Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-10 / 239. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEIMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 239. szám 1986. október 10., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Felszíni elmozdulások Az áfészek és a zöldséggyümölcs piac Tóth Géza, a Szövosz fő- A tegnap, csütörtökön Szegeden megtartott Meszövosztaiyvezetöje országos ki- elnökségi ülésen többek között a kistermelői zöldség-gyütekintéssel egészítette ki a mölcs termelés és forgalmazás tapasztalatait értékelték, helyi tapasztalatokat. Mi- Nem véletlen a téma, hisz megyénkben az utóbbi években után megszűntek az értéke- nőtt a fogyasztási szövetkezetek részaránya e termékek sitési kötött pályák, s -1984- forgalmazásában. Míg 1985-ben a felvásárlást végző szerben a burgonya maximált vezetek összesen közel 224 ezer tonna burgonyát, zöldséget árát is megszüntették, a piaci és gyümölcsöt vásároltak fel, ebből tíz százaléknyi a fotörvényszerűségek kerültek gyasztási szövetkezetek átvevőihez került, előtérbe. A költségtakarékofolyamatos biztosítása, a fel- rinte a tejen és a bogyós vásárlás és értékesítés szer- gyümölcsökön kívül egyéb vezése, szaktanácsadói hálózat kiépítése a maguk területén. Az exportárualap előteremtéséhez nélküiözhetetkapcsolatok szétzi- len a külkereskedelmi válAz új vállalkozók lalatokkal való szorosabb együttműködés. Szóba került még, hogy sokat lendített az áfeszeken, hogy a kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeken a mezőgazdasági szakcsoportok bekerültek a mezőgazdasági szabályozásba, s ezért tevékenységük, álIami támogatást is igénybe atcsoportositasa- _ . vehettek. Tekintve, hogy a szakcsoportok ezt a pénzt megosztják a termelökkel, nemrégiben árharc is kialakult a szakszövetkezetekkel. Ezt ezen a fórumon mindenképp pozitívumnak értékelték. Nemrégiben beszélgettem az egyik szakszövetkezet eltöbblettermelés nőkével. Kiderült, hogy a versenynek ezt a válfaját nem tekinti reálisnak. Szesabb, az áru útját lerövidítő megoldások minőségjavulást és a választékosabb bolti kínálatot eredményezték. Az előnyök mellett azonban a vadhajtások jelentkeztek. A termelői lálódtak. csak a gazdaságosabb tevé kenységekért versenyeztek, ezeknél az épp hiánycikknek számító áruknál előfordult az elvtelen egymásra licitálás. A zöldértek nem tudtak vál-' tóztatni a számukra megszokott stíluson, hétnél most korrigálják a működési feltételeket, eszközeik val. Nehezen akadnak olyanok, akik átvállalják a téli tárolás ellátási felelősségét. Ha a vállalatoknál a gazdaságosság mindennek a mércéje, akkor állami feladatnak kell tekinteni a nem kívánt folyamatokba való beavatkozást. Így a hiány miatti magas árak ellen- is csak úgy lehet hatásosan védekezni, ha támogatják a termelőt a érdekében, vagy behozott importáruval billentik helyre a megbomlott egyensúlyt. Még ma is ingoványos talaj a zöldség-gyümölcs piac, 6okan nem veszik figyelembe, hogy a növekvő kockázatot csak az vállalhatja, akinek megvan ehhez a teherviselő képessége. Rendezerszemlélet nélkül anarchikus viszonyok alakulhatnak ki. Ha valaki kedvezményeket ad a termelőknek, jogosan várja el, hogy áru is hozzá kerüljön. Az együttműködés csak „sír-nevet" alapon tisztességes. A szerződéses fegyelem mai állása szerint ez még nagyon kevés helyen képzelhető el. Ocskó Imre, a Mészöv elnöke óva intette az áfészeket a felesleges beavatkozástól. Amelyik termelőképes az áruját egy messzi városban, vagy a közeli élelmiszerboltban eladni, nem kell tőle sajnálni. Vállalni kell a versenyt! Bár a termelés területén is látszódnának hasonló változások. A technikai berendezések, raktárak, szállítójármüvek elengedhetetlen és költséges tartozékai e tevékenységnek. Hamis beállítás azt hinni, hogy a szomszéd rétje zöldebb, a versenytársaknak sem könynyebb a helyzetük. Elképzelések azért vannak. Ilyen lehet a boltra alapuló kertészeti szakcsoportok szervezése. A szerződéses termeltetés a kistermelés biztonságát szolgálja,, főleg azoknál a termelőknél, amelyeknek biztos vevője a feldolgozó ipar. Ebben a folyamatban az áfészek szerepe a kisárutermelés rendszerI- szerű megszervezése, a ter£ meléshez szükséges anyagok termékre ez a pénz csak akkor jár, ha a szakcsoport közös tevékenységében, nagyüzemi szervezési keretek között termelték. Nincs róla meggyőződve, hogy a valóságban ez helyenként nemcsak a közös kereskedelmi kapcsolatra korlátozódott. A szabályozás másik ellentmondása, hogy a mezőgazdasági nagyüzem nem oszthatja meg a termelővel a támogatást.' Ha megteszi, ez az összeg munkadíjnak minősül, s adóterhek sújtják. Valójában, ha rendeződnek az ellentmondásuk, szövetkezet és áfész vita nélkül megférhet egymás mellett. Csakhogy ehhez megint elő kell venni egy korábban idézett tételt, vagyis a szerződéses fegyelemnek érvényt kell szerezni. A termelők évközbeni „átnyergelése" hosszabb távon nem lehet valós érdek. T. Sz. I. Munkásgyülés Ferihegyen A légiközlekedés felszabadulás utáni újraindításának 40. évfordulója alkalmából csütörtökön ünnepi munkásgyűlést tartottak a Ferihegyi repülőtéren. Az ünnepségen megjelent Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Urbán Lajos közlekedési miniszter is. A munkásgyűlés résztvevőit elsőként Zamek Vladimir, a Malév még ma is aktívan dolgozó alapító tagjainak egyike, az NDK-beli Malév-képviselet vezetője köszöntötté, felidézve az elmúlt 40 esztendő legjelentősebb eredményeit. Külön szólt 1946. október 15-ről, arról a napról, amikor a budaörsi repülőtérről elindult Debrecenbe, illetve Szombathelyre a háború utáni első két polgári járat. Ezt követően Jahoda Lajos. a Malév vezérigazgatója méltatta a vállalat dolgozóinak eredményes munkáját, amellyel jelentősen hozzájárulnak a szállítási feladatok sikeres végrehajtásához, a népgazdaság eredményeihez Hangsúlyozta: az elmúlt időszak jelentős beruházásai, a Ferihegy 2 terminál létrehozása számottevően javította a légitársaság munkájának, szolgáltatásainak színvonalát Kiemelte, hogy a Malév a repülés biztonságának fenntartását tartja az egyik legfontosabb feladatának, s ezt semmilyen más érdek nem előzheti meg. Czinege Lajos is köszöntötte az ünnepi munkásgyűlés résztvevőit, s tolmácsolta az MSZMP KB, valamint a kormány üdvözletét, elismerését és jókívánságait. Hangoztatta: a csaknem ötezres vállalati kollektíva áldozatos munkájának köszönhető, hogy a Malév a nemzetközi légiközlekedésnek ma már ismert és elismert légiforgalmi vállalata. Mint mondotta, a technika, a technológia, a termelés és a szolgáltatás soha nem tapasztalt lendülettel fejlődik napjainkban. Ebben a szinte napról napra változó, szigorodó követelményeket támasztó környezetben kell helytállnia a magyar polgári légiközlekedésnek. A kormány nagy erőfeszítéseket tesz. hogy megfelelő anyagi erőforrásokat biztosítson a minél magasabb technikai és biztonsági követelmények teljesítésére, a növekvő forgalom megfelelő színvonalú ellátására. A feladatok megoldásában azonban a döntő szerep magára a vállalatra hárul, a Malév dolgozóira, akik ismereteik bővítésével, lelkiismeretes munkával, magas fokú fegyelmezettséggel, tenni akarással segíthetik a célok elérését. Magyar-olasz külügyminiszteri™ megbeszélések Borisz Bianchieri Chiappori, az olasz külügyminisztérium politikai főigazgatója október 8—9-én Budapesten megbeszéléseket folytatott Kovács László külügyminiszter-helyettessel. A tárgyaló felek áttekintették a magyar —olasz kapcsolatok """helyzetét, az együttműködés konkrét tennivalóit. A nemzetközi helyzetről folytatott véleménycsere középpontjában a kelet—nyugati viszony témaköre, ezen belül a helsinki folyamat és a novemberben kezdődő bécsi utótalálkozó kérdései álltak. Az olasz vendéget fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter. (MTI) lést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője adott tájékoztatást: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Lázár György tájékoztatóját Wilfried Martensnek, a Belga Királyság miniszterelnökének meghívására Brüsszelben tett hivatalos látogatásáról. A kormány tájékoztatót hallgatott meg a lakosság egészségi állapotáról, és határozatot hozott az egészségmegőrzés átfogó társadalmi programjának kidolgozására. Ugyancsak meghallgatta az Alkoholizmus Ellem Állami Bizottság elnökének jelentését, és kijelölte a további tennivalókat." A Minisztertanács megtárgyalta és tudomásul vette a hazánk környezeti helyzetéről: a föld, a víz és a levegő állapotáról szóló jelentést. Értékelte az utóbbi időben végzett tevékenység eredményeit, és meghatározta a további feladatokat Pályakezdő pedagógusok köszöntése Szegeden az új tanévben 125 friss diplomás pedagógus kezdte meg működését. Tegnap délután a Bartók Béla Művelődési Központban Juhász Pál, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője köszöntötte őket, akik mostantól a város közel háromezres pedagóguskollektívájához tartoznak. Szólt munkájuk szépségeiről, de nehézségeifői is. Arról, hogy Szegedet nem véletlenül szokták a diákok városának nevezni, hiszen általános iskoláiban több mint húszezren tanulNagy László felvitele nak, országos hírű gimnáziumaink, szakközépiskoláink diákjai megállják helyüket a különböző versenyeken. A városi tanács osztályvezető-helyettesének jókívánságai mellé a Liszt Ferenc zeneiskola és a Madách iskola^ növendékei adtak rövid műsort. Az eseményen a városi pártbizottságot Veszelinov Ágnes munkatárs képviselte. Ott volt Pap Jánosné, a pedagógusszakszervezet városi bizottságának titkára is. A külkereskedelmi megyei megbízottak munkájáról Megállapították: a megbí- re kis volumenű exporttal foglalkozó, jól működő szervezetet. A Külkereskedelmi Minisztériumban elemezték a zottak évente több százmiikonvertibilis export növelé- lió forint értékű export elősének segítségére négy éve készítésében vesznek részt . . . Tapasztalataik azt bizonyitlétrehozott megyei megbízót- ják> hogy az ország számos ti hálózat munkáját. A há- kis- és középüzemében nem ajánlatot A több megbízottak évente mint 4 ezer termelői közvetítenek a lózat jelenleg az ország 18 kevés olyan exportképes árut külkereskedelmi vállalatokmegyéjére terjed ki s a kö- állítanak elő, aminek léte- hoz, amelyeknek csupán 8...... „ „ .. zéséről a külkereskedelmi ln . zeljovoben Pest megyeben is vállalatok szakemberei nem 10 szazalekabo1 ^ «XP°«*A megkezdi munkáját a nisztérium szakembere. miKádár János találkozott Franz König bíborossal Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fötitkara csütörtökön a Parlamentben találkozott és megbeszélést folytatott Franz König bíboros, nyugalmazott bécsi érsekkel, aki a marxisták és katolikusok dialógusára érkezett Budapestre. (MTI) tudnak. Jelentős az exportra üzlet- A kis" és középüzehasznositható kihasználatlan mek gyakran nem tudják kapacitás is. A megbízottak biztosítani az ajánlattételegy-egy ügylet kapcsán több- hez szükséges minimális felnyire ellátják a teljes íolyamat menedzselését is, mi- teteleket sem. Ajánlati aravei kis tételek exportügyé- ik — világpiaci mércével nek intézésével a vállalátok mérve — általában rendnem szívesen foglalkoznak, kívül magasak. Nehezíti a Csupán néhány vállalatnál külpiaci értékesítést az is, — például a Lignimpexnél, hogy nemegyszer nehézkea Chemolimpexnél és n sen tudják az alapanyagot Konsumexnél — hoztak lét- beszerezni i \ t*átma A?* JA s t »