Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-07 / 158. szám

Csütörtök, 1986. július 17. 5 Nem játékból homokoznak! A sok pénznek ára van Homokfelhőbon, kánikulában, gázálarcban — a hídon — Foglaljon helyet! — Hol? — A híd alatt. Ez van! — Állítsák le a kompresz­szort. semmit nem lehet hal­lani, csak ezt az iszonyú csattogást. — Inkább menjünk ar­rébb, a kollégáknak dolgoz­niuk kell, mert kell a pénz. . t. Rossz az algyői közűji híd? -' — Nem, csak ai esedékes karbantartást csináljiík. — Hányan? Ez a nyolc fiú nem csupán letölti a munkaidőt, ők dol­goznak, nagyon keményen. Pallókon járnak a magas­ban, haverjuk a veszély, ök, ha leesnek, nem a Mária kötényébe pottyannak . . Da­colnak a széllel, az esővel, az ólomgözös miniummal. Keménykötésű urak ezek! — A korrodált részeket 7­8 bar nyomással, homokkal tisztítják. Hány négyzetmé­tert kell rendbe tenni? — Rengeteget. Nem szá­moltuk, csak azt. tudjuk, hogy sok száz méter a híd acélszerkezete. Nyolcfős a brigádunk. _ Csak „hidászkodnak"? Akivel beszélgettem, Ma­darász Imre, a neve nincs brigád húszéves vezetője. Ezek az emberek gondoltak egy merészet, és megalakí­tották a bencebaráti tsz Börzsöny ipari és szolgáltató főágazat hídkarbantartó rész­legét. Mondom: gondoltak egy merészet. Mi ebben a bátorság? Szerintem az, hogy miből élnek akkor, ha nem kapnak munkát? — Tényleg, miből élnek munka híján? — Dolog akad mindig. — Miért névtelenek? — önállók vagyunk, mi­nek keresztelkedjünk, minek a brigádértekezlet, tudjuk a feladatot, elvállaljuk és tel­jesítjük időre. — Mennyit kapnak ezért? — Négyszáznegyvennyolc­ezret. — Rengeteg pénz! — Ha valaki irigyli, jöj­jön homokfújni', dugja a fe­jét a gumi gázálarcba, dol­gozzon mindennap 10-12 órát a kánikulában, vállalja a szilikózisveszélyt, megtudja, hogy mi a „magyarok iste­ne". — Szakképesítése? — Szobafestő és mázoló vagyok. — Hogyan kerül a piktor a híd alá (mellé, fölé, rá)? — Megtanultam a homok­fúvást, festeni miniummal is tudok, s ami a legfonto­sabb, anyagilag is jól járok. Nős vagyok, hét hónapos a fiam. el kell tartani a csa­ládot. — ün az országot járja. Gondolom, alig van otthon. Mit szól ehhez a felesége? Hogyan viseli a magányt? — Nehezen. Hogy mit s/ól? Nei.. iirül neki, de beletörő­dött. Mondja, melyik asz­szony nem örül a pénznek? — Zömében. A makói híd­tól jöttünk ide, de jártunk már Gyöngyösön, ahol ha­talmas vashordókat tettünk rendbe. De jó pénz volt az! — Mindig a forinthoz ka­nyarodunk vissza. Spórol? — Míg nőtlen voltam, ad­dig tudtam, most... Ha kí­váncsi, hivja fel a felesége­met. A. S. Más vagy? Megértelek, elfogadlak! A pszichoterápia sokat vi­tatott, ám viharos gyorsa­sággal. nemzetközi méretek­ben hódító új ágának „aty­ja", az amerikai Carl Ro­gers ismét itt van Szegeden. Ismét, mert hiszen a két év­vel ezelőtti, ugyanitt meg­tartott nemzetközi munka­értekezleten is ő volt az ér­deklődés középpontjában. Annak ellenére, hogy a „fő­szereplést" kifejezetten ke­rüli; hisz az általa megala­pozott kliensközpontú pszi­choterápia alapelveinek mon­dana ellent, ha bármifajta „fölényt", irányító szerep­kört vindikálna. Mégis: „ka­rizmatikus személyiség" — mondta róla Klein Sándor, aki a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola pszichológiai tanszékét vezeti, s akiről, mint a két évvel ezelőtti, és a mostani szombaton az ifjúsági házban kez­dődött munkaértekezlet kez­deményezőjéről és fő szer­vezőiéről föltételezhető: a rogersi alapelvek legaktí­vabb magyarországi szim­patizánsa. Az ő meghatározását idéz­zük: „A kliensközpontú pszi­choterápia emberekkel ki­alakított, állandóan fejlődő ,létezési mód', mely elősegí­ti a~ egészséges változást, fejlődést. Központi hipotézi­se az, hogy mindenkiben óriási lehetőségek rejlenek önmaguk megértésére, élet­módjuk, viselkedésük konst­ruktív megváltoztatására: a lehetőségek meghatározható tulajdonságokkal rendelkező kapcsolat során válhatnak valósággá. A változás, a le­hetőségek kihasználása ak­kor a legvalószínűbb, ha a terapeuta, vagy bármilyen más ,segítő személy' képes átélni és kommunikálni a valódiságát. gondosságát, és mély. ítéletektől mentes meg­értését. A terápiás folyamat szempontjából a kapcsolat minősége a lényeg." •. -i * „ , Talán a laikus számára is kitetszik mindebből, hogy a világszerte egyre népszerűbb módszer lényege szerint a pszichológus a pácienssel' beszélgetve annak a helyé­be képzeli magát, a legmé­lyebb megértésre törekszik, közben ő maga sem játszik valamilyen szerepet, hanem saját személyiségét tárja fel — akárcsak kliense. Mindez nem abból a célból történik, hogy kész megoldások talál­tassanak a páciens problé­máira. Hanem személyiségé­nek feltárulása, megismerése és annak elfogadása révén maga a páciens talál (vagy nem) magának „megoldást", Nemzetközi munkaértekezlet a kliensközpontú pszichoterápiáról megtanulja (vagy nem) ke­zelni a konfliktusait, meg­változtatni életét — önma­gát. A módszer alkalmazói körülbelül ugyanannyi 'si­kert „könyvelhetnek", mint egyéb, régebbi pszichoterá­piás irányzatok követői. Ám a Rogers-alapozta „személy­központú megközelítés" so­rán kifejlesztett „létezési mód", az embereknek ezen alapelvek szerinti egymás­hoz való viszonyulása — szinte az élet minden terüle­tén. a legkülönbözőbb em­bercsoportok „érintkezésé­ben" használható. Eredmény­nyel. * A „Kliensközpontú pszi­choterápia napjainkban" cí­mű, egyhetes szegedi mun­kaértekezletre ezért jöttek nemcsak pszichológusok, pszichiáterek, hanem peda­gógusok. szociális gondozók, orvosok, még színházi szak­emberek, sőt. vállalatirányí­tók is, összesen mintegy há­romszázan. Itt van a Pá­rizsban székelő Kultúrközi Kommunikációs Központ ve­zetője, Chuck Devonshirc is (ez a szervezet a Magyar Pszichológiai Társasággal együtt a találkozó rendező szerve). A vasárnap délelőt­ti- „teljes ülésen" (a „mun­kaformák" itt gyökeresen el­térnek a tudományos konfe­renciákon bevett formáktól: nincsenek előadások, vagy szekcióülések, előadókkal és hallgatósággal, hanem min­denki tanul és tanít egy­szerre) Carl Rogers és Chuck Devonshire után a „stáb" tagjai, vagyis azok a szemé­lyek, akik terapeutaként vesznek részt a soron követ­kező beszélgetéseken, sorra bemutatkoztak, és — vázolták, mit szeretnének tanítani és tanulni. „Boston mélletti kis faluhói joltem"i Belgiumban tanítok pszichológiát szociá­lis gondozóknak és üzletem­bereknek"; „hfyugat-Német­nrszágban egy rehabilitációs központban dolgozom"; „a bécsi egyelem neveléselméle­ti tanszéke a munkahelyem"; „Írországból jöttem, szexuá­lis bűncselekmények miatt börtönben levő emberekkel foglalkozom" — és így to­vább. A nemzetközi társaság tag­jai három ríyelv (magyar, angol, francia) segítségével igyekeznek pontosan megér­teni egymást. Ezen a hétén továbbképzésnek tekinthető a programjuk, a módszer alapelveit és alkalmazását gyakorolják, tanítják, tanul­ják. A következő héten, má­sik munkaértekezletükön a kultúrák közötti kommuni­káció esélyeit tapasztalják meg — saját, egymástól sok tekintetben különböző cso­portjaik közötti kommuniká­ció megvalósításával. Sulyok Erzsébet Otthonosabb város Szekeres Mihályt Szege­den nem kell bemutatni. A 41 éves. neves iparművész 1968 óta él a Tisza-parti városban Hosszú lenne fel­sorolni munkáit, a legfon­tosabbak: Technika Háza, az oktatási és továbbképzési központ, és a színház belső térformálása, kiképzése. Kis­sé szabadkozik az interjú­tól. de végül csak sikerült rávenni egy beszélgetésre. Először az iránt érdeklődtem tőle, szerinte miért ö kapta a legtöbb voksot? — Talán az eddigi mun­kásságomnak szól ez a bi­zalom — mondja Szekeres Mihály, majd hozzáteszi —•> mindig következetesen sze­rettem volna megvalósítani a képzőművészet és építészet egységét. No meg azt, hogy a képzőművészeti alkotások az épülettel egy időben ké­szüljenek el. A kollegák, il­letve a lakók tudják eldön­teni, a magasztos elvekből mi valósult meg. — Milyen lehetőségek áll­nak rendelkezésére, hogy álmai életre keljenek? — Már önmagában az sem megvetendő, hogy a fő­város és Szentendre után szűkebb patriánkban él a legtöbb képző- és iparmű­vész. Hir: az elmúlt héten tisztújítás volt a képző­és iparművészek szege­di csoportjánál. Titkár­nak Szekeres Mihályt, a Csomiterv Munkácsy-dí­jas belsőépítészét vá­lasztották. — Meglátszik ez a váro­'son? — Nem a hivatali opti­mizmus mondatja velem, de azt hiszem reális, ha úgy válaszolok, hogy igen. Sze­ged foglalkoztatja alkotóit, nemcsak a kiállítások szá­Drága a mozgás Ketten ülnek a hosszú és széles padon — teljes terjedelemben elfog­lalják. Huszonévesek, de fenekük át­merője vetekszik egy ötveneves tolgyfaeval. Magam sem tartozok a szilíid termetűek közé, épp ezért nem is szólom meg a hústornyokat, de a látvány már túlzás. Különö­sen azért bántja a szememet a két amorf apuka, mert látszik rajtuk, rendkívül fiatalok. No, de az anyu­kák sem tartoznak a nádszálvékony hölgyek közé. Észrevehetően egyik sem sportol. Annál inkább a gyere­keik. Sok molett szülő állja körül a tanmedencét, és az óvodás korú cse­metéik tétován tanulják az úszás alapelveit. Lelkesen magyaráznak az oktatók. Igyekeznek megdolgozni az ötven- és százforintos órabérért. Egy neves tréner a nyári szezonban 20-40 ezer forintot is megkeres. Felreértés ne essék» nem sajnálom tőlük a pénzt, különösen ha wladá­rokat, hargitaiakat nevelnek. Am erről, sajnos, nincs szó. Pusztán a mozgáskultúra alapelemeit tanitjak, borsos áron. Amíg az űszóbizniszt nézem, hir4­telen megjelenik az emlékeim kö­zött, egy régi kép. A csóró srácok ott álltak a SZÜE medencéje körül, és az edzők rimánkodtak, „gyertek úszni, vízilabdázni". Természetesen ingyen. A mozgáskultúra alapeleme­it 20-30 évvel ezelőtt pénz nélkül el lehetett sajátítani. Nagyot változott a, világ. Az a szülő, aki fiatal ko­rában a sportpálya közelébe se ment, most horribilis összeget ál­doz, hogy cs.emetéje megtanuljon úszni, teniszezni, tornázni vagy síel­ni.. . Az úszás példájával azért kezd­tem meditációmat, mert ezt a terü­letet ismerem a legjobban. De ha­sonló a szituáció a tenisznél is. Ott is elkérnek egy százast óránként az oktatásért, nem szólva arról, hogy egy valamirevaló ütő kétezer forint­nál kezdődik, es azonkívül az öltö­zetek ... A legtöbb gyerek nem szí­vesen veszi fel a magyar Méta sze­relést (ami szintén nem két forint) — hanem megköveteli a Filát, Adi­dast vagy a Pumát. Ugye, kedves szülő, ön «tudja a legjobban, hogy édes gyereke két szép szeméért mi­re képes, az utolsó vasig kifordítja zsebét. Hallottam olyan esetről, amikor'háromgyerekes apuka a má­sodik gazdaságban szerzett jövedel­mének nagy részét csemetejenek sportolására fordította. No. persze, neki nincs ideje úszni vagy teni­szezni, a testedzésre marad a meló. Mint gvakorló szülő, én sem tud­tam kibújni a bűvös körből. Saját példámat azért említeném, mert bi­zonyítandó. nem akarok pálcát tör­ni senki fölött. Lányom tornájára négy hónaponként 600 forintot fize­tek. Bár jól tudom, soha nem lesz belőle magyar bajnok — hiszen Szegeden nincs is tornaszakosztály, ahol versenyekre készülhetnének — de abban a reményben adom a pénzt, hogy egészséges felnőttet ne­velek. Kerül, amibe kerül, különben is, miért én maradjak ki a buliból, hiszen a gyerekek között lassan már státusszimbólum lesz, ki, mi­lyen különórára jár. Azonban a kérdés nem hagy nyu­godni, miért kell egyre nagyobb összeget fizetni, hogy fiaink, lánya­ink a mozgáskultúra alapelemeit el­sajátítsák. Ami régen ingyenes volt, most egyre többe kerül. Régóta tű­nődöm ezen, de megnyugtató választ senkitől nem kaptam. Tudomásul veszem a nehezebb gazdasági körül­ményeket, amelyek azért nem in­dokolják az egyre növekvő sporto­lási költséget. Az egvesületek nem krőzusok. évek óta azonos a költség­vetésük, egy szóval, profik felkészí­tésére sem jut több forint. De ez sem lehet magyarázata a tomegsport drágulásának. Egyre inkább igazat adok annak a vélekedésnek, misze­rint az emelkedő tarifának az "ka, ei második gazdaságban az árak gyorsabban növekednek, mint az el­sőben. Végül is az úszó-, tenisz-, tornatréner maszekban tanít. Amit elmulasztanak a testnevelési óran, •pótolják jó pénzért, külön tanfolya­mon. Ahol persze nem kötelező részt venni. Bárki futhat ingyen a ligetben. Félő azonban, hogy a mozgáskul­túra drágulásával olyan tehetséges gyerekek szorulnak ki a sport terü­letéről, akikből a magyar sport baj­nokai lehetnének Mert ne feledjük, a külön órák növekvő díjaival nem mindenki akar vagy tud versenyre kelni. H, M, ma jelentős, hanem nagyon sok szobor és alkotás kerül az intézményekbe, köz­terekre. — Mi a véleménye a fő­város és a vidék ellentéte­röl? — Ne hecceljen. — Komolyan kérdezem,' ha két pohár sört leöblítek egy helyi művésszel, az ár­páié után a pesti ko'legat kezdi szidni. Valóban gondot okoz a fővárosi konkuren­cia? — Az általános decent­ralizáció a művészetben is jelentkezik. Tehát egyre tóbb a munkájuk a helybe­lieknek. Természetesen a pestieknek is jut feladat. Hivatalból a helyiek erde­keit képviselem, ezért is mondom, még nagyobb ré­szük legyen a kozos kenyér­ből — Mint újdonsült titkár­nak, mi az első teendője. — Illene egy szép, tet­szetős programot adni. De maradjunk- a valóság tala­ján. Ha rövid idő alatt el­érem a kővetkezőket, akkor már elégedett lehetek a munkámmal. — Kíváncsian várom, hogy sorolja. — Szeretném ha a külön­böző területeken dolgozó művészek meg közelebb ke­rülnének és jobban segíte­nének egymásnak. A szövet­ség helyi csoportja pedig nagyobb támogatást nyújt­hatna a különböző alkotó törekvésekhez Ezen kívül támogathatná a fiatalokat a letelepedésben Azt is el szeretném érni. hogy a mű­vészek közötti ellentétek megszűnjenek, mert nem felold hatatlanok — Jó mecénasnak tartja Szegedet? — Igen. de még többet tehetne, bár azt i> tudom, most nincs sok pénze. A művészek milyen formá­ban várják a vár^s támo­gatását? — Például nincs müvész­lakásra pénz; Jobban ki kellene használni a kiállító­termeket Jó lenne elerni, ha áladnak egy iskolát, ak­kor ne ásítozzon üresen a fal, hanem festmények, szob­rok, domborművek fejtesz­szek a gyerekek látáskultú­iráját — Es a műrészek ta t te­hetnek Szegedért? — Figyelembe véve a gaz­dasági körülményeket, ők is kereshetnének kedvezmé­nyesebb lehetőségeket azok­ra a munkáikra, amelyeket a város rendel. így Szeged több szobrot, képet tudna vásárolni es ezáltal js ottho­nosabbá válhatna szűkebb pátriánk. M. II.

Next

/
Oldalképek
Tartalom