Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

MAGAZIN Szombat, 1986. szcptcinber 27 «•iwr.wii .>. 'LJEN j PARTUNK ES. I WMtitV A Fotóművészeti Galéria, a Műcsarnok és a Főfutó or­szágos pályázatot hirdetett amatőr totósoknak Az utca képe címmel. A pályázaton Péntek l.ászló, a Szegedi Fotóklub tag­ja itt látható kollekciójával a második helyet szerezte meg. SZEPESI ATTILA Szigligeti képek Erdő itt erdő, volt ina szélrengette puszta > • • , kőfalakból a tört lomb kisuhog s rönkfák álmodnak Éarjáik kinyújtva mini tengermélyi meredt polipok Kétféle' összeragadt kutyák az út felén 'iiyuszitő-nyálzó véres gombolyag és fölöttük a bodzaág hegyén szerchnet-váltó dalosmadarak Diófa nénijefeji tudja bölcsen a magáét ragyog ha ezer arca hullni-éri burok reped s foszlik az üszkös árnyék kipp-kopp az úton gyúl a barna héj Pacsirták nyomuk a lengedező porba írják az őszi légbe fosztó füttyjelük riadtan kucorognak a pacsirták mint fóliánson eltévedt betűk Hattyúk a nyári nád közt hófehér sziget idegenül bolyongtuk három hattyúk most dér szitál s újra idegenek csőrük világít s aranysárga talpuk Kert .őszvégi kert kutyákkal és fenyőkkel a fűnyírógép ásít a napon olajos teste fényük korszerüllen mint álma-vesztett nikkel masztodon Kőtorony mohos réséből sandán ki-kileskel egy hétszázéves rikoltó kuvik és mohapárnán szoborrá meredten szunnyad társa: az opálszemü gyik \ arjuk a nyári népvándorlás véget ért gyűlnek a kósza varjak odafenn s bandzsítva világlátott kincsekert tülekednek a szeméttelepen Lépcső vén faun borong a parton egymaga cserjék közé bozontosán merül mint betonlépcsőn madárláb nyoma világít báván s emiéktelenül Vadméhek zúgtak-sürögtek fullánkos vitézek most egy-egy késett vadméh ki-be szálldos a belső zsongást elrejti a kéreg mint hó az elszunnyadó téli várost Kacagány Ernő pálfordulása Kacagány Ernő béketűrő ember kezetének pipakupak-készitö mel­voltyréerette"á»bokrokat?fSfk'áf;; W^^k, tízemágát irányi.|jjj£ m'ujiu!Mn g vépyeieeC /Tárán' a kelleténél is jötvf .Vpétfig otthon, a kgayhaban meggy­ban. Alig várta, hogy becsukja iro- ^'fas/fplíakat készít mEgteMKWliffl '*'!' dája ajtaját a Csótány és.Molyirjp Mindezekkel azonban nem sókat . Szakszövetkezetnél, sietett haza, • törődött. Munkahelyén a hőscincér-' hogy minél előbb mcg.v.abadjuljon~a.,,'roí ¿Incve/ett kitüntetés büszke t.u­köuyökvédőktől, és ásót, kapát,ge-- tajdonosa volt ugyan, legfőbb ener­reblyét ragadjon. Szinte 'futott a p.á-. nelház elé, és a jól-rosszul elegyenge­tett telepi földön ápolni kezdte sze­retteit. Alig múlt el néhány hónap, nem is hagyták szó nélkül a járóke­lők, ami a szemük elé tárult: — Mi­lyen szép lak, milyen zöld fű, ügyari ki csinálhatta ezt a szcp parkot?­mondták többen is. No, ugyan ki? Kacagány nemcsak szegény, hanem szerény ember is volt, nem sokat tö­rődött azzal, hogy lakótársai a fülük botját se mozdították. Nem baj, ha egyedül dolgozom, csak a készet el ne rontsák! — gondolta többször is magában. Meg aztán az az igazság, hogy artiikor a telepre költözött, tudta, hogy sokféle emberrel hozza majd össze a sors, s inkább a rosszra készült föl, mint.a jóra. Elképzelése­it igazolta is az idő. Hétről hétre töb­bet és többet tudott meg a szomszé­dairól. Az I. emeleten lakott pl. Safranek Béla, a Fürj- és Túzoktojás Értékesí­tő Vállalat áruforgalmi osztályveze­tője. Róla a házban lakók azt beszél­ték, hogy egyébként is nagy jövedel­mét toronygomb-aranyozók mellett vállalt segédmunkával egészíti ki. A földszintről nem sokkal a beköltözés után a IV. emeletre kérte magát Kriplicsck Soma, aki állítólag a betö­rőktől féltette a pénzét. Ő a Krecs­marik és Társa cégnél dolgozott mint zöldségkereskedő. (Ernő azonban azt is hallotta, hogy a káposztarak­tár mögötti egyik helyiségben mun­kaidő után szorgos gyémántcsiszolás folyik nyugati valutáért.) Bár még nem ismert minden lakót, de feltéte­lezte, hogy a többiek is elfoglalt em­berek. Ráadásul egy lakógyűlésen, amely még a beköltözést kővető na­pok egyikén volt, s felvetődött, hogy ki fogja rendbe tenni a ház és az út­test közötti parkrészt, ahová komposzttrágyával kevert termőta­laj szállítását ígérték az illetékesek, Gumblowitz úr kisebbik fia félre nem érthető módon fogalmazta meg: természetesen majd az, aki rá­ér! (Kacagány csak később tudta meg, hogy a szóbanforgó kisfiú pa­pája a szomszéd falu termelőszövet­giáit mégis a ház élőtti'park thű'veÍQ­xéTC fordította. Valamikor-, fiatal.ko- ­' rábán — akkor még falun élt —, a Szabad Föld Téli Esték füzetekből sz.ivta magába először a világnézeti •tartás nedveit, később pedig rendsze­resen vásárolta a Marxizmus—Leni­nizmus Kis könyvtára sorozat piros fedelű darabjait. Lassan-lassan ki­alakult benne egy kép az individua­lizmus és a kollektivizmus fogalmá­ról, nem csoda hát, ha örömét lelte a másoknak is örömöt okozó munká­ban. (Bár az. utóbbi években ezekben a könyvekben egyre kevesebb ma­gyarázatot talált arra, hogy cégének profilváltásai, prémiumrendszere és ' általános bérpolitikája hogyan, mi­ként és miért cppen úgy alakul, még-' is bízott a jó ügyben és a régi tanítá-. sok igazságában.) így aztán öröm­mel látta a cserjék erősödését, a fák pövekedését, a fagyalsö.vcny karak­tcrizálódását. Igaz, örömébe némi üröm is vegyült, mert a járókelők, de sajnos a lakótársak is, téledobálták mindenféle kacattal, ételmaradékkal Kacagány paradicsomát. De azért még így is volt kellő türelme ezek el­távolítására. Gyötrelmes munkálkodásának azonban — valamikor, úgy a máso­dik évében — furcsa dolog történt. Egyik nap esti szürkületkor nappali pávaszemekből álló lepkegyűjtemé­nyét nézegette éppen, amikor furcsa zajokra lett figyelmes. A hangok az utca, illetve, a ház előtti park felől jöttek. Csöndesen legyalogolt, s uramisten, mit iát: futballmeccset ví­vott a ház gyerekhada a szomszéd ház .legénységével. S hogy ne állják útját a labdának mindenféle bokrok, virágok, a srácok tövestül rángatták ki őket, a nagyobbakat tőben törték el, csupán a fagyaisövény maradt ár­tatlan. Az fogta föl a rossz irányba guruló labdákat. A ház ablakaiból pedig fiúcsemetéikre büszke szülők buzdították a hazaiakat, akik nem is maradtak adósak a jó játékkal. Egy­egy szerelés után csak úgy zengett a kiáltásoktól az utca, s csak úgy szállt a föld és a kitaposott fű a levegőben. A kirugdalt fűcsomók láttán Kaca­gány Ernő .fnég, egyszer ájélte az el­hifiit napok-, tai>»tjaíniait: szinté négyzetcehtimétefföl négvzctcenti­méterre haladvaf ízsgálgatta a gyep­szőnyeg kopár pontjait, s a maradék fűmagot nagy gonddal vétette, a fél­lazitoft földbe. Joggal hihette, hogy a . langyos őszi melegben rövidesen mindenütt kivirul a pázsit. Most azonban mégif lábai gyökereztek földbe a magvak helyett e furcsa lát­vány előtt, de szólni nem mert. Lab­darúgóválogatottunk talányos mexi­kói szereplése után nem is gondolha­tott arra, hogy rendre utasítsa az ifjú futballistapalántákat. Érzékeny lelkű ugyanis nem viselte volna el, hogy egy későbbi VB-n éppen miatta ve­szítsen nemzeti tizenegyünk. Csák a felnőttek arcát figyelte. S ime, né­hány másodperc múlva fel is fedezte, hogy Gumblowitz úr neki integet. Hívja, invitálja a lakásába. Kaca­gány fel is cammogott. — Idefigyeljen, Kacagány úr! — kezdte mindjárt a vendéglátó, mi­közben hellyel kínálta. — Hónapok óta figyelem magát. Úgy látom, rá­érő ember. Üres perceimben ki-ki­nézek az ablakon, s gyakran, szinte naponta tűnik fel nekem, mint kú­szik a bokrok között, nyesi a sö­vényt, összeszedi a szétdobált tejfö­lös dobozokat, az ablakon át kihají­tott ceruzaelemeket, gyerekjátéko­kat. Talán még a kóbor kutyák ürü­lékét is eltávolítja. De hát, mondja csak, miért? Kit érdekel ez? Vagy annyira unatkozik? Nem olyan idő­ket élünk ma már uram, hogy valaki is megköszönné önnek, amit csinál. Hanem lenne nekem egy jó ajánla­tom — folytatta egy lélegzetvételnyi szünet után hamiskás mosollyal Gumblowitz. — A napokban vettem egy elektromos kemencét. Megnőtt ugyanis az érdeklődés a cseréppipák iránt. Szívesen alkalmaznék jó pén­zért rtapi négy órában egy ilyen ren­des, megbízható embert, mint Ernő szomszéd. Gondolja meg, legalább értelme, haszna is lenne a munkájá­nak. Nos, elfogadja? Kacagány Ernő nem sokat gon­dolkodott. Mindig ügyelt arra, hogy világnézeti és erkölcsi tartása, ha kis­sé megkésve is, de idomuljon az adott kor felfogásához. Szomorúan felemelte a fejét, majd Gumblowitz szemébe nézett. — Elfogadom — rebegte halkan —, úgy sincs más választásom. CSERTŐI KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom