Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
8 4 Csütö rtök, 1986. augusztus 27. DM röviden Számitógépes raktárbázis A Könyvérlékesitő cs Könyvtárellátó Vállalat fejlesztési programjának részeként elkészült az a korszerű, számítógépes raktárbázis, amely utánrendelési raktárt, expedíciót és számítóközpontot foglal magában. Az új létesítmény alapterülete mintegy 8 ezer négyzetméter, s itt 150 millió forintos készlettel dolgoznak. A húszezres címanyag nyilvántartása, feldolgozása számítógéppel történik Pénzcsináló Illés Fönt, az északi hegyekben, az a hír járja, hogy az egyik faluban él egy öreg, aki pénzt csinál. Azt mondják róla, az udvarán van a pénzverdéje, azzal gyártja a kétforintosokat — mégpedig naponta három zsákkal. S hogy legyen alibije, a ház körüli kertből mesevárost varázsolt az érdeklődő kislányoknak, kisfiúknak. Fel is kereste már e helyet fél országnyi gyereksereg, s valamennyien jól szórakoztak a látnivalókon. Van ott körhinta, benne tündérekkel, templom harangzúgással, száguldó vonat és állomások, forgó Atlasz, játéknyomda, kishíradó, üzlet, vendéglő — ami csak kell. Az ottani pletyka szerint ezzel az öreg csak megtéveszti az embereket, illetve eltereli a figyelmet a napi három zsák kettesről, ami a fáskamrában már a plafonig ér. — Nincs mese, meg kell nézni az öreg pénzverdéjét — gondoltam, s még aznap benyitottam a kis hegyi ház tündérkertjébe. Valóban, gyerekszemet gyönyörködtető a látvány. Ahogyan mesélték, éppen olyan; harangzúgásos templom, kisvasút, híd. alagút, állomás, körhinta, játéknyomda. minden megtalálható. És tucatnyi pöttöm gyerek visong az örömtől, jiozöttük pedig Illés bácsi magyaráz nagy lelkesen. — Nincs annál kedvesebb dolog a Föld kerekén, mint örömet szerezni az apróságoknak — mondta a joviális öreg Illés, miután szóba eler gyedlünk. — Nagyon sok gyerek megfordul itt nálam naponta, s ügy veszem észre, egyikük sem csalódik. — És szokott-e gyakran telefonálgatni? — kérdeztem az öreg Illést, mire egy kicsit meglepődött. — Nincs telefonom, de minek 13 kellene az nekem. — Nem úgy értem, hogy saját telefonján beszélget, hanem olyanon, ami nyeli a ketteseket, mint kacsa a nokedlit — forszíroztam tovább a dolgot, de hiába, mert az öreg Illésből úgv kibuggyant a nevetés, hogy percekig visszhangozták a hegyek. — Értem már, mire céloz, most már érteni — mondta, még mindig nevetve —, tegnap még édesebb dohig történt velem, míg élek, el nem felejtem. — Mi történt, Illés bácsi? — Itt járt nálam a helyi rendőrbiztos ... — Mit keresett? — Régóta ismerem, hosszú évek óta itt teljesít szolgálatot. Be szokott jönni, aztán beszélgetünk egy kicsit. Tegnap azzal nyitott be, hogy váltsak fel neki húsz forintot kettesekre, mert szüksége lenne rá. Jól van, mondom neki, megnézem fönt a szobában, vannak-e kétforintosai az asszonynak, mert nekem nincs. Megyek föl. hozom az erszényt, keresgélek, dé egy fia kettes sincs. Mutatom neki: nincs szerencsénk. Azt mondja erre, nézzük meg, hátha van a fáskamrában — s azzal nyitotta is az ajtaját Meglepődve nézi, hogy kong a kamra, ugyanis nem szereztem még be a télirevalót. Azzal kezet ráztunk, és elment. — De az előbb min nevetett olyan jóízűt, Illés uram? — Hát azon, hogy az este sokat meditáltam rajta, miért kereshetett a biztos' a kamrában kétforintosokat. Nem tudtam elaludni, míg egyszer az agyamba villant... — Mi jutott eszébe? — Nézze csak — hívott az öreg Illés —, itt, a vasút mellett van a játéknyomda, mögötte pedig a játék pénzverde. Négy törpe ül előtte, ha bekapcsolom, kalapálják a kétforintosokat, reggeltől estig. Fél év alatt ki is lyukasztanak egy-egy érmét, olyan szorgalmasak. Nemrég elviccelödtem egy kis látogatómmal a pénzverdénél. Mondom neki: látod. kisfiam, itt naponta három zsák kétforintos készül. Ha megtelik a zsák, viszem a fáskamrába. Sok zsák púposodik ott. Kerekre nyílt szemmel nézte az apróság a kétforintosgyárat, aztán biztos beszámolt róla otthon a szüleinek, ők az ismerősöknek, barátoknak ... — És ezt beszéli az egész környék . . . — Ugye, milyen egyforma a gyerek- és felnőttszáj — szögezte le, a végén még mindig kuncogva az öreg Illés. — Bár igazuk lenne — morfondírozott, aztán felém fordulva, megkérdezte önmagától: — na, de akkor is, miért éppen kettesekkel bíbelődnék...? Tarnai László BÚCSÚZTATÁS ÉS BEIKTATÁS A Szegedi Autójavító Kisvállalatnál tegnap, kedden tartott bensőséges ünnepségen búcsúztatták el nyugdíjba vonuló régi igazgatójukat, Veres Zoltánt, s egyúttal beiktatták tisztségébe a vállalat új vezetőjét, Vida Emilt. UTAZÓ MŰKINCSEK Pécs híres múzeumának, képtárainak kincsei időről időre Mohácsra utaznak, ahol tárlatot rendeznek belőlük. Az erdeklödó szellemű baranyai kisváros lakói ily módon sorra megismerhetik a kortárs képzőművészet alkotásait. Mint ismeretes: a főváros után Pécsett található a leggazdagabb — nemzetközi viszonylatban is jelentős — modern képzőművészeli gyűjtemény. A mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ és a pécsi Janus Pannonius Múzeum tehát megállapodott egymással, hogy minden nyáron bemutatnak egy-egy kollekciót a Duna-parti városban. EG ÉSZSÉG ÜG YIEK VETÉLKEDŐJE: SZEPTEMBERBEN Az egészségügyi dolgozók tömegsportnapja egy hónap múlva, szeptember 27-én, szombaton lesz az újszegedi Kisstadionban és a Sportcsarnokban. BALESET Kisteleken Ocskó Tibor Ferencné 26 éves pusztaszeri (Ságvári u. 27.) lakos Lada személygépkocsiját vezette a Kossuth utcában, majd az Árpad utcánál figyelmetlenül balra kanyarodott Ópusztaszer irányába, és közben nekihajtott a vele szemben kerékpározó Makalicza Istvánné 36 éves helybeli (Móra F. u. 14.) lakosnak. A vétlen kerékpáros asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. VETEKSZIK A DAMASZKUSZI ACÉLLAL Az uljanovszki Műszaki Főiskola gépgyártási karának laboratóriumában előállított és különlegesen megmunkált vágószerszámok tartósság és kopásállóság szempontjából . felveszik a versenyt a híres damaszkuszi acéllal. A helyi tudósok által kidolgozott technológia szerint a szerszámok élét titánbevonattal látják el, ami néhányszorosára növeli tartósságukat. Az ilyen szerszámokra különösen nagy szükség van az úgynevezett „embernélküli" technológiáknál, a/.az az automatizált gyártósorokon és a robotizált egységekben. DIAKOK IS LÁTOGATHATJÁK Harmadik és negyedik osz; tályos középiskolások is lá: lógathatják szeptember 15töl az Országos Széchenyi Könyvtár olvasótermeit, diákigazolványuk és személyi igazolványuk felmutatása mellett. Á könyvtárba továbbra is beiratkozhatnak azok a középiskolások, akik tanulmányi versenyen vesznek részt. MAVTANUI.OBÉRLET A MAV-inform értesíti az utazóközönséget, hogy a tanulók szeptemberre megváltott havi jegyével a diákok már augusztus 27-től utazhatnak. KÉZMŰVESEK KIÁLLÍTÁSA Kézműves kisiparosok kiállítását rendezik meg ma, szerdán és holnap, csütörtökön a Juhász Gyula Művelődési Központban. A bemutató — amelyet ma délelőtt 10 órakor Juhász Antal, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese nyit meg — mindkét napon este 7 óráig lesz nyitva az érdeklődök előtt, azzal a céllal is, hogy gyártók és eladók találkozhassanak, felmérjék a piaci keresletet és közöttük konkrét megállapodások is szülessenek. Eső, zivatar Előrejelzés az ország területére ma estig: Délnyugat felől lassan növekedni kezd a felhőzet, és helyenként már eső, zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél ma a keleti országrészben is megerősödik. A Dunántúlon viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között alakul. ÚJ TÍPUSÚ VASALÖAUTOMATA Új típusú automata vasalógép sorozatgyártásál kezdték meg a Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gépgyárban. A TV 2000 típusú berendezés egyszerű kivitelű, könnyen kezelhető, és kiváló minőségű vasalást biztosit. A berendezésből még ebben a ne' gyedévben nyolcat, a negyedik negyedévben pedig több mint ötvenet készítenek, elsősorban szovjet megrendelésre. ELFOGTAK A BETÖRÖT A szombaton közzétett rendőrségi felhívás után — lakossági bejelentés alapján — a belügyi szervek elfogták Farkas Gábor, 27 éves budapesti lakost, akit nagy kárt okozó lakásbetörések elkövetésével gyanúsítanak. GÉPKOCSINYF.REMÉNYBETÉTKONYVSORSOLAS Az Országos Takarékpénztár augusztus 29-én, pénteken Budapesten rendezi a gépkocsinyeremény-betétkönyvek fdei 3., sorrendben 101. sorsolását. A húzáson az április 30-ig váltott, és a július 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsinyeremény-pelétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét a szeptember 2-i lapok közlik. A hivatalos nyereményjegyzék szeptember 4-én jelenik meg. Akrobatikustánc-kongresszus Megunta — Btobel kisasszony — mondja az igazgató a titkárnőjének —, megúnUm az agglrgényéletel. Kérem, SMrcMten be nekem egy feleséget és mondja meg neki, hogy ma valamivel később jövök bata. Balatonföldvár és Siófok ad otthont az akrobatikus táncosok ötödik világkongresszusának, amelyet — a Rock. 'n Roll Világszövetség és a Magyar Táncművészek Szövetsége támogatásával — szeptember 1. és 6. között rendeznek meg. Az akrobatikus rock and rollnak a nyugat-európai országokban hivatalos sportszövetsége van, s a versenyzők tíz éve amatőr^ illetve hivatásos Európa- cs világbajnokságokon mérik össze tudásukat. Kongresszusaikon, miként most is, elméleti és gyakorlati továbbképzésen vesznek részt e táncos szakma képviselői. A tánc-világkongresszusra — amelyet első ízben rendeznek szocialista országban — több mint 30 államból csaknem 300 vendéget várnak Az akrobatikus rock and roll legnevesebb képviselői mellett NSZK-beli, svájci és olasz sportpszichológusok és orvosok is tartanak előadásokat. A magyar szakemberek és versenyzők augusztus 31-ig még jelentkezhetnek a rendezvényre. A világkongresszus zárásaként nemzetközi akrobatikus rock and roll táncversenyt rendezni ,k szeptember 6-án, 19 órakor Budapesten, , a Nemzeti Sportcsarnokban. Megszépül a palotasor Pontos pingvinek Az Ausztrália délkeleti részén, a szárazföldet híddal összekötő szigeten, minden szeptemberben, amikor Ausztráliában tavasz van, pingvinek jelennek meg, és kezdik meg a fészekrakást. Miközben a nőstények kikeltik a tojást, a hímek gondoskodnak a táplálékról. A tengerben úszkálva, először ők laknak jól, azután visszatérnek a fészekhez, és etetik a nőstényeket. Ez a gondoskodás addig tart, amíg ki nem kelnek a kicsinyek. Ez önmagában még neír meglepő- jelenség, máshol is letelepednek időnként pingvinkolóniák, ami szokatlan, az a pingvinek pontossága. A parton táblák tájékoztatják a sok ideérkező turistát: „A pingvinek 20 óra 5 perckor érkeznek a szigetre." Az emberek óráikra pillantgatva várják az érkezést, és nem is csalódnak, pontosan a megjelölt időben odaúszik a sziget partjaihoz a vezető pingvin, körültekint jobbra és balra, aztán jelt ad, és ekkor a vízből a madarak egész csapatai emelkednek ki (mindegyik körülbelül 50 madárból áll), és felsorakoznak a part szélén. Amikor már felfejlődött a menetoszlop, a vezető madár rövid hangot ad ki, és ebben a pillanatban valamennyi madár megindul régi fészekhelye felé. Egy este körülbelül 10 ezren térnek vissza. A szigeten sok ezer fészek van, de mindegyik pingvin csalhatatlanul megtalálja a sajátját. Ha mégis előfordul, hogy valamelyik madár eltéved, és egy idegen fészket akar elfoglalni, szigorú rendre utasításra számíthat a másik nősténytől. Amikor a kis pingvinek felnőnek, nekiindulnak a világnak, de születésük helyét nem felejtik el. Több ezer kilométernyi távolságból ií visszatérnek ide, hogy a régi családi fészekben várják meg ezúttal saját utódaik megszületését. B. J. MŰSORVÁLTOZÁS A RADIOBAN Szerdán, augusztus 27-én a Kossuth rádióban a kiadott programtól eltérően 22.30-tól 23 óráig sugározzák a Tervek és tények — Külkereskedelmi helyzeti kép című műsort, amelyben Dunai Imre külkereskedelmi miniszterhelyettessel beszélget Farkas Zoltán. MOTOROLAJ A Huniversal Külkereskedelmi KFT és partnervállalatainak vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az angol Castrol cég receptúrája alapján a Komáromi Kőolajipari Vállalat megkezdte a GTX-jelű motorolaj hazai gyártását. Az új motorolajat szeptember közepétől hozzák forgalomba az AFOR 6 budapesti és 26 vidéki üzemanyagtöltő állomásán. A GTX motorolajat valamennyi négyütemű személygépkocsi használhatja, de elsősorban a turbófeltöltéses és a más nagy teljesítmépyű autómotorok kenését szolgálja. Ennek folyékony wolfram adalékanyaga magas hőmérsékleten és nagy nyomáson is lehetővé teszi a mozgó alkatrészek biztonságos kenését, a súrlódás és a kopás csökkentését. A komáromi kőolajfinomítóban túlnyomórészt hazai anyagokból állítják elő a motorolajat. Az' angol cég csupán a kis tételben szükséges adalékot szállítja, amelyet a magyar fél más termékekkel ellentételez. Megújul a csornai palotasor: a rábaközi település városmagját képező épületegyüttest — amely a főteret délről határolja — eklektikus stílusban emelték a századfordulón, homlokzatait zárt erkélyekkel, stukkókkal díszítették. Földszintjein üzleteket nyitottak, emeletein lakásokat alakítottak ki. A rekonstrukciós munkának most a felénél tartanak. Nyolc lakást felújítva, korszerűsítve már átadtak; a megszépített üzlethelyiségekbe visszaköltözött a járműalkatrészbolt, a zöldséges, s a közelmúltban nyilt meg a barkács- és az edénybolt. Most dolgoznak a városi könyvtár helyiségein, s további öt lakás rentsválásán. A belső udvarokat szintén rendbe hozzák: az öreg sufnikat, bódékat lebontják, s a háztömbbelsőben utat építenek az áruszállító járművek számára. A múló idő nyomait úgy tüntették el az épületekről, hogy a palotasor jellegzetes architektúráját megőrzik. A homlokzatok színezésére külön tervet, dolgoztak ki; a cél az, hogy a városképet meghatározó épületegyüttes jól illeszkedjék a városközponthoz. A mostani tervidőszakban mintegy 30 millió forintot költenek a palotasor épületeinek megfiatalítására. Tolvajok, letartóztatásban Az eddig már kilenc alkalommal büntetett Vinkovics Imre 46 éves foglalkozás nélküli szegedi (Kossuth Lajos sugárút 72/B) lakos még június 9-én ellopott alkalmi munkaadója műhelyéből egy 5 ezer forint értékű csiszológépet, amelyet el is adott. Utána, június 19-én, albérleti szobát bérelt a szegedi Retek utcában, s már ott-tartózkodása első éjszakáján ruhaneműket és egyéb tárgyakat tulajdonított el főbérlőjétől, mintegy 16 ezer forint értékben. A már szintén büntetett Tóth István Adám 40 éves alkalmi munkás, szegedi (József Attila sugárút 148/B) lakos augusztus 14-én éjszaka a megyeszékhelyen, a Tölgyes utcában, kifeszítette egy asztalosműhely ajtaját, behatolt, és különböző szerszámokat lopott el, mintegy 11 ezer forint értékben. A szegedi rendőrkapitányság mindkettőjük ellen, előzetes letartóztatás mellett, indított büntetőeljárást, és ügyükben folytatja a nyomozást. DftMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kisdia a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős klsdó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telelőn: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii egy hónapra «1 íorlnt — ISSN: 01»—«28 st