Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

Szombat, 10S6. június 14. 45 MAGAZIN Egymillió emberről van szó HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TELEPÜLÉSEINKRŐL Az utóbbi másfél-két évtizedben a lakóhely szerepe, jelentősége növekedett az emberek mindennapi életében. Ehhez az is hozzájárult, hogy számos korábbi egyenlőtlenség viszont mérséklődött: a megyék iparosítása nyomán, legalábbis a kis térségek szintjén sok helyült megoldódtak a foglalkozási gondok, csökkentek az egyes országrészek között a jövedelmi különbségek, „közéledett" egymáshoz az egyes megyék lakosságának fogyasztási szerkezete és színvonala. Az egyes jellegzetes településtípusok, mint például a törpe- és aprófalvak, tanyák, agglomerálódó községek, különböző méretű, jellegű városok között viszont még növekedhettek is a különbségek, elsősorban a megszerzett jövedelem felhasználása, felhasználhatósága, illetve az ellátottság, az életkörülmények terén. Ha túlzónak is tartjuk azon vélekedést, miszerint „...a társadalmi egyenlőtlenségek forrását nem a foglalkozás vagy a: iskolázottság, hanem a lakóhely jelenti", tény, hogy e növekvő különbségek azt is jelentik, hogy egyes településtípusokban, egyes területeken a települési és társadalmi hátrányok halmozódnak. Halmozódó egyenlőtlenségek Ez részben abban nyilvánul meg, hogy az életkörülmények fejlődése elmaradt az országos szinttől; a kisfalvak ellátottsága még romlott is: körzetesítették az iskolákat, a tanácsokat, megszűnt a posta, néhol még a vegyesbolt is. A műszaki infrastruktúra legfontosabb elemei, a villany, a bekötőút, a tömegközlekedés, a palackos gáz eljutott ugyan a falvakba is, de később e téren is lelassult a fejlődés, vagy annak terheit sokkal inkább a lakosság viselte, mint a városokban. A munkaalkalmak szűkössége, választékuk szegényessége a munkaképes korúak, a szakmával, magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők elvándorlását ösztönözte. Így a helyben maradó lakosság egyre nagyobb hányada idős, nyugdíjas, nem rendelkezik szakmával. Ez pedig újabb társadalmi, települési hátrányok forrása: ezekben a községekben alacsonyak a jövedelmek, a lakosság jó része nem tud nagyobb mértékben részt venni a kiegészítő jövedelmeket adó munkában, háztáji termelésben, de a települések érdekében végzett társadalmi munkában sem. A település szegényedik, ez tovább fokozza az elvándorlást. így, annak ellenére, hogy az országrészek társadalmigazdasági fejlettsége között kiegyenlítődés tapasztalható, egyes települések helyzete hátrányossá, olykor szembeiijnően hátrányossá válik. Ha e települések egymás mellett, egymás közelében helyezkednek cl, hál rányom helyzetű területek alakulnak ki, bár e hátrányos helyzet alapja most már nem is valamely régióhoz, megyéhez való tartozás, hanem bizonyos településkategóriák tömeges megjelenése. A hátrányos helyzet leggyakoribb oka a települések kis mérete, a hátrányos forgalmi helyzet, a mezőgazdaság kedvezőtlen adottságai. E kedvezőtlen folyamat már a hetvenes évek elején magára vonta a területi fejlődéssel foglalkozó szakemberek, geográfusok, közgazdászok, szociológusok figyelmét. Megállapították, hogy hozzávetőleg 1 — 1,1 millióan éltek a kifejezetten hátrányos helyzetű területeken; egyértelművé váll, hogy az elmaradott területek problémáját nem lehet a tanyás települések, vagy Szabolcs-Szatmár megye gondjaira szűkíteni. Kedvezőtlen helyzetű területek alakultak ki a Dunántúlon is, fejlettnek tartott megyékben is, mint például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az országhatár menti sáv. Átfogó programot A területfejlesztési politika is felfigyelt e területek létére, azonban elsősorban a termelés oldaláról érzékelte a gondokat; természetszerű, hogy igy mindenekelőtt e területek gazdálkodásába kívánt beavatkozni, e területen akart kedvező folyamatokat elindítani. A segítség eszköztárába tartozott a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek támogatása, az iparilag fejletlen területek iparosítására létesített alap. Átfogó program azonban nem készült a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésére. A terület- és településfejlesztési politika megújhodása közepetle e területek gondjai mindvégig a figyelem középpontjában maradtak, bár gyakran csak mint az aprófalvak vagy a tanyás területek problémái. Az országgyűlésnek „A terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatai"-ró\ hozott múlt évi határozata kimondta: „Tovább kell folytatni — állami hozzájárulással is — a gazdasági fejlődésben elmaradt térségek felzárkóztatását... ". A feladat megoldására területfejlesztési alapot létesítettek. Az alapot az elmaradott térségekben használják fel. Ezek elhatárolása az érdekelt minisztériumok, tudományos intézetek és a tanácsok bevonásával megtörtént. A 23 térségben 574 település található, bennük él az ország lakosságának mintegy 4 százaléka, 431 ezer fő. Nagy, összefüggő térséget alkotnak Szabolcs-Szatmár megye keleti harmadában (Szatmár-beregi sikság, DélNyirség), Borsod-Abaúj-Zemplén megye országhatár menti sávjában, Baranya megyében a Dráva mentén, Zala és Vas megyében szintén az országhatár közelében, de kisebb foltokban szinte valamennyi megyében. Adatok hosszú sorával lehet bemutatni e területek hátrányos helyzetét, az itt élő lakosság kedvezőtlen demográfiaitársadalmi szerkezetél. Így például e területekről 1970—1985 között a lakosság 17 százaléka elköltözött; a szellemi foglalkoztatottak aránya 16 százalék, szemben az országos 31 százalékkal. A településeknek csupán 38 százalékában van közműves vízellátás, 6 százalékukban közcsatorna. A vázolt helyzet javításának szándéka kialakult, egyik eszközeként a VII. ötéves tervben a területfejlesztési aiap áll majd az érdekelt megyék rendelkezésére. Az elérendő célok, a fejlesztés mikéntje körül viszont egyelőre bizonytalanság tapasztalható, pontosabban egyes kutatók vitatják a tervezés célkitűzését. E szerint ugyanis „a gazdaságilag elmaradói! térségek fejlesztésének célja, hogy a meglévő gazdasági bázis erősítésével, szerkezeiének korszerűsítésével, és új fejlesztésekkel növekedjen a térségek eltartó képessége, bővüljenek a foglalkozási lehetőségek. ... Ehhez kapcsolódóan kell az elmaradott térségekben a legszükségesebb termelő infrastruktúrái fejleszteni. " Társadalmi kötelesség Az elképzelések szerint a mezőgazdasági területek hasznosítása külterjesebb lenne, a szántó egy részén erdőt, gyepei telepítenének. Ez viszont 20—30 ezer keresőt feleslegessé tesz a mezőgazdaságbanAz ipari termelés — esetenként az idegenforgalom — növelésével, új ipari üzemek telepítésével szándékoznak e számotlevő munkaerőt lekötni. Ezzel szemben felvetődik: célszerú-e ezen a rossz forgalmi fekvésű, kiépítetlen infrastruktúrájú területen az ipartelepítést szorgalmazni? De ha nem ezt tennénk, mi lenne ennek a következménye? Alaposabb mérlegelést kívánna e kérdés: hogyan lehet a hatékonysági, a szociálpolitikai, s nem utolsósorban a humanitás szempontjait összeegyeztetni? Valószínű, hogy a lakosság életkörülményeinek javítása, a hátrányos települési környezet lehető ellensúlyozása e területek „életbentartásában" legalább annyira szükséges, mint a munkaalkalmak szaporítása. Elfogadható, ha ezen feladatokat nem a területfejlesztési alap oldja meg; de az alap hatékonysága is megköveteli, hogy e területekre átfogó fejlesztési prograrri készüljön, amelynek megvalósításába más pénzügyi forrásokat is be kellene, lehetne kapcsolni. Elképzelhető tehát, hogy a termelés hatékonysága további népességcsökkenési idéz elő, ám a helyben maradó lakosságnak megfelelő életkörülményeket teremteni — társadalmi kötelezettség. Végül az is nyilvánvaló, hogy az egyes hátrányos helyzetű területek gondjai nctn azonosak, megoldásuk útja is szükségképp eltérő; a fenti kérdéseket minden egyes térség esetében fel kell tenni, s keresni a helyi adottságokhoz leginkább alkalmazkodó választ. BELUSZKY PÁL MTA Regionális Kutatások Központja ^ "A lMlhsfA llppfrl LIPPAI TAMAS VAZLATKONYVEBOL LEHOCZKI KAROLY MRÁZ JÁNOS RAJZA Kitől remélhetsz Ülöll az égi óra, kiterítenek a hóra, kiterítenek avarra, út se erre,-se arra. Lettél, mi voltál, semmi. Próbáld ezt jól számba venni. Dolgoztál, ettél, szerettél, követeltél s feleltél. Ősz van. Tél van. Fagy is jár. A blakod szél csapdossa, száll ajkad bontott pántlikája örök huzalba mártva. Odalenn talán könnyebb, ha csak sár tolul fölötted. Ha egy világ nyomja vállad, újabb bántók se bántnak. Aki megjön, az elmegy. Kitől remélhetsz kegyelmet ? Felfeslik restednek férce. Voltál? Pusztulj el érte! Szeged műemlékei 33. A JÁROSSY-HAZ L A Dugonics utca 26. szám alatti épület „Műemlék-jellegű, „Járossy-ház"-ként ismert, koraeklektikus, az 1870-es években építették." Az egyemeletes lakóház kiegyensúlyozott arányaiból sokat vesztett az épület egy részének lebontásakor és az utcaszint mélyítésekor. Földszinti, egyszerű ablakai közölt függőlegesen haladó, erős kváderezés és alacsony ívű kapuzat, két oldalán kerek oszloppal. Felette finommintázatú öntöttvas rácsú erkély, melynek ajtaját timpanon koronázza, az emeleti ablakokét konzolos párkány. Homlokzatát lezáró magasított párkánya páros álló konzolai közé fekvő padlásablakokat tettek. Magas kapualjából nyiló lépcsőházában szögletes rajzú, öntöttvas korlátú falépesők. Az L-alakú ház udvarán újabb a függőfolyosó. Sem tervezőjét, sem építtetőjét nem ismerjük. Amennyiben elfogadjuk vízelőtti háznak, úgy feltételezésünk szerint ezen az utcaszakaszon a nagyárvíz után is „fennálló" egyetlen házzal azonosítható. Tulajdonosa „Temesvári István zsindelyvágató és bormérő", károsult még „Zimányi Imre bodnár". Ekkor Temesvárié a szomszéd ház is, ennek helyére 1913-ban úgy építettek iskolát, hogy az emeletes ház egy része is áldozatul esett.