Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

fr Szombat, 1986. szeptember 20. 111 MAGAZIN TETTAMAM I BÉLA KARIKATÚRÁI: LEJLk. S I AS ÉS l»AN KISS BENEDEK Őszülő föld Madarak tébolydái az erdők, az ősz, arany ka/irka, rájuk zárul. Ülök fagyökéren, nézek egy felhőt — unottan úszik el a láthatárról. Zúgnak a madarak. . ¿om i}0(íiáttpi.j>mn. ... torkukból kiforr habzón az ének. s ' Bennem is ébred egy távoli ritmus. Levelet pottyant a fa — ürüléket. Alkonyul. Aggastyán-arccá szürkül az égbolt, kiveri csillag-borosta. Unokája, a Föld, lábainál ül. Haja ősz, szeme albínó — vöröslik csipkebogyók pirossá: Szeged műemlékei 48. LENIN KRT. 55. A korúi-szakasz „ Védett városkép" táblája az (5. számú ház falán) vonatkozik az 55-ös számú házra is. A Fournier-ház egyemeletes sarokház. Földszinti üzlethelyiségei íves, az Attila utcai oldalon egyenes záródásúak. Emeleti egyenes záródású ablaksora felett íves és timpanonos párkány, a körút felől csigás konzolokon faoszlopos, babás erkély. Homlokzatait ívelt konzulú párkány, a sarkon fölé emelkedő babás korlát zárja le. Falsíkján többféle kvaderezés. Kapuja keskeny, magas kapualjba nyílik. Téglalap alakú lépcsőházának korlátja öntöttvas tagokból áll. Az L-alaprajzú, tuggölolyosós épület és földszintes udvari szárnya téglalap alakú udvart fog közre. A házat Fournier Károly és felesége, Heszler Katalin építette. 1883. június 25-én kapták meg rá az építési engedélyt, 1884-ben az udvari réssel együtt az egész ház elkészült. Itt nyitott irodát Reininger Jakab ügyvéd, műhelyt Wemmann Márk női szabó és Rubin József kárpitos. Fournier új emeletes házát a „Kiskörút" kialakításának megfelelően építette fel. Helyén a nagyárvíz pusztította Palánk 173—174. sz. ház állt, melynek árvízkárosult tulajdonosa szintén Fournier Károly volt. A humor, mint magatartásforma A

humorról hallván, nálunk, azt hiszem, szinie mindenkinek Karinthy Frigyes immár szállóigévé vált mondása jut eszébe: „A humorban nem Ismerek tréfát". S Karinthynak tökéletesen igaza volt, a humor komoly dolog. Nemrégiben egy német feljegyzésben olvastam azokat a sorokat, melyek szerint a modern trracionalista filozófia egyik legfőbb jellegzetessége a humor teljes hiánya. Sokak számára paradoxnak tűnhet ez a megállapítás, hiszen a köztudatban a filozófia és a humor nem egymáshoz közelálló fogalmak. A valóságban azonban a haladó filozófiai gondolkodástól egyáltalán nem idegen a humor, sót valamilyen formában, ha áttételesen is, de jelen van. De térjünk vissza a modern irraeionalista, úgynevezett „újfilozófusok" egyik képviselőjéhez, nevezetesen Bernard Henry Lévv gondolatvilágához. Könyvében azt a kérdést teszi fel, hogy Athén vagy Jeruzsálem, és határozottan Jeruzsálem mellett dönt. Ez a döntés és ami mögötte van, néhány szó magyarázatot igényel. Az európai kultúrának valóban két forrása van. Az egyik a görög kultúra, melyhez hozzátartozik az újfilozófusok által annyira gyűlölt „homéroszi kacaj" cppen úgy, mint ahogy hozzátartozik Arisztophanész és Lukianosz is. A másik forrás a Biblia, s az emiitett francia szerző azt állítja, hogy az európai kultúra ott rontotta el a maga dolgát, hogy a görög fejlődést folytatta, holott a bibliai, jchovai erkölcsi elvek alapján kellelt volna állnia, s abból továbbfejlődnie. A humorról nagyon bölcsen jegye/te meg Lukács György, hogy mindig bizonyos fölényt, nyugodt magabiztosságot fejez ki, és mindig annak az osztálynak a tulajdona, amelyben ez a nyugodt magabiztosság meglehet. Ha a ma divatos polgári filozófia lényegileg nélkülözi a humort, sőt ha az utóbbi időkben egyre ritkább a jó szatira.a jó vígjáték stb.. akkor ez teljes mértékben ért hető. Már csak azért is, mert a polgári rétegek ió része nemcsak nem magabiztos, hanem meg saját maga is megteremti saját bizonytalanságának alapját. A hires pesti humor még az igencsak problematikus gazdasági helyzetben is működik a közéletben, a közgondolkodásban. Mégis nem lehet nem észrevenni, hogy nálunk nagyon sokszor igyekeznek a humort degradálni, vagy pedig a humornak csak egy bizonyos formáját elfogadni — de erről később. Ennek az igyekezetnek volt egyik jelszava például az, hogy Mikszáth humorával szemben szinte az irodalomtörténet teljes erejével leptek fel. Mrfcréáthot ma nem divat szeretni. Hibája — úgymond —, hog? túlzottan anekdotikus. Nos, véleményem szerint nemcsak Mikszáth, hanerri már lókai humora 1s egyike volt azoknak á magyar hagyományokban gyökerező jelenségeknek, melyek az osztályok harcának részei voltak. Mikszáth így irja le Jókai Mór élete és kora cimű -könyvében 1848. március 15-e egyik eseményét: „Erre • Petőfi vezetése alatt Jókai, J asvári. Degré és Irinyi behatoltak a nyomdába mint a nép küldöttei. Az ajtó nyitva volt. Könnyen bemehettek. Landerer Lajós a nyomdahelyiség ajtajában várra őket. — Azért jöttünk..., hogy e két kéziratot kinyomassuk. Landerer megnézte a kéziratokat. — Lehetetlen — felelte szárazon —, nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttjei zavartan néztek össze; Landerer odasúgja Irinyinek: — Foglaljanak le egy sajlógépei! Egy géphez lépett most Irinyi.. — E sajtót a nép nevében lefoglaljuk és követeljük kéziratunk kinyomatását. — Az erőszaknak nem állhatok ellent — felelte Landerer ünnepélyesen és megparancsolta szedőinek, hogy munkába fogjanak." Vitathatatlanul anekdotát olvastunk az imént a Néni.zeti dal és a Tizenkét pont kinyomatásának történetéről. Hpgy a nép küldötteinek a nyitott ajtón kellett „behatolniuk", hogy Landerer miként tanácsolta az „eröszakot". amellyel szemben ö „tehetetlen", semmit nem von Ic a pillanat nagyszerűségéből. Éppen ellenkezőleg. Azt érzékelhetjük, hogy a nagy és fenkölt történelmi pillanatok egyszerre esetlenek, esendőek, nevetségesek, s éppen ezért nagyszerűek, mert saját pillanatnyi kicsinységükön túl tudnak lendülni. Ha Mikszáth anekdotikus keserűséggel beszélt arról a rabról, akit hanyagság következtében elzártak és napokig étlen-szomjan tartottak, s végül megköszöni kiszabadulását, akkor ez része volt, számtalan más Mikszáth-novellával együtt, az adott magyar társadalom visszásságai leleplezésének. A fennálló viszonyok éles kritikája. Már emiitettem, hogy a filozófiai gondolkodástól mennyire nem idegen a humor. Erre utal, hogy Engels egyik levelében arról panaszkodik: Németországban az emberek a múlt század nyolcvanas éveiben mintha teljesen elveszítették volna humorukat és a publicisztika is telítve van a legszárazabb és legpedánsabb fejtegetésekkel. S itt a pedáns kifejezésre külön fel szeretném hivni a figyelmet. Már Goethe hangsúlyozta azt, hogy abszurdnak valójában egyedül a pedantériát lehet tekinteni. A pedantéria természetesen nem azonos a pontossággal, precízséggel, megbízhatósággal. A pedáns ember fejében számon van tartva minden: rendelkezés, paragrafus, a felettesek, a vele egyenlők, a beosztottak akarata, véleménye, kívánsága, mindenoldalúan és minden szempontból. Ez a „mindenszempontúság" elve a pedánsbürokrata sajátja, s éppen ez teszi döntésképtelenné. Ebbe a „mindenszempontúság"-ba egyvalami nem fér bele: a humor, tudniillik a humor jellegénél fogva rangsorol, s átlendít a tényleges vagy gondolati holtponton. A humor tehát állásfoglalás, a bürokratapedánstól pedig az állásfoglalás áll a legtávolabb. Az sem véletlen talán, hogy azon kezdtem gondolkodni, vajon a modern polgári irracionalizmus huniornélkiiliségc és a bürokrata humormentessége között nincs-e valami összefüggés. Hátha maga a bürokrata is — talán éppen azért, mert nagyon is racionalisztikusnak tűnnek fejtegetései — voltaképpen irracionális közegben él? Ha valaki minden lehetséges szempontot szem előtt akar tartani, éppen a valóság, a valóságos erőviszonyok maradnak rejtve előtte. S a bürokrácia abszurditásának éppen ez a forrása. Ezt vette észre Örkény István egyperceseiben, s nemegyszer ezzel a hatással él Karinthy Ferenc is, legújabban Zenebona cimű kötetének jónéhány Írásában. H

a Karinthy,,Ferenc Csoda Budapesten cimű irása szerint gépkpc$i-cllenörzéskor közlf az öt igazoltatni akaró rendőrrel, hogy csak ügyvéd jelenlétében hajlandó tárgyalni, hiszen az alkotmány minden állampolgárnak biztosítja a törvényes jogvédelmet 1949 óta, akkor itt minden szó igaz, amit a rendőrnek mond, s az nvégis szinte megijed, s gyorsan továbbküldi. Miért? Azért, mert az adott'.szituáciéban a két dolog v—' az egyszerű gépjárműeltenőrzcs cs az alkotmány egésze — nem áll arányban egymással. A bürokrácia kritikája tehát, hogyha a rendeleteket, törvényeket a végső határig kiterjesztjük, s ezáltal a humor segítségével visszájukat láthatóvá tesszük. Így a Mikszáth-i, Örkény-i, Karinthy Ferenc-i megközelítést a társadalmi élet kérdéseinek egyaránt a humor hatja át, a tréfa nélküli humoré. S a humor önmagában ugyan nem oldja meg sem a magán, sem a közélet problémáit, de a kérdéseket olyan dimenzióba helyezi, ahol már lehetséges azokra értelmes válaszokat adni. Ezért hiszem, hogy a humor magatartásforma, s ezért igaz a/, hogy csak az önmagukban biztos és bízó társadalmi rétegek', csak az önmagukban biztos és biző nemzetek és csak a saját tudásában biztos ember rendelkezhet humorral. II. I. CSOHÁNY KÁLMÁN RAJZA