Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-26 / 175. szám

Szombat, 1986. július 26. • " Í.'T" «V ••¡JK.-, •• '•'• - > .. . .(.F -H. MAGAZIN W Csak a lóvé? Meccsről özönlött haza a nép. Özönlött? Fél óráig állt a busz, mire elindulhatott a keskeny utcában. A sok ember pedig ezerlábú szörnyetegként állt benne. Nincs az az ellenőr, aki végigtolakodhatott volna a sokaságon. Aki fönt volt már, ott folytatta, ahol odalent abbahagyta. Ki sziporkázott, ki pedig búsulásnak adta a fejét. Egyikük azt magyarázta fönnhangon, hadd hallja meg az egész busz, hogy a Népsportbán biztosan benne lesz már az eredmény. — Hogy lenne benne? — Miért ne lenne? Van ez annyira fontos meccs. Még az Esti Hírlapban is benne lesz. Mire kiszállunk a buszból, már olvashatjuk is. Elölről kiabálja hátra valaki: — És ki teszi bele? — Van arra ember bőven. — Nézzen-ez órájára, jó ember! Délben már árulják Pesten az Estit. — Tudom én is. Kihagyják neki a helyet, és a szegedi nyomdában belenyomják. Akik mellettem állnak, legyintenek. Ez se ért a nyomdához. Ki bontaná szét a kötegeket? Ki nyomná bele? Ki kötné össze megint? Ha egyáltalán belenyomhatna vidéki nyomda a fővárosi lapba. — Miért ne nyomna? Megadjuk az árát! Kicsivel arrébb más fontos dologról beszél egy hasonlóan okos ember. Arról, hogy némely emberek zsebébe gombnyomásra csörög bele a lóvé. Tömött busznak a legjobb a hangvezetése, hirtelen csönd lesz tehát. Hallhatja mindenki, hogy ez meg ez fiókba csapta az üzemmérnöki diplomáját, és elment maszeknak. Senki nem csodálkozott rajta, inkább toldogatták más példákkal. És az az ügyvéd, aki doktorságba ragadt diplomáját tette félre, és exluziv éttermet nyitott? Az se semmi ám! Akinek esze van, ráhajt — mondogatták többen is. Nem a diploma számit, hanem a pénz. Aki szeret dolgozni, az most nem veszhet el. Dehogynem! Most veszik el igazán. Aprópénzért adja el magát. És ha nem adná? Ha feleannyi pénzért semmi okosat nem csinálna? így is vakargatják annyian az alsó felüket, hogy el lehetne rekeszteni velük a Tiszát. Ők legalább dolgozni akarnak, és megélni belőle. Aki irigyli, cseréljen velük! így forogtak a szavak. Lehet, hogy meccs is volt, de a busz népe csak a pénzről beszélt. Es hangosan, mintha most is a pályán lenne. Kinyíltak a szelepek, már beszélni is szabad róla. Az a jó, hogy szabad, meg az is jó, hogy megkeresni is szabad. Jó pár évvel ezelőtt hívtak valakit egy pénzesebb állásba. Azt mondta, köszöni szépen, de marad. Nem, nem hülyült meg, csak összetévesztik valakivel. Azt hiszik, annak az ágyába fekszik mindig bele, aki többet ad? (Ma inkább kamiont mondana az ágy helyett, biztosan.) Akkor még szokás volt kiszámitani, mennyibe kerül nálunk egy diploma, most már nem szokás. Mindenki boldogulni akar, és a boldogulást csak a pénz hozhatja. Formás hölgyek butikosnak mentek, azonnal, amikor lehetett, életerős férfiak a zöldség árát verték föl a toronyig, vagy útmenti csárdában kergették a szerencsét. Dolgoztak rogyásig, szükség is volt munkájukra, mert megkövesedett kereskedelmünkbe csak ők hozhattak változásokat. A benzinkutasok kezdhették a sort, de ahogy kiesett a benzinjegy a szájukból, hirtelen máshová mentek. Erősen hangsúlyozom, jó, hogy mentek, és mindig oda, ahol legnagyobb szükség volt rájuk (ahol legjobban lehetett keresni!), mert nemcsak kereskedelmi rendszerünk köveseden meg, hanem munkarendszerünk is. Jöttek a mindenféle géemkák, és másfajta vállalkozások, leginkább azért, mert az a pénz, amit a gyárban tudtak fizetni, a mai családok eladósodott törlesztései mellett híg levesre se volt elég. Hajtjuk a mellékest, és teljesen mellékes, hol találjuk meg. Ha nem kell hozzá diploma, akkor tegyük be a sufniba! Látszólag minden rendben van, látszólag ez az élet rendje. Azért látszólag csak, mert a gyerek se arra készül már, hogy okos ember legyen belőle, inkább arra, hogy sikeres, A kettő, sajnos, megint nem jár együtt. És ha a gyerek tudja, mit vár tőle a pillanatnyi élet, véletlenül se választja a nehezebbet. A kislány elmegy ugyan az orvosi fölvételire, ha szülei úgy kívánják, de szivesebben lenne inkább lóápoló, mert most áz a menő. Hogy nincsen hozzá elég lovunk? Azt ő nem tudhatja, mert az iskolában nem tanítják. A fiú, akinek pedig annyi esze volt, hogy egy egész osztályt eltáplálhatott volna, bambulásig nyomkodja a számitógép billentyűit, és kicsit se érdekli, mikor volt a karlócai béke. És az a lány, aki szülei álmában még tanárnőként vagy patikusként jelenik meg, elkezdi árulni magát, fekvő helyzetben, ágyban vagy kamionban. A gyümölcstermelő szövetkezet erősen rágódik rajta, hogy hamarosan megint földósz'ásra lesz szükség, mert nincsen, aki leszedje a termést. Pedig tíz évvel ezelőtt még kihuzigálta a maszek-fákat, hogy nagy táblát alakithasson ki a helyükön. Pár éve Szűcs László tanári bölcsességgel már megjósolta, hogy ez lesz, de fantasztának mondták, és ime, már dörömböl az ajtón a kényszer? A szakszövetkezeti faluban azért aggódnak, nem lesz majd, aki hozzáértő emberként a kicsi parcellákat is meg tudja művelni, mert elmenni könnyű, de visszatérni lehetetlen. Ha okosodni ment volna el a gyerek, még meg lehetne érteni, de inkább a világ fifikáit akarja kitanulni. Jó, nagyon jó, hogy merjük emlegetni már a pénzt. Megfizetjük a pesti újságot, miért ne lenne benne a szegedi meccs is? Megfizetjük a kenyeret, miért ne lenne jó? De megfizetjük a cipőt is, ezer forint körül jár az ára, aminek pár évvel ezelőtt legföljebb kétszáz volt, mégis elmállik. Mire föltöri a tyúkszemet, már cl is lehet dobni. Biztosan az a hiba, hogy az üzemmérnök sutba dobta a diplomáját, és máshol hajtja a pénzt. Hogy a mindig zsírosnak hitt ügyvédi pénzeknél is zsírosabb lehet az étterem. Nagyon jó, hogy a géemkák végre megtörték nagyüzemeink kőkemény rendjét, hogy a kiskereskedők mármár a napi divatban is diktálhatnak, de rossz, nagyon rossz, hogy a géemká tapasztalata alig-alig tör be a napi termelésbe. Aki géemkában hajt, az rendes munkaidőben gyűjthet erőt hozzá, mert semmi kedve nincsen a töltelék-emberek helyett is dolgozni. Rossz, nagyon rossz, hogy amig a butikos vagy a magánkereskedő halálra nyüzsgi magát, addig az állami kereskedő napjában ezerszer ismételheti, hogy nincsen. És holnap se lesz. Senki se tudja, mikor lesz. A nincsen viszont semmi hasznot nem hoz az állami kereskedelemnek, azon töri a fejét a magát többre tartó eladó is, hogy inkább beszegődne valamelyik butikoshoz. Ha ott a pénz, oda kell menni! r % Úgy összekavarodott értékrendünk, ki se tudunk igazodni benne. Jó, persze, a hóbortok majd kisimulnak, d? nem biztos, hogy a mai hóbortos be tud állju holnap a normálisabb sorba. Jobban megtanultuk a régi. világban, mennyire kificamíthatja az embereket a pénz, úgy kellene szerveznünk életünket, hogy ficamok nélkül is meg lehessen keresni, amire nélkülözhetetlenül szükség van. Hogy maffiákkal egyenértékű szervezetek ki ne alakul-, hassanak — lásd Csilla szerencsétlen esetét! Anyja-apja rogyásig dolgozott, ö pedig szépségkirálynőként se bírta tovább a mások pénze szorítását. Lemondtunk már róla, hogy belátható közelségbe álmodjuk a pénz nélkül is boldogító társadalmat, de a bárhol, bármilyen módon összekapart forintok uralmát egyáltalán nem álmodtuk meg. Emberi tisztességről beszéltünk mindig, és titokban még most is hiszünk benne. Kell a pénz, hogyne kellene, de a becsület árán nem! Ásatag elmélet ez? Van annyi tartalékunk munkahelyek szervezésében, kereskedelmi változtatásokban, hogy azonnal módosítsunk, ha észrevesszük, leköröznek bennünket. Netán az is megeshetne, hogy a nagyüzem vagy az állami kereskedelem lenne a kezdeményező. Állandóan friss fejek kellenek hozzá, azokkal pedig még mindig jól el vagyunk látva. Csak észre kellene vennünk őket. Finom érzékkel, villámgyorsan, ahogy a tizenegyest rúgják. De nem biztos, hogy nekünk kell berúgnunk. Hátha van jobb is. HORVÁTH DEZSŐ REICH KÁROLY RAJZA DUSA LAJOS Parázson járatsz Bentről megvadít gyávaságom, kintről emlőd böki szemem, s győzzek, vagy ne győzzek a vágyon — már mindenképpen vétkezem. Parázson járatsz, friss parázson, s a kínban sosem vagy velem! Te még mindig csak szamárháton jársz? Te ostoba szerelem! Ó, hogy gyűlölöm lassúságod, míg melled alatt összezárod karod, s ringatod nélkülem nagy, falánk kölyköd — árvaságom... S nézd: párzásunk ring minden ágon, mint összevissza szélütem. Szeged műemlékei 39. A JERNEY-HAZ —! / CSEMNICZKI ZOLTÁN RAJZA alakú udvart fognak közre, melynek konzolain újabb függőfolyosó fut körül. Platánfái talán most lehetnek százévesek. A hatalmas bérház építésére Jerney Mihály dorozsmai lakos — az akkor Budapesti sugárút 88. számú telkére — 1883. július 15-én kért építési engedélyt. A mellékelt tervet „Bacho Viktor műépítész" és „Erdélyi M." kivitelező írta alá. Az ekkortájt készült Letzter és Társa fényképsorozaton kerítéssel körülzárt építési terület látható. Az épületre 1884. szeptember 5-én adták ki a lakhatási engedélyt. Helyén az árvízkor a földszintes „Élésházi épületek" egy része állott. A Széchenyi tér 8. számú épület a „ Városképi jelentőségű „Jerneyház" eklektikus stílusú, 1882-ben épült, Bacho Viktor tervei szerint. " A kétemeletes, sarokház földszintjén íves záródású üzletsor. Első emeletén timpanonos, a másodikon íves párkányú ablakok. Homlokzatait sűrű konzolos párkány zárja le. Földszintje erősen kvaderezett. Fő- és oldalbejáratának íves kapualjából nyílnak lépcsőházai, színes festésű menyezettel. A főlépcsőház öntöttvas korlátja rozettás, a sarki kerek lépcsőház vonalát követőé csigás diszű. Egyemeletes udvari szárnyai nyújtott téglalap