Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-24 / 173. szám

6 / Csütörtök, 1986. július 31. Vásár és konferencia Már 1934-ben rendeztek tudományos konferenciákat a Szegedi Ipari Vásár ideje alatt (például a magyar egyetemek és főiskolák pro­fesszorai, ipartestületek, ke­reskedelmi szervezetek, a vi­déki újságírók szervezete). Ez a kezdeményezés később elhalványult, majd 1968-ban, az I. Ipari-tudományos kon­ferenciával kapcsolatban e sorok szerzője a Délmagyar­országban (1968. júl. 27.) töb­bek között ezeket írta: „A konferencia nem fejezte be munkáját, mert az ott el­hangzott kérdéseket az MTESZ és tagegyesületei to­vább viszik. Ez így jó, mert a tagegyesületek szakmai fel­készültsége nagy segítséget nyújthat a vállalatoknak ab­ban, hogy megnövekedett ha­táskörüket megfelelő tarta­lommal töltsék meg. A ren­dező szervek úgy határoztak, hogy a konferenciát a jövő­ben a Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás ideje alatt minden évben megrendezik..." Va­lóban így történt, a követke­ző években ez a konferencia a vásár állandó társrendez­vényévé vált. Az idei, a XV. Ipari-tudo­mányos konferencia július 24—25-én, a Technika Házá­ban kétnapos nagyrendez­vény keretében a gazdaság­irányítás korszerűsítésének kérdésével foglalkozik. A nyitó-plenáris előadást Tre­thon Ferenc, az MTESZ társ­elnöke, a Veszprémi Vegy­ipari Egyetem Vállalatgazda­sági és Szervezési Intézeté­nek igazgatója, tartja, majd neves ipar- és gazdaságpoli­tikai szakemberek tartanak előadásokat, korreferátumo­kat a gazdaságirányítás ter­vezéséről, szervezéséről, szabályozásáról, ellenőrzé­séről. A résztvevők megtekintik az ipari vásárt, baráti találkozón és vitafó­rumon vesznek részi. Az MTESZ és társrende­zői: a Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-alföldi Bizottsá­ga, valamint a Szégedi Ipa­ri Vásár és Kiállítás Igaz­gatósága. Az idei konferencia prog­ramjából jól kicsendül az a törekvés, hogy a gazdaság­politika szolgálata elsősor­ban a termelés és az irányí­tás műszaki-tudományos munkásainak feladata a köz­gazdaság irányítóival együtt. Mivel a politika és a mű­szaki-tudományos haladás egymásra utaltak, a gazda­ságirányítás és a műszaki haladás nem választhatók el egymástól. Semmi sem ke­vésbé műszaki kérdés, mint a műszaki haladás okai és következményei. A haladás előtt is ott van az ember a maga szokásaival, életmód­jával, cselekvési ritmusával, és a haladás után újra csak itt az ember a maga életszín­vonalával, kultúrájával és életminőségével. Tehát az egész nagy folyamat az em­ber egységéből, az emberből adódik. Már az lí.'i8. évi kon­ferencia, a műszaki fejlesztés és intenzifikálás gondolatkö­rét boncolgatva e feladatkör­re felhívta figyelmünket, és azóta ik ennek jegyében szer­veztük (szerveztük) e nagy rendezvényünket. Bátyai Jenő az MTESZ megyei szervezetének társelnöke Zsaroló zsaruk Színes, szinkronizált fran­ria film. Irta és rendezte: Claudc Zidi. Fényképezte: Jean-Jacques Tarbes. Ze­ne: Franeis Fai. Főbb sze­replők: I'hilippe Noiret, Thierty Fhermitle, Kegine, Gracc de Capitani, Claude Brossét. Edzett, öreg, cserzett rece­hártyájú moziba járók tel­jesen egybehangzóan esküsz­nek arra: képtelenek megje­lölni az időpontot, amióta a nyugati rendőrségek tagjai­nak lelkét így-úgy boncol­gató filmek vászonra kerül­nek. Fenti öreg mozgókép­rók.ik, zavaros, régi rossz felvevőgépeket és kivénhedt hollywoodi színészeket föl­vonultató álmaikból felkölt­ve is azonnal vágják e film­típusok főbb jellemzőit. So­rolják az Alain Delon-léle Zsaru-darabokat, a politi­kai krimi műfajával ötvö­zött, moralizáló szándékú (s ennek megvalósulásával ri­asztó) ópuszokal, a rendőr­ségi belső üzelmeket har­cosan leleplező alkotásokat, és így tovább. Két alapjel­lemző mindenesetre hang­súlyozandó: e filmek több­ségét nagy előszeretettel franciák követik el, s e (lát­szólag) gazdag választékban túltengő mértékben figyelhe­tő meg a mindenkori zsarut sajnáltató vagy megdicsőítő, szimpatikusnak éppenséggel nem mondható készítői atti­tűd. Mindez többnyire ko­moran és nehézkesen, akár egy porosz gránátos, aki rá­adásul fontoskodó, mint egy magyar vidéki tudósféleség. Claude Zidi, a közkedvelt, ugyanakkor jellegzetes fran­cia filmvigjátéktípus vezér­rendezője hál istennek, zsa­ruügyekben is ugyanazt az üdítő franciás könnyedséget alkalmazza, mint egyéb, kü­lönben tökéletesen habköny­nyű müveiben. E tulajdon­ság üdvös jelenléte most úgy 60 százalékban kifejezetten kellemesen üdévé teszi a Zsaroló zsaruk című, leg­alább olykor élvezhető hu­morral, és főként egy egé­szen pompás színészi ala­kítással rendelkező friss, nyári moziajánlatot. A fő­szereplő Philippe Noiret, úgy is, mint René felügyelő teljesítménye itt a szakmai­lag elsősorban és igazán ér­tékelhető tényező: ez az idős, testes, bajuszos-őszes pasas egyrészt oly nagybácsisan franciás, hogy abban hiba egy szem sem lehet, másrészt oly tündérien „adja" a szu­perdörzsölt ' párizsi kültelki zsarut, hogy még teljesen fe­lelőtlenül is szívünkbe fo­gadható. Merthogy alakja, ha nem is súlyos, de élő, ha (fölvállaltán) kommerszfigu­ránál fikarcnyival sem több — legalább tényleg szóra­koztató, eredeti és így erő­teljes. Ami különben a zsarute­matika e legújabb ' film­beli megjelenését formailag illeti, itt aztán tanulnivaló akad bőven. Nemcsak az újonnan érkező, kezdetbén elragadóan balfácán, utóbb természetesen tökéletesen át­nevelt ifjú kollégának, de mondjuk a budapesti — is­ten ments, nem rendőrség­nek — „menő" al- vagy fél­világnak. A trükköknek, a kéz kezet mos örökbecsű el­vének imponáló változatossá­ga, az alkalmazási lehetősé­gek szédítő variációs soro­zata, azt hiszem, még mi­felénk is tud újdonsággal szolgálni. Pedig tudjuk, kor­rupcióban az' európai rang­listán egyáltalában nem ál­lunk rosszul. A nagy fan táziára, rendkívüli ötletes­ségre valló megoldásokban, régóta ismerjük az elvet, a fejlett Nyugattól ugyebár, át kell vennünk mindazt, ami átvehető. Nosza ... Rendőr lélekügyben sajna, semmi­féle mintával nem szolgál hatok. René úr aranyos csi­bész, ifjú társa reményteli tehetség — jöhet a követke­ző hasonló müvecske, vele a jelszó — hadd rímeljen, már elnézést! —, középpontban a rendőrlélek, én meg épp^n ettől félek . .. D. L. Nem dől le a bástya Epül a pécsi alagút A pécsi Kálvária-domb kai összefogva, bányászati alatt alagutat építenek a biztosítási módszerekkel és belvárosi közlekedés zsúfolt- korszerű dúcolási eljárással ságának enyhítésére. A munka befejező szakaszához érkezett. Az alagút építőinek egy váratlan műemlékvédelmi feladattal is meg kellett bir­mentették meg a romlástól. A laza alapokat úgy erősí­tették meg, hogy a fái tövé­ben tíz méter mélv. arasz­nyi átmérőjű lyukakat fúr­tak a földbe, s az azokba le­kózniuk. Az építkezés fölött engedett acélcsöveket beton ugyanis a középkori városfal egyik félköríves bástyája megdőlt, és leomlással fe­nyegetett. A bástyát acél­sodronyokkal és gerendák­nál töltötték meg. A vas beton cölöpsor mögött a bá nyákban alkalmazott bizto­sítással állították meg a ta­laj mozgását. Sorsjegy mozgássérüllek javára Szeptember 16-án — a tervezett időpontnál két hó­nappal később — sorsolják a mozgássérültek javára kibo­csátott sorsjegyeket. A Moz­gássérültek Budapesti Egye­sülete azért halasztotta el a sorshúzást, hogy mind az egymillió sorsjegyet eladhas­sák, és az így befolyó tízmil­lió forinttal is elősegítsék a mozgássérültek országos re­habilitációs, szabadidő- és sportközpontjának létesíté­sét. A sorsjegyek az egyesület székhelyén — 1138. Buda­pest, Hegedűs Gyula utca 43. szám alatt — kaphatók. Szo­cialista brigádok, társadalmi szervezetek és közösségek segítenek az értékesítésben. A Széchenyi nevet viselő mintegy 200 szocialista bri­gád kezdeményezte négy év­vel ezelőtt a mozgássérültek központjának építését. A felhívásukhoz csatlakozott szocialista brigádok, munka­közösségek kommunista szombatjaik, kulturális ren­dezvényeik bevételét — je­lentős összegeket — ajánlot­ták fel erre a célra. Az épü­let tervrajzát már elkészí­tették. A sorsolást a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóságon tartják A nyeremények ér­téke egymillió forint. Ezek közt van Dácia személygép­kocsi és színes televízió is. Áz iskola­szerekről Az általános iskolát az új tanévben megkezdő \ diákok zökkenőmentes munkáját segíti, ha a legszükségesebb iskolaszereket már a tanév kezdete előtt beszerzik szá­mukra. A Művelődési Mi­nisztérium — a kereskede­lemmel és a pedagógusok­kal egyeztetve — összeállí­totta azt a jegyzéket, amely a legalapvetőbb eszközöket tartalmazza. Egy csomag írólap, 2 db 21— 16 számjelü és 2—2 db 14— 16, illetve 17—16 számjelű füzet, technikai egységcso­mag, színes (hálós, pontrá­csos) papírkészlet, betűtar­tó és sín, 2—2 db grafitce­ruza és postai ron, 6 db-os színesceruza- és vízfesték­készlet, 1 tubus fehér tem­pera, 1 doboz számolóko­rong, 1 köteg számolópálca 1 db papírcenti, 1 db 32 centiméteres vonalzó, 2 db dobókocka, 1 db 1/8-os rajztábla, 10 db rajzlap, 1— 1 db 4-es és 10-es ecset, 6— 8 db zsírkréta, 1 tubus ra­gasztó, 10 db hurkapálca, fél kiló gyurma vagy agyag. A töltő- vagy golyóstoll megvásárlásához célszerű megvárni a gyerekek taní­tójának javaslatát. Hétfőtől Dzsessztábor Tatabányán Magyar és külföldi dzsesszintézetek hallgatóinak szerveznek Tatabányán ok­tatási dzsessztábort, július 28-tól augusztus 9-ig. Mint­egy 100 hallgatót fogadnak. A szocialista országokból, főképpen az NDK-ból és Csehszlovákiából jelentkez­tek, de le.sz . ausztrál,. oszt­rák ég NSZK-beli résztvevő is. Finnországból zenekar érkezik. A tábor művészeti vezetője Gonda János, taná­rai többek között Richárd Dunscomb és Lakatos De­zső az Amerikai Egyesült Államokból, Jasper van't Hof Hollandiából, Babos Gyula, Kőszegi Imre, Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Bé­la, Tomsits Rudolf. Az immár negyedik alka­lommal megrendezendő nemzetközi dzsessztábor dél­előtt jei improvizációval és hangszeres oktatással telnek. Délutánonként improvizáci­ókra és kis zenei, gyakorla­tokra kerül sor. Este külön­böző programokat, bemuta­tókat tartanak. Érdekesnek ígérkezik Gyémánt László és Urbán György festészeti improvizációja — zenére. Augusztus 2-án a Népház­ban a Magyar Rádió debre­ceni dzsesszversenyének dön­tősei lépnek fel. Koncertet ad az NSZK-beli dorsteni zeneiskola. Augusztus 7-én és 8-án rendezik meg a zá­rókoncertet a Népházban. Esténként J. Richárd Duns­comb vezetésével tartanak közös zenekari foglalkozá­sokat. A tatabányai nemzetközi dzsessztábor mindenekelőtt a magyar és külföldi fiatal dzsesszmuzsikusok tovább­képzését, tapasztalatcseréjét a korszerű dzsesszoktatási módszerek tanulmányozását célozza. Külön módszertani műhely működik az impro­vizációs készségfejlesztés iránt érdeklődő, klasszikus zenét oktató magyar zeneta­nároknak. A tábor munká­jában az egyéni hangszeres képzés, bizonyos hangszer­csoportok együttes játéka valamint combo és big bánd gyakorlat dominál. Az idei tábor újdonsága, hogy dzsesszben ritkábban hasz­nált hangszerek (vibrafon, hegedű, konga, speciális ütő­hangszerek) kurzusait is megrendezik Magyar egészségügyi dolgozók afrikai országokban Csaknem 500 magyar egészségügyi dolgozó: orvos, gyógyszerész, ápolónő, asz­szisztens, technikus vesz részt afrikai és közel-keleti országok , lakosságának egészségügyi ellátásában. Az Egészségügyi Miniszté­riumban tájékoztatták az MTI munkatársát arról, hogy Algériában — ahol több mint két évtizede tel­jesítenek szolgálatot magyar orvosok — jelenleg Béchar­ban 75-en dolgoznak, a leg­különbözőbb szakterületeket reprezentálva. Líbiában tíz éve váltják egymást folya­matosan a magyar szakem­berek. Napjainkban 171-en a Ta­jura-i kórházban, 122-en Tripoliban, az 5-ös számú Poliklinikán, 25-en pedig a Zuarai Egészségügyi Intéz­ményben tevékenykednek. A Jemeni Arab Köztársaság­ban az Al-Thawra kórház sebészeti és egyéb műtéti feladatait végzik szakembe­reink. De gyógyítanak orvo­saink — ugyancsak néhá­nyan — Nigériában, Tanzá­niában, Etiópiában, Mozam­bikban és Angolában is. Ezeknek az országoknak a többségével hazánk műsza­ki-tudományos együttműkö­dési megállapodásban rögzí­tette: milyen képzettségű szakembert és hányat fog­lalkoztatnak, A jelentkezők közül azok kaphatnak meg­bízatást, akiknek megvan a szükséges szakképzettségük és idegennyelv-tudásuk vala­mint legalább 5 éves szak­mai gyakorlattal rendelkez­nek. Kiküldetésük általában 2—5 évig tart. A magyar szakemberek együtt dolgoz­nak a helyi kollégáikkal és a más országokbeli külföldi szakemberekkel. Elsősorban a gyógyító-megelőző mun­kában vesznek részt, eköz­ben átadják tapasztalataikat a fogadó országok egészség­ügyi dolgozóinak. A helyi egészségügyi ha­tóságok elégedettek szakem­bereink tevékenységével. Időnként alkalom adódik ar­ra is, hogy vezető magyar szakemberek előadásaikkal, műtétek bemutatásával hoz­zájáruljanak a távoli orszá­gok szakembereinek tovább­képzéséhez. Ugyanakkor mód van arra is, hogy ezek­nek az országoknak az or­vosai és szakdolgozói Ma­gyarországon szerezzék meg szakképzettségüket. Kiállítási napló Jelek Makóról A makói művésztelepnek immár hármas időszámítása létezik. A 20-as években Rudnay Gyula és tanítvá­nyai a Maros menti tájat és az itt élő embereket igye­keztek megörökíteni és zász­lajukra tűzték, hogy elösegi­tik a művészet közönségkap­csolatainak erősítését, az iz­léskultúra fejlesztését. Az Espersit-ház dokumentumai között több fénykép és mű • emlékeztet ezekre az idők­re, mindenekelőtt Barcsay Jenő és Vén Emil makói tartózkodására. Hosszú év­tizedek teltek el, míg 1971­ben döntés született arról, hogy ezeken a nemes ha­gyományokon fölújitják az alkotótelepet. A házigazda szerepét a helyi művészek vállalták (azóta egyetlen he­lyi művész sem kap meg­hívást!). Festőművészek, rajzpedagógusok,' tehetséges amatőrök találkoztak éveken keresztül, mígnem .1976-ban grafikai profillal, más szil­iemben újjáalakult a telep. Az akkori dokumentumok bizonyítják, hogy célja alig változott, mindenekelőtt a vizuális kultúra kiszélesíté­sére, művészet és közönség kapcsolatának erősítésére helyezték a fő hangsúlyt. A mostani kiállítási meg­hívó a makói művésztelep fennállásának tizedik évfor­dulóját ünneplő tárlatra szól. Ügy tűnik tehát, a mai alkotók nem vállalták föl a telep hagyományait, szá­mukra egyetlen időszámítás létezik. A makói múzeum­ban remek anyagot sora­koztattak fel. Látleletét a kortárs hazai grafikusművé­szet új törekvéseinek, kísér­letezőszándékának, progresz­szív vonulatának. A lapok között valóban azt érezheti a látogató, hogy a grafika ko­runk műfaja, hisz frissen képes válaszolni világunk felgyorsult eseményeire, ugyanakkor a sokszorosítási technikák tökéletesedésével (a régi, mozijegyeket elő­állító nyomdagépek ellené­re is!) demokratizálják az alkotói gondolatot. Nemcsak a különböző technikai meg­oldásokat (egyedi rajz, toll­rajz, fotó, ofszet, szitanyo­mat) szemlélhetjük, de a ki­fejezésmódok, gondolati vib­rálások, érzelmi amplitúdók sokféleségét is. Mert éz a fajta grafika jóval túlmutat a látványon,- a felszín alatti mélyrétegekig, és bonyolult, emberi kapcsolatok tetten érését tűzi ki célul. Nehéz stiluskategóriákba gyömö­szölni a müveket, hisz leg­többje igencsak komplex él­ményt dokumentál, komplex módon. A gyökerek azonban így is föllelhetők. Bak Imre munkájában például a szikár geometria, Lux Antal firka­falain, a gesztu< Rácmol­nár Sándo> lapjain a kép­regények élménye, Szabados Árpád munkáján a gyer­mekrajzok világa és az exp­resszív indulat, Kocsis Imre szitáin a valóság és az abszt­rakció ütközése, Pásztor Gá­bor gyürődő-hullámzó litog­ráfiáin a groteszk látásmód, Swierkiewicz Róbert kollá­zsain tér- és időzónák kap­csolatai, Veszely Ferenc al­kotásain a mai azonosságtu­dat lehetséges megnyilvánu­lásai. Kétségtelen tény: hogy a magyar grafika színe-java találkozik nyaranta Makón. Egy kételyemnek azonban hadd adjak hangot. Szá­momra úgy tűnik, nyílik az izlésolló, egyre kevesebben képesek földolgozni a gra­fikusművészek üzeneteit. A túlságosan egyedi módon kó­dolt információk demokrata zálása nem minden esetben hatásos. Az évenként meg­jelenő mappa — bar szán­déka tisztességes, népműve­lői attitűdje becsületes, de ismeretbővítési funkciója megkérdőjelezhető — azok számára, akiknek nincs „ve­vőkészüléke", jó, ha csak élettelen dokumentum. s nem ragadtat sommás és igaz­talan ítéletekre. Ennek a grafikai nyelvnek még igen kevés beszélője van. Maguk a művészek is alakítják, for­málják — szinte laborató­riumi kísérletek stádiumá­ban létezik. Egy kis alko­tóközösség, néhány művész beszéli, valamennyien sajá­tos „tájnyelven". S hiába, ha nem a köz nyelvén szólnak, nem érti a köz, hogy értük emelnek szót. Megoldás? Re­cept nincs, hisz a művészet­nek önfejlődése is van, a közönség viszont önmagától alig-alig vállalkozik még kis lépésekre is ... Tandi Lajos »

Next

/
Oldalképek
Tartalom