Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-27 / 150. szám
10 Péntek, 1986. június 27. DM röviden Tej, kefir hűtve Huziga Elek úgy kapta fel á lábát a padlóról, mintha tüzes vasra lépett volna. Ekkora szerencsétlenség régen érte, hogy pont az ügyetlenebbik lábával landoljon a felkelés után. Veszett fejsze nyele az egész nap, gondolta magában. Legszívesebben fel sem kelt volna, hiszen a legkevesebb baj az ágyban érheti. De mégis elvánszorgott az ablakig. Legalább az idő szép, morfondírozott magában. A két kéményseprőt már csak Visszafordultában pillantotta meg. Hohó...!, örvendezett magában. Bal láb ide vagy bal láb oda, a kéményseprő az mégis csak kéményseprő, ráadásul mindjárt kettő is. Vissza az egész, akár remekül ft sikerülhet még ez a mai nap — töprengett Elek, miközben izgalmában pizsamája minden gombját lehámozta. Felhőtlen jókedve csak tovább fokozódott, amikor a „Nesze semmi, fogd meg jól" élüzem portája előtt elhaladva, a portás vigyázzt és díszsortüzet vezényelt tiszteletére, abból az alkalomból, hogy tíz éve először pontosan beért a munkahelyére. Lam-lám, mégiscsak a szerencsén múlik minden, mosolygott magában. A nagy örömtől észre sem vette az aprócska lécdarabot, ami keresztben állt az úton. A. hatalmas százas szög úgy kandikált ki belőle, akár egy élő tilalomfa. Huziga Elek meg úgy masírozott pontosan A szerencse a szeg kellős közepébe, mint aki a világ legtermészetesebb módján, harakirivel kezdi a mindennapi munkaidőt, s csak azután jöhet a kávé. Egy pillanatra megállt a levegő Elekben, de amikor észrevette, hogy a bal lábát fúrta át a szög, röglön meg is nyugodott: egy darabig legalább nem tud bal lábbal kelni. Semmi az egész ... járhatott volna rcvszabbul is. Csak azt sajnálta, hogy így a pedálozásról is le kell egy időre mondania, de most a főnök úgy is szabadságon van. Lehajolni, és kiszabadítani a szöget a lábából azonban semmi kedve nem volt. Kapóra jött az út menti trafóház. Annak támaszkodott, felemelle a bal lábát, s elkezdte rázni, akár egy cséphadarót. Majd csak kihullik az a fránya szög magától is. Gülü Géza, a portás azonban hamar felfigyelt az esetre: 'Az Eleket razza a trafó! — summázta magában megfellebbezhetetlenül. A gondolatot pedig azonnal tett is követte, az ő portáján ugyan nem rázatlathatja magát kénye-kedvére senki, összeszedte az összes maradék eszét, meg a balesetvédelmi naplót... és fölkapta a sarokban heverő sóprűt, hogy majd azzal lepiszkálja Eleket a trafóról. Hogy biztosan sikerüljön a mentőakció, három akkorát húzott Elek fejére, hogy az csak a kórházban tért magához. Lúm-lám, mégiscsak szerencsés ez a mai nap, gondolta a bepólyázott feje mögött éledező Huziga, hiszen ha tényleg ráz a trafó, rosszabbul is járhatott volna. Ahogy kicsit jobban lett, elkezdett ismerkedni a kórteremmel. Hatalmas pólyába bugyolálva, kiadósakat hyögött mellette valaki. A szobatársak világosi tolták fel, hogy ma reggel hozták be a szerencsétlenül járt kéményseprőt, s Elek talán utolsó szusszanúsát hallhatja, mielőtt végleg útnak indul az örök vadászmezők kéményeit csutakolni Hatalmasat fordult a világ Huzigával, kis híja, hogy ott helyben meg nem ütötte a guta: Hát már a kéményseprőkben sem bizhat az ember? Egyetlen szerencséje, hogy Huzigáné éltes szopránja felverte lidérces álmából: — Elek, kelj fel, mert megint csak a délutános műszak kávéjából jut neked. De most tényleg vigyázott, hogy melyik lábával indul útnak. Letette először a jobbot, majd a balt, és szép óvatosan claraszolt az ablakig. Mikor kinézett, azt hitte, meghűl benne a vér: az ablak alatt ott állt a két kéményseprő. Rafai Gábor Somogyi Karolyné felvételei A tejtermék Is lehet üdítő kánikulában, elsősorban az erjesztett készítmények fogynak jobban a nyári hónapokban. A Szegedi Tejipari Vállalat gyártósorain két műszakban készítik a tejfölt, kefirt, Csongrád és Békés megye ellátására, sőt hetenként 60 ezer pohár kefirt Miskolcra is szállítanak. Tejből 125-130 ezer liter kerül ki az üzemből naponta — cz a mennyiség is nagyobb az eddiginél — igy gondoskodni kellett a biztonságos, megfelelő tárolásról, a hűtőlánc folyamatosságáról. A közelmúltban jelentősen bővítették a hűtőteret, új helyiségeket is alakítottak ki. Első felvételünk az automata tejesomagoló berendezésről, második az új hűtőtárolóról készült Napos idö Várható időjárás az ország területére ma estig: elsősorban a keleti országrészben időnként megnövekszik a gomoly felhőzet és egy-egy futó zápor is előfordulhat.' Az északi szél reggeltől mérséklődik, majd ismét többfelé megélénkül. A legala-; csonyabb reggeli hőmérséklet 10 és 15 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 27 fok között alakul. ZÁRTKÖRŰ A VIDÁM PARK A megyei tanács és az MTA Biológiai Központ szakszervezeti bizottsága holnap, szombaton 10-től 13 óráig kibérelte az újszegedi Vidám Parkot a tanácsi és biológiai központ dolgozói gyermekei számára, akik díjmentesen használhatják a játékokat. Természetesen, ez idő alatt más látogatókat nem fogad a park. A MÁJUSI BÉKEHÓNAPRÓL A béke- és barátsági hónap tapasztalatainak összegezésére és értékelésére került sor tegnap, csütörtökön, Szegeden a Hazafias Népfront megyei titkársága tanácskozótermében. A bizottság tagjait Szilágyi Júlia, a megyei béke- és barátsági bizottság elnöke tájékoztatta az elmúlt időszakban végzett feladatokról, és vázolta azokat a tennivalókat, amelyek elvégzésében feltétlen számítanak a bizottság tagjainak közreműködésére. A helyi közlekedésben A hetven éven felüliek kedvezménye Indoklás — Miért nem veszed le éjszakára A «HMHÜvegedet? — Hogy megismerjem azokat, akiket álmomban iátok. Július elsejétől, keddtől, mint ismeretes, ingyen utazhatnak a helyi tömegközlekedési járatokon a 70 éven felüli magyar állampolgárok. A 70 éven felüliek száma megközelíti az egymilliót hazánkban, közülük mintegy 300 ezren a fővárosban élnek. Ok az intézkedés szerint díjmentesen vehetik igénybe a helyi közlekedésben az autóbuszt, villamost, trolit, metrót, fogaskerekűt és a HÉV-et. A 70 évesnél idősebb emberek mindenütt ingyenesen utazhatnak a helyi díjszabás szerint közlekedő járműveken. Az intézkedés éves költségkihatása mintegy 80 millió forint. Ezt az összeget az érintett vállalatok — a BKV, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden a helyi tanácsi közlekedési vállalatok, továbbá azok a Volán-vállalatok, amelyek helyi járataikkal részt vesznek az utasszállításban — a költségvetésből kapják meg. A díjmentességre jogosultságot a személyi igazolványnyal lehet igazolni. A kedvezménnyel a 70. év betöltésének napjától lehet élni. Az érintetteknek mérlegelniük kell, hogy a 70. évük betöltésének húnapjára még megváltják-e a nyugdíjasbérletet vagy sem, mivel a megváltott havi bérlet hónap közbeni visszaváltására nincs mód. Az ingyenes utazási lehetőség kizárólag a helyi tömegközlekedési eszközökre érvényes. Aratási ügyelet NlVÓDlJ A Kiadói Főigazgatóság nívódijjutalomban részesítette dr. Gacser Józsefet, a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanárát, a HNF megyei pedagógiai bizottság elnökét — Szülőföldünk a Tiszántúl II. c. művéért. ÜJ IGAZGATÓ A DÉLTERVNÉL A Dél-magyarországi Tervező Vállalat küldöttgyűlése július 1-jei hatállyal, ötéves időtartamra Takács Mátét választotta meg a vállalat igazgatójának. MA ÜLÉST TART A KISZÖV ELNÖKSÉGE Az Ipari Szövetkezetek Csongrád Megyei Szövetsége ma, pénteken délelőtt 9 órakor tartja elnökségi ülését a Kiszöv-székház tárgyalótermében. SZEGEDI NYERTESEK Az Országos Találmányi Hivatal, a Magyar Kereskedelmi Kamara, a SZOT és az OMFB által meghirdetett országos pályázaton Bátyai Jenő és Kelemen Lajos, a Csongrád Megyei Zöldért Vállalat mérnökei Az újítások hasznos eredménye számításának módszertani modellje című pályamunkájukért I. dijat kaptak. A pályamunka publikálásáról az Országos Találmányi Hivatal gondoskodik. NAGYOTHALLÓKNAK A hallássérültek megyei szervezete horgászbálat rendez szombaton este 7 órától a Bartók Béla téri helyiségében. Hétfőn, 30-án délután 4 órától pedig a nagyothallók klubja tartja meg soron következő összejövetelét. Megkezdődött az aratási ügyelet az Agrotek Budapest XV. kerület, Cservenka Miklós utcai központi raktárában, ahol több tízezer mezőgazdasági gépalkatrészt tárolnak. Szombaton és vasárnap is nyújtott műszakban tartanak nyitva, hoey az esetleges géphibáknál az alkatrész-utánpótlást meggyorsítsák, ezzel is csökkentve a betakarításnál a kényszerállásidőt. Az ügyfeleknek késedelem nélkül kiadják a kért alkatrészt. Elfogadnak telefon megrendelést is. ilyenkor soron kívül postázzák a küldeményt. Gyors tájékoztatást, útmutatót adnak arról is, hogy a kérdéses alkatrész, részegység a megrendelőhöz legközelebb melyik Agroker-válLalati raktárban lelhető fel. Az ügyelet munkáját központi anyagnyilvántartás könnyíti meg. Az aratási ügyeleti szolgálat naponta 7-től 19. szombaton 7-től 17, vasárnap 7től 13 óráig tart nyitva. Kombájnalkatrészek ügyében a 637-283-as telefonon vesznek fel rendelést, illetve adnak eligazítást; a bálázókról és egyéb gépekről a 630-066-os, míg más műszaki áruk, csapágyak, gumitartozékok stb. ügyében a 635-289-es telefonon lehet érdeklődni. (MTI) Győztes pályázatok Állattartás — ahogy érdemes csinálni Fájdalommal telt szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerettek ás ismertek, hogy PALFALVI ISTVANNÉ Juhász Olga súlyos betegseget nagy lelkierővel viselve 1986. Junlus 23-án 62 íves korában elhunyt. örökké gyászolja, férje, lánya, fia, hat unokája, veje, menyei, anyósa. Hamvasztás utáni .búcsúztatására Július l-jén 11 órakor kerül sor a Belvárost temető ravatalozójában. Kérjük, hogy a részvétnyilvánltásoktól szíveskedjenek eltekinteni. Gyászoló család. Mély fájdalommjL tudatom, hogy szeretett édes« pám, PATAKI LAJOS hosszú szenvedés után június 25én elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló fia. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama. TERHES ANDRASNE Terhes Regina életének 76. évében hirtelen elhunyt. Temetése jullus l-jén 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozojubol. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férj. nevelőapa. nagyapa, testver Cs rokon, I'APDI LAJOS életének 65. evében rövid szenvedes után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása jullus 2-an 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Gyászközlemények Mély hálával tartozunk a rokonoknak. régi barátoknak, munkatársaknak, a ház lakólnak, Ismerőscinknek, akik drága, felejethetetlen halottunk, MÉSZÁROS LASZLONÉ Varga Katalin búcsúztatásán személyesen, vagy a távolból velünk egyúttéreztek. Köszönetünket fejezzük ki a Csongrád Megyei Tanács vezetőinek, szakszervezeti bizottságának a megemlékezésért, amellyel kedves személyét felidézték. érdemeit méltatták. Ezúton Is tolmácsoljuk köszönetünket a radiológiai klinika dolgozóinak, akik betegségében együttérzéssel, mély emberséggel Igyekeztek öt támogatni, ápolni. Hálával gondolunk mindazokra, akik nehéz napjaiban vigaszt, bizakodást és segítséget nyújtottak. A gyászoló családja. Hálás szívvel köszönjük mindazok együttérzését, akik szerettünk. ÖZV. GYŐRI ISTVANNÉ Jó Julianna elvesztésével ért gyászunkban fájdalmunkat részvétükkel, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. barátoknak szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, CSIRIK ANDRÁS búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetet mondok mindazoknak a testvéreknek, rokonoknak. Jó barátoknak. ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, SIIIA ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal gyászomban osztoztak. Gyászoló felesége Siha Istvánné. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, akik SÉRA FERENC temetésén részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Bakos család, Algyü. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak. barátoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen édesapám, NAGY KAROLY temetésén megjelentek és utolsó útjára elkísérték, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Tegnap, csütörtökön délelőtt az ország minden részéből érkeztek kistermelők a megyei tanács nagytermébe. A januárban meghirdetett „Kistermelői állattartás és takarmányozás — ahogy érdemes csinálni" országos pályázat díjkiosztó ünnepsége előtt Kiss Lajos a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának: vezetöhelyettese szólt a kez-, deményezés jelentőségéről, hasznáról. Ezt követően Szilágyi Ernő osztályvezető ismertette megyénk állattenyésztésének sajátosságait. Elmondta, hogy nálunk országos viszonylatban magas a kistermelői részarány. A tejtermelés 28, a tojástermelés 73, a vágóállat-tenyésztés 50 százalékát adja ez a szektor. Munkájuk jól illeszkedik a nagyüzemek gazdálkodásához, hiszen legtöbb esetben olyan tevékenységet végeznek, amit a nagy munkaigényesség, vagy a kis mennyiségek miatt itt jövedelmezőbb. Az alkalmazott ió ötletek megismerése és hasznosítása kézzel fogható eredményekkel szolgálhat. A tanács által kezdeményezett pályázatot azok a vállalatok és intézmények is támogatták, melyeknek édeke megismerni a termelök eredményeit gondjait. Segítségükkel 3 hatezer forintos első, 4 négyezer forintos második és 5 kétezer forintos harmadik dijat adtak ki. Emellett 6 tárgyjutalmat és 14 különdíjat is kiosztottak. A' beérkezett 187 pályamű közül a legtartalmasabbakat szaklapokban teszik közzé. A sikeresen pályázóknak Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyettese gratulált, s adta át a megérdemelt jutalmakat. Megyénkből Szálkái Sándorné Gyálarétröl első, Tóth János Hódmezővásárhelyről második, s a szintén vásárhelyi Bódai Ernő harmadik helyezett lett. A kétezer forintos különdíjasok között megtalálhatjuk, a vásárhelyi Hézsd Imre, a mórahalmi Börcsök József, a csanádpalotai Mészáros János, a szegedi Gulyás János, a fábiánsebestyéni Nagy István, a derekegyházi Olasz Sándor, a maroslellel Gazdag Istvánné és a makói Kiss Lajosné nevét is. Az újszentiváni Kerekes Lajosné, a pusztaszeri Ocskó Dezső, a derekegyházi Nánai Ferenc, a makói Kiss János és a vásárhelyi Bódai Ernő tárgyjutalomban részesült. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató; Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dtj egy hónapra «3 forint — ISSN: 0133—025 X