Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
2 Csütörtök, 1986. október 18. DM röviden Új vasúti híd a Tiszán Már összeköti a folyó két partját az új csongrádi Tiszahíd. amely 600 millió forintos költséggel épült. A rársos acélszerkezeteket a parton szerelték össze a Ganz-MÁVAG szakemberei, és több hónap alatt folyamatosan húzták rá a pillérekre. Már csak a befejező munkák vannak hátra, a tervek szerint az év végén adják át rendeltetésének az új vasúti hidat VÉSZI ENDRE KITÜNTETÉSE Az Elnöki Tanács Vészi Endre Kossuth-díjas írónak, irodalmi munkássága elismeréseként.. 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken adta át. Jelen volt Knopp András, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettese és Vajda György művelődési miniszterhelyettes. SZÍNHÁZI ÉLETÜNK MA A Hazafias Népfront Belváros IV/A körzeti bizottsága holnapután, hétfőn 5' órakor, a Földvári utcai pártházban előadást rendez. Színházi életünk ma címmel. Előadó: Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. ELŐADÁS Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága oktatási igazgatóságának és a TIT megyei szervezetének „Korunk kérdései" című társadalmi fórumán, október 20án, hétfőn, 10 órai kezdetlel Gedeon Péter, az MSZMP KB 3Ytrsadalomludományi Intézetének tudományos főmunkatársa tart előadást „Innováció és a szocialista társadalmi viszonyok" címmel. A Somogyi-könyvtár Dóm téri épületének III. emeleti, természettudományi kutatótermében az előadást követően vitát is tartanak. V1DEŐ- SZAKKÖR A képmagnók szerkezetével és működésével ismerkednek a TIT videószakkörének tagjai és a téma iránt érdeklődők a soros, hétfői foglalkozáson, amely délután 5-kor a Tarján, 4-es (piros) iskolában lesz. Napos idő Előrejelzés az ország területére ma estig: folytatódik a jobbára napos idő,'eső nélkül. Hajnalban párás lesz a levegő, néhol kód képződik. A mérsékelt, változó irányú szél szombaton a Dunántúlon délire fordul. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet —3 és plusz 2 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. Előadások a politikai akadémián Az MSZMP, Szeged Városi Bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján október 22-én, szerdán, 3 órai kezdettel, a Vörös Csillag filmszínházban Fraknóy Gábor, a városi pártbizottság titkára A szocialista építés első évtizede: eredmények és ellentmondások címmel tart előadást. (A' sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) Az időszerű kérdésekkel foglalkozó akadémián, október 23-án, csütörtökön, 3 órai kezdettel, ugyancsak a Vörös Csillag filmszínházban, Géczi József, a JATE adjunktusa A szocializmus fejlődésének történelmi tapasztalatai és mai lehetőségei címmel tart előadást. (A piros, jelzésű igazolványok érvényesek.) Az előadások után az Angi Vera címú magyar filmet vetítik. A politikai akádémia előadásai miatt a meghirdetett első mozielőadások elmaradnak. A lottó nyerőszámai: 27, 36, 46, 67, 85 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Nádudvaron pénteken megtartott 42. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 27, 36, 46, 67, 85. SZOCIÁLIS GONDOZÁS A népfront megyei társadalompolitikai tanácsa tegnap tartotta ülését Szegeden. Megvitatták a szociális segélyezés és a szociális gondozásban részesülök helyzetét megyénkben. A tájékoztatót Dohány Lászlóné, a megyei tanács csoportvezetője terjesztette a társadalompolitikai tanács elé. Séta New Yorkban Azt szokták mondani, hogy a New York-iak nem szeretnek belekeveredni más dolgaiba. Ez hamis állítás. Azok az emberek, akik itt élnek, igenis közbeavatkoznak, de csak ha úgy érzik, hogy valami igazán szokatlan dolog történik. Erre akkor jöttem rá, .amikor egy barátomat, Arthur Stevenst a Lexington Avenue-n sétálva kísérlem haza. Nem tudtunk beszélgetni, mert tizenkét légkalapácsos zúgott mellettünk teljes hangerővel az utcán. Fél háztömbbel odébb megszólaltam. — Nem értem, hogyan bírják elviselni az emberek ezt a zajt. — Én nem hallok semmiféle zajt — mondta Stevens. — Nem megy az idegeidre a légkalapácsok állandó döreje és a gépkocsidudakoncert? — Valószínűleg zavarna, ha odafigyelnék. —1 Miért, min gondolkozol, ha New Yorkban sétálsz? — Leginkább azon, hogy remélhetőleg nem megy tönkre egy bank vagy egy tőzsdeügynökség azokban a nagy felhőkarcolókban. — Miért érdekel az téged? — Nem szeretném, ha épp rám esne egy, 35. emeletről kiugró öngyilkos alelnök. Szeméttel teli műanyag zsákok hegyeit kerülgettük. — És a szemétre soha nem gondolsz? — kérdeztem. — Miféle szemétre? — Hát ezekre a nagy zöld zacskókra az úttest szélén. — Bolonddá akarsz tenni — felelte. — Én azt hittem, hogy azokat a kereskedők rakták ki, hogy díszítsék a járdát. — Én csak egy turista vagyok — mondtam —, és nem akarom kritizálni New Yorkot. De itt sokkal több minden folyik, amire ti, helybeliek odafigyelhetnétek. — Mondj egy példát. — Egy görkorcsolyás ember épp most ragadta el annak a hölgynek' a kézi táskáját. — Honnan veszed, hogy ezt tette? — Símaszkot viselt. Hívjunk rendőrt? — Megbolondultál? Ha minden New York-i rendőrt hívna,« ahányszor csak egy görkorcsolyás fickó elrabol egy kézi táskát, soha senki nem érne haza vacsorára. — És a hölggyel nem törődsz? — Dehogynem, természetesen. De ha itt élsz New Yorkban, döntéseket kell hoznod. Most például azt, hogy az ő táskájával foglalkozzam-e, vagy vegyek valamit magunknak vacsorára. 'Úgyhogy menjünk be ebbe a büfébe. Art Buchwald ISMÉT JAGO A KLUBBAN A JATE Klubszínpad Shakespeare (Othello) Jago címú produkcióját láthatják az érdeklődők vasárnap este 8-kor az egyetemi klubban. A Kormos Tibor rendezte előadással vett részt a színpad az idei egyetemi-főiskolai fesztiválon: a siker mutatói — a hazahozott díjak. A vasárnap esti előadásra klubigazolvány és jegy nélkül, ingyen lehet bemenni. Nyitott kapuk Pályaválasztási hetek kezdődnek Fölkészülés A zsebtolvaj egy új divatlapban lapozgat. — Valód« sznob lettél — jegyzi meg egy kollégája. — Ez nem sznobság. Végül is tudnom keli, hogy a kővetkező szezonban hol lesznek a zsebek. Október 20-án, 17 órakor „Tudnivalók a pályaválasztásról szülőknek" címú tájékoztató előadásokkal megkezdődnek a pályaválasztási hetek. A választás pszichológiai kérdéseiről Gyifkó Mária pszichológus, a megyei és a megyén kívüli továbbtanulás lehetőségeiről Czene László tart előadást. Az előadások helyszíne a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának nagyterme. Szeged, Eszperantó u. 3—5. Mórahalmon 21-én. 17.30tól a Szabadság Művelődési Házban, Kisteleken 22-én .17 órától az Erkel Ferenc Művelődési Házban is az előbb felsorolt témákról lesz előadás a 7—8. osztályos tanulók szüleinek számára. Ezen a héten hétfőtől péntekig „Nyitott kapuk" várják Szeged jó néhány középfokú tanintézetében az érdeklődőket. A hét végén október 24-én, pénteken, reggel 8 órától délután 3 óráig pedig a lányok napja a pályaválasztásban, a Pedagógiai Intézetben (Szeged, Április 4. útja 26—28.). Irodalmi társaságok találkozója Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS kútfúró. Sandorfalva. Felszabadulás u. 51. sz. alatti lakos hoszszu, súlyos szenvedés után. életének 72. évében elhunyt. Temetése október 20-án, 14 órakor lesz a sandorfalvt alsó temetőben. Gyászolo felesége és rokonai. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, mamánk, BECK IJEZSÖNE életének 84. évében elhunyt A gyászoló család, minden külön értestlés helyett. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy. a felejthetetlen édesanya, nagvmama. dédmama és anyós, ÖZV. MARKOV1CS 1STVANNE Konkoly Ilona életének 63. evehen. hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése oktober 20-an !5 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászolo család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyana. BÖKCSÖK SÁNDOR KAROLY életének 85. évében elhunyt. Temetése oktober 20-án 15 orakor lesz az Ujszcgcdl temető ravatalozójából. A gyászoló család. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy a draga Jó férj. szerelő édesapa, nagyapa, após. vó. sógor, keresztapa, unokatestvér, rokon és munkatárs, KLIMO A. JÁNOS, a Rdviküt volt osztályvezetője hamvasztás utáni búcsúztatása oktober 22-én 15 órakor lesz a Dugonirs temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalomtól megtolt szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, anyós, nagymama, dédike, testver. sógornő es rokon. OZV. KAKACSONYI JANOSNE Antal Maria életének 82 evében váratlanul örökre itthagyott bennünket. Temetese oktober 20-an 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászolo család Beketelep Gyászközlemények Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagvmama. anyós, 1)R. SZEGHY ENDKENE Korber Ilona nyugdíjas tanarnö. életének 77. évében, szeptember 19-én elhunyt Csendben eltemettük. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek. a Szegedi Ikarus leányvállalat. a MAV Igazgatósag. az Ullés es Vidéke Afesz 42. sz. tapbolt dolgozóinak. közvetlen munkatársaknak, akik felejthetetlen szerettunk. GODA MIKLÓS temetesen megjelentek, részvétükké! és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászoló család. Koszonetet mondunk a testvéreknek. rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, TEMESVÁRI MIHÁLY temetésen megjelentek, virágaikkal fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ezúton mondunk köszönetet a II. korház ful-orr-gégészet orvosainak. nővérének aldozatos munkájukért, a 10. Volán dolgozóinak együttérzéséért. az Epfu Vállalat Kirendeltség segítőkész támogatásáért. Gyululelep lakóinak, a körzeti orvosnak segítőkész munkájáért. A gyászoló esalád. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak. ismerősöknek, jó szomszédoknak. akik felejthetetlen szereltünk. HAJNAL PAl.NE temetesen megjelentek, részvétükké! es világaikkal mily fajdalmunkat enyhítem igyekeztek. Koszonetet mondunk továbbá a körzeti orvosanak és nóvernek aldozatos munkájúkért A gyászolo család Köszönetet mondunk mindazoknak. akik szerettunk. MÉSZÁROS ANDRÁS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik KOSZÖ JÓZSEF szereltünket utolsó útjára elkísértek. mely fájdalmunkat részvétükkel. virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak' a rokonoknak. ismerősöknek, barátoknak és szomszédoknak, akik felejthetetlen szerettünk. SZABÓ IMRÉNÉ Mészáros Mária búcsúztatásán jelen voltak, virágaikkal es részvétükkel fajdalmunkat enyhítettek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk azoknak a rokonoknak. ismerősöknek, akik szerettunk. SZEKERES IMRE temetésén részt vetlek, részvételükkel. viragaikkal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a rokonoknak. ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk. FENYVESI LASZI.O búcsúztatásán megjelenlek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetei a 37. Sz. Budapesti Forradalmi Ezred Parancsnokságának. Köszönetet mondunk továbbá a Fogés Szájsebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért, akik szerettünk élete meghosszabbításán fáradoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen szerettünk. KESZTHELYI JÖZSFFNÉ Lajkó Maria temetesen megjelenték, részvétükkel és viragaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged városi Vöröskereszt rendszeres családvédelmi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazokat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk megoldhatatlannak látszó gonjaikban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen oknál fogva nem vállalják, problémáikkal levélben fordulhatnak a tanácsadó szolgálathoz, amelynek címé: Szeged, Pf.: 102. HALTELEPÍTÉS A vízmüvek horgászegyesülete halakat telepít a dorozsmai Sziksós-tóba, s emiatt október 20-tól 25-ig, tehát hétfőtől szombatig, horgászati tilalom lese érvényben. Az egyesület szombaton, október 25-én reggel 7 és délelőtt 11 óra között horgászversenyt rendez a tavon — jelentkezni a hely: színen lehet. A horgászati tilalmat a verseny befejeztével oldják fel. BÉLYEGKIBOCSATASI IRÁNYELVEK A Magyar Posta elnöke — a bélyeggyűjtők igényeit és a külföldi bélyegkereskedclmi szempontokat figyelembe véve — a VII. ötéves tervidőszakra megállapította a bélyegkibocsátási irányelveit. Az előző ötéves tervidőszakhoz viszonyítva csökken a kiadott bélyegek darabszáma, de — a postai tarifaváltozásokra figyelemmel — növekszik az évente kibocsátott bélyegek forintösszege. Mintl az alkalmi, mind pedig a motivumbélyegeket az eddiginel hoszszabb ideig árusítja a posta Az irodalmi társaságok első országos találkozója pénteken megkezdődött Győrött. A kétnapos tanácskozást a Hazafias Népfront országos elnöksége mellett működő művelődéspolitikai bizottság, továbbá a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei bizottsága, illetve a Radnóti emlékbizottság és irodalmi társaság rendezte azzal a céllal, hogy fórumot adjon az irodalmi társaságok vezetőinek, tagjainak a tapasztalatcserére. A megnyitón Köpeczi Béla művelődési miniszter tartott előadást az irodalmi társaságok irodalmi életünkben és a hazai közművelődésben betöltött szerepéről. Ezután korreferátumok hangzottak el a társaságok hagyományőrző és hagyományteremtő feladatairól, kiadói tevékenységéről és irodalomnépszerúsitö funkcióiról. Szombaton a résztvevők megkoszorúzzák Radnóti Miklós szobrát a város határában, majd a pannonhalmi apátság könyvtárának és levéltárának munkájával ismerkednek. A győri irodalmi társaságok múltját bemutató dokumentumkiállitást, illetve a napjainkban működő irodalmi társaságok kiadói munkásságáról képet adó tárlatot nyitottak a konferencia helyszínén. Pályázat külföldi egyetemi tanulmányokra A Művelődési Minisztérium az 1987/88-as és az 1988/ 89-es tanévre külföldi egyetemi tanulmányokra nyilvános ösztöndíjas pályázatot hirdet az alábbi szocialista országokba: Bolgár Népköztársaság, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Kínai Népköztársaság* Lengyel Népköztársaság, Német Demokratikus Köztársaság, Román Szocialista Köztársaság, Szovjetunió. Külföldi egyetemre csak azok a 25 évesnél fiatalabb, nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgárok pályázhatnak,' akik hazai gimnázium, vagy szakközépiskola IV. osztályos tanulói az 1986/87-es tanévben, vagy ugyanebben a tanévben a választolt szaknak megfelelő egyetem, főiskola elsőéves hallgatói, illetve üzemben, vállalatnál dolgoznak. A választható szakokról, a jelentkezés módjáról. a fel vételi vizsgákról, az ösztöndíjasok juttatásairól a Művelődési Minisztérium pályázati felhívást jelentetett meg. Ezt, illetve a jelentkezesi lapokat valamennyi középiskola, felsőoktatási intézmény, valamint a megyei, illetve a kerületi tanácsok művelődési osztályai, a pedagógiai intézetek, továbbá a külföldi képzésben érdekelt szakminisztériumok és főhatóságok megkapták. Az említett intézményeken kívül az MM tanulmányi osztálya (Budapest, V. kerület, Dorottya utca 8.. telefon: 186-287) is ad felvilágosítást. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispai Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársasag. útja 10. Sajtóház 6740 —Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy'Zsllinszky útra. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál «a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra «1 forint — ISSN: 0113—025 X r