Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

45 Szerda, 1986. augusztus 20. Az ismeretlen országház A perspektíváról A

mesékben a főhős számtalan kalandon megy keresztül, többször komoly veszélynek van kitéve, de mindezt vállalja azért, hogy célját elérje. S ha ez sikerült — mint a mesehősöknek általában — boldogan él, míg meg nem hal... Ha a perspektíva szempontjából tekintjük ezt a mesékre jellemző szerkezetet, azt látjuk, hogy az éiet egy bizonyos szakasza ugyan igen nehéz, de ha azon túljut a főhős, több félnivalója nincs, élete felhőtlen boldogságban fog telni, Más módon közelíti az emberi élet perspektíváját a vallás. Mementó mori, emlékezz a halálra — figyelmeztet, s az evilági szenvedésekért örök túlvilági boldogságot ígér. Bár nagyon távoleső terület a mesevilág és a vallás, közös vonásuk, hogy végletekben, a jó és a rossza végleteiben fogalmazzák meg a perspektívát: a jelen rosszért az elkövetkező jó kárpótol. S amennyire érthető, hogy a fenti két szféra így foglal állást, annyira veszélyes, ha a mindennapi életben, a konkrét valóság vonatkozásában is igy gondolkodunk. S erre történelmileg is, de jelenünkben is sok példa akad. Elég emlékeztetni a „fényes szelek" korszak „holnapra megforgatjuk az egész világot" jelszavára, s mivel a világot nem sikerült megforgatni, jött a kiábrándulás, a kiüresedettség életérzése. S azóta elmúlt ugyan néhány évtized, az ilyen naiv-optimista szemlélet egyáltalán nem jellemző korunkra, mégis napról napra találkozunk ennek a szemléletnek az utóéletével. Kétségtelen, hogy napjainkra a végletesség másik fajtája, a rossz előtérbe kerülése a pesszimizmus jellemzőbb. Véleményem szerint azonban a létező optimisták ma sem kevésbé naivak, mint a negyven évvel ezelőttiek. Miért? Mert például gazdaságunkról úgy vélik, ha sikerül fizetőképességünket megőrizni, vagy ha a megfelelő mezőgazdasági eredményeket elérjük, ha az export-import mérleg pozitívvá válik, akkor minden rendben lesz. Figyelemre méltó mozzanat ugyan a ha szócska megjelenése, mert nem feltétlen, hanem feltételhez kötött optimizmus ez, de — s ezért vélem naivnak — akkor minden rendben lesz. Ebben a vonatkozásban á minden szón van a hangsúly, mintha egy alapvető mozzanat jóra fordulása az egészre szinte spontán módon kihatással lenne. T

ny és való, hogy valamely alapvető gazdasági szféra megváltozása kihatással van és lehet a gazdaság egészére, de azt már alig hihetjük, hogy mintegy varázsütésre minden alapvető társadalmi s gazdasági ellentmondás ezáltal feloldódik. Mások a perspektívát, illetve perspektivátlanságot az egyéni élet szempontjából vizsgálják. Szerintük az egyén életének, boldogulásának ive mutatja a perspektívát, s ha ilyenkor kiszámolják, hogy mondjuk egy fiatal házaspárnak hány évig, illetve évtizedig kell minden fillért egymásra raknia, hogy lakást vehessen — rögvest levonják a következtetést: nincs perspektíva. S ugyanígy, ha telefonra 15—20 évet kell várni a mai helyzetet figyelembe véve, látszólag minden okunk megvan a pesszimizmusra. Ez a fajta szemlélet a perspektívát azon túlmenően, hogy az egyéni élethez köti, valamiféle mindenre kiterjedő általános biztosítással téveszti össze. Az ideális eszerint körülbelül az volna, ha meg lehetne mondani, hogy a ma születő csecsemő hányban jut el a Kanári-szigetekre üdülni, milyen autóval megy a diplomaátvételre, hol és mekkora nyaralója, lakása stb. lesz. Bizonyára sokak számára ismerősnek tűnik az effajta okoskodás, ugyanis a felszabadulás előtti korszak kispolgári rétegének egyik fizetési osztályból (a szamárlétrán) a másikba, eggyel följebb kerülésére emlékeztet. Ha valaki 1920múlva tanácsos, majd főtanácsos lesz. A nyugdíjas állás fogalma jelentette az egyén és családja számára a biztos perspektívát, a hivatali előmenetelt, s az azt pontosan követő társadalmi rangot, jövedelmet egyaránt. Persze tudjuk, hogy ezt a biztos jövőt nagyon kevesen élvezhették, ugyanis gazdasági válságok, világháborúk s egyéb dolgok áz" egyéni étet biztonságát, kiszámíthatóságát mindig megzavhrták. Ennek ellenére sokakban merül fel, hogy a szocialista fejlődésnek ilyenfajta perspektívát kellene nyújtania, s mivel ezt nem teszi, rögvest kimondják: nincs perspektíva. A perspektíva meghatározására való igény a tudományt sem hagyta érintetlenül. Létrejött a futurológia.. S nem a' tudomány hibája, hogy mintegy melléktermékként megjelentek, helyesebben újraéledtek a jövővel foglalkozó áltudományok és új erőre kapott a scifi, amely szintén a jövőt képzeli előrevetíteni. De a jövő szempontjából sokszor a legjobb szándék és tudományos megalapozottságú nézet is félrevezető lehet. Elyg lesz az „olajkorszak" kezdetére utalni, amikor bezárták a bányákat, mint idejétmúlta energiaforrást kezelték a szenet. S ha egymás mellé rakjuk a sajtóból azokat a híreket, melyek az ennivalóinkat mint veszélyforrást emiitik, jószerivel egy falatot sem ehetünk nyugodtan, s gyermekeink, unokáink jövőjére jobb nem is gondolni,., A környezetszennyezés feltétlenül komoly probléma, de nem hiszem, hogy a talajok savasodása miatt kollektív öngyilkosságot kellene elkövetnünk. Ha tehát az egyes tudományos feltételezéseket nézzük, arra a következtetésre juthatunk, hogy az egész emberiségnek, úgy ahogy van, semmiféle perspektíva nem nyílik. Látszólag az előbbi két felfogás nagyon különbözik egymástól. Az egyik az egyéni életből vonja le a végkövetkeztetést, az utóbbi a világ egészéből. Közös vonásuk azonban, hogy mindkettő pesszimista, s hogy végső fokon a fejlődést egyenesvonalúan, töretlenül (lefelé) ivelőnek tekinti, A negatív evolúció elvét vallja, s képtelen a revolúció átélésére. Pedig a revolúció (forradalmiság) és a perspektíva széles értelmében összefüggenek egymással. Nem társadalmi forradalomról van itt elsősorban szó. hanem a valóság nagyon sok szintjén történő forradalmi változásokról. Nem véletlenül beszélünk tudományos-technikai forradalomról, s túlzás nélkül állíthatjuk, hogy forradalmi jelentősége volt például a Sabin-cseppeknek a gyermekbénulás megakadályozásában. Ha tehát a mai állapotot, a mai felkészültségünket próbáljuk előrevetíteni néhány évtizedre, óhatatlanul pesszimistának kellene lennünk. ( Ahogyan nem célszerű a jelen rémképeit előrevetiteni, a jövőbe éppen annyira helytelen a jövőt, mint Kánaánt elképzelni. Ady igy figyelmeztet a túlzott jövőbefordulás veszélyére: „Szabad késziini arasznyi jövőket. De élni nem mással. Mint a nekünk régen parancsolódott Kinságos és mégis szent, mai mával. Ez tán több, mint a XL-ik század." M

it is jelent hát a perspektíva? Azt, hogy van jövőnk. Mint egyéneknek és mint emberiségnek egyaránt. S azt is, hogy ez a jövő nem rajtunk kivül, tőlünk függetlenül, a gonosz jó társadalomtól, a félelmes (csodálatos) természettől van, mely a mi ügyetlenségeinket korrigálja, hanem a perspektíva bennünk van. Bennünk, a forradalmár, az újra nyitott, az újat akaró emberiség tagjaiban. Tudomásul kell vennünk, hogy soha nem lesz, mert nem lehet felhőtlen, ragyogó, problémamentes korszak. Ilyen csak a mesében van, De a Mcscnck nteg kell halnia, hogy az emberek teljes életet élhessenek. H, I. r rt-»#V fi .ybflí a még nem korszerűsített korabeli liftek is megbízhatóan működnek, hibátlanul szolgál a légkondicionálás, rezzenetlenüf állják a füstgázos idők ostromát a pirogránitból — a pccsi Zsolnay gyár akkori találmányából — készült tetődíszek, szellözőkémények — s folytathatnánk. Ám, hogy magán az épületen is mennyi a műszaki-technikai ötlet, a mindent művészi-mesteri igényességgel kicentizett munka, azt talán az átlagos földi halandók által alig-alig ismert tetőzeten láthatjuk leginkább. A látványos célszerűség külön világa ez, ahol véletlenül sincsenek a nemláthatóság fedezékében odakent toldások-foldások, afféle összekapott diszlet-hátoldalak. Az építőkéhez méltó buzgalommal és színvorialón zajlik folyamatosan a Ház állagörzése, elöregedett vagy háborús sérült felületi elemeinek, burkolatának, díszeinek felújítása, cseréje. Hogy eredeti pompájában, zavartalanul szolgálhasson további századokon át is, valamenynyiünk büszkeségére. (Képeinken: I. A képviselőház üléstermének tetőzete. Előterében a képviselőházi társalgó teteje, két oldalán egy-egy belső udvarral. 2. A külső kupolát kerítő 16 pillér közül az itt középen látható belsejében, csigalépcsőn juthatunk fel a kupola derekát övező árkádsorba. 3. Tetőrész!«. 4, A kupolacsarnok szerkezeti megoldása az egyik Icglátványosabb-tcrvezőí bravúr. $. A kupoUik-arzíttofedíszitő egyik szoborcsoport), * B. P. Már felépítésének a gondolata szen-, vedélyes viták tüzében Született. És a tűz a gondolatból tervpályázattá, tervvé, majd tényleges építéssé érés évtizedeiben, sőt az ünnepélyes átadás után sem lohadt. Az egész hatalmas épület épitőművészeti megoldásától a belső díszítőelemek apró részleteiig szinte minden heves lobogásában lett olyanná, amilyen, cs korántsem egyöntetű megelégedésre. A legélesebb viták, a legaggályosabb fenntartások éppen leginkább — vagy tán kizárólagosan — látható részeire, az összkép, a belső kép művészi minőségére összpontosultak. S összpontosulnak bizonyos mértékig még ma is, amikor.— idestova százesztendős birtoklás, használat után — a leghatározottabb büszkeséggel valljuk magunkénak, őrizgetjük-újitgatjuk eredeti arcát, arany faldíszeit és színes szobrait, freskóit és kőfaragványait, s mutogatjuk hivatalos és nem hivatalos ' külföldi vendégeinknek. Bizonyára e viták >— no és persze a mérsékeltebb látványosság, vagy épp a láthatatlanság — is belejátszottak abba, hogy az ország első házáról kialakult képünkből éppen az hiányzik, ami benne a legértékesebb, ami osztatlanul értékes, amit soha senki nem kérdőjelezett meg: az épületegész és minden apró épületelem, külső és belső tartozék építő-műszaki, technikai megoldása. Közöttük roppant nehéz olyat találni — a funkciót egyidejűleg tökéletesen kifejező és kiszolgáló külső és belső épületformától a légkondicionált központi távfűtésen át a liftekig vagy a tetődíszek anyagáig —, amely a maga idejében ne hozta, vagy éppen előzte'volna a világszínvonalat. És mindez — a törvénybe is foglalt elhatározás szerint — magyar szellemi és fizikai munkával, magyar anyagok felhasználásával. E mestermunkáért az érdem természetszerűleg az Országház tervezőjéé, és felépítésének, irányítójáé, Steindl Imréé. Az ő szigorának, igényességének, hozzáértésének köszönhető, hogy —, az építést végigkísérő financiális zavarok dacára — nemcsak az ötletek és elgondolások, hanem azok kivitelezése is szavatolta az időtállóságot. Már amennyire objektíve szavatolhatta, Mindenesetre