Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-16 / 244. szám

Csütörtök, 1986. október 16. 5 Erősödő bizalmi helyzetben Borvendég Béla, a MÉSZ elnöke társadalom és építészet viszonyáról E hét végén, pénteken és szombaton tartja soron kővetkező , tisztújító közgyűlését a Magyar Építőművészek Szövetsége. Olyan időpontban tanácskoznak a hazai építészek, amikor a magyar társadalom változásai sajátosan új helyzetet és feladatokat teremtettek az építészet számára. .A közfigyelem is mind érzékenyebben reagál az épített környezet változásaira, mindez összefügg a társadalom demokratizálódásával és a decentralizálási törekvésekkel. Vajon az új viszonyok közöt miként reagál a kihívásokra az építészek közössége, milyen kérdésekre keresik a választ közgyűlésükön? Erről beszélgettem Borvendég Béla Ybl-díjas építésszel, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökével, a Délterv igazgatóhelyettes-főmérnökével. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a művészeti szövetségek egjetlen vidéken élő és dolgozó elnökéről van szó!) — Néhány évvel ezelőtt, éppen a közgyűlést megelőzően, igen keményen fogalmazott. Azt mondta, hogy a társadalom és építészet között a párbeszéd indulatszavakra korlátozódott. Lett-e ezekből az indulatszavakból értelmes, pontosan artikulált párbeszéd azóta? — Ha elégedettek nem is lehetünk a párbeszéd folyamatosságával, stílusával, hatásaival, az tény, hogy a kezdeti hangok értelmes mondatokká álltak össze. Szembe kell nézni néhány alapvető ténnyel. Látnunk kell, hogy a társadalom is válaszút előtt áll: vagy az eddigieknél jobban használja az ember a környezet, az életmód, a kultúra alakításában az építészetben rejlő lehetőségeket, vagy hoszszú időre lemond az építészet — mint értékteremtő folyamat — hatékony alkalmazásáról a környezetalakítási-településfejlesztési feladatokban. Az is mind világosabb tény. hogy nincs külön, önmagában való építészeti kultúra, hanem az része a társadalom kultúrájának, tehát színvonala, életképessége, hatékonysága az egész társadalom kulturális színvonalát minősíti. A közelmúltban az épített környezet igénytelenséget, sivárságot, monotóniát reprezentált, a tényleges építészeti értékek hiánya nyilvánvalóvá vált a társadalom széles körei előtt, az egykori magánvélemények — s ezt tartom én a legfontosabb változásnak az utóbbi években! — közvéleménnyé jegecesedtek. Az első reakció az építészszakma ellen fordulás volt. Ennek hátteréről annyit érdemes megjegyezni, hogy az építészek belekényszerített helyzetben cselekedtek, de az ellentmondások kialakulásáért és élesedéséért mégiscsak felelőssé tehetők. — Napjaink egyik reménykeltő jelensége a minőség presztízsének emelkedése. A kétségtelen értékzavarban és értékbizonytalanságban a valódi értékek kiválasztódásának egyik lehetősége a minőség becsületének fokozódása. Az építészet az elmúlt években produkált néhány, nemzetközileg is elismert, nagyszerű épületet, pár építész kilépett az anonimitásból, de a nagy tömeg még gonodokkal küszködik. •— Építészetünk — jól tudjuk — közvetlenül is tükrözi, szinte kinyilvánítja társadalmunk lényegét, anyagi-gazdasági fejlettségét és szervezettségét, szellemi irányításának szintjét, a munkamegosztás, a munkakultúra fejlettségét, az alkotó ember tehetségét, a kultúra egészének állapotát, színvonalát. Az építészet felelőssége annál nagyobb, hiszen munkánk a múltból a jövőbe ívelő, alkotó folyamat. s ennek eredményeként alakul a természeti és épített környezet egésze. A társadalmi munkamegosztásban tevékenységünk egyaránt kiterjed a táji-természeti és települési-építészeti örökségünk óvására és levenen tartására, az új környezeti elemek tervezésére, majd ezek újabb társadalmi igényekhez való alkalmazására. Szellemi munkánk anyagi megvalósulása társadalmi folyamatok eredménye: ;t tervező* es kivitelezés célja nem lehet más, mint e közös munkában az emberi kultúra kiteljesítése. E társadalmi felelősség megértése és szerepünk jelentőségének megértetése lehet közgyűlésünk egyik, kiemelten fontos feladata. I — A társadalmi demokratizálódás, a közvélemény erősödő hangja új helyzet elé állította az irányítást, a politikai vezetést is. Az alulról jelentkező nyomás és a felső szintű vélekedés között miként határozható meg az építészet megítélése? — Szinte naponta érzékelhető, hogy a lakosság nö(vekvő érzékenységgel és mind határozottabb formá-Ban reagál a környezeti változásokra. Keresi és meg is találja azokat a demokratikus fórumokat, ahol véleményének hangot adhat. Ezaltal a környezet — s ebbe a természeti és épített egyaránt beleértendő! — a politikai tényező rangjára emelkedett. A fordulat magasabb igényszintet jelent, de egyben elutasítja az előző időszak mechanikus beruházási és építési gyakorlatát. Jóllehet, a tényleges teljesítmények és az építétszet szerepének megítélése gyakran egyoldalú és tendenciózus, maga a növekvő érdeklődés fontos, támogató és lendületet adó tényező. A széles körű közfigyelem megteremtette azokat a feltételeket, hogy az építészet társadalmi helyzetének elemzése igen magas fórum, az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága ejé került a múlt hónap elején. Az igen tartalmas, aktív és véleményütköztetésekre is vállalkozó vitában egyértelműen kitetszett, az építészet jelen van a mai magyar valóságban. Ez a jelenléte az ismert okok miatt nem fejezi ki felkészültségét, potenciális lehetőségeit. Nem tudjuk, mire képes a kortárs, hazai építészet, hiszen alárendeltje egy statikus iparágnak, egy elmaradott struktúrának, egy fejletlen mechanizmusnak! Arról a kérdésről is szó volt, vajon a politika válasszon-e a föllelhető építészeti stílusok közül támogatásra érdemest, megfogalmazza-e igényeit, például a nemzeti karakter erősítésének igényét? Véleményem szerint napjainkban a modern építészet világméretű revíziója, folyik. Okai sokfélék, országonként eltérőek is lehetnék. Hazánkban viszonylagos telítettségről beszélhetünk, a panel és a monotómia csömöréről. Ezért nagyon sokféle próbálkozás tanúi lehetünk, a szerves építészettől és nemzeti hagyományok újjáélesztési törekvésein át, a posztmodern kísérletekig. Ez a pluralizmus — nézetem szerint — még tartós folyamat. A kérdés nem is az, mit támogatunk, hanem az, hogyan? Ez pedig nem más, mint értékorientáció a szocialista társadalomban. A bökkenő csupán az, hogy a beruházások csökkenőben, a tervezési versenyhelyzet éppen kialakulóban — működik-e az értékkiválasztó mechanizmus?! S itt egy ellentmondás! A lakosság környezeti érzékenységének hangot ad a szaporodó városvédő és -szépítő egyesületekben, a népfront fórumain stb. De a társadalmi környezet kultúrája kiforratlan, s egyáltalán nem biztos, hogy a régi rosszal szemben valódi :eket ;Llit. S még arra sincs garancia, hogv a versenyhelyzet a valódi érték kiválasztódását segíti, mert olyan szempontok is tarolhatnak, mint az olcsóság, egyszerűség. Ez a szakma harapófogója, melyben kevés az építész manőverezési lehetősége. A legfőbb kihívás nem lehet más, mint az, fel tudjuk-e ismerni az igazi értékeket. — Az elmúlt időszak né,hány intézkedése azt jelzi, hogy a mechanizmus változtatására is születtek kísérletek. — Igen, s ezek a döntések azt példázzák, hogy az irányítás is felismerte a változtatás szükségességét és halaszthatatlanságát. A Minisztertanács lehetőséget teremtett a főépítészeti rendszer kiépítésére. Ez a hoszszabb távú munka megoldaná az ország legtöbb településének szemléleti és szakmai gondját. A státuszok biztosítása, az alkalmas személyek kiválasztása, a hatáskörök meghatározása, az apparátus kiépítése a háttér megteremtése, a következő évek feladata. Ennek eredményeként eltűnhetnek a még meglevő „fehér foltok", a korszerű építészeti szemlélettel lefedetlen területek. Jelentős eredményként könyvelhetjük el a tervezői jogosítványok újraszabályozását, mely figyelembe veszi a Vnegv^ltozott tervezői struktúrát, a vállalatoktól a kisszövetkezeti rendszeren át, a magántervezőkig. Ez egyszerre a társadalom érdeke és a szakma jogos önvédelme. Nem lehet mindegy, miként alakul az ország képe, a tömeges magánerős lakásépítés milyenné formálja hosszú évtizedekre hazánk arculatát. Születtek lépések a bürokratizmus felszámolására. Ide sorolom az építé-1 szeti szakértői bizottságokat is. amelyeknek feladata a minőség védelme, őrzése. Mindezek nyornéri a szövetrés létrehozta alkotói tanácsát, melynek tagjai révén naprakészen tájékozott, a' szakmai érdekek gyakorlati védelme és az etikus működés letétemén ve se, a szakma irányító és pllenőrző szerve. Óriási előrelépés lenne, ha az említett elvi lehetőségek a napi gyakorlat részeivé válnának. Tandi Lajos Palicsi pillanatok 2. Botanikus kert — állatlakókkal A parti sétányról ha letér az ember, egy nyúlugrásnyira bekerített térség bejárata előtt találja magát. A palicsi botanikus kert az odaköltöztetett különleges állatokkal: csippentés a Föld gazdag élővilágából. És nem is akármilyen: szakavatott kezek szemezgették össze nagy gonddal, hallatlan esztétikai érzékkel, törekedve arra, hogy háborítatlanul éljen °tt együtt — a természetadta szabadságot lehetőleg meg nem sértve — növény és állat. Bumfordi fejű kecskegida szegődik a nyomunkba, amikor az ápolt park útjain sétára indulunk. Ott csetlikbotlik, mekegve „beszélget" közöttünk, koldulva egy-egy szeretetteljes simogatást. Lépteink zajára tapsifüles kandikál ki a játszótér bokrai közül. — Itt az egyik óriáspapagáj kémlelőhelye — mutat egy fatákolmányra az állatkert igazgatója, Ignacije Tonkovic, s szemével egy szabadban kószáló kis majom után kutat. Közben elmesél egy történetet a legújabb lakóról, „aki" Amerikából érkezett — ajándékként. Tulajdonosa ugyanis 14 évi „együttélés" után kénytelen volt megválni tőle, mert a házhoz hozott feleség döntésre kényszerítette férjét: vagy ő, vagy a majom. Az egyébként állatorvos szakember szerint majommal nem szabad egy fedél alatt élnie az embernek, mert a magas intelligenciájú négylábú deformálja a jellemet. A jövevény nem berzenkedik új otthona miatt, már csak azért sem, mert a gazdi távolságot, időt, pénzt nem sajnálva, olykor ott terem, s legutóbb például új hőtároló kályhával kedveskedett a külön lakosztályt ..bérlő". egyébként igen' élénk szemű, határozott egyéniségű, harapós állatkának. Palicson 1949 óta létezik állatkert — tudom meg a 15 hektárnyi ..birodalomért" megszállottan és fáradhatatlanul harcoló igazgatótól. (Hogy nem ismer se. istent, se embert, ha az állatokról, a növényekről van szó, azt a kíséretünkben lévő városi vezetők árulták el.) Az ő érdeme az is, hogy a tó újjászületése után, 1977-től az élővilág békés együttélésének ilyen harmonikus egysége valósulhatott rneg itt. Hisz abban, hogy az elidegenedéstől fenyegetett ember számára nyugalmat, felüdülést nyújt a természet: célja, hogy kellemes környezetet, kikapcsolódási, föltöltődési lehetőséget nyújtson a kertbe belépő felnőttnek és gyermeknek egyaránt. Amellett, hogy itt átérzi a látogató, hogy ő maga is része a természetnek, eszköze a kert a nevelésnek, az oktatásnak a kutatásnak is. Az újjászületett állatkertben alapvető elv a lakók szabadsága. Itt nagyon kevés a kerítés, a rács: az inkább rezervátum, mint börtön. ízléses, modern, az állat sajátosságait messzemenően figyelembe vevő, a környezetbe jól illeszkedő épületek szolgálnak, éjszakai, téli hajlékul, a zsiráfokat, a tevéket, az elefántokat például csupán árok választia el a látogatóktól. Az aligátorok télen-nyárpn fűtött helyiségben lustálkodnak. Az igazgató tudja, milyen csáberő rejlik a „gyerekállatokban": oroszlánt mindenki látott, a kicsi azonban bájosj felődését figyelemmel kísérni különleges élmény. Ebben lehet részük most a vendegeknek, de fiatal pumát, tigrist is lehet most látni. S ha az orvos-igazgató föltételezése igaz: a jegesmedve mama is anyai örömök elé néz. Ha kicsik, ha. nagyok: a mintegy 100 fajtát képviselő állatsereglet garantáltan kellemes kikapcsolódást nyújthat egy-egy hétvégén. Legyen éppen tavasz, nyár vagy ősz, önmagában is szemet gyönyörködtető a botanikus kert minden évszakban viruló pompája. Hogv mást nem mondjak: 80 fajta rózsából 7500 tő ontja virágait, tízezernél több. változatos színű nárcisz és tulipán nyílik, s télen is szemet gyönyörködtető élményt nyújtanak a francia kertészeit kultúra remekei. A tízesztendős kert, amelynek szellemi atyja a szegedi egyetem professzora, Horváth Imre volt — ma már többgenerációs, fejlett növényekkel dicsekedhet. Hamarosan elkészül egy üvegház is, amelyet különleges kaktuszgyűjtemény otthonának szánnak. Az igazgató elmondta: szaporítóanyagot — a hivatalos kapcsolat fölvétele után — a szegedi füvészkerttől szeretne kérni. Ismerve a mi, hol föléledő hol elszunnyadd, állatkert-létesítési vágyainkat, megkérdeztem, mennvibe kerül ennek az irigylésre méltóan szép, kulturált és föltűnően tiszta kertnek a fönntartása, és győzik-e pénzzel. „Először is hatalmas anyagi, erkölcsi és politikai támogatás kellett az 1977ben elkezdett fejlesztéshez" — hangzott a válasz. „De nem kerül többe, mint egy harmadosztályú futballcsapat pénzelése." Vajdasági szinten önigazgatási megegyezés született, amely a fönntartást szabályozza. Segít a községi küldött testület, a községi oktatási, gyermekvédelmi, sport és rekreációs tartományi érdekközösség, és saját szükségleteinek 35-40 százalékát a maga forrásaiból fedezi a kert. A' tartalékkal együtt 20 hektáros területen e<*v kertészmérnök, két gondozó. két éjjeliőr és egy pénztáros a „gazda". Évente 200 ezeé látogatójuk van, a belépő ára 50 dinár. Kedves gesztus: a Szegedről érkező, szervezett iskolai gyermekcsoportok — akár a gyermekszínházba — ingyen léphetnek be. Chikán Ágnes új film Londoni randevú Színes, szinkronizált angol film. Irta: George Absolote. Fényképezte: Douglas SIocomdc. Zene: Richárd Hartley. Rendezte: Anthony Page. Főbb szereplők: Elliott Gould, Cybill Shepherd, Angéla Lansbury, Herbert Loom. IJgye tudják, milyen sajátos, megborzongató érzés az a bizonyos déja vu? Vagyis annak megsejdítése, hogy ezzel, itt a szemünk előtt, valahol már találkoztunk: emberrel, tárggyal, mondattal, látvánnyal egyaránt tud így ilenni olykor az ember. Műalkotásokkal, filmmel meg éppenséggel pláne. A Londoni randevú. melynek eredeti címe A hölgy eltűnik, az első percek után olyan tipikus déja vut produkál a nézőben, hogy öröm — no nem nézni, de azon spekulálni: ugyan hol, mikor is láthattam én már ezt, a második világháború kitörése előtti utolsó percben játszódó történetet? A náci Németországból kirobogó vonaton rejtélyesen eltűnő idős, és természetesen angol nevelőnő, a whiskykedvelő és férjfaló ifjú amerikai milliomoshölgy, a fotoriporter és az egész. Agatha Christie-t. A\'rel Hitchcockot, meg a nevükkel lémjelezhetö, egész misztikus ősbrit miliőt idéző sztori egészen szuggesztíven és gyanúsan ismerős. Am, ha szuggesztivitást említünk, arra kell következtetnünk, hogy a megteremtett légkör megfelelő, kvázi a filmváltozat, kutatgathatunk közben az agyunkban akármennyit, nem tekinthető túlságosan rossznak. Mindez így is volna, bár őszintén szólva, a találgatások az embert nem nagyon hagyják közben nyugton. Arra meg végképp nincs idő napilapos kritikaírás közben, hogy az ember hosszadalmas utónyomozásba bonyolódjék, mindenesetre a Londoni randevú-ügy nem áll rosszul: kollégáimmal együtt nagy nehezen annyit sikerült kideríteni — s ezt örömmel jelenthetem —hogy a közelmúltban a tévében, és egy más feldolgozásban láthattuk eme históriát. ' Tájékozatlanságunkat, ha nem is menti, de magyarázza, hogy mivel filmellátóink újabban még a szokásos háttéranyaggal sem látnak el bennünket (miért pont e funkció működjön nevének, feladatának megfelelően ebben az országban?) —, hogy időközben néznünk is illett a filmet, nemcsak keményen törnünk a fejünket. Ám így hát mégiscsak meggondolkodtató élEgyébként az illető alkotás, sajnos, csak akkor bicsaklik meg kissé, mikor éppen nekibuzdulnia kéne: a legutolsó negyedben, midőn a klasszikus elv szerint hirtelen-váratlan módon fölgyorsulnak az események. Mindazonáltal távolról sem a legrosszabb megoldás ez: ha meg egyenesen arra a két, őstipikusan brit úrra gondolok, a déja vu egészen sajátos fénytörést kap. Minden kriminél jobbat — mert igazabbat. Szóban forgó két gentleman igazi hülye angol szokás szerint látszólag kizárólag-a krikettbajnokság fontosságában látja az élet értelmét — amint viszont igazán élesbe fordul a helyzet (magyarán: lőnek már) — azonnal helyükön teremnek. És ami a legfontosabb: egészen realisztikusan, úgy, ahogy az angolok tényleg tenni szoktak ha a szükség úgy hozza. A filmbéli történet dátuma után álig egy évvel, 1940-ben, a rettenetes német légierővel szemben az angol nép nem a filmeken, hanem a valóságban lett szinte egy pillanat alatt ugyanolyan megindítóan acélos, elképesztően szívós és bátor, mint két, enyhén ütődött reprezentánsa Anthony Page filmjében. Ez a dél a. vu alighanem felülmúlta a másikat! Mivelhogy imigyen íigvelmeztetőleg üzent is -valamit. Domonkos László Magyar fotogrália '86 Az elmúlt esztendő legjobb fotóiból nyílt kiállítás szerdán az Ofotért bemutatótermében. A tárlaton annak az országos fotópályázatnak a legkiemelkedőbb munkáit tárják a közönség elé, amelyet az Ofotért, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Magyar Reklám Szövetség, a Fotó című szaklap szerkesztősége, valamint számos más intézmény és tömegszervezet tavaly hirde-. tett meg. Az első alkalommal megrendezett Magyar fotográfia '86 pályázatra 348 szerzőtől több mint 3 ezer fotó érkezett. A hivatásos és az amatőr fotósok, a fotóművészek és a legfiatalabbak — az úttörőkorosztály — képei közül 5 tagú zsűri választotta ki a tárlaton • szereplő több mint 200 fotográfiát, valamint a különböző kategóriákban kiadott, mintegy 70 dij nyerteseit. Az Ofotért Vállalat értékes különdíját, az Arany kamerát ezúttal Nagy Péter győri amatőrfilmes kapta, különleges művészi-technikai megoldású kollekciójáért. A tárlaton sorakozó magas színvonalú fekete-fehér fotográfiák között megtalálhatók szinte valamennyi képi műfaj reprezentánsai. A harmonikus szépségű, hangulatos város-, és tájképek, csendéletek, a művészi erejű portrék, a kultúra, a szabadidő és a sport világát megörökítő életképek, valamint a társadalom és a közélet jelenségei iránti erőteljes érzékenységről valló riportfotók és kollekciók áttekintést nyújtanak egi ben a hazai fotográfia tematikai és műfaji sokszínűségéről, szerzőik technikai felkészültségéről.