Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-09 / 108. szám

2 Péntek, 1986. május 9. Közös cselekvéssel a békéért Az Országos Béketanács ünnepi ülésé­vel csütörtökön megkezdődött a béke- és barátsági hónap eseménysorozata. A Parlament kongresszusi termében tartott ülésen — a Magyar Állami Opera­ház gyermekkórusának műsora és Lukáci Sándor színművész szavalata után — Se­bestyó n Nándor né, az Országos Béketa­nács elnöke, a Békevilágtanács alelnöke mondott megnyitó beszédet. Rámutatott: a magyar békemozgalom hagyománya, hogy évről évre megrendezi a béke- és barátsági hónapot, amelynek kezdete má­jus 9-hez, a győzelem napjához kötődik. Amikor a fasizmus felett aratott győze­lem 41. évfordulójára emlékezve köszönt­Az Országos Béketanács ünnepi ülése jük a békét, tisztelettel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját mindazok előtt, akik a fasizmus ellen, az emberiségért, a sza­badságért harcoltak — mondotta. Ezt kö­vetően szólt a világbéke megőrzésének fontosságáról, rámutatva: a békéért küzdő erők fontos feladata, hogy 1986-ot, a nem­zetközi békeévet változtassák a fordulat évévé, a bizalom, a megértés és az együtt­működés erősítésének, a békeszerető álla­mok és népek hatékony, közös cselekvé­sének esztendejévé. Az ülésen ezután Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára tartott előadói beszé­det Szűrös Mátyás beszéde Bevezetőben köszöntötte vei lehetetlen megoldani az mond a tudományos hala­azokat a honfitársakat, akik államok közötti, illetve a dásra, ugyanakkor számol­— világnézeti, felekezeli, társadalmi, a nemzeti, s nia, foglalkoznia kell az nemzeti hovatartozásuktól és egyéb természetű problémá- emberekben élő indokolt, társadalmi helyzetüktől füg- kat Minél előbb hatékony vagy Olykor megalapozatlan getlenül — cselekvően kí- nemzetközi politikai megöl- félelemérzettel is, legyen az vannak hozzájárulni hazánk dásokat kell találni azokra kapcsolatos akár a közvet­és a világ békéjének megőr- a feszültségekre, konfliktu- ¡en katonai célokat szolgáló zéséhez, biztonságának meg- sokra, amelyek a terroriz- nukleáris kísérleteknek akár szilárdításához, a népek kö- mus fő táptalajául szolgál­zötti megértést elmélyítésé- nak. hez. — A nyolcvanas évek kell is, hogy legyen elég közepének jellemző vonása türelme, kitartása a megpro­— mondotta —, hogy az bál tatások kai járó Időkben emberiség a bizakodás és pozícióik szakadatlan erősi­az aggodalom szüntelen vál- tóséhez — folytatta. — Most tozásaiban él. A nemzetközi különösen fontos, hogy a kapcsolatokban egyidejűleg, bókéért munkálkodó ker­égymással párhuzamosad ér- mányzati körök, vényesül a erősödése, a egy atomerőmű sajnálatos . , katasztrófájának, környezet­- ^ b^J'Vemek van_és kárositó hatásával - hang­súlyozta Szűrös Mátyás; vé­gezetül kiemelte: Az ENSZ nemzetközi bé­keéve jó alkalmat nyújt ah­hoz, hogy a békemozgalom hazai és nemzetközi teendő­szervezett áttekintve, erőit felmérve szembenáliás erők mellett a társadalmi minél több embert mozgósít­fes/mtsécPk mozgalmak, a legszélesebb son- s »«inéi tóbb külföld! . 1 . leaiuiiatiscA nADl(>me„ek állandóan barátot nyerjen meg a Kö­tudatos elezese és az egy- nepuimegen is ananaoan ' ennfloHtának másrautaltság, a konfrontá- hallassak hangjukat, s folya- ««_ ^f.^^^dolatanak. ciúval járó veszélyek felis­szélt arról, hogy bányásztár­saival együtt mindent meg kívánnak tenni a béke meg­őrzéséért, tudván, hogy ez matos erkölcsi, politikai nyo- Ha a békemozgalmak, -szerve o („„„»„»mi, mást gyakoroljanak azokra, zetek, a békepolitikát foly­naro ív^ akiknek realitásérzékét ma tató kormányokkal karöltve lutozasára y.tás nemzetköz, mó elnyomja a proíitér- képesek lesznek fellépni a kérdések tárgyalások utján dek az fdeo{ógiai elfogult- közös, nagy célok valóra tor le no rendezésere irányú- sag> az osztálygyűlölet A váltásáért, akkor 1986 való­in törekvés. A kelet—nyugati békemozgalom ma a nem- ban kiemelkedő éve lehet a kapcsolatok fejlődésének zet,közi viszonyok sajátos, nemzetközi békemozgalom­megtorpanása, a bizalmat- semmivel sem helyettesíthe- nak. lanság növekedése, a tartós- tő összetevője. A világnézeti Az ünnepi ülés hozzászólói sá vált szovjet-amerikai & társadalmi sokszínűség közül Bischoff Antal kom­íe?7ültség, a gyorsuló fegy- ellenére a nukleáris veszély- lói csoportvezető vájár be­verkezdBI verseny a nyolc- |yel szembeni közös tenni­vanas évek elején ?. kiszá- akarása mozgalmat az euró­míthatatlanságot erősítette pai politikai élet fontos té­íöl a nemzetközi viszonyok- nyezőjévé tette, bari. A szónok beszélt arról, ma a legalapvetőbb emberi A két vezető nagyhatalom hogy hazánk számára lét- feladat. Földi Ferenc, a sá­közólt újra megindult pár- kérdés a békés, a kölcsönö- rospataki Comenius Tanár­beszéd, a szovjet külpolitika sen előnyös együttműködés képző Főiskola főigazgatója és a többi szocialista or- fejlesztését előmozdító nem- az oktatók felelősségéről szág dinamikus kezdemé- zelközi környezet. Külpoliti- szólt az ifjúság gondolkodá­nyezései, a józan polgári kánk célja is az — mondot- sának, béke iránti elkötele­politikai tényezők realista ta —, hogy kedvezőbbé te- zettségének alakításában, magatartása, a helsinki fo- gyük szocialista építőmun- Polyák Ferenc fafaragó mű­lyamat intézményrendsze- kánk külső feltételeit, s egy- vész felhívta a népmüvésze­rének fennmaradása ugyan- ben hozzájáruljunk a társa- ket: a nemzetközi békeév akkor a nemzetközi helyzet dalmi haladás világméretű sikeréhez járuljanak hozzá javulásának reményét kelti, ügyének előmozdításához és azzai iS) hogy békevágyukat Ezt követően szólt az a béke megőrzéséhez. alkotásokban örökítik meg.' SZKP XXVII. kongresszusé- — A külpolitika alakítása, Mihail Jakovlev, a Szovjet nak jelentőségéről, kiemelve a nemzetközi munka ha- Békevédelmi Bizottság na­a szovjet békeke-zdeményezé- zánkban nem csupán a hi- zánkban tartózkodó küldött­sek fontosságát. Beszélt a vatásos politikusok, a diplo- ségének vezetője tolmácsol­nemzetközi politikai helyzet- maták dolga. Különösen ak- va a szovjet békemozgalom ről, a NATO szélsőséges kö- kor nem, ha legfontosabb üdvözletét, rámutatott: a reinek arról — a nemzetkö- feladatunkról, a béke, a biz- Szovjetunióban nagy jelen­zi kapcsolatok konfrontacios tonság, a népek barátsága és tőséget tulajdonítanak a elemet erosito — igyekezeté- a nemzetek közötti jó vi- kapcsolatok erősítésének, a rol, hogy katonai folenyre szony erősítéséről van szó. E magyar béketanács és a tegyenek szert, minosegileg céiok elérésében semmivel Szovjet Békevédelmi Bizott­uj fegyverek es fegyverrend- sem pótolhatö szerepet tol- ság együttműködése fejlesz­szerek létrehozásara, a ka- tenek be a társadalmi és tő- tésének tonai erőegyensúly megbon- megmozgalmak, közöttük a tasara törekedve. Ramuta- magyar békemozgalom. Az tott, hogy különösen mely Országos Béketanács nem­aggodalmat vallottak ki vi- zetközi tevékenysége fontos lagszerte a regionális valsá- része hazánkat és a világot gokat tovább elezo amerikai összekötő nemzetközi kap­akciók. E lépések soraban a csolatrendszernek. legsúlyosabb a Líbia elleni . ... agresszió volt, amelyet a , ~ * m.agyar bekemozga­nemzetközi terrorizmus elle- lor" hazal feladatai sorában ni harc ürügyén hajtott vég- a legfontosabb, hogy tomo­re az Egyesült Államok. A ntse a ^ke mlnden magyar terrorizmussal összefüggés- hivet- jusson el társadal­ben Szűrös Mátyás leszögez- munk minden rétegéhez, te. a magyar" külpolitika el- csoportjához, minden egyes vi alapon elítéli a terroriz- állampolgárhoz, s mozgósit­mus valamennyi megnyilvá- son minél több embert a bé­nulását. ke védelmére. A békemozga­— Meggyőződésünk sze- lom nem a gépromboló ha­rint a terrorizmus eszközei- gyományok folytatója; igent Sebestyén Nándorné zár­szava után az ünnepi ülés a Szózat hangjaival ért véget. (MTI) Kádár János üdvözlete Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára táviratban üdvözölte Mohammad Nadzsibullaht, az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt főtitkárává történt megválasztása alkal­mából. (MTI) Genf Ötödik forduló 0t Genf (MTI) Genfben csütörtökön meg­kezdődött az atom- és űr­fegyverzet korlátozásával foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások ötödik forduló­ja. A szovjet delegációt Vik­tor Karpov, az amerikait Max Kampelman vezeti. Baráti látogatás Csütörtökön a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak és megyei bizottságai­nak vezetői baráti látoga­tást tettek a Német Demok­ratikus Köztársaság nagy­követségén. Karl-Heinz Lu­genheim nagykövet tájékoz­tatást adott a Német Szoci­alista Egységpárt közelmúlt­ban megtartott kongresszu­sáról, az ott megfogalmazott gazdasági és társadalmi fel­adatokról. A tájékoztatót baráti beszélgetés követte. (MTI) Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára; Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke; Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Csehszlovákia nemzeti ünnepe alkal­mából Gustáo Husák elvtársnak, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének; Lubo­mir Strougal elvtársnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elnökének. Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Nép­Köztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és né­pünk nevében baráti üdvözletünket és őszinte jókí­vánságainkat küldjük Önöknek, a baráti Csehszlová­kia népeinek hazájuk felszabadulásának 41. évfordu­lója alkalmából. Népünk ismeri és nagyra értékeli Csehszlovákia népeinek a szocialista építőmunkában elért eredmé­nyeit. Csehszlovákia, mint a szocialista országok kö­zösségének megbecsült tagja, aktív tevékenységet fejt ki a nemzetközi enyhülés és biztonság, a világbéke megőrzése érdekében. Meggyőződésünk, hogy a Cseh­szlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusán el­fogadott határozatok következetes valóra váltása, a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítása tovább gyarapítja majd országuk szocialista vívmányait és nemzetközi tekintélyét. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a marxiz­mus—leninizmus és az internacionalista összefogás szellemében, céljaink és alapvető érdekeink azonossá­ga alapján évről évre fejlődnek országaink széles körű kapcsolatai, erősödik népeink barátsága. Sokoldalú együttműködésünk kedvezően járul hozzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez mindkét országban. E fejlődés további elmélyítésében, melyben meghatá­rozó szerepe van pártjaink együttműködésének, bizto­sítékát látjuk annak, hogy a jövőben is hatékonyan szolgálhatjuk a szocializmus és a béke ügyét, népeink boldogulását. Nemzeti ünnepükön kívánunk Önöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek további sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, a világbékéért folytatott közös harcunkban. • Csehszlovákia felszabadulásának 41. évfordulója­alkalmából Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táv­iratban üdvözölte Alois Indrát, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének elnökét. Az évforduló alkalmából táviratbah üdvözölte csehszlo­vák partnerszervezeteit a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa, valamint a Magyar Vöröskereszt. Csökken a sugárveszélyes anyag kiáramlása Meghalt a csernobili atomerőmű-szerencsétlenség harmadik áldozata — Az EGK importkorlátozása a Moszkva (MTI) A kijevi onkológiai inté­zetben szerdán meghalt a csernobili atomerőmű-sze­rencsétlenség harmadik ál­dozata — jelentette be csü­törtökön Moszkvában a szo­mélyek vérében nem talál- tó öltözéket küldenek a tak nátrium 24-es izotópot, Szovjetunióba — jelentette ami az ilyen esetekben fel- be szerdán Londonban Pe­lépő neutronsugárzás biztos ter Walker energiagazdái­jele lenne. kodási miniszter. A minisz­A 4. számú reaktorból a tórium közleménye szerint sugárveszélyes anyag ki­a napokban Szovjetunióba szállítják a a védőruhá­cialista országok tudósítói- áramlása egyre csökken A ^ am€,yek lehetővé teszik, nak tartott sajtóértekezleten reaktorra 4000 tonnányi ho- h szakértők a sérült T ; 4 n C-imr r-r->KArt móc-zlrnt/of Ác * Jevgenyij Vorobjov, a Szov- mokot, bórt, mészkövet és erőművet övező veszélyes Magyar felszólalás az ENSZ-ben 0 New York (MTI) Az ENSZ leszerelési bi­zottsága most folyó üléssza­kán felszólalt Meiszter Dá­vid nagykövet, a magyar küldöttség vezetője, a bi­zottság alelnöke. Rámuta­tott arra, hogy az ENSZ ól- adat továbbra is az atomhá­tai nemzetközi békeévvé ború megelőzése. nyilvánított 1986-ban külö­nös jelentőséget kapnak a két- és többoldalú, valamint a regionális leszerelési tár­gyalások és kezdeményezé­sek. Hangsúlyozta, hogy n világ előtt álló legfontosabb fel­Szíriai tiltakozás 0 Damaszkusz, Berlin (MTI) Nyugat- A letartóztatásban levő palesztin Ahmed Haszi és a jordániai Faruk Szalame azt Szíria szerdán visszautast- vallották, hogy az egész ak­totta azokat — a nyugat- ciót Haszi testvére, a Lon­berlini hatóságoktól 6zárma- donban terrorcselekményért zó — az állításokat, hogy kö- azóta már letartóztatott Ne­ze lett volna egy nyugat-ber- zar Hindavi szervezte és lini merénylethez. Damasz- . . kusz egyben felajánlotta lrany|toua­közreműködését az igazság Mind Haszi, mind Szala­kideritésére. me tagadja, hogy köze lett Az NSZK damaszkuszi volna az április 5-én egy fő­nagykövetét szerdán a kül- jeg amerikai katonák által ügyminisztériumba kérették, . diszkóban végre­és átadtak neki Szína ere­lyes tiltakozását. Közölték baít°tt robbantáshoz. E ter­továbbá, hogy Damaszkusz rorcselekménynek két ha­részt kíván venni a hatósági lottja és több mint kétszáz vizsgálatban a merényletek sérültje volt. A márciusi körülményeinek tisztázása robbantás következtében végett. nyolc 6zemély sebesült meg, jetunió egészségügyi minisz- ólmot dobtak le helikopte- zónában dolgozzanak terének első helyettese. Az rekrol. Ez a nagy mennyi­illetőt halálos sugárdózis ér- ségű anyag most szűrőként _ Brüsszel (MTI) te. Az előző áldozatok egyi- visszafogja a kiáramló gá- — ke égési sérülésekbe, a má- zok jelentős részét. A ki- Az EGK brüsszeli fobizott­sik abba halt bele, hogy rá- áramlás végleges elfojtására sága csütörtökön saját ha­zuhant valami a tűzvészben, tovább folynak munkák. táskürben ideiglenesen, má­... A radioaktivitás szintjé- j"s 31-ig, felfüggesztette né­Az atomerőműben nem nek egyes körzetekben tör- bany élelmiszerfajta behoza­történt nukleáris robbanás tént emelkedése a légtöme- ^Hát a kelet-európai szocia­— hangoztatta Vorobjov. Ezt gek mozgásával áll össze- lis^a országokból, miközben függésben — hangsúlyozták a kormányok kepviseloi meg a sajtókonferencián vitatkoznak az ügyben ho­zando vegleges dontesrol. Mihail Gorbacsov, az A főbizottság szóvivője ... .. SZKP KB főtitkára üzenetet közölte: az ideiglenes ren­hogy a helyszínen jart sze- küldött Bettino Craxi olasz delkezés megtiltja a friss miniszterelnöknek — közölte hús, valamint élő marha és a kormányfő szóvivője. A sertés behozatalát a közös­szovjet vezető köszönetet ség országaiba azokból a mondott a csernobili sze- körzetekből, amelyeket el­rencsétlenség után tanúsított érhetett a csernobili atom­olasz magatartásért. „Rend- erőmű-szerencsétlenség kö­kívül pozitívan értékeljük, vetkeztében keletkezett su­hogy az Ukrajna és Belo- garszennyezes. A rendelke­russzia különböző vidékein zes het szocialista országot dolgozó olasz szakemberek érmt: Szovjetunio, Lengyel­nem hagyták magukat el- ország Magyarorszag Cseh­bizonyítja az is, hogy a környező épületek épségben maradtak, továbbá az is, ragadtatni az indulatoktól, Szlovákia, Románia, Bulgá-' az országaink és népeink ria és Jugoszlávia, között hagyományossá vált * együttműködés szellemében Horváth Ottó egészségügyi a szovjet dolgozókkal együtt miniszterhelyettes tájékoz^ folytatják a munkát. A jő- tatta a Szegedi Orvostudo­vőben is tájékoztatni fog- mányi Egyetem rektorátu­juk Olaszországot, akárcsak sát, hogy az országban bár­a többi országot, az egész hol mért sugárszint nem világ közvéleményét a sze- éri el annak a mennyiség­rencsétlenség következmé- nek a 20 százalékát sem, nveinek felszámolását célzó amely különleges intézkedé­nyeinek lelszámolását célzó seket igényelae Ezert nem munkálatokról" — írta Mi- indokolt, hogy a lakosság hail Gorbacsov. jódot vásároljon a patikák­Nagy-Britanniából százöt- * ^ ven különleges, a radioak- pajzsmirigy rendellenessé­tivitás ellen védelmet nyúj- get okoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom