Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
Kedd, !i)86. szeptember 30. m rádiófigyelő Rózsa a Gőzben Mi jut eszükbe egy pohár vízről? Ha bizonyos televíziós személyiség, akkor mégiscsak van valami igazság abban, amit Rózsa György mondott. Nevezetesen: kell valami jellegzetesség, mozdulat vagy szokás, amiről az illető azonosítható. Sot, ha apadna az érdeklődés, ajánlatos egyebet is kitalálni. Teszem azt, legyen nagyon náthás, vagy essen le a székről... Eme tanácsok (fortélyok?) átlagos riportban is kaján folytatásra ingerelnek. Hát még, ha a műsornak egyenesen célja, hogy minél „izzasztóbb" legyen! Talán ezért Gőz a cime az időről időre vasárnap reggelenként jelentkező adásnak, mely egy sor híres-érdekes embert látott már vendégül. Persze, köszönöm az ilyen vendégeket, ahol a házigazda nem titkolt célja, hogy személves. konkrét kérdéseivel minél kellemetlenebb helyzetbe hozza, vagy inkább őszinte vallomásra bírja a stúdióban (gőzfürdőben?) üldögélő riportalanyt. Élesben megy, egyenes adás, hívhatják a hallgatók is. Néhány, hetilapban megjelent elmélyült interjútól eltekintve szokatlan ez a forma, stílus a hazai tömegkommunikációban. Szegény Rózsa Gyuri (remélem, nem tiszteletlen a megszólítás ...). gondolja együttérezve a hallgató, folyna rólam a viz az ilyesmikre: nem érzi magát néha nevetségesnek? Meg, hogy: csináljon már végre egy jó műsort... És így tovább, ostorozzák a kérdések, kínosnál kínosabbak. Ám mielőtt megszakadna a szívünk, ne felejtsük el: ő vállalta. Valószínűleg mondhatott volna nemet is. Feltételezhető tehát, aki a Gőz vendége, nemhogy szenvedne attól, sőt. Egyenesen kitárulkozni kíván. Ami persze nem baj. Főleg nem, ha olyan ártatlan, naiv hévvel teszi, mint az emiitett tévé műsor (vagy inkább játékvezető. Mert aki arra a nyilvánvalóan provokatív kérdésre, miért utálnak teged olyan sokan, ekképp válaszol: „Ügy érzem, sokan szeretnek" — hát, azzal meg Kőszegi Gábor riporter sem tud mit kezdeni. Pedig sokakat vallatott már a maga rokonszenvesen rámenős, közvetlen, fiatalos stílusában. Most is előkerült minden ciki téma, a negédességtől a volt feleségig, ám hiába. Rózsa Györgyöt nem lehet zavarba hozni. Neki tényleg meggyőződése, hogy munkája felelősségteljes és hasznos, vállalja, hogy imádja a varietét és a cirkuszt, s hihető, hogy tőle, ha nem tévézhetne, a levegőt vennék el. Nem tartozom se a tinik, se az idősebbek közé, akiket ö törzsközönségének vall. Egyáltalán nem szeretem a vetélkedőket, a negédességet. Még kevésbé, hogy úgymond mar a vízcsapból is Rózsa Gyuri folyik. A Gőzt hallgatva. mégis azt mondom; hát hadd folyjon. Amíg idős nénikék horgolt bábut küldenek neki ajándékba, amig keresztapának hivják, s amíg tízezrével küldik a megfejtéseket ... Apropó! Figyelmükbe ajánlom a Kisszínház október végi bemutatóját, melynek cime: Egy pohár viz. Esküszöm, semmi köze Rózsa Györgyhöz. Varjú Erika Szerelmek Ez volt az új magyar tévéfilm címe, melyet pénteken láthattunk. Irta és rendezte: Hajdufy Miklós. A csalódásunk talán azért is nagyobb a szokásosnál, mert a várakozásunk is nagyobb volt a szokásosnál. Hajdufy már régen elkönyveltetett a tévé egyik legjobb nevű, rangos, tekintélyen rendezőjeként; mínt aki „szerelmes" a törté r® mi témákba. Sikeres tévéjátékai szinte kivétel nélkül történelmi korokban játszódtak, korhű környezetben, kosztümben, mindig válogatottan jó színeszgárdával. Ami fontosabb: olyan kérdéseket taglaltak, amelyek történeti tudatunk alakításához nélkülözhetetlenek. Egyik legtermékenyebb és legsikeresebb tévérendezőnk most megirigyelte a játékfilmek alkotóinak lehetőségeit — vagy mit? —, s szerzői filmet csinált. Mint jó néhányan a filmrendezők közül — ő is belebukott. A Szerelmek rossz film. Sántíthat a hasonlat, mint mindegyik, de ez jutott eszembe: képzeljük el a föszakácsot, aki mesteri koordinátora a konyhai munkának, pontosan tudja segítőinek részfeladatait, a legjobb teljesitményt képes kihozni belőlük. Alig nyúl hozzá valamihez, mégis, a készétel: kifogástalan. Am, amikor úgy dönt, hogy ő most már mindent tud, s átveszi a fakanalat a kuktától — már a rántást is elrontja. Hiába tartja be a recept előírásait, hiába rak á fazékba minden belevalót, a végtermék fogyaszthatatlan. A főszakács önértékelési zavarai miatt éhen maradnak a vendégek. A receptben a „hozzávalók": csupa bevált elem. Veg.y egy közismert multszakaszt (1849. a cári seregek már az országban, a szabadságharc végnapjai), keress egy sajátságos helyszínt (úgymint: nemesi kúria valahol Magyarországon), mutasd be a szembenálló feleket (csak lassan, nyugodtan, a késleltetéses technika mindig meghozza a maga gyümölcsét). Tégy úgy egy darabig, mintha orosz—osztrák és magyar között feszülne ellentét, ám sejtesd időben: magyar a magyarral kerül itt szembe igazándiból. megint. mint mindig. A történelmi átok személyes sorsokba ágyazottan a legnyilvánvalóbb, tutija minden iskolásgyerek. Nosza, ágyazzunk meg a kúria hálószobájában. tegyünk az ágyba búslelkü szépasszonyt, melléje az összes átokverte magyart, úgymint: az osztrák seregben harcoló tisztet (realista I); már lelepett szabadságharcost (realista II.), meg aktív szabadságharcost (idealista); kollaboránst; és persze: zsidót (mint az öszszeugrasztott bolondok vitüstáncának bölcs figyelőjét). Fontos: szerelmi viszonyaik a maguk kuszáltságában tükrözzék a honi viszonyok áttekinthetetlensegét — a többi legyen a nézőre bízva. Aki — ha nem bizonyul elég intuitívnak — ássa el magát. Aki a szerelmi képlet kacskaringóiból nem tud következtetni a korabeli zilált történelmi-társadalmi viszonyokra, az ne nézzen új magyar tévéfilmet'. Mert hova is jutnánk, ha elismernénk: a bevált recept alkotóelemeit nem kevesebb, mint 80 percig rotyogtatjuk. mégsem áll össze fogyasztható étekké? Tán dobjuk el? A mai (tévéjáték)-szúkös időkbén? Amikor beleöltük a pénzt, munkát? Különben is: ha valódi történeti tudatot formáló mondanivalót semmiképp sem tudja kikövetkeztetni a szellemi tunyaságban szenvedő közönség, azt csak látja, hogy győz a szerelem! Lelépett szabadságharcos (realista II.) és búslelkü szépasszony végül el, a vérszomjas osztrák seregben harcoló (magyar) tiszt (realista I ) szeme láttára, vagyis: szerelmi vetélytársak között is lehet — kiegyezés. (Már — ha megmaradnak mégis, ebben a szerelmi és egyéb csatározásokkal dúlt országban, ahol joviális orosz tisztek és bölcs zsidók nézik csodálkozva a minduntalan egymás torkának ugró. eszméletlen népséget.) 1ró és rendező között pedig leginkább akkor lehet kiegyezés, ha a kettő egyugyanazon személy. Hajdufy rendező elnézte Hajdufy író gyengeségeit, s kiegyeztek: ah. szerelmek! Abból nem lehet nagyobb baj. Filmet pedig — csináltunk már ele-' get! Sulyok Erzsébet A szomszédban jártam Templomban, kocsival Szárnyashajóval mentünk volna, de a gyér érdeklődésre való tekintettel nem járt. Gyarmati Jóska vitt el saját kocsijával. Sajnálom szegényt, 780 kilométere ment rá egyetlen nap alatt, éjjel talán az ágy is ingott a sok kanyartól, de innen föntről, illetve hol föntről, hol lentről még ő se látta a természet. szentegyházát. Átsuhanunk Belgrád legszélén, Pozsarevácon fújunk egyet, Veliko Gradistén megállít bennünket a rendőr. — Nem látta a táblát? A mi Jóskánk jut eszembe. A táblát láttuk, csak magát nem! Hatvannégy kilométerrel jöttünk. Na és? Csak ötvennel szabad. Ezer dinár ugrik érte. Tíz lángos ára. Csak lassan, okosan! Galambócon találkozunk a Dunával. A ballada szerint itt vár a török, ne várjon hiába. Most nem vár, csak a vár vár. Sziklákra ragasztották, mintha tojáshéjon ülne. Lépcső nincsen. meg akarjuk rohamozni, de viszszafordulunk. Ki megv végig a szépségek völgyén, ha mi már itt kitörjük a nyakunkat? Török aga lakott egyszer a várban, rengeteg fehércseléddel. A legszebbikkel akart frigyre lépni, de a lány megszökött. Halászok segítették, az aga mégis megfogta, és ahhoz a sziklához kötötte, ami kiáll még most is a vízből. Inkább meghalt, de nem bánta meg tettét. Innen a szikla neve: Babakaj. A Baba, mint a Gül Baba, a kaj pedig anvnyi, hogv bánd meg. Sok a legszebb lány a mondáinkban, de szép. Szorosba rándul a folyó, csak négy kölukon kell átjutnunk. hogy lássuk. Hej, Duna. Duna, de meg kell szenvedned minden lépésedért, hogy előbbre juss. Akár az emberiségnek! Halászcsónakok ketyegnek odalent, zászlóval. Ha kicsit is lassítanak. megpörditi őket a víz. Annyi volt itt a szikla azelőtt, szinte át lehetett volna rajtuk ugrálni egvik partról a másikra. Megritkította őket a szabályozás — a sziklák meg a szabályozókat — és teljesen eltüntette a maradékot a mostani duzzasztás. Már a szabályozók is a duzzasztást tartották végleges megoldásnak, de az erőmű csak nemrég készült el. Jókai itt álmodta meg Az arany ember hajójának a viszontagságait, az átvádolással, a gugarozással Díszoklevelek pedagógusoknak Jubileumi diplomákat adott át idős pedagógusoknak tegnap, hétfőn a Bartók Béla Művelődési Központban Matusik Sándor, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Arany oklevelet kaptak Séra Ilona, Séra Éva, Dombrádi Anna, Horvay Jánosné, Vékony István, Szerényi Lászlóné, Pálfalvi G.vörgyné, Sáska Islvánné, Biczók Fcrencne lanitVinök, Kobüeska Elemérné óvónő; gyémánt oklevelet vehetett át Barcsi Antalné. Szalma Jánosné. Pető Klára, Edl Istvanné, Dombrádi Erzsébet tanítónő, Tari Sándorné óvónő. Vas oklevélben részesült Kopasz András, Tóth Kálmánná, Keszléri Erzsébet, Tarnai József tanító; rubin oklevelet Prókai Istvánná tanítónőnek nyújtottak át. 50 éves találkozójukon kapták meg arany oklevelüket Árokszállási Dezső, Ördögh Mátyás, Tiszavölgyi Béla, Wukits Géza, Bolvki Ödön tanítók. Papp Jánosné, a pedagógus-szakszervezet városi titkára üdvözölte a megjelenteket. akiknek a Tömörkény István Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói adtak műsort. Az ünnepelteket a Gedói Általános Iskola kisdobosai és úttörői is köszöntötték együtt. Most kéne a hátizsák, és három hónap, hogy mindent jól megnézhessünk. Csak egy napunk van. Két bottal járó vénember jön szembe velünk, ágakból van kazal a hátára kötve. Rözsehordó bácsi! Minden emberben van egy riport legalább, benne egész sorozat lehet. Megint magasodnak a hegyek. Ezer hegy, egy folyó. Na, öreg, most találd meg, merre lehet innen kijutni! Megtalálta. Könnyű neki, ő itt az őslakó. Állj meg, Jóska! Eltereltek minket! Mehetünk be az erdőbe, olyan kanyarokat szedni, amilyent a hajtűkhöz szokott hasonlítani a jámbor utas. Csak az első ötnek a táblájából hiányzik a tükör, a töboi száz megvan. Tehenes fogat jön, komppal. Tehenet is láttam, szekeret is, kolompot is, de a három együtt sok. Persze, persze, a kanyarok miatt. Hátha meghallja az autós a kolomp szavát. Aki meghallja, megmarad. Karóba húzott szénaboglyák jelzik, falu következik. Az egyik boglyából eleven fa nyársa bújik elő. Kontyos boglyák is vannak. Ügy állnak, mint az öreg juhász, subában, kucsmában, karót, nyelve. Lenézünk, mintha Budvából mennék fol Cetinjébe. Ha rajtam múlna, az Adriások felét ide csalogatnám üdülni, végig a Duna partjára. Ide, ide, emberek, ilyet még nem láttatok! Háromnegyed tizenegy, megint látjuk a folyót. A viz menti utat építik, azért tereltek el bennünket. Lehet, hogy a legszebb szakadékok árán? Fejfa áll a szikla sarkán. Jobb intés, mint a radar: tartsd a feked! öreg dél is elmúlt már, mire ebédhez ülhetünk. Akkora szálloda ez, és annyira új, külön fejezetet is megérne kontrának, hogy mégis van fantáziájuk az építészeknek. Minden lépésre egy erőmű és egy szálloda lehetne! — Abba a cérnavékony szorosba hogyan férünk bele? — Beleférünk! — Ebéd után is? — Ha a Duna belefért, nekünk is maradt hely. Odaérünk, pardon, ez csak a bejárata a még keskenyebbnek. A búcsújárók teszik meg néha térden állva az. utat. Ezt kellene most is cselekednünk, olyan szép. Félúton vagyunk a víz és az ég között. Lenézni szédület, fölfelé meg sziklákkal van kirakva a magasságos ég. Ha csak egy kavics is megindul, palacsintát csinál belőlünk! Pedig látszik, hogy meg szokott indulni. Hiába, vízzel szép a szikla. Szinte ránk telepedik, mégis könynyünek érezzük magunkat. Még egy szoros, még hegyesebbek a hegyek. Meddig lehet ezt fokozni? Pedig mi csak a felét látjuk. Amelyiken megyünk, azt nem. Lapozgatom fejemben a legszebb szavak szótárát, de mindegyiket szegénynek, ágrólszakadtnak, földhözragadtnak érzem. Az, hogy gyönyörű, hogy fölséges, hogy tündéri, rettenetesen kevés. Álljunk meg inkább. Ahol a szo elakad, hátha jó még a fénykép. Gyere, csotrogány masinám, ilyen szépet még úgyse mutattam neked, pedig nem fukaritodtam veled eddig se. Itt a párkány, itt álljunk meg! Akkora a csönd, hogy harapni lehet. A folyó ilyen magasra nem zúg föl, a szelek meg följebb járnak. Itt van a csontszáraz fa, befelé dűlni készül, ezüstben fürdeti a délutáni napsütés, előttünk a szikla két szája, lent a nagy viz keskenyre fogva, és éppen megy benne fölfelé egy hajó. Várjunk még két pillanatot, mindjárt süti a hajót is a napocska, és fényesen belehasit a hullám is. Húzza maga után a fényt a hajó. Ne olyan sokat, emberke, kell még a film később is! Hatha elakad megint a szó. Traianus két táblája közül keressük már az egyiket Tekija mellett, a viz színénél, de nem találjuk. Egy asszonyka horgászik ott apró gyerekével, ő mondja, csak hajóról látni, vagy csónakot kell bérelnünk hozzá. Berelnénk is, ha időnk lenne. Elcserélem inkább a táblát az asszony kicsattanó fia fényképére. Ilyen szépet se láttam még. Vagy csak belelkesedtem? Megint megyünk, a szemközti parton Orsova piros tetejű házai, csokorra kötve. Utána betonnal erősített müpart következik, és el is tart a nagy műig, az erőműig. Fele jugoszláv, fele román. Jó lenne ide is benézni, de kinek van arra ideje? A gyerdapi szálloda tövében állunk meg egy kicsit. Gyerdap = Vaskapu. Alulról nézve valóban itt kezdődik, de mi föntről jöttünk. Gyerünk, forduljunk, mert vissza is kell érnünk meg! Tele van olyan kövekkel az út, amelyek idejövet még nem voltak a földön. Vedlenek a sziklák? Rövidítünk valamit, ha balra kanyarodunk. be az erdőbe. Végre egy tábla: Bor 48 kilométer. Aki Radnótit ismeri. mostantól kezdve egy szál virággal kellene lépegetnie, egészen Abdáig. Novemberre talán oda is érne. Majdanpeket még látjuk. Nyitott fejtéssel bányásszák itt az aranyat és a rezet. Vadonatúj aranyvaros, tele aranyemberekkel, aranyifjakkal is. Még három város elférne a bánya területén. A Pek folyócskát is látjuk kicsike szakaszán. Ó adia hírül állítólag legelőször. hogy aranv van a hegyben. Mikor? Ki tudja? Aztán besötétedik. Fél órával múlt éjfél, amikor viszszaérkeztühk. Nagy hajtás volt! Az útjelző táblákon sorban ugrottak fejest az autók a folyóba. Jóskának hála, megúsztuk. Horváth Dezső Irodalmi vetélkedő A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Televízió, a Népszava Szerkesztősége. a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalat és a Könyvertékesítő Vállalat „Tiszta szívvel" címmel irodalmi vetélkedőt hirdet. A vetélkedő, amely tiszteletadás József Attilának és a felszabadulás utáni magyar irodalom íróinak, költőinek, 1987. december 3-ig, József Attila halálának 50. évfordulójáig tart. A vetélkedőre elsősorban a szocialista brigádok tagjait, a szakmunkástanuló fiatalokat, a művelődési intézmények látogatóinak közösségeit várják. A vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezhetnek. Részvételi szándékukat írásban nyújtsák be a munkahelyi (illetve az iskolai) szakszervezeti bizottságnak 1986. november 15-ig. Az alapszervezeti vetélkedőket, illetve az elődöntőket 1987. február 28-ig. a megyei (budapesti) döntőket 1987, június 30-ig. a regionális középdöntőket 1987. szeptember 30-ig rendezik meg. Az országos döntő időpontja: 1987, december 3, Az I díj 00(100, a második díj 45 000. a III. díj 30 000 forint, Az országos dontobe jutott IV., V. és VI. helyezett csapatok külföldi utazásban részesülnek. (MTI)