Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
fr Szombat, 1986. szeptember 20. 10 Befejezte munkáját az ÁENOC budapesti közgyűlése Samaranch elutazott Budapestről lépett Pénteken délelőtt, alig vezetőjének bemutatkozását kétórás tanácskozással befe- sikeresnek minősítette, s jezte munkáját az Európai örömmel emlékezett meg ar- új felosztási javaslat: a telNemzeti Olimpiai Bizottsá- ról, hogy Deák Gábor a köz- jes összeg kétharmada togok Szervezete, az AENOC gyűlést megnyitó beszédében vábbra is a szervezőknél 16., Budapesten, a Hotel Du- a résztvevők tudomására maradjon, az egyharmadból na Intercontinentalban tar- hozta: a magyar sportolók pedig 20 százalékot úgy osztott közgyűlése. Röviddel készülnek az 1988-as nyári szanak fel, hogy ebből térítezután Franco Carraro, a és téli olimpiai játékokra. szervezet elnöke és Adrián Az olasz sportvezető sajVanden Eede főtitkár sajtókonferenciát tartott, ismertette a közgyűlés hatá- és téli olimpiai játékokra versenyeken három sportorozatait, az elhangzott ja- pályázó, összesen 13 város ló részvételét, a fennmaradó vaslatokat. közül 11 európai, ami min- összeget pedig Carraro köszönetét fe- dennél ékesebben bizonyítja szolidaritásra jezte ki a Magyar az öreg kontinens kiemelke- kizárólag az elmaradott orOlimpiai Bizottságnak a bu- dő helyét az olimpiai moz- szágok támogatására. A todapesti közgyűlés kitűnő galomban. Carraro ezúton is vábbi 80 százalékot a NOB, mondott J. A. Négy helyet előre a bajnok A labdarúgó NB I. 8. fordulójának egyetlen pénteki mérkőzése annyiban módosította a táblázatot, hogy a bajnok Bp. Honvéd a kilencedik helyről az 5. helyre lépett előre. A Békéscsaba előkészítéséért és lebonyolí- köszönetet visszacsúszott a 7. helyre. Bp. Honvéd—Békéscsaba 2-1 (0-1) Csepel, 4000 néző. Vezette: Kovács I. L. Góllövők: gek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságok között. Az sék meg a bírók és a játékvezetők működtetésének tókonferenciáját azzal foly- költségeit, országonként a tatta, hogy az 1992-es nyári nyári olimpiákon hat, a téli az olimpiai fordítsák, de államtitkár, az AlSH es a MOB, a nemzetközi sportDétári (U-esbői), Fodor, il- életben most debütáló elnöletve Kurucz. ke állt. A magyar sport új Keserves győzelem Tegnap este az újszeeedi Kezdés után röviddel a Sportcsarnokban játszotta le szegediek szereztek kétgóújabb bajnoki mérkőzését a los előnyt, de a folytatásTisza Volán gárdája. Ellen- ban felzárkóztak a vendéfele a Várpalota együttese gek, sőt vezetésre is szert volt. Arra számítottunk, tettek. Szünetig fej-fej melhogy végre magára talál a lett haladt a két csapat, és közlekedési csapat, maga- meglepetésre a várpalotaiak biztos győzelmet ér el. Ez térhettek előnnyel pihenőre, azonban nem így történt, A második játékrész sem a nemzetközi sportszövetsétásáért, elismeréssel szólt ar- Samaranchnak, a NOB el- gek és a nemzeti olimpiai ról a „csapatmunkáról", nőkének, aki szöuli és haamelynek élén Deák Gábor vannai látogatása között időt szentelt az európai olimpiai bizottságok fontos tanácsko- Budapestről zásának is, mi több, azon Samaranch értékes felszólalást tartott. A jogdijkérdéssel kapcso- zetője budapesti tartózkodálatban Carraro elmondta r,a alatt meghívta Lausanneeddig a kétharmad maradt a ba Deák Gábor államtitkárt, bizottságok között osszák fel. Pénteken délelőtt elutazott Jüan Antonio NOB elnöke. Az olimpiai mozgalom veházigazdáknál. a fennmaradó egyharmadot pedig három részre osztották a NOB, a nemzetközi sportszövetséaz AlSH és a MOB elnökét, aki várhatóan 1987 első negyedévében látogat a NOB központjába. Sportműsor kellett szenkét bajnoki nagyon meg vedniük a pontért. Tisza Volán—Várpalota 24-22 (12-13) Szeged, 600 néző, vezette: Bergman, Sziklai. Tisza Volán: Farkas J.— TENKE (6), FARKAS I. (7), Szabadits (1), Balogh S. (1), Tóth G. (6). Zsódi (2). Csere: Arvai (kapus), Vincze (1), Borbás, Sándor. Edző: Lesti István. Kiállítások: 4, illetve 12 perc, hétméteresek: 6/3, illetve: 6/3. Visszaszerzett önbizalommal hozott sokáig jelentős változást, egyik gárda sem tudott elhúzni. Ugyan a 47. AdKUrU°d» percben 19-17-re a Volán szeged Kupa vezetett, lehetősége is lett volna a közlekedésieknek a még nagyobb előny megszerzésére, de játékukban feltűnően sok volt a pontatlanság, szétesően játszott a csapat. Így a hajrában csak ^^».^^rn^u^á nagy izgalmak aran sikerült Tisza-parti stadiontól, 9. Gyülckih'irnolni az inén lelkes kezés 8 rtra- Útvonal: raji a slaKinurcoini az igen lelkes diontól FelS(j Tlsza.parl, rak. part, forduló Árvízi emlékműnél. vissza az. említett szakaszokon: azok. akik az ötpróba 14 km-es távját akarják teljesíteni. a töltésen tovább futnak a kijelölt pontig, illetve vissza. Vízilabda az igen vendégek ellen az „égetően" szükséges két bajnoki pontot. Kézilabda Vízilabda Megyei bajnokság. Nők: Tápéi Országos úttörőbajnokság dönESK—H. Kiskundorozsma. Tapé. tói. ujszegcdi Sportuszoda, 8. 16. Férfiak: H. Kiskundorozsma Komjadi Kupa. Szeol-Délép SE— —Taurus SE. Széksósi ut. 10. JA- Bp. Spartacus, ujszegedi SportTE SC—Felszabadulas Tsz SE. uszoda. 15.30. labdarúgás NB 11.: Szeol-Délép SE—Váci Izzó, Tisza-parti stadion, 15, Németh (Eóry. Slamterí. Megyei 1. osztály: Nagymágoes Bordany. Nagvmágocs, 15. Zsemberl. Sz. Tanárképző—Szöreg, Szentes—Mindszent. Szentes. 15. Kovács. Szeol-Délép junior—Kistelek. Tisza-parti stadion, 15. Bánóczki. Elómérközést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Szatymaz— Csanádpalota, szatymaz, 15, Laczkó. Csanytelek—Asottbalom. Csanytelek, 15, Seres. Algyö— Apátfalva, Algyő, 15. Molnár. Földeák—Alsóváros. Földeák, 15, Vezer. zakanvszék—Szegvár, Hordány, 15. Bodó. Sz. Postás— Kiszombor. Postás-pálya. 15. Aczél. Székkutas—Mórahalom, Bácskai. Elömérnemzetközi női torna 8 és 13 óra. Minikosarasok bemutatója, Etelka sori munkacsarnok. 9. Röplabda Nt: II. Nők: Sz. Ebítök-Spar- Kisstadton. 10.30. Takács tacus—Szekesfehervári IM, lila iskola, 11. Tömegsport OB I.: Szeol-Délép SE—Kecs- szekkutas 15 I keméti Vízmű, ujszegedi Sport- - • á uszoda, 17. Szarka. Mayer. Or- M„v,, ... ' yer 0r. — fjúságiak játszanak. Félidejéhez érkezett a lab- említette, jó mérkőzést, győ- szagos"úttörobá jnükság (Szente- m"zéÍ<e'oMé's °?5Zt4Farkas!éS~K?s-~ darúgó NB II. őszi idénye, zelmet vár csapatától. Biza- •>• Vtó"1«1.- FTC. KSI. ü. Dózsa. kund0rözsma'll.—Forráskút, Kisamiben a változások, fiatali- kodását arra alapozza, hogy gportuszodL. ti órától. ujsze8eai — 15 tás korszakát élő Szeol-Dé- játékosai — ha lassan-lassan l abdarúgás zsa—Tömörkény, Rúzsa. 15. Haim, Pusztamérges—^Tápé II.. Pusztalép SE csapata alig valami- is - visszaszerezték önbi- ""mi-s^ndoVfaWa <"*/«**• 13 Kormányos. Ottó.... . . _„ ,., , , . ... , , . ségúg.vi Főiskola—Sándorfalva, vei jobb, mint 50 szazalekos /almukat, es ez donto lehet a Martélv. 15. Kiss. Tápé—TlszaUj KSK, Tápe. 15. Kubatovics. KSZV SE—Kiskundorozsma, ., . Kertész u., 15. Magyar. Fáblánszekere, s bar 19 gólt rúgott, fok elleni győztes együttesen Sebestyén—Sz. Dózsa, Fábiánseigen sok helyzetet elpuskáz- nem változtat, tehát az Er- bestyén, is. Németh. F.lőmérköteljesitményt ért el. Döcö- mostani összecsapáson is. gött, akadozott az együttes Az edző elmondta, a Budatak játékosai, amiért pontok- délyi — Kántor, Szabó Gy„ Megyei ll. osztály: Kinizsi-H. kai kellett „fizetniük". Mos- Szélpál, Fábián — Kisistók. Baiástya, szabadság tér, 15. Hortani ellenfelük, a Váci Izzó Major, Gruborovics — Varga valhtetszetősen, jól játszik hetek 1-, Kun, Deák osszetetelü VASARN tinta, ez a táblázaton elfoglalt, gárda kezd. A kispadon he- Karate előkelő 2. helyéből is kitú- lyet foglal a sérüléséből fel- Kick-tiox (soortkaratt) orszánik. épült Tóth János, mi több. és férfibajnokság, ujsze. . , . , ,. , , , , . . , ... gedi Soortcsarnok, 11 es 14. Sarosi I.aszlo, a szegediek jateklehetoseget kap a Vac Kézilabda vezető edzője, ahogyan meg- ellen. NB I. Nok: Budaprint Textilművek—Vasas, újszegedi Sportcsarnok. 17 30. Ambrus. Hucker. Megyei bajnokság. Nok: Tápéi Háziipar—Budaprint II.. Kisstadion. 10. Férfiak: Sz. Tanárképző—H. Kiskundorozsma, Széksósi út, 10. zést az ifjúságiak játszanak. Mesél a múlt... Er-lokes hasonlóság a két klub történetében, hogy mind a váci egyesület, mind pedig a Szeol aélép jogelődje, a SZAK 1899hen alakult. A váci piros-kekek az eltelt közel 9 évtized alatt sok szép sikert arattak. A Jogelőd Váci SE a felszabadulás előtti kerületi bajnokságok egyik legjobbja volt, s nem egyszer, mint bajnok részt vehetett az országos döntőkön is. 1945 után legtöbbször az NB ll-ben szerepelt a csapat, nem is rosszul, hiszen számos alkalommal álllak már az NB I. kapujában! Mint például az 1984—85-ös Idényben, amikor a Bp. Volán és a Siofok mögött csupán néhány ponttal lemaradva szorultak a 3. helyre ... Legutóbb esak tizedikek lettek, de az idén újra beleerósitettek, és jelenleg a 2. helyen állnak. Utoljára szeptember 10-én, Baján szenvedtek vereséget, s az azt követő három mérésükét „zsinórban" nyerték. Csatársorukat olyauuk erősítik, mint a goliövolistan 8 lalalattal élen álio Cseri, valamint a Vasas egykori sokszoros válogatott balszélsóje, \ áradt Bela! A ket együttes eddig nyolcszor csapolt össze az NB ll-ben, 3 négyszer nyertek a szegediek, négyszer pedig dön tetlen volt az eredmény. Vagyis a variak még nyeretlenek a Szeged ellen! (vitos) Élre kerülhet a Szeol-Délép SE Alközpontunk alábbi feliratú bélyegzője elveszett HASZNALATA 1986. szeptember 15-től ÉRVÉNYTELEN. Műszaki Anyagés Gépkereskedelmi Vállalat Del-magyarorszagi Alközpontja 6724 Szeged, Marx tér 8. mós—Opusztaszer, öttömos, 11. Pataki. Elömérközést az ifjúságiak játszanak. HETFO Labdarúgás Radnóti hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvaron. Oszi Kupa 2. fordulója: Mahart—Ativizig. 16.30. SZESZ— Radnóti. 17.30, Anonymus—Hungaria. 18.30. Standard—Erirra, 19.30, Alfa—JATE Color, 20.30. Centrum hétfő 1986. szeptember 29-én 30 százalék árengedménnyel pamut gycrmekpízsama FEHERNEMCOSZTALYUNKON c centrum Áruház Nagyszerűen rajtolt a Szeol-Délép SE OB l-es vízilabdacsap;) ta, de a folytatás is remekül sikerült, a két mérkőzésen 4 pontot gyűjtöttek be a szegediek. A Szolnok és az FTC elleni mérkőzések után most itthon egy könynyebbnek látszó, a kék-fehér-feketék sikerét igérö összecsapás következik. Az első osztályban osztályozó árán bentmaradt kecskemétieket mégsem becsülik le a hazaiak, ugyanolyan lelkesedéssel, akarással vetik magukat a küzdelembe, mint eddig. Teszik ezt azért is, mert amennyiben az ujszegedi Sportuszodában nagy különbségű győzelmet érnének el — a táblázat élere kerülhetnek! Villany-szerelőipari Vállalat 1. számú szerelőipari Üzeme Szeged és környékén levő munkahelyeire — személyi besoroláson alapuló teljesítménytől függő kereseti lehetőséggel — felvesz: — villanyszerelőket, — lakatosokat, — ezek mellé segédmunkásokat, — kubikosokat. Vidékieknek útiköltség-térítést, különélési pótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet: Szeged, VIV-kirendeltség, Lenin körút 59. Dabis Jenő művezetőnél. A KSZV Ujszegedi Szövőgyár Szakszervezeti Bizottsága ezúton értesíti nyugdíjasait, hogy a szokásos évi találkozót október 7-én, 14 órai kezdettel rendezi meg a gyár kultúrtermében. A rendezvényre szeretettel várunk minden nyugdíjasunkat! — Gyárvezetés. Felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamok indulnak o A TIT SZEGED VÁROSI SZERVEZETE, és több felsőfokú oktatási intézmény együttműködésével, bármely egyetemre és főiskolára, az alábbi párosításban: O BIOLÓGIA—KÉMIA; MAGYAR IRODALOM —TÖRTÉNELEM; MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM—TÖRTÉNELEM; MATEMATIKA-FIZIKA: MATEMATIKAPOLITIKAI GAZDASÁGTAN. O A tanfolyamokra a jelentkezési lapok átvehetők a JATE, Dugonics tér 13. szám alatti épületének portáján A jelentkezési lapokat november 15-ig lehet leadni. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy telepeinken az alábbi időpontokban leltározunk: szeptember 26-30-ig: SZENTES; szeptember 26-tól október_l-jéig: MAKÓ, CSONGRÁD; október l-jétől 10-ig: SZEGED, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZEGEDI ÁRUHÁZ. Kérjük kedves vásárlóink elnézését. VALLALAT A FILAV a Szeged, Római körút 41. szám alatt épülő, négyszintes társasház külső homlokzati munkáinak elkészítéséhez, belső vakolási munkákhoz, bádogosmunkák elvégzéséhez. vállalkozókat keres Azonnali kezdés lehetséges. — Érdeklődni: o FILAV Képviselete, Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72/B, földszint 17. ajtó szám alatt. 10 és 13 óra között, vagy levélben, Szeged, Pf.: 665. Hung CASCO-, ÉLET-, BALESET-, MAGÁNVÁLLALKOZÓK VAGYONbiztosításait KÖTTESSE és KEZELTESSE a ária Biztosítónál! Gyors és figyelmes ügyintézéssel állunk rendelkezésére: SZEGEDEN, a Mérey utca 5. szám alatti fiókunknál és a Tolbuhin sugárút 9. szám alatt, gépjárműkárrendezési fiókunknál, cy MAKÖN, a Lenin tér 7. szám alatti, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, a Lenin u. 12. szám alatti, SZENTESEN, a Petőfi u. 7/A szám alatti fiókunknál és a Lenin út 96. szám alatti gépjármúkár-rendezési kirendeltségünknél, o CSONGRÁDON, a Felszabadulás u. 19, szám alatti kirendeltségünknél, valamint megbízott munkatársainkon keresztül. Gondoskodunk, tehát vagyunk! HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ