Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-27 / 150. szám
47 Péntek, 1986. június 27. Az Országgyűlés nyári ülésszaka Takács Imréné szegedi képviselő fölszólalása Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy személyes élménnyel kezdjem mondandómat. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy választóim bizalmából e ciklusban is részese lehetek országunk legfelső népképviseleti fórumának. Ez a választási ciklus azt a meglepetést tartogatta számomra, hogy a Honvédelmi Bizottság tagjai közé választottak. Megilletődottségemet fokozta, hogy szűkebb ismerős- és munkatársi körökben — főként férfi társaim — meg is mosolyogták e megbízatásomat, kicsit élcelődve rámkérdeztek — nő létemre mit is keresek én e bizottságban? Talán el is bizonytalanodtam volna, ha emellett nem kapom munkatársnőim biztató buzdítását. Igen, ők voltak, akik bizonyították „illetékességemet". hisz a haza védelmének feladataiból mi, asszonyok is részt vállalunk. Aggódunk katonasorban levő gyermekeinkért. Nyugodt családi hátteret biztosítunk a katona férjek fegyveres szolgálatához. Nekünk, anyáknak az is a tisztünk, hogy —ermekeinket olyan hazafias érzelmekre neveljük. mely igazi tartalommal" tölti meg alkotmányunk azon tételét, miszerint: „a haza védelme minden állampolgárának kötelessége". Erről, mármint a szocialista hazafiságról, a honvédelemre való felkészítésről szeretnék néhány gondolatot elmondani. Akkor, amikor az anyákat jelölöm meg a hazafias nevelés részesének, természetesnek tartom, hogy minden más területen is — az iskolákban, a munkahelyen, az MHSZ-klubokban — ezzel egybecsengő tevékenység folyik. Ügy hiszem, a szándékkal nincs is baj, de ahogy mondani szokás, a szándék kevés. A szocialista hazafiság jellemzőinek általánossá válását számos tényező fékezi. A hazafiság érzése az állampolgárok széles rétegeiben csak halványan él. Esetenként találkozunk a nemzeti önbecsülés hiányával, illetve eltúlzásával. a katonai szolgálat lebecsülésével is. A gondok többsége a nevelőmunka hiányosságaira vezethető vissza. Miniszter elvtárs is szólt erről. Ügy gondolom, nem elég csak az, hogy a szocialista hazafiságra való nevelés — legtöbb helyen — az osztályfőnöki órák egy részére és a tavaszi honvédelmi napokra korlátozódik. A honvédelmi nevelésnek egyre inkább a komplex nevelőmunka részévé kell válnia. Természetesen vannak jó kezdeményezések a honvédelmi nevelés terén, de ezek még nem érik el a kívánt szintet. Bevezetésre került például az állampolgári ismeretek tananyag oktatása a nyolcadik osztályban. A gond csak ott van, hogy nem a tizenéves korú gyermekek felkészültségi szintjéhez szabott sem az ismeretanyag, sem a nyelvezete. Hazafias és internacionalista nevelésünkben sokkal inkább apellálunk az értelmi tényezőkre és kevésbé az érzelemre. Véleményem szerint a kettő egyformán fontos. Nem sikerült maradéktalanul beépítenünk a nemzeti tudatba a magyar munkásmozgalom történetét. A hazafias és internacionalista nevelésben sok adóssága van a történelemtudománynak, az irodalomnak, a művészetnek. A hazafias nevelésben, a honvédelemre való előkészítésben meghatározónak tartom a Magyar Honvédelmi Szövetség tevékenységét. A munkájukat húsz év óta közvetlenül figyelemmel kisérem, ugyanis a férjem társadalmi klubtitkár. Csongrád megye MHSZ-klubjaiban ezrek hallanak a hazafiságról, a proletár internacionalizmusról. s több ezer fiatal nemzettudatának erősítéséhez is hozzájárulnak. Sok fiatalt vonnak be a honvédelmi előképzésbe, felkészítésbe, a korszerű szakműveltség megszerzésébe. A nevelőmunkát jól felkészült propagandisták, hivatásos és tartalékos tisztek végzik. A hadseregtől származó vélemények azt igazolják, hogy a kötelező honvédelmi előképzés nyomán érezhetően javult a fiatalok magatartása. Két problémát azonban meg kell itt említeni. A sorköteles fiatalok 8-10 százaléka nem vesz részt — valamilyen okból eredően — ezeken a foglalkozásokon. Ezért a tanácsnak, az MHSZnek további feladatai vannak. Miniszter elvtárs megemlítette, hogy a hivatásos állomány anyagi gondjait rendezni kell. Hadd tegyek mellé egy másik fontos kérést. Rendezni kellene az elő- és utóképzéssel foglalkozók anyagi elismerését is! Kedves képviselőtársaim! Igen jelentős tevékenység folyik a katonai k'képzés szempontjából fontos sportágakban. így a lövész-, rádiós-, modellező és könnyűbúvárklubokban. Minőségi versenysporttal megyénkben 20 klub foglalkozik, a magas értékű minősített sportolók száma eléri a 221 főt. Büszkék vagyunk, hogy könnyűbúvár és modellező sportágban nemzetközi versenyeken minősített sportolóink is vannak. Ezek a sportolók megfeszített munkával érték el kimagasló eredményeiket, nemcsak fizikai, szellemi erejüket vetették latba, hanem anyagilag is áldoztak sikereik érdekében. Éppen ezért nem értem és igazságtalannak tartom, hogy az MHSZ nemzetközileg minősített sportolói miért nem élveznek hasonló juttatást, erkölcsi, anyagi elismerést, mint más sportág minősített versenyzői? Jó lénne ezen változtatni! Az MHSZ-nek pártunk XIII. kongresszusa határozatából adódóan feladata, hogy az 1986—90-es években magasabb színvonalon és nagyobb, mértékben vegye ki részét a lakosság hazafias, internacionalista neveléséből, a haza védelmére való felkészítésből. E feladatok teljesítése érdekében: a klubok keresik a vonzó formákat, folytatják a népszerű rendezvények szervezését — például vetélkedők, honvédelmi játékok, rajzpályázat —, melyek a fiatalok körében eddig is látogatottak voltak. Szegeden nagy sikere volt a „Hazaszeretet — honvédelem'' címmel meghirdetett rajzpályázatnak: 28 iskolából 170 tanuló 500 alkotással pályázott. A pályaművekből kiállítást rendeztek. A pályázóknak és a rajztanároknak adott sikerélményen túl közelebb került az MHSZ az iskolához. a nevelőkhöz, a gyerekekhez. A területi klubok igyekeznek elérni, hogy a művelődési házak, úttörőházak programjaiban helyet kapjanak a honvédelem ügyét szolgáló rendezvények. Az üzemekben tevékenykedő klubok is a foglalkoztatás új módszereivel próbálkoznak: sportnap, kirándulások szervezése, a motorsoortok kifejlesztése. Társulnak más szervezetekkel (KISZ, szakszervezet. horgászszövetség, sportegyesületek). Az elmondottak sikeres végrehajtásához azonban jobb anyagi feltételekre van szükség. Az MHSZ-klubok anyagi feltételei eléggé bizonytalanok. Az a vállalat, ahol a vezejés komolyan veszi a honvédelmi munkát. ott anyagi támogatásban részesítik a klubot. Ahol kevésbé tekintik ezt fontosnak az amúgy is szerteágazó gondok mellett, ott a klub magára marad új elképzeléseivel, tenni akarásával. Sokszor többet áldoz egy-egy vállalat kevésbé eredményes sportegyesülete számára, mint a honvédelem elő- és utóképzésével foglalkozó MHSZ-szervezetére. Tisztelettel javaslom: történjen intézkedés a vállalatoknál, intézményeknél működő MHSZ-klubok kötelező támogatására. Mert így az újabb és nagyobb feladatok elvégzésére is jutna elegendő pénz. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül engedjék meg, hogy néhány mondatot szóljak a honvédelem gyakorlati megnyilvánulásáról, a sorkatonai szolgálatról. Általános tapasztalat, hogy a katonai szolgálatra bevonult fiataljaink gondos kezek közé kerülnek, biztosítva van szellemi és fizikai fejlődésük. Sok fiatal a Néphadsereg Kiváló Katonája kitüntető címmel szerel le. Mégis az a véleményem, hogy közelebb kellene hozni a katonaéletet a mindennapokhoz, nagyobb nyilvánosságot biztosítani a fegyveres szolgálatnak, s ezen keresztül a társadalom megfelelő elismerését is kivívni nemcsak lehet, kell is. A fegyveres erők életéről szóló több. nyitottabb tájékoztatás például a tv képernyőjén is közelebb hozná a fiatalokhoz a katonai szolgálat igazi értékét. Tisztelt Országgyűlés! Ügy hiszem, hogy a honvédelemről, a hazafiságról szólni nagy dolog, s még nagyobb tisztesség ebben tevőlegesen részt vállalni. Azt ígérhetem, hogy mi, asszonyok, anyák ezért mindent megteszünk, mert nálunknál jobban senki sem óhajtja a család nyugalmát, s ezen keresztül az egész emberiség békéjét. Szabadkai pártvezetők Szegeden A szegedi városi pártbizottságon. Baloldalt a szabadkai vendégek Csongrád megyei képviselők a tanácskozás szünetében, a Parlament folyosóján Tegnap reggel szabadkai pártküldöttség érkezett az MSZMP Szeged Városi Bizottságára. A vendégek: Tomo Kujuncic, a JKSZ SzaBadka községi pártelnökség titkára — a delegáció vezetője, Teréz Kenderovic-Horvát, a végrehajtó bizottság titkára és Bosko Krstic, a községi pártelnökség tagja, a Suboticke Novine főszerkesztője. A háromnapos látogatás reggel 9 órakor kezdődött, tájékoztatót hallgattak meg. ahol részt vettek a városi pártbizottság titkárai is. Székely Sándor, a Ma gyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának első titkára röviden ismertette Szeged múltját, jelenét, jövőjét. Hangsúlyozta városunk kulturális, gazdasági, politikai jelentőségét. beszélt a pártélet aktuális kérdéseiről. Ezután a delegáció tagjainak érdeklődő kérdéseire, amelyek elsősorban a mezőgazdasági termékek feldolgozására. a tudományos kutatás gyakorlati felhasználására és az oktatás jelenlegi helyzetére vonatkoztak, a vendéglátók válaszoltak. Az első megbeszélés után a Szegedi Konzervgyárat tekintették meg. ahol a gyár gazdasági és politikai vezetői fogadták testvérvárosunk képviselőit Ma délelőtt a termelőszövetkezeti munkával ismerkednek meg. majd délután a Sajtóházban a sajtó és a televízió képviselőivel folytatnak megbeszélést. Megnézik a közeljövőben átadásra kerülő felújított Szegedi Nemzeti Színházat is. Holnap, szombaton reggel a Somogyi Könyvtárba látogatnak el, és elutazásuk előtt találkoznak Papp Gyulával, a városi tanács elnökével. Cz. J. Gorbacsovlevél Mint ismeretes. Mihail Gorbacsov, az SZKp KB főtitkára válaszolt a diósgyőri Lenin Kohászati Müvek dolgozóinak hozzá intézett levelére. A sajtóban már nyilvánosságra került levél eredeti példányát csütörtökön, a nagyüzem kombinált acélmüvében rendezett aktívaértekezleten Borisz Sztukalin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió magyarországi nagykövete adta át Gerzsénvi Miklósnak, az LKM pártbizottsága titkárának. millió a kontráknak £ Washington (MTI) A tizenegyedik nekifutásra sikerült kivívnia Reagan elnöknek, hogy a képviselőház engedélyezze a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtandó katonai segély folyósítását: szerdán az egész napos heves vita után röviddel éjfél'előtt született meg a végső szavazás ered-/ ménye. A segély folyósítását végül is 249:174 arányban hagyták jóvá. Az amerikai képviselőház a szavazással első ízben enge-> délyezte, hogy az Egyesült =s5íí,\ RADIOTELEX AMERIKAI ATOMROBBANTÁS Az Egyosült Államok és Nagy-Britannia közös föld alatti nukleáris kísérletet hajtott végre a nevadai sivatagban, helyi idő szerint szerdán délután. A mintegy 550 méteres mélységben végrehajtott „Darwin" fedőnevű kísérleti robbantás hatóereje 20 és 150 kilotonna között volt. A Colorado államban levő földrengésjelző központ műszerei a kísérletet követően a Richter-skála szerint 5,7 erősségű földmozgást észleltek. BEFEJEZŐDÖTT AZ ÖTÖDIK FORDULÓ A két küldöttség együttes ülésével csütörtökön Genfben befejeződött az atomés űrfegyverekről folytatott szovjet—amerikai tárgyalások ötödik fordulója. A szovjet és az amerikai fél megállapodott arról, hogy a tárgyalásokat szeptember 18-án folytatják. PARTKÖZI ESZMECSERE Az M^ZMP Központi Bizottságának meghívására június 23—26. között hazánkban tartózkodott Ausztria Kommunista Pártjának küldöttsége, Franz Hagernek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével. A delegációt fogadta Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszéléseken a vendégek tájékozódtak belpolitikai életünk, valamint környezetvédelmi politikánk időszerű kérdéseiről. IIADERÖCSÖKKENTÉSRÖL A bécsi haderő-csökkentési tárgyalások csütörtöki — a jelenlegi forduló utolsó előtti — ülésén a vita az ellenőrzés kérdéseire összpontosult. A nyugati küldöttségek álláspontját ismertető Jan Hein van de Mprtel holland nagykövet nem ismerte el a szocialista országok február 20-i javaslatainak konstruktív jellegét, s úgy vélte, hogy az ellenőrzés kérdésében elfoglalt álláspontjuk hátráltatja a bizalom erősítését. HAZAÉRKEZETT BULGÁRIÁBÓL AZ MSZMP KÜLDÖTTSÉGE A Bolgár Kommunisto Párt Központi Bizottságának meghívására június 23—26. között magyar pártküldöttség tartózkodott Bulgáriában, élén Lakatos Ernővel, a Központi Bizottság agitációs és propagandaosztályának vezetőjével. A látogatás során véleménycserére került sor a két párt kongresszusi határozata végrehajtását szolgáló ideológiai feladatokról Államok nyíltan is katonai segélyt adjon a nicaraguai ellenforradalmároknak: korábban csak „titkos" úlon, a központi hírszerző hivatal, a CIA közreműködésével biztosíthatták a kontrák katonai segélyezését. A' Reagan-kormánynak azonban néhány megkötöttségek is vállalnia kellett ennek érdekében. A végleges változat szerint az ellenforradalmarok részére azonnal negyvenmillió dollárt bocsátanak rendelkezésre, ebből már fegyvereket is kaphatnak, de csak szeptember l-jétől kezdődően. A. következő, húszmilliós részletet október közepén bocsátják az ellenforradalmárok rendelkezésére, a fennmaradó összeget a jövő év februárjában. Nehézfegyvereket csak a jövő évben adhatnak az ellenforadalmaroknak. Bár a fegyverek mellé amerikai kiképzőket is kapnak majd a kontrák, aI „tanácsadóknak" elvben tilos lesz a nicaraguai határtól mintegy 30 kilométeres övezetben működniük Honduras és Costa Rica területén. Az ellenforradalmárok katonai segélyezésével együtt a kongresszus — eddig fel nem használt alapok igénybevételével — 300 millió dolláros külön gazdasági segélyt szavazott meg a Nicaraguával határos amerikabarát országoknak. Az amerikai lapok csütörtökön egyértelműen ügy vélekednek, hogy a szavazás eredményét mindenekelőtt a kormány által a vonakodó képviselőkre kifejtett példátlan méretű politikai nyomás befolyásolta. Reagan saját pártjának a segély ellen kiálló képviselőit azzal fenyegette meg, hogy az őszi választásokon nem kapnak tőle Politikai támogatást, a Demokrata Párt vonakodó képviselőit viszont azzal igyekezett álláspontjuk feladására késztetni, hogy összpontosított akciót kezdenek ellenük a választási hadjárat idején