Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
(î ! 1 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORS 76. évfolyam, 196. szám 1986. augusztus 20., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2,20 forint Paragrafus a valóságban M iután rég nem látott ismerősömmel letelepedtünk az ünnepi asztalhoz, s koccintottunk találkozásunkra, megelőzve engem, megkérdezte, mi újság felénk otthon, asszony, gyerek jól van-e? Elmondtam, s visszakérdeztem. Később kifaggattuk egymást hobbinkról, kedvenc időtöltésünkről. És húsz perc sem telt el beszélgetésünk kezdete óta, következett az új kérdés, aminél le is cövekeltünk: öreg pajtás, mi van a melóhelyeden? Estig ömlött belőlünk a szó. . . De ugyan, hát már ünnepnap is dolgozunk? — róttuk meg egymást humorosan, próbálkozva témát váltani, de sehogysem sikerült. Mindig visszakanyarodtunk a „tudod, nálunk meg az a helyzet" kezdetű munkahelyi beszámolóhoz. Érdekes dolgokat mondhattunk egymásnak, mert különben minden bizonnyal szép finoman asztalt bontottunk volna. Maradtunk hát a munkahelyi dolgoknál. Nem voltunk kivételek, hisz' rajtunk kívül még nagyon sok embert szögez le ez a téma. Beszélgetésünk során közös nevezőre jutottunk egymással abban, hogy a legtöbb munkahelyen sok szorgalmas, jó képességű, rátermett ember dolgozik, ök „viszik" a gyárat, üzemet, szövetkezetet, hivatalt. Hét elején, közepén, végén, reggel, mindjárt munkakezdéskor, délben, délután, a munkaidő vége felé, mindig egyformán számítani lehet rájuk. De hisz' ez — lenne — a természetes. Menjünk csak vissza joghallgatói éveinkhez — javasolta ismerősöm —, alaptörvényünk, az alkotmány sorai szerint a jogukat, a munkához való jogot gyakorolják, Ám vannak napjainkban is, akik nemigen gyakorolják. Akkor pedig talán megkérdőjelezzük ama tisztelt tételt, miszerint szocialista társadalmunk egyik nagy vívmánya a teljes foglalkoztatottság? Mi lenne, ha.. ? Nincs ha, ot.t a már felnőtt korú alkotmányunk, amit az 1949-es törvénybe iktatás óta kétszer módosítottak — meghagyva benne jogainkat, illetve szélesítve, bővítve azokat. Érvényesüljön továbbra is a következetesség. Az eltelt, közel négy évtized alatt bizonyossá vált, hogy semmi baj az alkotmány paragrafusaival, inkább talán bennünk van olykor kifogásolnivaló. Alkotmányunk mindennap kilépve a valóságba, életünkbe, olykor szemben találja magát bizonyos torzókkal. Olyan munkahelyi dolgokkal is, amelyek egyre írritálóbbak. Mert például nem kell hozzá nagy tudomány, érzi azt az ember, ha valahol felesleges. Jobb érzéssel megáldott homo sapiens lábát sem tenné be oda többet. De vannak, akik nem állnak odébb, téblábolnak inkább, míg nem küldik, de akkor is körömszakadtukig harcolnak, hogy ott maradhassanak. Felháborodnak, hogy miért éppen őket választották? Miért nem másokat? Nem nehéz a válasz: mert ők ott feleslegesek. Másutt biztosan szükség van rájuk. Menjenek oda. Nagy perpatvar keveredik ilyenkor, élni kezdenek az alkotmány sorai; a szabad munkavállalás joga, amely biztosíték arra, hogy mindenki érdeklődésének, képességének, képzettségének megfelelő módon hozza létre munkavégzésre irányuló jogviszonyát. És keseredik a feleslegesek, az oda nem illők szája, mert a fentiekből természetesen csak akkor lesz valami, ha ezt a munkáltató is akarja. Konszenzus nélkül, értelemszerűen, nem megy. És tovább romlik a munkahelyi hangulat, mostmár a jól dolgozók mozgolódásától: fizetésosztáskor alig-alig vastagabb a boríték, mint a feleslegeseké, a lógósoké. Ismét élni kezd az alkotmánybeli tétel: a munka díjazásához való jog, a bérezésé, amely a munka mennyiségétől, minőségétől, a munkadarab értékétől, a munka nehézségétől és időszakától függ. Megy a tulajdonképpen fölösleges küzdelem — mert megelőzhető lenne —, az idegek felmondják a szolgálatot, következik a kiborulás, s megint élni kezd az alkotmánybeli passzus: a pihenéshez, üdüléshez való jog. De már megint kik kapják a beutalót? Kilép sorai mögül az alkotmány: a szocialista demokrácia elve. Hát szóljanak bele. S ha beleszólnak, biztos lesz foganatja...? O * * rdögi körnek tűnik mindez, pedig csak mi teszszük ördögivé — szögeztük le beszélgetésünk vége felé. A mindennapi élet bizonyítja, hogy meg tudjuk oldani a problémákat — ha akarjuk. Ha okosan élünk alkotmánybeli jogainkkal, nem kell összeszorult gyomorral indulni a munkába, oda, ahol valóban szükség van ránk, mert képességeink, képzettségünk szerint, becsületesen dolgozunk. S akkor még a jogok mellett egy szót sem ejtettünk az alkotmánybeli kötelességekről — emelte föl mutatóujját ismerősöm. De most hagyjuk is ezt. Elenyészően kis kivételtől eltekintve, valamennyien — mintegy ötmillióan! — jó biztosíték vagyunk problémáink. kisebb, nagyobb gondjaink, munkahelyi konfliktusaink megoldására, egymás segítésére, közös dolgaink tiszteletére. Csak egy kicsit jobban oda kellene figyelnünk erre, valamennyiünk érdekében. Próbáljuk érvényesíteni, és nap mint nap újratermelni, mert olyan erő ez, mint a béke, amely megszegi kenyerünket — a mai, alkotmánynapi új kenyerünket, s a holnapit is. TARNAI LÁSZLÓ állami Díjak átadása A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Állami Díjat adományozott nyolc magyar mérnöknek és fizikusnak a Halley-üstökös vizsgálatára felbocsátott Vegaűrszondák kulcsfontosságú műszereinek megalkotásáért és a tervezett méréseknek a nemzetközi tudományos élet által nagyra értékelt maradéktalan elvégzéséért. A díjakat kedden a Parlament delegációs termében Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese adta át. Az ünnepségen részt vett Lázár György, a kormány elnöke is. Állami Díjat kapott Apáthy István, a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos munkatársa, Gschwindt András, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, Hetényi Tamás, a BME tudományos munkatársa, RecCl Richárd, a BME adjunktusa, Szabó Ferenc akadémikus, a KFKI főigazgatója, Szabó László, a KFKI főosztályvezetője, Szalai Sándor, a KFKI osztályvezetője, Szegő Károly, a KFKI tudományos igazgatója. (MTI) Ha, Ópuszfaszeren flrpád-emlékünnepség munkás-paraszt találkozó Lehet, hogy mire olvasóink kézbe veszik a mai újságot, már el is kezdődött Ópusztaszeren az alkotmánynapi ünnepség. Még;s azt ajánljuk, aki csak teheti és kedvet érez ,egy kis kiránduláshoz, induljon el az emlékparkba, hiszen reggel 9 órától késő délutánig látványos programokról gondoskodnak a rendezők. A műsort a vásárhelyi helyőrségi fúvószenekar térzenéje nyitja meg, majd 10 órakor kezdődik az ünnepi nagygyűlés, ahol Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tagja, a Magyar Televízió elnöké mond beszédet. A nagygyűlés után avatják föl Melocco Miklós Földműves című szobrát. Déltől három színpadon folytatódik a munkás-paraszt találkozó programja. Az egyiken népzenei és néptáncműsor lesz, a zákányszéki, a mórahalmi, a sándorfalvi népi együttesek, valamint a Szeged táncegyüttes, az öregcsertői népi együttes és a Franciaországból érkezett Provance táncegyüttes közreműködésével. A másik színpadon karatebemutatót követően újra megrendezik a sajtófórumot, ,majd divatbemutató következik, amit zeriei műsor követ. Diákoknak, gyerekeknek összeállított programot kínál a harmadik színpad. Itt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpadát és a szegedi Kiszövszínpadot láthatják az érdeklődők. A kulturális műsorokkal egy időben többórás lovasbemutató lesz a sportpályán, amelynek rendezője a vásárhelyi Bercs'ényi lovasszakosztály. Aki részletesebben is szeretné ismerni az ópusztaszeri Árpád-emlékünnepség programját, netán mind többet meg akar tudni Ópusztaszer múltjáról, az emlékpark fejlesztéséről, a tájvédelmi körzet legnevezetesebb látványosságairól, annak figyelmébe ajánljuk a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat augusztus 20-ra megjelentetett Ópusztaszer című kiadványát. Végül néhány információ az utazáshoz. A Tisza Volán sűrített időközökben indít járatokat Szegedről és a környező községekből az emlékparkba. A Marx téri autóbusz-állomásról 7 órától folyamatosan, az igények szerint indulnak a buszok, míg vissza Szegedre a délutáni óráktól este 9-ig indulnak. Szintén 7 órakor indul az első busz a kisteleki áruháztól, Pusztaszer központjából, a csengelei tanácsházáról, reggel fél 8-kor lehet'' felszállni a dóci tanácsházánál, a sándorfalvi autóbusz-megállóban és 8 után 10 perccel Bakson. Az utolsó járatok este 7 órakor fordulnak vissza a Szeged környéki községekbe. Bővül az üzlethálózat Fejlesztések Szegeden a VII. ötéves tervben A Szegedi Városi Tanács VII. ötéves tervében a kereskedelemről szóló passzusban megragadta a figyelmemet egy mondat: a tervidőszakban a lakosság fogyasztására a visszafogottság, illetve a tervidőszak második felében a kissé dinamikusabb növekedés lesz a jellemző. Nos, ez valószínűleg így is lesz. A körülmények — körülményeink — ismeretesek. Mégis, most az érdekelt elsősorban, hogy a pillanatnyilag még — rossz szóval — ellátatlannak nevezett területeken, városrészekben lakók lehetnek — e visszafogottak otthonukhoz közel, vagy még sokáig kell Szeged túlfelére baktatniuk bevásárlásaikért ... Nem elhanyagolhatóak •eddigi fejlesztéseink sem. A Kolozsvári téri ABC-áruházra nagy szükség volt —, hogy még szép és jó is, ez már a „plusz". A rókusiak is nagyon régen várták új boltjukat — tán a késést is hajlandók elfelejteni most már. Eddig is és ezután is a lakásépítés a kiemelt fontosságú. Imígyen aztán a kivitelezők kapacitását első, második, harmadik és sokadik helyen ez köti le. Csúsznak tehát a kereskedelmi beruházások. A pénzösszegek felhasználhatósága szempontjából a kereskedelem elé kerülnek a középiskolai tantermek és az úgynevezett „területi kisügyek" is — zárójeles, halk megjegyzés: nem érné meg valakinek, valakiknek a kereskedelmi beruházásokra állítania magát? Megtérülne — talán... Az előző ötéves tervidőszakról áthúzódott beruházások részben már üzemelnek; például a Vidia Kossuth Lajos sugárúti fürdőszoba-szalonja, vagy a Kőbányai Söröző. Az alsóvárosiaknak jó hír: a Szabadság téri ABC az év végén megnyílik, (Optimistán hangzik manapság a kijelentő mód ...) A felsővárosi ABC-áruházat októberben szeretné az Éliker átadni a lakosságnak. Ez az egység tipikus példája a kivitelezők kapacitáshiányának: a Délép csúszott el vele... Hogy kiegyenlítsük, ismét megvalósult álmokról kell szólni: elkészült például a Párizsi Áruház. A Széchenyi téri közlekedés átszervezése <a teherautók kitiltásáról, a tömegközlekedés lehetőség szerinti csökkentéséről van szó) az oka, hogy például profilszűkítésre kényszerültek — az egyébként nem túl jól üzemelő — vegyesüzlet tulajdonosai: baromfibolttá alakult egy élelmiszerkereskedés. Ez jó is lehet, hiszen a Belvárost egyébként megfelelően ellátják helyiségekkel, áruval az illetékesek! ... A Dél-Tisza Menti Áfész az év végére ígéri a makkosháziak régi óhajának teljesítését: egy ABC-áruházat a körúton. Mint képünkön látható, jól állnak, akár meg is valósulhat. A tervidőszakban tanácsi forrásból a kereskedelmi és vendéglátóhálózat 6 ezer 120 négyzetméternyi bővítését tervezik. Ebben benne foglaltatik az a közel 4 ezer négyzetméter is, melyet az előző ötéves terv idején kezdtek meg (a fentebb olvasható alsóvárosi, Felsőváros II. ütemű ABC, a Kossuth Lajos sgt. 9—13. szám alatti boltok, és a még eddig nem említett Jókai utcai és a Rókus 101, 103 épületek fogadószintjére tervezett üzletek). És még mindig megoldatlan maradna Tápé és Észak-Üjszeged ellátása tervbe vagyon véve egy-egy körülbelül 400 négyzetméteres kis ABC ezekre a helyekre). A feladatok között szerepel a Marx téri piac közműrekonstrukciója és a — régóta szóban forgó — makkosházi piac. Ez utóbbi adna helyet a pillanatnyilag nem optimális körülmények között üzemelő nagybani piacnak is. Településfejlesztési hozzájárulásból épül a rókusi gyógyszertár és egy 400 négyzetméter alapterületű ABC a Kossuth La'jos sgt.— Francia utca sarkán. Mint nem olyan régen írtuk — nem tanácsi beruházásból, hanem szövetkezeti alapból, és remélt állami támogatással — készül a Mikszáth Kálmán utca—Püspök utca tömbjében a Dél-Tisza Menti Áfész 2000 négyzetméteres szupermarketja. Mert az ember olyan, hogy ha visszafogottnak is kell lennie a pénztárcája miatt, akkor is szeretné a maga kényelme és kívánsága szerint berendezni az életét. „Majd eldöntöm, igénybe veszem-e, de szolgáljanak ki" — alapon is formálunk jogot a megfelelő ellátásra. Csak egyre ügyeljünk: az áthúzódó beruházások okozzák a lelkiismeretfurdalást, a lakosságban pedig a rossz közérzetet... REGÖS ÉVA Nemrégiben készült cl a korszerű, új ABC Felsővároson 2 ní. í -si*J