Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-07 / 158. szám

Kirakatok... S

ok országban volt immár alkalmam kirakatok előtt bámészkodni. És jó néhány helyen értek csalódások, várakozás- és örömteli élmények. Sok helyütt láttam, amit vártam; sok helyen pedig messze jobbat, mint várható volt. Talán ezért is fogadom egyre több kétséggel azokat a dlcsériádákat, amelyek egyes országok lapjaiban megjelennek miróiunk, ugy dicsérvén gazdag kirakatainkat, mint ahogyan az egyszeri falusi kislány rácsodálkozik Pestre. Mert írták rólunk egy időben, hogy mifelénk milyen pompázatosak a Váci utca kirakatai. Olyanok, amilyeneknek Európának ezen a fertályán párjuk sem akad. Teltek-múltak az évek, s egyre ritkábban olvasom áz ilyesfele rácsodálkozásokat a nyugati lapokban Magyarországról. Mert teltek-múltak az évek, s a hazai gazdaság is egyre több gondot-nyűgöt gyűjtött össze, s a legnaivabb nyugat-európai újságíró sem képes ma már csupán kirakatainkról, bőséges gyümölcsés zöldségfelhozatalunkról megítélni bennünket. Mert ma már szinte valamennyi, az országról szóló írásban megjelennek és szót kapnak pénzügyi, gazdasági szakemberek és politikusok is, elemezvén a hazai gazdagság fölgyülemlett gondrendszerét, s csupán háttérként szerepelnek a gazdag kirakatok, a környezethez viszonyítva Ipváló választék, mintegy annak illusztrálására, hogy: a magyaroknak van féltenivalójuk .. . Hát, igen, van, akárhogyan is nézzük. Mert sok szempontból hatalmas eredményeket produkált ez az ország az utóbbi húsz esztendőben, s akkor sem torpant .meg igazán az életszínvonal fejlődése, akkor sem kerültünk mélypontra, amikor, legalábbis átmenetileg, a világ legtöbb fejlett országa kénytelen volt belátni, hogy legyenek bármily tőkeerősek is, sorsuk végül is alapvetően összefonódik a világéval. Tehetnek bármit is, mégis kénytelenek alkalmazkodni a világban végbe menő változásokhoz. Akkoriban — s nem is egyszer — a legfejlettebb európai országokban is meg-megugrott az infláció, csúcsokat döntögetett a munkanélküliség, jelentősen csökkent az életszínvonal. Igaz, két-hároró éves periódusokról volt szó, amikor is viszonylag gyorsan jött a váltás. Cégek ezrei, tízezrei mentek csődbe, de alakultak u.j és új vállalatok. Olyanok ugyan, amelyek már nem tudták foglalkoztatni a régi szakmákban munkanélkülivé vált milliókat, de munkát adlak százezreknek. Embereknek, akik már eleve új szakmákat tanultak vagy akik hajlandóak voltak átképezni magukat. Megrázkódtatások éveit élte át a világgazdaság az elmúlt húsz esztendőben. A tények azt látszanak bizonyítani: ott tudtak a kibontakozás útjára lépni, ahol e kínos-kegyetlen változásoknak legföljebb kis részét volt hajlandó vagy képes kivédeni az állam, mintegy védőhálót terítve egyének, cspportok, termelő, gazdálkodó szervezetek alá. Mert ott, ahol e változások árát viszonylag gyorsan és egyértelműen meg kellelt fizetni, viszonylag gyors válaszokat is tudtak produkálni, s viszonylag gyors kibontakozást. Nálunk viszont, ahol az állam milliárdos hiteleket fordított egy időben a már avítt gazdasági struktúra — végül is az életszínvonal és a társadalmi békesség — finanszírozására, most kezdődnek igazán a bajok. Amikor a hiteleket és kamataikat is vissza ke'llene fizetnünk, ráadásuL valahonnan biztosítanunk kellene a gazdasági struktúraváltás anyagi fedezeteit is. Nézegetem egy ideig újra és újra kirakatainkat, hallgatva, ki, mit beszél a látvány hatására a járókelők közül. És hallom, hogy elektronikai cikkekben csak a japán tetszik, hogy szinte mindenki fitymálja a ruházati kínálatot vagy legalábbis .az árakon dühöng. És tudom, hogy az autómárkák közül legföljebb a Ladát jegyzik, ami avitt ugyan, de legalább jó. Mellette csak szintén japán és nyugat-európai márkákat hallok emlegetni. Jó, fogyasztói szemlélet, a javából — mondhatnánk. Mert hisz kicsit hasonlítunk a képzeletbeli egyszeri emberre, aki arra panaszkodhatna, hogy míg időszámításunk előtt tíz szarvascombot kapott egy kiváló kőbaltáért, ma húsz darabért kap egy csirkecombot. Es milyen borzasztó, hogy tizenkét órát kell dolgoznia azért, hogy úgy éljen, mint tíz éve nyolc-, száz éve pedig napi négyórás munkából ... T

udom, ha mifelénk valaki többet engedhet meg magának annál, mint hogy pusztán eltartsa önmagát és családját, nálunk is csak a jobb márkákat, a jobb minőséget, a korszerűbbet, a nagyobb használati értéket keresi. Autóban, ruházatban, tartós fogyasztási cikkekben, s szinte mindenben. Olyasmii, amit részben vagy teljesen dollárban kell megfizetni. S hozzáfűzi a megjegyzéseket is: lám, olt tudnak... Csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy amit ő csinál, az általában nem hoz dollárt a házhoz. Vagy ha hoz is, hát igencsak rossz árfolyamon. Mert nem olyan minőségű, nem olyan használati értékű, mert jóval drágábban állítjuk elő a kelletenél, a magas foglalkoztatottság okán ... stb. És az alig jut eszünkbe, amikor a japán, a nyugatnémet vagy a svájci terméket vennénk meg szivesebben, vagy legalábbis megbámuljuk, hogy egyúttal saját munkánk színvonaláról is véleményt mondunk. Mint ahogyan véleményt mondanak szinte mindenütt a világon, s amiért egyre nehezebben élünk. Ügy tűnik, ideje lassanként konzekvensen megkeresnünk a kibontakozás lehetőségeit. Egy viszont bizonyosnak tűnik: aligha fogunk olcsó lehetőségeket találni. "De egy drágább, feszültségekkel terhes ár is jobb lehet, mint a lassú, de bizonyos visszacsúszás. Szávay István r a Tiszán Miről álmodik a lány ? Paprikás a bográcsban A júliusi alkonyat szép csendesen ráborult Szegedre. Nézem az úszóházról a Tisza megszelídített hullámait és a szemem nem hisz a látványnak. Olyan a viz tükre, mintha tűzijáték volna az alján. Pedig csak a város fényei gyulladtak ki, az utcai lámpák után a házaké; Fénytől csillog a víztükör. A' parton bográcsban paprikást főznek, nótáznak az úszóházon, születésnapot ülnek. Hívom az egyik vendé-»* a társaságból, mutatom a Tiszát. őt is megfogja a kép, szólítja a feleségét, azután hamar megegyeznek, többet járnak ide, mint a kiskertbe. Nem tudom, hány embert, ejtett rabul a szőke Tisza, Szép a folyó a partról, a hídról, de a hullámoktól ringó úszóházról utánozhatatlan élményt nyújt. Szeged mindent tudó statisztikusa, Bátyai Jenő szerint már dédapáinkat is megejtette a látványt, és rájöttek, milyen kellemesen tölthető a szabadidő a „deszkákon". Bátyai Jenő a múlt század végére vezeti vissza az úszóházépités ősi nyomait. Alii tólag 1880 körül Regdon István, miután passaui ácsoknál tanulmányozta az úszóházépítés fortélyait, a német mestereknél megrendelte a mai Béke, Szabadság ... első prototípusát. No persze, az első folyami házak másképp néztek ki. mint a maiak. Koszka Ferenc, a vízművek nyugdíjasa tősgyökeres szegedi, gyerekkora óta, imádja ezeket az építményeket. Ö a harmincas évektől figyeli az úszóházak életét. Az antik időben a fatornyos és emeletes építmények voltak divatban. Az első szinten tartották a csónakokat, a másodikon sorakoztak az öltözők. A felszabadulás előtt nem négy. hanem 10-15 ház is „lakott" a Tiszán. Pezsgő volt a vízi élet, nagyon sokszegedi szórakozását adta. a folyó. Egy-egy úszóházon 100-150 csónakot is tároltak. Esténként bálokat rendeztek, vagy mint ma, baráti körben névnapot ültek, megünnepelték a jó kapást, ha a szerencsés horgász nagy harcsát fogott. Külföldi ismerőseim sem tudnak szabadulni a folyó és a deszkák együttes varázsától. Emlékeik között kutatnak, hogy összehasonlítsák a tiszai paradicsomot, — valamilyen nevezetes hellyel. Európából nem tudnak példát, csak Párizst említik, a Szajnán láttak hasonlót. Nem akarom kikiáltani a mi úszőházainkat világra szóló produkciónak, de egv biztos, honunkban sehol sem látni hasonlót. Még Pesten sem. bár erre is van magyarázat. Szép fővárosunkban hosszú a Római Part. és ott elférnek a csónakházak. Koszka Feri bácsi szerint, ha a beL város nem lenne ilyen közel a parthoz, akkor mi is a fő-1 városi megoldást választhattuk volna. De a Stefániára mégsem építhetünk csónakházakat. A szükség teremtményei tehát a mi folyami házaink, s milyen jó. hogy a nagykörúton belül szeretünk gondolkodni, mert különben talán nem lennének a deszkák. A képen látható úszóház valóságos mását ne keresse a Tiszán az olvasó. A>3l)-as évekből származó fotó reprodukcióiát láthatja. Akkor ilyen stílusban készültek a szegediek közkedvelt szórakozóhelyei az úszóházak pezsgő életére a kiskert mozgalom és a másodig gazdaság. A törzstagok közül is többen elmaradtak és a lehetséges újak közül kevesen verbuválódtak. Ettől az ¡dótól kezdve haldoklik a csónakkészítő ipar. Egy-egy úszóházon a hetvenes évekig néggyel-hattnl .szaporodott a csónakállomány. Néhány esztendeje örülni lehet, híi eggyel. Kegyetlenül drága ez a szórakozás. Kétpárevezősért 20-40 ezerl is elkérnek, a motoros hajók pedig 50 ezernél kezdődnek és felső halár a csillagos ég. Szól a nóta az. űs/óházon — miről álmodik a lány? — főzik a paprikást, de a jókedv ellenére a Tisza egy• re üresebb. Még vasárnap is csak egy-két vadevezös vág neki a távnak, a motorcsónakosok pedig spórolósak lettek. Sokan letáboroznak az új híd lábánál, olt dobják be botjaikat. Azért bízni lehet, hogy a város főutcája, a Tisza egyszer megint benépesül, hiszen varázsa egv évszázada rabsásban tart bennünket szegedieket. Halász Miklós A Szabadság úszóház a hatvanas években épült Volt egy korszak, amikor ezek az építmények eltűntek a Tiszáról. Azt is Feri bácsitól hallottam, hogy a háború után a tüzelőhiánytól szenvedő szegediek baltával estek az építményeknek, s rövid idő alatt széthordták. A csónakokat nem tudták felaprítani, azokat szélnek, pontosabban délnek eresztették. Két úszóház azonban megmaradt. Tulajdonosai szekercével állták útját a tűzifaszerzőknek. Azonban a víz nem kímélte a deszkákat, mert hamar szétrohadtak. Így fordulhatott elő,, hogy az ötvenes években úszóházak nélkül, lemeztelenítve élt a Tisza. A vízi élet reneszánszszát a tí()-as évek hozták. Elkészült a Szabadság, a Béke. majd később a Tisza. Ezt a korszakot kamaszként mar én is megéltem. Kajakokkal, haverokkal, baráti társasággal nap mint nap nekivágtunk a Tisza kacskaringós útjainak, hogy egész életre szóló élményekben fürödjünk, és visszatérve, a boldogság óráit dicsérjük. Akkor csónakázóváros volt Szeged. A motorizáció még nem füstölte tele a folyót szennyével. Ameddig a szem ellátott kajakok és egy-, kétpárevezős szandolinok. A Sárgától Algyöig, illetve u Maroson Deszkig tele volt a Tisza fiatalokkal, megszállták a partokat is. A demográfiai hullámra sem volt panasz. Mást hoztak a hetvenes évek, csapásszerüen hatolt Schmidt Andrea felvételei Csendélet a deszkán í,, I *l.fco . ' p VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DELMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 158. szám 19S6. július 7., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint