Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-18 / 168. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 168. szám 1986. július 18., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Átadták az ipari vásár díjait Ma: ünnepélyes megnyitó Ma, pénteken délelő.tt 10 órakor kerül sor a Szegedi Ipari Vásár ünnepélye» megnyitására. A nagyközönség délután 2 órától tekintheti meg a kiállított termékeket. A vásári díjbizottság tegnap délutánra meghozta döntését. A 110 éves Szegedi Ipari Vásárra 400 díjra érdemesített termékkel jelentkeztek a kiállítók. Ez is bizonyítja hogy az idei seregszemle az újdonságok vására. A zsűrinek rendkívül széles termékskálát kellett áttekintenie a döntés meghozatalakor. örvendetes, hogy az eddig megszokottnál is magasabb színvonalon álló termékek kerültek a bírálóbizottság elé. Tegnap, csütörtökön délután a városi tanács dísztermében Fixler László, a KAF titkára köszöntötte Csongrád megye és Szeged város párt- és állami szerveinek képviselőit, a vállalatok, szövetkezetek vezetőit, majd a zsűri nevében indokolta a bírálóbizottság döntését. Az idei vásáron — az eddig kialakult hagyományoknak megfelelően — tizenhat nagydíjat ítélt oda a zsűri. A vásár díjait Csikós Ferenc, a szegedi városi tanács vb-titkára, az ipari vásár igazgatótanácsának elnöke adta át. A Csonnrnd Megyei Tanács .különdíját két szegedi pályázó nyerte el: a Gabonatermesztési Kutató Intézet új őszi búzafajtáiért és a Medikémia Ipari Szövetkezet a Prevent termékcsalád kifejlesztéséért. Szeged Megyei Várost Tanács különdíját kapták: az Ikarus Karosszéria és Járműgyár (Budapest) az Ikarus 365 távolsági autóbuszcsaládjáért, a Békés— Csongrád megyei Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomás, Mezőhegyesi AG Parasztkolbász nevű termékéért, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat különleges fűszerpaprika-őrleményéért, és színvonalas kiállításáért, a Taurus Gumiipari Vállalat Szegedi Gyára tengeri olajkitermelő berendezések vezetékrendszeréért és színvonalas kiállításáért. A Szegedi Ipari Vásár különdíját kapta a Villamosipari Kutató Intézet (Budapest) fémoxid túlfeszültségvédelmi ellenállás-családjá.ért, a Hódgép Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat motoros sárkányrepülő-családjáért, a Vidia Kereskedelmi Vállalat (Szeged) Balek and Decker kooperációjáért és a DN 531 szúrófűrészéért, valamint színvonalas kiállításáért, a Vas Megyei Bőr- és Cipóipari Szövetkezet (Szombathely) Róbert california típusú férficipőcsaládjáért, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat (Szeged) tarkán szőtt napellenző szövetéért és félkender táskaszöveteiért, a Rábatex Textilipari Vállalat (Győr) Sabin-Carmen-Tulipán termékcsaládjáért és Harmónia divatszörme termékéért, a Pécsi Bőrgyár nyomott se»tésvelur készítményeiért és konfekcionált talpcsaládjáért, valamint a színvonalas kiállításért, a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat (Szeged) Laktokrém családjáért, a Mihályteleki Üj Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet a Szögedi tésztagyöngyökért, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság Szent István klasszikus érlelési! pezsgőjéért. Hatvankét gyár termékei részesültek vásárdijban. Közülük Csongrád megyéből: a Szegedi Kábelgyár, a Délép, a Magyar—Szovjet Barátság Mgtsz (Szeged) műanyag vegyipari szakcsoportja, a Kéziszerszámgyár Szegedi Leányvállalata, a Hódiköt, a Szegedi Bőrdíszmű Ipari Szövetkezet, a Szegedi Szűcs- és Szabóipari Szövetkezet, a Pannónia Szörmekikészítö-Konfekció és Kereskedelmi Vállalat (Szeged), a Déltex Kereskedelmi Vállalat (Szeged), a Szegedi Ruhagyár, az Autó-Mobil Vegyi Gmk. (Szeged), a Szegedi Konzervgyár, a Szegedi Sütőipari Vállalat, az Agroticia Gazdasági Társaság (Szeged), a Népszabadság Mgtsz (Rúzsa), a Szentesi KZR, az Universal Vegyipari Szövetkezet (Szeged), a Békés—Csongrád Nfegyei Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomás, a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát, a Dél-alföldi Pincegazdaság (Szeged), a Csongrád Megyei Sütőipari Vállalat (Szeged), A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat igazgatónője átveszi a díjat a Csongrád Megyei Gabonafeldolgozó és Malomipari Vállalat (Szeged), a Tisza Halászati Szövetkezet (Szeged), a Vetőmag Kutató Állomás (Szentes). A színvonalas kiállításért négy kiállító részesült oklevélben. Ezen az ünnepségen adta át a KÁF-embléma viselésére jogosító díjakat Mészáros Vilmos, az Okisz elnökhelyettese. 17 szövetkezet és 2 kisiparos 47 terméke viselheti a jövőben ezt a jelzést. A megye szövetkezetei közül az Elektrofémipari Szövetkezet (Hódmezővásárhely) terméke a HE—4367/S univerzális munkalámpa, HE— 4367/SB univerzális munkalámpa, a Medikémia Ipari Szövetkezet (Szeged) Prevent családja, a kátrányoldó, a rovar- és szilikoneltávolító, a gumiszerelő paszta, a jégoldó; az Universal .Vegyipari Szövetkezet (Szeged) Club légfrissítője viselheti a jövőben a Kiváló Aruk Fóruma megkülönböztető jelet. Okisz-különdijat kapott a Szegedi Bútoripari Szövetkezet. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED A rádió szegedi körzeti stúdiójának kísérleti adása az ipari vásár területéről a 67,07 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián ma a következő témákkal jelentkezik: 10.00 Az ipari vásár 110 éve — A Szegedi vásár múltja és jelene. 11.00 A rádiózás Szegeden — A múlt, a jelen és a jövő rádiózása — Rádiótörténet dióhéjban — Rádióműszaki tanácsok. A műsor közben programajánlat, információk innen-onnan, tallózás a Délmagyarországban. Kezdődnek a szabadtéri játékok Bemutatkozik az Odesszai Balett Ma este a Dóm téren újra felhangzik a fesztivál szignálja, megkezdődik a felújított Szegedi Szabadtéri Játékok 28. évadja. Az Odesszai Balett Csajkovszkij Csipkerózsikáját mutatja be E. A. Kamenszkih, A. J. Muszorin, V. I. Kupalo és J. A. Golohvasztova főszereplésével, Natalja Rizsénko és Viktor Szmirnov rendezésében. A szegedi fesztivál zenekarát A. P. Szotnyikov vezényli. A fesztivál előestéjén, tegnap, a megye és a város kulturális életének, párt- és állami vezetői tájékozódtak az előkészületekről. A szabadtéri játékok irodáján Papp Gyula, a városi tanács és a fesztivál intézőbizottságának elnöke vezette a konzultációt, s Horváth Mihály, a Játékok igazgatója tartott beszámolót. Az előkészületek jól haladnak, annak dacára, hogy már korábban kisebb akadályok merültek föl, s újabb komplikációk várhatók. Már ismeretes, hogy a Jézus Krisztus szupersztár díszleteinek építési munkálatai miatt változott a játéknaptár, s az is tény, nem jön Újszegedre sem a japán revü. A legfrissebb pedig: Markó Iván betegsége folytán kérdésessé vált a tavaly bemutatott Szarvassá változott fiak idei repríze, a Győri Balett vendégjátéka. Jelenleg folynak a tárgyalások, hamarosan döntés várható, melyről természetesen azonnal tájékoztatást adunk. Jó hír viszont: az első próbák, benyomások alapján szép produkció elé néz a Csipkerózsika hét végi három estjének közönsége, s ugyancsak sikerre számíthatnak a jövő hét végétől esedékes rockoperai előadások nézői. Holnap, szombat este, odeszszai operaművészek adnak koncertet a Muzsikáló udvaron, s ha már erről a műfajról van szó, elkészültek Puccini Tosca című operájának augusztus közepén színpadra kerülő díszletei is. A szólisták egyelőre Pesten próbálnak, augusztus 5én kezdik a szegedi gyakorlatokat. E hónap végétől látnak hozzá a tanácsháza udvarán Görgey Gábor kétszemélyes darabjának, a Mikszáth különös házasságának előkészületeihez. A darab augusztus 7-től szerepel a műsoron Tolnay Klári és Mensáros László közreműködésével, Sándor János rendezésében. Némileg megváltozott a Dóm tér arculata. Az Oskola utcában elkészült az ,új aszfaltburkolat, a hasonló munkálatokat befejezik hét végére a Petőfi Sándor sugárúton is. Helyükön a zászlók, a dekorációk. Az egyetemi építkezések miatt ezúttal nem lesz büfé a Rerrich Béla téren, az Oskola utcai pavilonok viszont csak az előadások közönségét szolgálják ki este. A Játékok területén több mozgóárus lesz, s a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat is pavilonokat állított föl. Ami a szabadtéri előadásai iránt megnyilvánuló jegyforgalmat illeti, nifgyjából az István, a király nyárévadja látszik megismétlődni, amennyiben most is a rockoperára keltek el maradéktalanul a belépők. A többi előadási -napra — ha nem is korlátlanul — még lehet jegyekhez jutni Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén jóváhagyólag tudomásul vette -a Minisztertanács elnökének tájékoztatóját az osztrák szövetségi kancellárral folytatott megbeszéléseiről. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottságnak ^ szénbányászat középtávú feladatairól és helyzetének rendezéséről hozott határozatát, amely a VII. ötéves tervvel összhangban biztosítja a szerkezetátalakításhoz szükséges eszközöket, és a következő időszakra meghatározza a szénbányászatra vonatkozó * szabályozók elveit. A szerkezetátalakítási és költségcsökkentési feladatok végrehajtásáról az Ipari Minisztérium megállapodást köt a vállalatokkal. Megtárgyalta és jóváhagyta a kormány a magvar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság Moszkvában tartott üléséről szóló jelentést. A Minisztertanács meghallgatta a Gazdasági Bizottság elnökének jelentését az energiagazdálkodási, a gazdaságos anyagfelhasználás és technológia-korszerűsítési, valamint a melléktermék- és hulladékhasznosítási programok eddigi végrehajtásáról. A Minisztertanács elégedetlenségét fejez-" te ki amiatt, hogy az elmúlt másfél évben lassult a megtakarító tevékenység, néhány nagy volumenű hulladékanyag begyűjtése terén elmaradás tapasztalhat tó. Ezért felhívta az érintett irányító szerveket és gazdálkodó egységeket, fokozzák erőfeszítéseiket az Jí)86. évi célkitűzések megvalósítása érdekében és gyorsítsák meg az eredményesebb munkához szükséges feltételeid megteremtését. A kormány felhívta a Minisztertanács tagjait és az érintett országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az Országgyűlés nyári ülésszakán elhangzott képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségeit, s arról tájékoztassák az Országgyűlés elnökét, valamint az érdekelt képviselőket. Körkép az aratásról A búza zöme magtárakban és malmokban A finisbe fordultak az aratók az ország déli vidékein — ahol előbb is kezdődött a mezőgazdaság legnagyobb nyári munkája —, s másutt is jól haladnak a kalászosok betakarításával. Csongrád megyében a búza nyolcvan százaléka már a magtárakba, malmokba került. Több nagy kenyérgabona-termesztő gazdaság — így a Makói Kossuth, a Hódmezővásárhelyi Dózsa és Vörös Csillag, a Szegedi Felszabadulás és a Mindszenti Lenin Tsz — befejezte az aratást. Az ország másik szegletéből, Somogyból jelentették: bevégezték emun-, kát a Barcsi Vörös Csillag Tsz-ben is, 1855 hektárról vágták le a búzát. Tolnában négy termelőszövetkezet — a Zombai Egyesült Erővel, a Pincehelyi Vörösmarty, a Pusztahencsei Kossuth és a Tolnai Aranykalász Tsz — határából hordták be a termést az utolsó szemig. Fejér megyében a kenyérgabona egyharmada raktárban van. A termést negyvenöt helyen fogadják. Az átvett búza jó minőségű, hektolitersúlya 81—82 kilogramm, sikértartalma 27—30 százalék. A megyében több mint hatszáz kombájn dolgozik a földeken, naponta hat-hét ezer hektárról vágják le a termést. A nyugati megyékben, így Zalában is később érnek a kalászosok, a gazdaságok jórészt e héten kezdtek hozzá a betakarításhoz. A megyében 280 arató-cséplőgép vágja a búzát; úgy számítják! hogy tíz nap alatt véigeznek vele, ezután következik a zabaratás." Mindenütt jó ütemben végzik a járulékos munkákat is, a kombájnok sarkában járnak a szalmalehúzó, bálázógépek és a tarlót szántó traktorok; sok helyen már a vetögépek dolgoznak: az elmunkált talajba másodnövényeket, így rövid tenyészidejű, silónak való kukoricát, zöldségféléket vetnek. Észrevehető, hogy a szalmát a korábbinál jobban megbecsülik a gazdaságokban, Csongrádban például mindenütt fölhagytak a tarlóégetéssel. A bálákba kötött szalma nagy részét a tsz-ek szérűin kazlazzák, amire pedig a nagyüzemi állatállomány tartásához .nincs szükség, ahhoz kedvezményesen juthatnak hozzá a háztáji jószágtartók; a Hódmezővásárhelyi Rákóczi Tsz például húsz forintért4 adja az ömlesztett, ötvenért a bálázott szalma mázsáját Azok a gazdaságok, amelyek végeztek az aratással, rendszerint a szomszédos tsz-eknek ajánlják föl segítségüket, de sok példa van rá, hogy az Alföldről az északi ' országrészbe, sőt Szlovákiába indulnak a kölcsönkombájnok. Esetenként az aratást később kezdő gazdaságok kölcsönzik oda gépeiket, ahol nagy területen érik a gabona, s utóbb innen törlesztenek; a délalföldi Nagymágocsról például eddig igénybe vett kölcsöngépekkel együtt viszonzásul saját kombájnjaikat is elküldik Szabolcsba. Borsodba — ahol a legészakibb fekvésű földeken most kezdődött az őszi búza aratása — egyre több gép érkezik más megyéből, s a határon túlról is befutott szerdán kilencven kombájn. Ezeket a munka végeztével viszonozzák, hiszen a szlovákiai gazdaságokban még később érik penge alá a gabona « I