Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-09 / 160. szám
TG. Évfolyam, 160. szám 1986. július 9., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megyei tanács vb üléséről jelentjük Á fejlődő Makó Kereskedelmi ellátás A Csongrád Megyei Ta- bolti élelmiszerek forgalma ablakok stb. iránt a keresnács Végrehajtó Bizottsága öt esztendő alatt több mint let mérséklődött, tegnap, kedden Szegeden 10 százalékkal növekedett, A kistelepüléseken és a ülésezett. A testület az elő- meghaladva az országos át- külterületeken nem csökkent erjesztések között több fon- lagot. Az alapvető élelmisze- tek az ellátási gondok. Hogy tos kérdesben döntött, majd rek közül tőkehús és húské- melyek ezek? Nem folyamamegvitatta és elfogadta a szítményekből a keresletnek tos az áruellátás, húsféléket makói tanács végrehajtó bi- megfelelő mennyiség rendel- heti két alkalommal szállízottsága tevékenységéről ké- kezésre állt. Jelentősen tanak, ami nem teszi lehetőszült beszámolót. A vb ké- emelkedett a baromfi fo- vé, hogy az olcsóbb készítpet kapott Makó fejlődésé- gyasztása is, amely az egész- mények állandóan a pulton röl, lakóinak életéről, a séges táplálkozást segítette, legyenek. Egyes boltokba a nyílt várospolitikáról. Köz- Számos új termékkel bővült kenyér később érkezik meg, tudott, hogy ez a város azon a tejipar választéka. Terme- a nagykereskedelmi vállalaritka települések közé tar- lési problémák miatt az tok nem a kis boltok igénye tozik, amelynek lélekszáma alapvető élelmiszerekből né- szerint szállítanak. Mivel a évtizedek óta csökken. Épp ha hiány mutatkozott. A közlekedési költségek növeezért az irányító szervek hétvégeken és a több napos kedtek, ez is szükségessé tealaDvető politikai érdekként ünnepek előtt a kapacitás szi, hogy a tanyai lakosságot kezelték a lakosságot meg- bővülése ellenére is tovább- jobban ellássák áruval, tartó erő fokozását, <1 mun- ra is gondot okozott az elő- Szó volt a fogyasztói évka- és kereseti lehetosegek sütött kenyér magas aránya, dckvédelemröl, sajnos, najavításával, a lakásgondok Megfelelő volt a zöldség- és gyon gyakran megkárosítják enyhítésével, az értelmiség grtmölcskínálat, kivéve a a vásárlókat, sűrűn elöforletelepedésének fokozott se- burgonya 1984. évi terítését, dul az árdrágítás, a pult Bitesével. A demográfiai A ruházati cikkeknél is né- alóli kiszolgálás. Több és helyzet jobbítását célozták a hány termékcsoportban meg- alaposabb belső ós külső elgyermekintézmények fejlesz- szűnt a hiány. A termelés és lenőrzés szükséges. A kerestósével. Makó előrelépése forgalmazás növekvő nyere- kedelmi hálózat az elmúlt szempontjából döntő a la- ségérdekeltsége miatt főbb tervidőszakben több mint. 30 kásépítés Az ötödik ötéves divatos holmi kei-ült a pult- ezer négyzetméterrel — kötervi 1500 új otthonnal szem- ra. Ugyanakkor a vevők zel száz egységgel — bővült. ben a hatodik ötéves terv sokszor reklamáltak, mert A technikai fejlesztések 960 lakás építésével számolt nem kaptak megfelelő férfi- azonban nem tudták követni — ami csak 70 százalékra öltönyt, gyermekcipőt. Évek a szükségletet. Jelentős mérteljesült. A lemaradás első- óta visszatérő gond, hogy tékben növekedett a magánsorban a magánlakás-építés olcsó élelmiszeripari és ru- kereskedői hálózat. Az új területén tapasztalható. Az házati áruból nincs elegen- üzemelési formák széles köotthonteremtőket telekki- dö. Épp ezért a végrehajtó rű elterjedése számos pozinálattal. tanácsadó szolgálat bizottság javasolta, az érde- tív eredményt hozott. Azonmegszervezésével, az építési kéltség növelésével is ezen ban kedvezőtlen jejenség: a helyzeten mielőbb változ- kiszorul az olcsó áru, és szűtatni kell. kül az alacsonyabb haszonÖrömhir a magánépítők- kulcsú cikkek választéka. A nek. hogy a korábban ta- legtöbb üzlet arra törekszik, pasztaiható ellátási feszültsé- hogy olyan árukat szerezzen vékenységét, hogy az irányi- gek az építőanyag frontján be. amelyeken nagy a ható-, szervező- és ellenőrző megszűntek. Jobba kínálat, szon. A végrehajtó bizottság tevékenység tovább fejlő- ugyanakkor a vállalkozás több intézkedést tett a hiádött, javult a testületi mun- csökkenésével a tégla, az nyosságok felszámolására, ka színvonala, • erősödtek a tilalom feloldásával is ,segítették. A megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy értékelte a makói tanács vb tenépképviseleti, önkormányzati vonások, szélesedett a •tömegkapcsolat. A vb átgondolt, nyílt várospólitikát folytat, egyformán figyelembe veszi a központi célkitűzéseket és a helyi szükségleteket. A társadalmi erők összefogásával Makó lehetőségeihez képest tervszerűen fejlődött, javult a lakosság ellátása. Hosszú távon indokolt a város egységes szennyvíz-elvezetési és -tisztítási rendszerének kiépítése. A munkaerő-gazdálkodásban tovább erősödött a tanács szerepe, kialakult a megfelelő irányítás. A megyei tanács végrehajtó bizottsága az eddigi eredmények továbbfejlesztése. és a még meglevő fogyatékosságok megszüntetése érdekében több segítő intézkedést javasol. Megvitatta és elfogadta a testület a megye lakosságának alapvető élelmiszercikkekkel való ellátásáról szóló beszámolót. A kereskedelem az életszínvonal-politika fontos része, közvetlen hatást gyakorol a lakosság hangulatára. A hatodik ötéves tervidőszakban a kereskedelem szervezését a szakigazgatási szervek az 1979-ben jóváhagyott intézkedési terv alapján végezték. Célul tűzték ki az ellátási színvonal fenntartását, a hatékonyság növelését, területi különbségek csökkentését. Néhány fontos adat a kereskedelem elmúlt időszakának eredményeiről. 4 Pál Lénárd Berlinbe utazott Pál Lénárd, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a Német Szocialista EgységKnopp András, a KB osztályvezető-helyettese. Az elutazáskor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Karipárt Központi Bizottságának Heinz Lugenheim, a Német meghívására kedden Berlin- Demokratikus Köztársaság be utazott. Kíséretében van budapesti nagykövete. A raktárakba, a malmokba folyamatosan érkezik az új búza Gabonaipari sajtótájékoztató A gabonaipar felkészült az valy ilyenkor. Az átvétel laboratóriumi vizsgálatoknál aratásra, a raktárakba és a malmokba folyamatosan érkezik az új búza. Az ipar bővítette tárolóterét, és így javultak a búza raktározási körülményei — erről tájékoztatta az újságírókat kedden Lacfi Dániel, a Gabona Tröszt vezérigazgatója. rendje alkalmazkodik a gaz- egyaránt biztosítják a medaságok igényeihez: a bú- zőgazdasági üzemek megbizát munkaszüneti napokon, zottainak a közreműködés leés akár éjszaka is átveszik, amennyiben az üzemek kérik. hetőségét. Az esetleg felmerülő és vállalati körben nem rendezhető minőségi viták Egy év alatt 200 ezer ton- eldöntésére — az eddigi gyanával bővült az ipar tárolótere. A VI. ötéves tervidőA termés érése az utóbbi szakában összesen 600 ezer időben felgyorsult, és vár- tonna gabona befogadására hatóan a szokásospál rövi- alkalmas raktárt építettek, debb lesz a betakarítás ide- és így jó körülmények kője is (amennyiben nem for- zött tárolhatják a termés dul kedvezőtlenre az idő- mind nagyobb részét. Szükjárás). Az ipar igyekszik ség van azonban továbbra is ütemesen fogadni a földek- a gazdaságok bértárolóira, ről érkező szállítmányokat; ezek jól kiegészítik az álla860 helyen veszik át a ter- mi raktárakat. mést, hozzávetőleg 1700, úgynevezett átvevőVonal áll a nagyüzemek rendelkezésére. Egy-egy 12 órás műszakban összesen 362 ezer tonna búzát fogadhatnak, 3 százalékkal többet, mint taAz étkezési búza átvételi rendszere az idén megváltokorlathoz hasonlóan — pártatlan külső szakértőszerveket kérnek fel. Az ipar a VII. ötéves terv időszakában a korábbinál nagyobb mennyiségben hoz forgalomba emberi fogyasztásra szánt gabonatermékeket. A tröszthöz tartozó vállalatok ma már minden megyében rendelkeznek szaküzlettel. Igyekeznek javítani a kiskereskedelem ellátásán, egyebek között bűzazott. A sikértartalom szerint korpát és -csírát szállítanak minősítik a búzát, műszeres, laboratóriumi vizsgálatokkal. Országosan 122 laboratóriumban értékelik a termést. Az átvételnél és a a boltokba, és olyan száraztésztát, amely koleszterinmentes kukoricából, és magas fehérjetartalmú búzából készült. (MTI) Sürgető munkák a földeken A kánikula után hüvö- A Szegedi Üj Élet Tszsebbre fordult időjárás ked- ben közepes termést adott a vez az aratóknak. A koráb- 200 hektáron levágott árpa. bi nagy melegek miatt a A búzát a gyengébb terülekülönböző búzafajták érése ten kezdték aratni, a jobban összecsúszott, így a túlérés fizető gyálaréti táblák ezmiatti szemveszteségek el- után következnek. Előre látkerülése gyors munkát kő- hatóan a tervezett hektáronvetel. Igaz, hétfőn több he- kénti 48-50 mázsának nem lyen 4-5 milliméternyi csa- lesz híja. A fűszerpaprika padék hullott, de kedden szép egyenletesen fejlődik, a dél körül újra munkába áll- helyrevetett előrébb tart a hattak a kombájnok. Az őszi palántázottnál. Folyamatoárpa betakarítását környé- san öntözik a fontos fűszerkünkön mindenütt befeje^- növényt, a közbejött pár ték, a termésbecslőknek ¿aj- milliméteres csapadék kevés ta a szezont. A baracknak jó ára lenne, sajnos, a fagy megtizedelte a termést, ami megmaradt, az viszont szépen kifejlődött. A szőlőkben elsősorban a gazzal kellett felvenni a harcot, a permetezéssel kevesebb a gond, a száraz időben kevésbé hajlamos a betegségekre. Az itteni talaj nehezen tartja a nedvességet, a szombati-vasárnapi rendkívüli hőség és a szárító szél hatására a maganos igazuk lett, alacsonyát- volt ahhoz, hogy megállít- j^L^Seí1^*" * ^ lagok születtek. A nagy te- hassák a berendezéseket, rületen termelt napraforgó és Gyönyörűen virágzik a kétkukorica nagyon szépen fej- száz hektárnyi napraforgó, s á szemképződésre sem lehet panasz. A Zákányszéki Egyetértés Szakszövetkezetben csak 27 lődik, haragoszöld színt mutat. A burgonyaszedés kellős közepén elmondható, hogy a termésátlagokra és a minőségre sem lehet panasz. Az árról nem az idő- rnazsat járás tehet, dömping ide- az árpa, a tavalyi 43-mal jén bizony közel csúszik az szemben. De ez nem csoda, önköltséghez. Az állatte- május 24-ig szinte nem esett furulyázni kezdtek. Az esők után egy hétnél nem bírta tovább a növény, a 3 milliméternyi csapadék pillanatnyi üdítőnek felelt csak meg. nyésztő gazdaságokra is ráfér a korábbi aszályos évek után, hogy végre, nagy tömegű szálas takarmányt tudnak betakarítani, első és második rendkívül jól sikerült. mérhető mennyiségű dék. A búza aratását 1-2 nap múlva befejezik, az itteni homokon jó termésnek A lucerna számító hektáronkénti kaszálása mázsa helyett be kell niük 30 mázsával. Az aratásból azért még mindig maSzovjet szakemberek tapasztalatcseréje a konzervgyárban A Szegedi Konzervgyár és az Odesszai Terület Izmaili Agráripari Egyesülete között 1977-től eleven az az együttműködési szerződés, amely a testvérvállalati kapcsolatokat igyekszik szorosabbra fonni. Az elmúlt kilenc esztendőben többször is vendégül látták egymást a két vállalat szakemberei, a különböző munkamódszerek, technológiai és gépiberendezések, munkaszervezési megoldások megismerése céljából. Most, hétfőtől az odesszai szakembereket fogadják vendégként Szegeden. A háramtagú delegációt — Jevgenyija Volovenkot, az izmaili üzem pártbizottságának titkárát, Mihail Buhtijarov, főgépészt, és Vaszilij Sabalin lakatost — fíósa László igazgató tájékoztatta a szeRedi gyár munkájáról, eredményeiről, és a második félév feladatairól. Az üzem párt, KISZ és szakszervezeti vezetőivel is találkoztak a vendégek. A szegedi üzem munkájának tanulmányozása mellett a mindszenti telepre, a békéscsabai konzervgyárba, a Szatymazi Finn—Magyar Barátság Tsz-be is elkalauzolják a vendégeket. A szakmai tapasztalatcserével együtt természetesen jut idő arra is, hogy városunkkal is megismerkedjenek. Tegnap, kedden délben került sor arra a kedves baráti gesztusra, amikor a vendégek Elismerő Oklevelet adtak át a vállalat egyik kollektívájának. Az „MSZBT" nevet viselő szocialista brigád kezdeményezésére veti részt a vállalat valamennyi szocialista brigádja az SZKP XXVH. kongresszusa tiszteletére hirdetett szocialista munkaversenyben. A felhívást megfogalmazó brigádnak most átadott oklevél jelképesen a gyár valamennyi szocialista közösségének is szól, amiért csatlakoztak a versenyfelhíváshoz. Az odesszai vendégek a pénteki hazaindulás előH ismételten megújítják a két üzem közötti együttműködési megállapodást. A szakszövetkezeti tagok elsősorban a zöldség- és adott hektáronként gyümölcsszedéssel, -értékesítéssel vannak elfoglalva. Barackból, nyári almából, burgonyából, káposztából, sőt csapa- még uborkából is dömping van, olykor alacsony áron is nehéz túladni a portékán. A termelők maguk is 35 szállítanak más városokba, ér- de a szövetkezet felvásárlótelepén is szépen szaporodik az áru. Vasárnap félrad mutatóba, a később érő millió forint forgalmat borozs 90 hektáron rpég talpon van. Az őszibarackosban szinte mindegyik fajta egyszerre érik, s a kánikula vagy tíz nappal előrébb hoznyolitottak. Jelenleg is több teherautónyi zöldség és gyümölcs' tart innen a távoli nagyvárosokba. T. Sz. I. Vendégkombájnosok A héten országszerte meg- később kezdődik, a munka kezdődik az aratási nagy- utolsó szakaszában ide voüzem. Hozzávetőleg 13 ezer nulnak a „cseregépek", és kombájn dolgozik majd a ezzel kiegyenlítik a tartogabonatáblákban. zást. A betakarítást gyorsitA mezőgazdasági nagy- ja, hogy a Honvédelmi Miüzemek gépátcsoportosítással nisztérium mintegy kétszáz gyorsítják a munkát. A déli katonai szolgálatot teljesítő országrészekben, ahol az át- fiatal munkába állását engelagosnál előbb érik be a délyezte — a MÉM-mel kogabona, az északi megyék- rábban kötött megállapodás bői átirányított kombájnok alapján — a gazdaságokban; is dolgoznak, a velük együtt kivétel nélkül kombájnosokérkező vezetőkkel és gépé- ról van szó. A katonák az szekkel. A gépeknek mintegy aratás főszezonjában gépész15-20 százaléka vándorol az ... .... . . . ország különböző vidékei ruhát oltenek' es között. Mivel az aratás az feltételekkel dolgoznak, mint északi megyékben mindig a gazdaságok gépvezetói.