának fekete gyászpompájával olyan magasságokba és mélységekbe ragadva a köznapok porában kínlódó szíveket, ami már maga megváltás és üdvösség a halandónak. Baróti, az ember, szerény, munkás, derék és jó fiú, azt hiszem, mindenki szereti." Dettre János 1919. április. 8-án nevezte ki a színházi direktóriumot: Baróti Józsefet, Juhász Gyulát és Ocskay Kornélt. Április 29-én mutatták be Szomory Dezső //. Józsefját, Baróti rendezésében és Barótival a címszerepben. Ekkor írta a költő Barótinak e rövid köszöntőt: Élet, művészet mezején Te bátran Az első vagy a harcosok sorában. E koszorút ma szívesen fogadd, A hála küldi és a hódolat. * Négy évvel később, 1923. június 25én Baróti gratulált Pestről, levélben a negyedszázados költői jubileumát ünneplő Juhász Gyulának, és elevenítette föl közös forradalmi szereplésüket: „Azt a ragaszkodó, szívből szántott mélységes barátságomat, mellyel Hozzád szállok most, és megszámlálhatatlan boldog és sikerdús esztendőt kívánok Neked, abból az érzésből, azzal a melegséggel küldöm, amely minket már akkor egymás iránt való megértéssel töltött el, mikor a nehéz időkben színházat is kellett vezetnünk együtt, és amikor II. József császár ezüst koszorújára a költő e sorokat írta..." Április 17-én tartották a színházban az első ún. munkáselöadást: Heijermans A Remény címú drámáját Baróti rendezte, s előtte Juhász mondott bevezetőt. „A Remény zöld színét találóan vetette össze a proletárok vörös lobogójával" — ahogy a Szegedi Napló másnapi tudósítása írta. MÁSODSZOR SZEGEDEN A forradalmak bukása után Barótinak távoznia kellett Szegedről. Néhány esztendő „lyuk az életrajzon": csak azt tudjuk, hogy 1922 szeptemberétől a budapesti Belvárosi Színház művésze, egyben főrendezője lett, és szintén ettől az évtől az Országos Színészegyesület tanácsosa is.. Ám 1924. őszén ismét Szegeden találjuk, ugyancsak főrendezőként. Andor Zsigmond igazgatása csődbe jutott, ezért 1926. októberében a színtársulat Baróti vezetésével konzorciummá alakult, azaz a színészek maguk vállalták az anyagi befektetést és kockázatot. Nem sokáig, mert közben a város meghívta igazgatónak Faragó Ödönt. Lugosi Döme Barótinak e második szegedi korszakáról ezt írta: „A színházi évad kezdetén színész-előkészítő iskolát és balettiskolát szervezett a színház; az előbbinek Baróti József és Bethlen László, az utóbbinak pedig Faludi Károly balettmester volt a vezetője. Baróti József irányítása alatt a drá' ma ismét elfoglalta régi helyét, és szinte még nem tapasztalt mértékben kerültek szinre klasszikus értékű színdarabok. Több helyi bemutatója is volt a színháznak..." Ekkori működéséről is találunk nyomokat Juhász Gyula életművében. 1927. május 23-i színibírálatában a költő dicsérte Baróti rendezését, a Szentivánéji álmot. (Juhász Gyula kedves drámája volt ez: 1919 nyarára emlékeztette, a forradalmakra és Zöldi Vilmára, az Annához hasonlóan szőke és bársonyos hangú színésznőre, Hermia akkori alakitójára.) Június 27-én Hofmannsthal Akárki-jéről írva ismét elismeréssel szólt rendezőjéről, Barótiról. Az évad végén Baróti végképp elbúcsúzott Szegedtől. Előbb a fővárosi Magyar Színház, 1929-től az Új Színház főrendezője lett. Ezután már nemigen találkozunk nevével. A zsidótörvények valószínűleg őt is száműzték a világot jelentő deszkákról. Halálának napját sem tudjuk: a Magyar életrajzi lexikon szerint Budapesten, 1940-ben hunyt el. Szegedi művészi munkásságával a helyi színháztörténetbe, forradalmak alatti tevékenységével a várostörténetbe is beirta nevét. PÉTER LÁSZLÓ DEÁK MÓR: DEÁK MÓR: Elunta Az éjszakáim gyűrött lepedők. Rosszul alszom el majd, időnap előtt — átizzadt vánkos az ég, tol/csomó a nap, isten is elunta a hajnalokat. Nincs közöm hozzá, mire ébredek. Az válik fontossá, ami elveszett; s nekem már minden fontos. Csak múlik napra nap, Isten, bocsásd meg nékem, hogy ilyen lett fiad. * Ismeretlen tartományok Azt mondja a rádió, Sopronban csöpörög az eső. Hol van ide Sopron? Nálunk még meleg van, és süt a nap. A barométer mutatója ott áll, ahová két hete legyökeresedett. Az. a felhő, amelyik oda csöpörgést vitt, ide talán el se jön, de a mentőautók hajnal óta szirénázva rohannak. Ennyire megérzi a mentő az időt? Fenét. Az emberek érzik meg, és föltehetően az állatok is. A levegőtudósok meg tudják mérni a meleget és hideget, a szelet, azt is, mennyi a nedvesség benne, mennyi az oxigén, a nitrogén, az ólom, a por, a füst, mindenféle csipegővel azt is, sugárból mennyi van benne, de az élő szervezet olyat is észrevesz, amit egyik szerkezet se. A melegfrontnak és a hidegfrontnak is lehetnek ki nem mutatható tartományai, és biztosan az állófrontnak is — mint a háborúnak! —, mert néha akkor is egymásba tud futni tizenöt-húsz autó. Léteznek tehát olyan erők is a természetben, amelyeket egyelőre csak a leggyorsabb mentőautókkal lehet mérni. Sajnos, csak utólag, mert amikor elindulnak, már megtörtént a baj. Olyan mérés ez, mint az időjós meseházikó. Nem jósol, csak megmondja, most milyen idő van odakint. Ha kicsit is értenék a technikához, elmennék egy idegélettanász professzorhoz, és megkérdezném, mikor változik akár kívül, akár belül az idegsejt vagy az idegrost, netán az agyvelő. Addig törném a fejemet, amíg ki nem találnék olyan valamit, amibe eleven idegsejt pontos mását tehetném bele, mutatót szerelnék rá, és skáláról olvasnám le, mi történik nálunk, ha Sopronban csöpörög. Ha meg se moccanna a mutató, számítógépbe táplálnám bele, és képernyőre vetíteném. Amilyenek vagyunk, meglehet, mindenkinek külön skála kellene, mert mindenki másként viseli el az állandóságot is, és a változást is. Lehet, hogy a képernyő se mutatna mást, csak fölrajzolna egy Antineuralgicát, vagy fölírná előre a gyászjelentést: élt negyvennyolc évet. Visszafelé a gyászhírek is sokat jeleznek. Ha csak kettő-három van az újságban, föl se nagyon tűnik. Belenézünk, látjuk, nem vagyunk benne, mehetünk dolgozni. Amikor azonban két hasábnál is hosszabbra nyúlik, aprón szedve vakarhatjuk a fejünk búbját: pedig egész hétre száraz napsütést jósolt a meteorológia. Nem vettük észre, hogy a képernyőn ott van az Antincuralgica, mert nincs is hozzá képernyőnk. (Érdekes, ez az intézet soha nem vonja vissza előre elmondott jóslatait. Még az éjféli hirek után is azt mondta a rádió, vad napsütés lesz, és másnap reggelre úszik az ország. Talán arra is emlékszünk még, hogy igazi nyarat jövendölt júliusra, és három nap múlva olyan hideg lett, majdnem megfagytunk. Aki akkor ment nyaralni, meggebedve nézhette a vizet, nyakig begombolkozva.) Bolond volt az egész, nyár, és hozzá illett a vénasszonyoké is. Heteken át tüzeket jelentettek a távirati irodák. Erdők égtek a világ minden táján. Jó, a tüzek fele eldobott bagótól ered, mert a bagós ember nem eheti meg a csikket, inkább eldobja. Máskor is ezt teszi. A gyerekek közül egyre többen tanulják el még most is kínok és keservek között, fejfájások, szédülések, hányások árán is a szívni tudás áldozatos tudományát, de a hozzá kötelező óvatosságot sehol nem tanulják meg. Befut a busz, százak dobják le a füstölgő l'élcigarettát, körbe-körbe pusztul tőle a fú is. Honnan tanulnák meg a vele járó (sajnos, nem járó!) felelősséget? És ki tehet róla, ha egyszer-egyszer nem aszfalt van a talpunk alatt, hanem zörgő avar? A tüzek másik fele azonban benne lakik a munkában, és csak időnként ugrik ki belőle. Leégeti az üveggyárat — ráadásul a csarnok fölé raktuk föl az irodákat, gyorsan égő műanyaggal szigeteltük, mert amikor építettük, nem égett a tűz, nem tudhattuk előre —, fölgyújtja az áruházat, az acélművet, ~a fegyházat. Mert a belénk épitett fékek is rosszul működnek. Ott kezdünk hegeszteni, ahol normális ember a bagóját se venné elő. Hallottam, amikor visszavarrták Ibolya lábát a klinikán, gyors egymásutánban még négy embert hoztak be a mentők, úgy, hogy zacskóban hozták a levágott ujjukat is. Azt azonban csak vérmérsékletünk szerint tudjuk elképzelni, mit állt ki akármelyik, amikor két fogaskerék harapta le, és mit kell még kiállnia addig, amíg a sikeres műtét után egyáltalán mozdítani tudja. Sorozatban jöttek a józan ésszel föl nem fogható balesetek. Ráadásul, aki varrja, aki altatja, aki operáció közben segít, és a gyógytornász is, aki újra megtanítja majd járni, fogni és csípni, ugyanúgy érzi az idők változását. Neki is megfájdul a feje, ő is kapkodja be a bogyókat, és az ő idegeiből is lehetne csa- ' várni olyan műszert, amit eddig még föl se találtak. Mondjuk, ncurométefnek nevezik majd, ha lesz, és csönget egyet: ülj le, és ne mozdulj, mert sarkadnál ólálkodik a baj. Csak az orvosé csönget hiába, neki megállnia se szabad. Azon kapom magamat, megint herkentyűért esedezem én is. Meg tudjuk mérni, milyen átokgyorsan robog az autó, amikor fölszalad a járdára, és elcsap hét embert — vagy ha nem, kiszámítjuk —, azt is, mennyi földet mozgatnak meg a téli kikötő építésénél vagy egy igazgató leváltásánál, mennyi papirost gyűjtet össze a vállalat az iskolások szüleivel, hogy teljesíthesse tervét, mennyi mocsok öntötte el az alagsort, hány csille szenet küldenek föl a bányászok, sőt azt is mérni tudjuk, mennyi szén nyomta ki szerencsétlen bányászból a lelket, vagy tette örökös nyomorékká, csak a fájdalmat nem tudjuk megmérni. Veszteségeinkre általában nincsenek műszereink. Azt se tudjuk, milyen fájdalomból kéne csavarni hozzá a hajszálat, hogy foroghasson a mutatója. A hajat pótolhatjuk múhajjal, de múfájdalom nincsen, mert az igazit is nehezen viseljük el. És ki dönthetné el, hány jaj tesz ki egy ki nem mondható fájdalmat? Pedig ez különböztet meg bennünket a fatuskótól. Azt hiszem, nagyon ráfizettünk mi a magasabbrendűségünkre. Mennyivel könnyebb a kukacnak. A feje se fáj, mert nincsen neki, HORVÁTH DEZSŐ