Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

I Dániel Dénes megértő lélekkel hallgatta Cosimát. Hol bólogatott, hol a fejét csóválta, arcán őszinte megrendülés. Hogy Sándor tönkremegy a nagy hajszában, hogy a vállalat minden léhűtője helyett csak ő... hogy a gyomra majd kilukad, és hogy ráadásul ez a Pocsátkó... ez a Pocsátkó... — Nem kell részletekbe pocsátkóznod, ismerem az ipsét — mondta Dániel Dénes komor biccentéssel. Cosima halvány mosollyal nyugtázta a, valljuk be, gyönge poént. Rendes fiú cz a Dédé, igyekszik jópofáskodni, mint hajdan, a gimiben, de egyrészt hol van az már, másrészt Pocsátkó az Pocsátkó, és nem vicctéma, Pocsátkó maga a végzet, májtépő keselyű egy sorstragédiából. — Mióta ő a főosztályvezető... — nem mondta tovább, szép, hosszúujjú, ragyogókörmű kezét élével a torkához illesztette. Feje tragikusan előrehajlott, úgy nézett hosszú sötét pillái alól a nagy égszínkék (még mindig a régi égszínkék!) szemével a deltás, meglepően fiatalos, szinte rózsásbőrű Dédére. Ezt bezzeg nem fogja az idő, ezt a régesrégi imádóját, ezt nem, Sanyi legalább tiz évvel öregebbnek látszik. Ugyan mi a titka? Dánief Dénes nem árulta el a titkot. Hogy nyeszlett gimistaként, s fülig szerelmesen Cosimába, vadul sportolni kezdett, úszni s majd jógázni is. (Igaz, ntig ő a hosszakat rótta az uszodában meg az erdőben futkosott, Csónyik Sanyi, a twisztbajnok életre-halálra csókolódzott Cosimával, sőt tovább is jutott, mert a lány már gyereket várt, amikor összeházasodtak.) Egy majdnem — életmentés története Tanácsot azonban szívesen adott Dédé. Ám Cosima kényesen rázta fejét az állásváltoztatás gondolatára. „Hova menjen? Álljon be valamelyik vállalati géemkába? Minden valamirevaló széken ül már valaki, édesem!" Ez az „édesem" szívenütötte Dédét, Cosimának ez a szavajárása sugarakat hozott a múltból, érezte, hogy lángolni kezd az arca, de egyetlen belső intéssel le is állította a'gyerekeskedést. Fantasztikus önuralommal, a bö]£> atya pózában társalgott tovább. (Eképp kellően lehűtve azt a nyári hevületet is, mikor a strandon egyszer Sanyi távollétében ő kente fel a napolajat Cosima pipacspiros, gyönyörű hátára.) Végülis légzésterápiát ajánlott a megviselt barátnak. Adott három jógakőnyvet is — egy újat és két régit —, tanulmányozza. Lelkére kötötte Cosimának: csak az egyszerűbb gyakorlatokat végezze, s nehogy belemerüljön a szellemi jógába, mert az — pláne ilyen idegállapotban, mint a Sanyié — veszélyes is lehet. Az intelem hatott. Csak épp ellenkező irányban. Csónyik Sanyi fittyet hányt a szimplább gyakorlatoknak, ő rögvest a tumó-hő fejlesztésére szolgáló gyakorlatsorba esett bele. De mert az első félórában nem sikerült annyi tüzet merítenie a természet nagy raktárából, hogy ne fázzon anyaszült meztelenül, kedvét vesztette. — Most meg — panaszolta Cosima — az élve-eltemettetéseket bújja gyanúsan. Milyen jiarhaságokat adtál te neki. Dédé? Dániel kissé sápadt hangon magyarázta: igenis, a nagy mesterek valóban teljesen kikapcsolhatják életműködésüket, s mintha téli álmot aludnának, eltemettethetik magukat pár hétre vagy hónapra. Na de ez csak afféle kuriózum, ezt csak olyan tudná megcsinálni, aki egész életét a jógának szentelte. Na és persze a nemi önmegtartóztatás, mint előfeltétel... — Hát ez az egy már megvan hozzá! — búgta bele Cosima a telefonba. Majd, a szájára ütve: — Jaj, most elszóltam magam. Pedig épp jön... Csónyik magához ragadta a szót és a kagylót. Elragadtatva közölte, végre látja már. hogyan teheti nevét halhatatlanná. Rögvest bérek egy szép, kies sírhelyet szülővárosának őskertjében, s odatemetkezik.,, mondjuk egy hétre. Bár ez messze van Szádhu Haridász négy hónapos rekordjától, mégis magyar rekord lesz. Sőt: a legek legje! Ezt csinálja utána valaki, ha meri! A bejelentés megdöbbentő volt. S méginkább az, hogy Csónyik Sanyi, a szalmalángember tántoríthatatlanul ragaszkodott álláspontjához. Még névváltoztatási kérelmét is benyújtotta: Téli Álmosra módosítandó a Csónyikok becsületes nevét. Dániel hasztalan próbálta lebeszélni az őrült tervről. Hisz egy autogén tréninget nem tud végigcsinálni, hát akkor hogyan uralná a szívműködését, a légzését? Hogyan hozza majd vissza magát? Csónyik, azazhogy immár Téli Almos azonban félresöpörte az észérveket. — Ha kibírtam tizenöt évet a BLAMACS-nál... — legyintett gőgösen. — S különben is: itt áll a te könyvedben, hogy hinnünk kell önmagunkban, a saját csodálatos szervezetünkben... Nem tudta folytatni, kifogyott a szuszból. Asztmatikus köhögésroham jött rá. Le kellett feküdnie. — Asztmás is? ^.kérdezte Dédé Cosimától. A nő tanácstalanul hümmögött. — Mindenesetre tartsd rajta a szemed! Holnap jövök! Másnap, július kilencedikén Csónyik-Téli eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el. A BLAMACS-nál azt mondták, egy hét fizetésnélküli szabadságot vett ki. . — Át akar verni bennünket! — Nélkülünk fogja csinálni! Nehogy megakadályozzuk! Cosima odavolt. Lóhalálában rohantak Zöldberénybe. Jól sejtették,' A régi temetőben már kiásott sir és kellően berúgott sírásók társaságában találták Csónyik-Télit. Már csak a tanácselnökre várt, s az anyakönyvvezetőre, akiket az utolsó percben telefonon invitált ideiglenes .sírjához. Legyen hivatalos tanúja is a nagy vállalkozásnak. — És én? És a gyerekek? — zokogta, sikoltozta Cosima a Téli Álmos feliratú — s egyelőre még üres — koporsóra borulva. — Büszkék lehettek rám! — verte mellét az elszánt koporsótulajdonos. — S ha már itt vagytok, nem is várom tovább a protokollt. Dologra! — intett a két sírásónak, s még egyegy pohár rumot töltött beléjük. — Aztán el ne felejtsétek: itt az árpamag, tessék jól bevetni a sirt és öntözni is, mert úgy hiteles; dokumentálni kell, hogy nem jártam föl levegőt venni. — De szépen beszélsz, dezsvír, hukk! — lelkesült az egyik ásós. Dánielnek végülis egy ötszázasába került, hogy a sírásó-duót eltérítse az érdekes melótól. Majd a két részeg távozta után valamit súgott barátja fülébe. Méghozzá olyasmit, amin ugyancsak elgondolkodott. S némi hümmögés után lemondott az élvetemelésről. Hazautaztak. Másnap délután feldúlt női hang sújtott Dédé fülére a telefonkagylóból. — A te hülye tanácsaid... már megint! — Mi történt? — Sanyi bement a vállalati nagyértekezletre.. . — Igen... és? — Fölszólalt és megkritizálta Pocsátkót. — Helyes. Megérdemelte! Én mondtam Sanyinak: az élveeltemettetés nem kunszt, az lenne valami, ha megmondaná a vé.,. — Te ördög ügyvédje! Te! — Ej, de hisz ezzel mentettem meg az életnek! — Inkább temettük volna el, egy hétre? De igy! Örökre elásta magát, érted, örökre elásta... TE GYILKOS! És Cosima belesírt, belezokogott, beleüvöltött a telefonba. SIMÁI MIHÁLY Méz, méz termett # méz... GYENES KÁLMÁN KÉPRIPORTJA