Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-19 / 221. szám

fr Szombat, 1986. szeptember 20. 10 DM röviden Megemlékezés Bezzeg, az én fiam V A Sipekinek lánya született. Sem­mi különös nincs abban a gyerek­ben. Olyan gyerek, amelyikből ti­zenkettő egy tucat. Van neki orra, szeme, szája, füle, néhány szőrpe­hely a feje búbján, ennyi az egész. Higy miért kell ezért a fél várost telekiabálni? ügy mutogatja a fényképét, mintha más még nem is látott volna olyan csodát. Csoda? Csúf kis béka, pont úgy néz ki, mint az apja. Ha netán valamiért nagyon jó kedvem támad, s már­már azt hiszem, minden tökéletes körülöttem, csak rá kell vetnem a szemem Sipekire, és azonnal lehig­gadok. Lám, mégse lehet olyan cso­dálatos a világ, hiszen itt van Si­peki kolléga, aki maga a megteste­sült tökéletlenség. Különben is utá­lom. No, de nem is ez a lényeg, ha­nem, képzeljék el, miket mesél a gyerekéről. Azt mondja, kéthetes korában már beszélt a lánya. No, nem teljes mondatokat, csak egy­egy keresetlen szót, mint például „ő", meg „jé", sőt azt is mondta, hogy „oá". Az utóbbit többféle vál­tozatban is elő tudta adni. Azt mondja ez a... szóval, Si­peki kolléga, hogy alig volt ötna­pos a lánya, már rámosolygott, sőt a kezét is kinyújtotta felé. Nem igaz. Ez egyszerűen nem igaz! Ha­zudik a Sipeki, ennyi az egész. Min­dig tudtam, hogy hazudós, de hogy ennyire... És tudják, mivel tetéz­te a dolgot? Egy verset irt a lányá­ról, az egyhetes lányáról, ez az analfabéta. Ez a... no, nem rész­letezem a káderlapját, mert még azt hiszik, hogy- a helyére vágyom a géemkában. Ügy kezdődik a ver­se, hogy „Mikor lányom született / Felderült az ég is...." Ugye, micso­da sületlenség? Méghogy az ő lánya kedvéért derült föl az ég! Hanem, tudják, az én fiam, az egészen más. Nem mondtam még? Hát persze, nekem egy stramm fiam született. No nem azért, mert az enyém, de valóban csodálatos gye­rek. ö nem olyan, akiből tizenkettő egy tucat. No, de mit magyarázok itt, nézzék meg a fényképét! Min­dig magamnál hordom. Hát nem édes kis kölyök? Képzeljék: van orra, szeme, szája, füle, és micsoda haja? Látják? Nem ott, a feje búb­ján! Amikor megszületett, kiálltam a lépcsőházba, és jó hangosan el­kiáltottam magamat, hogy „Embe­rek, megszületett a fiam!" Rögtön jött is a fél város gratulálni a gye­rekhez. Hát igen, apja fia. Hogy kire hasonlít? Kikérem magamnak az ilyen provokatív kérdéseket! Mondtam már, hogy az én fiam. Természetes, hogy az anyja szülte, de ettől még az enyém. Képzeljék, kéthetes korában már beszélt. No, nem teljes mondatokat, csak egy-két keresetlen szót. Olya­nokat például, hogy „ő", meg „jé", de azt, hogy „oá", többféle változat­ban is tudja. Alig volt ötnapos, amikor rámmosolygott, sőt kinyúj­totta felém a karját, mintha meg akart volna ölelni. A minap óriási ötletem támadt. Verset fogok írni a fiam érkezésé­ről. Az első két sort már ki is gon­doltam. Valahogy így kezdődne: „Mikor fiam született / Felderült az ég is ..." Ugye, milyen szép vers? Érzik a ritmusát, az eszmei monda­nivalóját? Megszületik egy Ember­ke, és földerül az ég. Talán éppen azért derül föl, mert ö megszüle­tett. Micsoda hasonlat, szinte alle­gorikus. És az egész költői kép ... Csodálom, hogy ez még soha, sen­kinek nem jutott eszébe. Gyönyörű vers lesz. De ha arra gondolok, hogy az én szép és okos fiamnak harminc év múlva esetleg a Sipeki randa lá­nyával kell versengenie egy géem­ká-másodállásért, hát elönt az epe. T. Ágoston László Lehűlés kezdődik Somogyi K.-irolyné fölvétele A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének szegedi esúportja tegnap, csütörtökön megemlékezést tartott a rokkantak napja alkalmából a Bécsi körút 7. szám alatt. Várható időjárás ma es Ugyanott egész napos, vásárlással egybekötött kiállítást rcn- tig: Általában napos dez.tek a mozgássérültek alkotásaiból — TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜJRA NYITVA A SZAB Orvostudományi A SZOTE-KLUB Szakbizottsága és a SZOTE Ma, péntekeri ismét meg­tudományos ülést rendez nyitja kapuit a Szegedi Or­ma délután 2 órakor a vostudományi Egyetem klub­SZAB dísztermében. Itt J. A. ja — este 8-tól (holnap is) Chalmers, az oxfordi Ster- videodiszkót rendeznek, de a HALÁSZAT, ERDŐGAZDÁLKODÁS A múzeumi és műemléki hónap alkalmából három új állandó és egy időszaki ki­állítást nyitnak meg október idő l-jén a Mezőgazdasági Mu­várható. Megerősödik, he- zeumban. Feldolgozták a ma­lyenként viharos lesz az gyar halászat és az erdőgaz­északi szél. Jelentős lehú- dálkodás történetét, továbbá lésre kell számítani. A hő- a látogatók elé viszik a ter­mérséklet hajnalban 5 és 10 mészetvédelem hazai fejlő­fok, délután 14 és 18 fok kő- dését bemutató gazdag anya­zött várható. —- Távolabbi got. Az intézmény 'az idén kilátások szombattól—ked- 90 éves, ebből az alkalom­dig: Hűvös marad az idu. bl rendezik meg a múzeum Otthoni helyzet számítani. Általában sok lesz kiállítást, a napsütés. Csak időnként FOTÓKIÁLLÍTÁS A Bartók Béla Művelő­Jegalacsonyabb hajnali hó- dési Központban, az I. eme­ménséklet 3—8 fok között leti kisteremben mától ok­Veronika ' A Kettős gyilkosság című várható, a legmagasabb nap- töber 3-ig látható a bajai Gimnázi- hongkongi filmet vetítik vi- pali hőmérséklet 16 és 20 ?"na fotóklub tagjainak ki­állítása. Az érdeklődők ma este 6 órákor baráti beszél­mennyiségű csapadék nem getésen vehetnek részt az között lesz. Jelentős line Winthrop cég képvise- közeljövő kínálatában szere _ - . . , . ... , ,, lője tart előadás« ' pe. íobbek kozott Sándor f™ ftj*^ íESfiS* bemUtató ÉDES ANYANYELVÜNK György-est, Chrudinák-el­Az Édes anyanyelvünk- menybeszámoló és videomozi ^S'm^T felhőzZ A verseny szegerii fordulojaban is a gimnazisták és szakközép- VIDEOFILMEK iskolások közül első helye- A VOLÁN-KLUBBAN zést ért el Hódi (Radnóti Miklós um, tanára: Márvány János- deón ma, pénteken este 8 né), második Zsurka Gábor órától a Juhász Gyula Mű­(Radnóti Miklós Gimnázium, velődési Központban levő tanára: Galbács Zoltánné). A Volán-klubban. Holnap, szakmunkástanulók és szak- szombaton délelőtt 10-től a iskolások vetélkedését Ju- gyerekeknek a Lolka-Bolka hász Edit (Gep- és Gyorsíró cimű lengyel, a felnőtteknek Iskola, tanára: Palásthy Pál- ugyanebben az időpontban, né) nyerte, második Füzes- valamint este 8-tól a Bosszú séry Katalin (Kossuth Zsuzsa cimű francia, holnapután, egészségügyi szakiskola (ta- vasárnap este 8 órai kezdet­nára: Dudits Dénesné). Ezek tel a Pofonok völgye, avagy a tanulók képviselik október Papp Lacit nem lehet le­24-én az országós döntőben győzni cimű magyar alkotást Sátoraljaújhelyen Szegedet. vetitik. várható. Tájékozottság — Tudod már Az új* ságat, Jóska? A «tom­szédban kisbab» szüle­tett! — Ugyan, papa. ez nem újság! Ebben az új lakásunkban olyan vé­konyak » falak, hogy ezt már kilenc hónappal ezelőtt megmondhattam volna! alkotókkal. VÖRÖSKERESZTES TANÁCSKOZÁS A Vöröskereszt megyei végrehajtó bizottsága tegnap, csütörtökön mégtartott ülé­sén a résztvevők beszámolót hallgattak meg a hódmező­vásárhelyi szakmunkásképző intézetben folyó vöröskeresz­tes munkáról, valamint a ma­kói véradók nyilvántartási rendjéről. Végül tájékoztató hangzott el a nyári vezető­képző egészségügyi és szo­ciális táborok programterve­zetéről. Kifizették a rekordnyereményt Kifizették a lottójáték 1957 óta legmagasabb össze­gű nyereményét a XIII. ke­rületi Thálmann utca 61. szám alatti OTP-fiókban. A szerencsés nyertes egy há­romgyermekes középkorú férfi. A nyert összeg §,5 millió forint, mivel az 5 ta­lálaton kívül még 15 darab 4 találata, több 3, illetve 2 találata is volt. A nyertes évek óta előfizetéses lottó­szelvényekkel játszott, ez volt az első nyereménye. Hulladékgyűjtési akció Kiskerti növényvédelem A nyárias időjárás ellené- fejbe, gáJosodó tulajdonsága re a kertekben is beköszön- miatt az Unifosz ad jobb tött az ősz, a gyümölcs- és eredményt. Mindkét készít­zöldségfélék betakarítási mény alkalmas a levéltetvek időszaka. A vegyszeres nö- pusztítására is, melyek fo­vényvédelem már a legtöbb lyamatosan letelepednek a növénynél véget éct, de né- növényekre es gyors szapo- vitette motorolaj-kínálatát: ie'ü motorolaj árusítását. A hány esetben még mindig rodásukkal jelentős kárt pénteken Budapesten hat CastmI véggel kötött megál­szükségessé válik. Éppen a okoznak. .... „ .. ' ... ' lapodás alapján a Komáro­Árusitják a Castrol motorolajat Az Áfor új termékkel bő- rint készített Gastrol GTX szükségessé válik. Éppe szokatlan meleg miatt foko­zott a gyümölcsmolyok őszi kártétele. Elsősorban a hosz­szabb ideig fán maradó birs és a téli körte vonzza a nagy tömegben rajzó keleti gyümölcsmolyt. Ellenük — az élelmezési várakozási idő­től függően — a Bi—58 EC (14 nap), az Unifosz 56 EC (7 Csongrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás WHO-kampány a dohányzás ellen Fündazollal (14 nap) kiegé­szítve. a szamóca permetezését indokolja. Efre a célra a kéntartalmú szerek javasol­hatók (pl. Thiovit) réz vagy vidéken pedig 26 üzem- mi Kőolajipari Vállalat ké­anyagtöltő-állomásán kezdi szíti ezt a kenőolajat nagy­meg az angol receptúra sze- részt hazai alapanyagokból. Az angol partner csupán a folyékony wolframmal ne­mesített adalékanyagot szál­lítja, amelyet a magyar fél más termékekkel ellentéte­lez. Ez az adalék lehetővé teszi, hogy magas hőmérsék­leten és nagy nyomáson is megbízható kenést kapjanak a motor mozgó alkatrészel. A Castrol GTX olaj elsö­Legalább félmillió ember Európában minden harma­nap) vagy a Decis 2,5 EC (3 ba| meg óvente Európában a dik ember dohányzik, ám nap) hasznaiható. A szolo- dohányzás okozta betegsé- nagy eltérések vannak egyes moly miatt a késői érésű eekben — közölték az Egész- országok között. A 250 mil­szolőt is érdemes ezzel a ségfjgyi. ' Világszervezet lió európai dohányos évente permetlével kezelni, a szúr- (WHÓ) képviselői szerdán átlag 7500 szál cigarettát sorban a turbófeltöltéses és kepenéáz megélözesére Ch. Koppenhágában. sziv ei. Ez a legmagasabb ér- a hasonlóan nagy teljesít­Dr. Jo Eirik Asvall, a WHO ték a világon. Az európai ményű motorok biztonságos európai regionális irodájá- országok közül tizenhárom- kenését szolgálja, bár jól A lisztharmat és az egyéb nak igazgatója sajtóértekez- ban az egy főre jutó ciga- használható más négyütemű levélbetegsegek jelentkezése létén elmondotta, hogy a rettamennyiség magasabb az autómotorokhoz is. A ta­is WHO felmérése szerint az átlagnál. Csehszlovákiában, valy hazánkban járt külföl­évi 500 ezer halálos eset az Görögországban és Svájcban di autókból több mint 600 elmúlt évre is igaz. a férfiak 65 százaléka rabja ezer volt a turbófeltöltéses, A WHO dohányzásellenes ennek a szenvedélynek, és az egyéb nagy motorral rézpótló gombaöjő szerrel kampány része az ENSZ Ugyanakkor" a dohányzást rendelkező személygépkocsi, kombinálva. 2000-ig meghirdetett egész- tekintik „felelősnek" a tüdő- A Castrol motorolajat tíz­A zöldségnövények közül ségvédelmi programjainak. A rákos megbetegedések 90, a ezer kilométerig használhat­most az őszi káposztafélék WHO 32 európai tagállama krónikus hörghurutos és tü- ják csere nélkül az autósok, — fejes káposzta, kelkáposz- a dán fővárosban ezen a hé- dőtágulásos megbetegedések s utántöltéskor nem okoz kel. ten kezdte meg évi köz- 75, míg a vérellátási szív- kárt a motorban, ha más Már szeptember eleje óta tart és október végéig foly­tatódik a Hazafias Népfront városi bizottsága, a városi úttörőelnökség, a Vöröske­reszt, a Városgondnokság és a MÉH Vállalat közös szer­vezésű hulladékgyűjtési ak­ciója. A háztartásban már nem használható, de az ipar­ban még újrahasznosítható hulladékok összegyűjtése a cél. A bevétel 75 százalékát a város úttörőinek, a meg­maradt 25 százalékot pedig a népfrontbizottságoknak adják. A korábbi évek hagyomá­nyaitól eltérően az idén nemcsak a lakókörzetek ki­jelölt utcáiban, hanem a körzet erre kijelölt iskolái­ban is gyűjtik a felesleges papír-, fém-, textilhulladé­kot. A szervezők azt kérik a lakóktól, ne hagyják ma­gukra a gyűjtés során a gye-' rekeket. Független attól, hogy — a korábbi évek ta­pasztalatai szerint — ők az akció főszereplői, fő munká­sai és lelkes cipelői — se­gítsék őket. Lapunk hasábjain — az akció során — részletesen közöljük majd mikor, hol és melyik körzetek követ­keznek a gyűjtésben. A mostani hét végén az alábbi helyeken: a Belváros ÍVJB körzetében _19-én, pén­teken 14.30-tól 18-ig a Bá­nomkert sor, Oldal utca sar­kán; a Bokor utca 9. számú tömbbelsőjében; a Hunyadi János sugárút 39—41. tömb­belsőjében; a Bécsi körút 37 —39. tömbbelsőjében és az Ady tér—Batthyány utca 6arkán. Újszegeden, a Marostöi népfrontkörzetben ugyan­csak 19-én 14.30-tól 18 órá­ig a Rózsa Ferenc Altalános Iskolában; a KISZ-iskola parkolójában; a Bérkert ut­cai óvodában; az Erdélyi tér autóbusz-végállomásánál és a Csíz utcában, a hajóállo­más mellett. Petöfitelepen 19-én 14-től 18 óráig a Gera Sándor Al­talános Iskolában. A MOTESZ TÁJÉKOZTATÓJA A Magyar Orvostudomá­nyi Társaságok és Egyesüle­tek Szövetsége szeptember 27-re tervezett XX., jubile­umi küldöttközgyűlése elma­rad. A MOTESZ az új idő­pontról levélben értesíti a tagegyesületeket. DEEMAGYARORSZAG ta, karfiol, bimbós brokkoli, karalábé — van- gyűlését, nak veszélyben. Még mindig elégtelenségek 25 százaléká- motorolajjal keverik. Ko­Asvall közölte: a dohány- ért. máromban évente 200 tonna tart a káposzta bagolylepke zók mintegy egynegyedének A statisztikai adatok sze- Castrol GTX olajat ayárta­rajzása, ezért a lárvák kár- életét rövidíti meg e káros rint a nök között is egyre nak, s ezzel lehetővé teszik, szenvedély, nem számítva a terjed a dohányzás, különö- hogy az angol partnerrel dohányzás miatti elvetélése- sen azok között, akik mun- egyetértésben exportra is kahelyükön stresszhatások- szállítsanak ebből a termék­WHO adatai szerint nak vannak kitéve bői. tételére októberben is szá­mítani kell. Hosszabb védő­hatást a Decistől várhatunk, ket. de ha a hernyók berágtak a A A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Virosi Bizottságinak napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkgsztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztősig és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 41 forint — ISSN: 0133—02S x .. > - .át

Next

/
Oldalképek
Tartalom