Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

Őrzők — a strázsán Lelkifurdalás vitt Dormándra, Kelemérre, Széphalomra, Prligyre, Monokra és Tállyára. Ezerötszáz kilométer Észak-Magyarországon — volt mit behozni a harminc évemnek. Sorjázó települések, gondnokok, kiállitásvezetők... QD Dormánd, Dózsa út 17. Megállító tábla: Rcmcnyik Zsigmond Múzeum. Szerény, sárga kúria, az ajló zárva. Oldalt léckerítés, kutya őrzi a bejáratot. Lomhán odébh ballag, .lónapotozom. Tyúkok, csirkék, macskák a lábam előtt. Hosszúhosszú gazdasági épület. Darálógép zajong az udvar végében. Kukoricalisztes kezét nyújtja a gondnok. — Kell egy kis kiegészítés a nyugdíj mellé. Nyitom az ajtót. — A gondnok agyondolgozott tenyerében szorongatja a kulcsot. — Én cseléd voltam, azaz borsós fiú Remenyik Bandi úrnál, az író öccsénél. A borsóból élt meg a család. Zsigmond úr itt pénzzel feltankolta magát, és már ment Is világot látni. Most már tudom, hogy egylltt cí/ctt velünk, a szegényekkel. Községi párttitkár vagyok, sokat harcoltunk ezért a múzeumért. A mi írónk Remenyik. Nyílik az emlékszoba ajtaja. Kalauzom fél órán át beszél Zsigmond úrról. Elhatározom: újra olvasom Rcmenviket, a Bűntudattal kezdem. Kelemér, papluk. Az ablakban kövéren \ iritanak a muskátlik. Ugat a kutya. Középkorú férfi lépdel felém. A község lelkipásztora, mint egykor volt Tontpa Mihály. Nem kell kérni a kalauzolást. A református lelkész Tompa feleségéről, Soldos Emiliáról áradozik. „Kavicsnak látszott, de gyémánt volt." Időzünk a „Fekete könyv"-nél, melyet a költő halála utén félévszázaddal hoztak először nyilvánosságra. Hatalmaskodók, gonoszkodók elleni vádirat ez a mű. A lelkipásztor a szomszédos, XV. században épült templomban már Tompa Mihály és a vérző pelikán hasonlóságáról beszél. No meg a szeretetről, a szerénységről, a megértésről, ami valamennyiünket közelebb hoz egymáshoz. DD Széphalom, hétfő délelőtt. Természetesen zárva a Kazinczy-mauzóleum. NézkélŐdöm. Agyamba vág a felirat: „Kazinczy Ferenc emlékének — a hálás utókor." Nyelvrontók, orthológusok és neológusok kibékültek-e manapságra egymással?... A feleség, Török Sophie emelte síremléktől néhány méterre paraszti ház. Kárálnak a tyúkok, röfögnek a disznók. Könyékig paradicsomos asszony lép ki az udvarra. Rajta kötény, a lábán kitaposott cipő. — Ha lehetne... — Várjon! A mauzóleum ajtaja kinyilik. A gondnoknő megállás nélkül dicséri Tőrök Sophie-t, aki 20 évvel volt fiatalabb férjénél. A hét gyerek anyja, ha szólhatna a sírjából... Aztán egy portré Kazinczyről, megjegyzéssel; „Az orr hibás. Hosszú és vastag, különben jó." Percekig időzünk K. F. halotti maszkjánál. Kísérőm ehhez is fűz néhány mondatot. Hallatlanul okos fej, szigorú, bölcs, hatalmas. Fovedül indulok tovább a sétái • • nyon, Kazinczy sírja felé. Apró makkok peregnek a fákról. Az asszony tekintete kísér.,. Prügy, este 8 óra. Két napja nem szállították el a tejet a községből. A tejbegyűjtő előtt nagy a nyüzsgés, Tehénbőgés hallatszik. A Móriczház zárva. Félmeztelenül, egy napbarnított bőrű fiatalember két vödörben vizet visz. — Móricz nincs itthon — mosolyintja el magát az aprócska ház előtt. — Ügy megutálta az itteni nagy sarat, hogy 1893 óta be sem tette ide a lábát. Tizenöt éves volt akkor. Mintha Turl Dani szólna. A nádtetős kis ház homlokzatán egyébként egy sziv. A szomszédban gólya fészkel. A református templom körül ólálkodom. Móricz-figurákat keresek. Egy tehenész és a csorda tart felém, tehénlepények hullanak a porba. QD Monok. Jócskán benne vagyunk az ebédidőben. Ennék valahol, valamit. De nincs hol, nincs mit. Várni kell az élelmiszerbolt délutáni nyitására is. Egy darab száraz sajtot kapok. Csokit meg cukrot veszek mellé. Miközben Kossuth Lajos szobra mellett falatozgatok — egy harapás sajt, egy harapás csoki —, kerékpáros öreg telepszik mellém. — Nem Igy állna ez a község, ha élne Kossuth. Lenne itt minden. Üzletek..; Még tán vendéglő is. Hümmögök, majd bemegyek az emlékmúzeumba. Könnyen piruló 18 éves szerencsi fiú mondja el, amit illik tudni a kiváló államférfiról. Mintha az érettségi vizsgán citálná a tételét. Nem tudom elfelejteni a piruló kamaszarcot és a monoki öreg biciklist. Tállyá. Megállok a Rákóczi-kúria előtt. A falon emléktábla: „II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 300. évfordulójának emlékére. (1676—1976)." Keresem a múzeumot. Négy lakóra bukkanok a romos kúriában. Kúriában? Az oldallépcsőn recsegő pallókon baktatunk fel. — Olyan ez az épület, mint egy istálló. Félünk, hogy álmunkban ránk omlik. Sötétek a szobák, akár a verem. A vakolat az ételünkbe potyog. Tudjuk, a Rákócziaké volt valamikor ez a ház. Én nő létemre itt dolgozom a szomszédos kőbányában. Most táppénzen vagyok, a tüdőmmel van valami... Az evangélikus templomra nagyon nehezen bukkanok. Harangláb takarja meg az elhagyatottság. Pedig Kossuth-ot itt keresztelték 1802-ben. A templom zárva, a paplak üres, sehol egy lélek. Hülye ötlet, de nagyon szeretném meghúzni a tőlem néhány méterre lévő harangokat. m Mögöttem ezerötszáz kilométer. A lelkifurdalásom változatlan. Üjra keresem a hajdan volt irodalomórák idilljeit... BODZSÁR ERZSÉBET •D RÓZSA ENDRE A számadó Ezen az ínség marta földön fogaimat legelni küldöm: nosza, a szikre kapjatok, vas füveket harapjatok, Kavicsot rág, ha itt az ünnep, szegény fogaim sorra tűnnek, dehát — fehér nyáj, meglakol! — csattogja egy szuvas akol. A müfogsorok tavaszán teremhet vigasz vékaszám, műibolyakék pislogással koldul a tél is, hótlan házal. De a juhász, üres vályúnál, ha csellengőben már a juhnyáj, dehogy ránt furkól, és pulit a rossz csánkokra nem uszít, hisz mit sem őriz — nem vés; kárba, kinek — e föld a számadása, ki minden nap azt veszi számba, hogy népe fogy, s maga sem bánja! Szülőföld— szántóföld FEHÉRVÁRY FERENC FOTÓI (Képeken: Bugac, Melegben, Kukások, Munka után) msB*oao-a*o-JC * taJtiYati I