Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

yrmj Ha tizenhét éves, könnyen előfordulhat vele, hogy kikerül a hétköznapi keretek közül j— ahogy mondani szokás: elkapja a gépszíj. Felnőttekkel is íelőfordul ilyesmi, csak velük nehezebben. Van tapasztalatuk, hogyan kell kikerülni .a bajt. A gépszíj legtöbbször nem úgy kapja el az emberfiát, hogy ne szabadulhatna ebből a kényszermozgásból. Szabadulhat, de annak ára van. Ez az ár persze csak szimbolikus. Nem készpénzről van szó. Nyugalom, önbecsülés, állampolgári biztonság, meghunyászkodás egyaránt lehet „ár". Dodi esetében sem volt ez másként Hazafelé kísérte barátnőjét, Arankát egy külvárosi buszon. Mondta nekem Dodi, hogy Aranka személye nem befolyásolta a történtek menetét. Azonban nekem Dodi hiába beszél, magam is voltam tizenhét éves férfi, tudom, ha az emberfia barátnője is ott van, másként áll a dolgokhoz. így van ez jól, miért lenne ez másként. Valószínűnek tartom, hogy Dodi akkor is szóvá telte volna az esetet, ha Aranka nincs ott. A megállónál a vezető gyorsabban indított a kelleténél. Egy idős nő kászálódott lefelé. Még fogta a kapaszkodót, amikor a vezető indított, egyben csukta is az ajtót. Egy pillanatra fennált a veszély, hogy a kapaszkodó karra csapódó ajtó bennszorítja a nőt, az induló busz pedig magával rántja. Aki látott már ilyet, azt tudja, minimum kéztöréssel jár. Ha így történt volna, ma nem Dodit várná a vádlottak padja, hanem a buszsofőrt. Dodi tanú lenne. Akkor a buszsofőrre mondanák, elkapta a gépszij, figyelmetlen volt. De az idős nőnek, és a buszsofőrnek szerencséje volt. Az idős nő megúszta ijedtséggel, a vezető pedig talán észre sem vette, mit okozott. És itt léphetett volna ki először Dodi a dolgok menetéből Ha nem szól a következő megállónál semmit a buszsofőrnek, hanem csak leszállnak, hazakíséri Arankát, és kész^ Nem igy történt, hiszen hat az emberfia tizenhét éves, és vele van a barátnője, akkor lovagiasabb, nehezebben türjl még a másokat ért sérelmeket is. Odaszólt a buszvezetőnek: — Nagyon udvarias voltál az előző megállónál. A maga részéről elintézettnek vélte az ügyet, lesegítette Arankát a buszról. A busz azonban nem indult, nyitott ajtóval állt. Farkasszemet néztek a buszsofőrrel. Dodi nem azért állt ott, mert provokálni akart. Várta, ahogy elmenjen a busz, átmehessen az út másik Oldalára. A buszsofőr kinyitotta a fülke ajtaját, és kiszólt: mi nem tetszett neked? — Az, hogy milyen udvarias s voltál az előző megállóban. — Gyere csak fel, megbeszéljük. Itt léphetett volna ki másodszor Dodi a történet menetéből. Tévedés lenne azt hinni, hogy nem gondolt arra, ha fellép „megbeszélni' — akkor nem kaphat egy pofont. Gondolt rá, mert nem volt idealista. Ott nőtt fel a külvárosban. De azzal tisztában volt, hogy igaza . van. Utóbb annyit bevallott nekem, hu nincs ott Aranka, akkor talán csak beint a buszvezetőnek. Vannak egyezményes jelek, gesztusok, amik hivatottak rendezni az ilyen ügyeket. Aki beintett, úgy érzi, tett valamit. Akinek beintenek, az úgy érzi, érte valami. Nem intett be. hanem fellépett a buszra. És itt válik fontossá Aranka személye. — Ne menj fel, te hülye — kiáltotta, és megpróbálta Dodit lecibálni a buszról. Földhözragadt nöi ösztönével megérezte, hogy ebből verekedés lehet. Azonban csak annyit ért el, hogy Dodi védtelenebb lett a buszvezetővel szemben. Meg is kapta a balost, pont a szeme alá. Dodi leszédült a buszról, az ajtók záródtak, a busz elrobogott, kékesfekete füstfelhőt bodorítva. Aranka hideg vizes papírzsebkendőt kerített, azt szorította Dodi arcára, ne kéküljön be. Közben szidta, hogy lehet ilyen marha, hogy leáll kötözködni egy buszvezetővel. Tudhatná, hogy az ilyen mindig bajjal jár. Ezen a ponton gondolta Dodi, neki ehhez a csajhoz semmi köze. akár itt is hagyhatná az út szélén. De azért hazakísérte Az emberfia Maga is elindult hazafelé. Utóbb nekem azt mondta, gondolt rá, hogy feljelenthetné a buszvezetőt. De szerintem ez csak kegyes áltatás. Ha valaki tizenhét éves, nem a rendőrséggel toroltat meg 'egy ökölcsapást. Nehezen szervezné össze a látleletet, a tanúkat. Minden haverja kiröhögné, talán még spicliskedésnek is tekintenék, nem egy vagány sráchoz méltónak. Ráadásul Dodinak úgy tűnt, errefelé a rendőrök és a buszvezetők jó barátságban vannak egymással. A rendőrök nehezen hinnék el. ,hogy egy buszvezető megüt egy utast. Dodi hazafelé menet összetalálkozott kát barátjával, Lacival és Sanyival. Le sem tagadhatta volna, mi történt vele. Lényegileg ez volt a harmadik pont, hol elléphetett volna egy keeves hazugsággal a gépszíj elől. Mert amint elmesélte, ez már nem csak őt kötelezte a jogos bosszúra, hanem két barátját is. Elindultak megkeresni a buszvezetőt. Abban egyeztek meg, mindenki ad neki egyet. Mondhatná bárki, nem lovagias cselekedet hárman megtámadni egy embert. Sok szó esett a lovagiassá^Kél. De emlékezzünk csak .lulius Caesar esetére. Ott is, egy összeesküvő szúrása elég lett volna Caesar halálához. Csoportlélektani szempontból így helyénvaló, akár római patríciusokról, akár kültelki ipari tanulókról van szó. Ezen az érven kívül az is a közös fellépés mellett szólt, hogy csak így remélhették elérni a célt, a buszvezető megbüntetését. Külön-külön megverte volna őket. Lesben álltak a végállomásnál. Jó néhány busz elment, amikor úgy tűnt Dodinak, megérkezett az ő ellenfele. Az utasok leszálltak, új utasok nem szálltak fel. A buszvezető egyedül maradt, és Fülest olvasgatott. Dodi rányitotta a fülkeajtót, majd emlékeztette a buszvezetőt, mit tett nemrégiben. A buszvezető tagadta, hogy bármit csinált volna, akár-most, akár régebben. Azonban érkezett egy másik busz is a végállomásra. Dodi úgy érezte, a bosszúra még van ideje, a bizonyításra már nincs. Pofonvágta a buszvezetőt, majd átadta a helyét Lacinak. Laci is lekente a maga pofonját. Sanyinak már nem maradt ideje megütni a buszvezetőt, csak felé ütött egyet, és máris szaladt a többiek után, akik akkor már leugrottak a buszról. Sanyi ráadásul nekiszaladt az újságosbódénak, és alaposan megütötte magát. Kerülőúton mentek haza. Útközben Dodinak kétségei támadtak, elmondta barátainak, hogy lehetséges, hogy nem is ez volt az a buszvezető. Valahogy az bajuszosabb volt... vagy gülüszeműbb. Bárki bármit mond az önbíráskodásról, mégiscsak megvan az az előnye, hogy megnyugszik tőle az ember, nem gyötri tovább az eset. A három fiú megegyezett abban, a „buszvezetők megkapták a magukét". A maguk részéről nem foglalkoztak az esettel tovább. Kerülőúton jártak haza, semmi több. Azonban a buszvezetők is csoportlélektani szempontok szerint kezelték az esetet, ök sem tettek feljelentést a három suhanc ellen, de keresni kezdték őket. Hetekkel később egy délután meg is találták őket. Egy .buszvezető jelezte a végállomáson, hogy látott három pont olyan fiút ácsorogni a lakótelepen. Nyolc buszvezető ült egy buszba, és kirobogtak a helyszínre. A fiúk látták, hogy jön egy busz, még el is méláztak rajta, hogyan kerül ide, de mire „leesett a tantusz", már nem menekülhettek. A buszvezetők körbekapták őket. — Az volt a legrohadtabb az egészben — mesélte Dodi /—, hogy egyből felismertem az én emberemet, mert pont az jött velem szemben. Mármint az, akitől a pofonvágást kaptam. Végig ő volt a legvadabb, ő ütött a legjobban. A buszvezetők köztudomásúlag nagyon összetartó emberek. A nehéz fizikai munka, az utasok iránt érzett felelősség komoly csoporttudatot alakit ki bennük, Nem csodálható hát. hogy Dodival mértéken felül elbántak. Köztük is az a szokás, hu adnak, mindenki ad. Sanyival és Lacival kevesebbet törődtek. Megérezték, ők csak mellékszereplök az ügyben. A verés után beszállították a három fiút a rendőrségre. A buszvezetőknek fejlettebb jogérzékük van, mint a fiatalkorúaknak. Tudják, hogy az önbíráskodás egymagában nem vezethet jóra. Megtették a feljelentést, sőt prezentálták a tetteseket is. Azt, hogy kissé törődött a három fiú, azzal magyarázták, hogy szökni akartak. Bent a rendőrségen aztán Dodi hamarost megbizonyosodhatott arról, hogy a buszsofőröket és a rendőröket több kötelék is fűzi egymáshoz. Több mint eddig sejtette. Nemcsak, hogy jó barátságban vannak egymással, de a státusuk is megegyezik. Mindkettő hivatalos személy. Aki pedig megtámadja őket (akár önbíráskodási, akár más szándékkal) az hivatalos személy elleni erőszakot követ el, nem szimpla pofozkodásban vesz részt. Mondta Dodi, hogy nagyon hosszúnak: érezte azt az időt, amíg a fiatalkorúak rendőrsége átvette a kapitányság hatásköréből őket. Mert a csoportlélektan szabályszerűségei alól még a rendőrök sem kivételek. Kérdeztem Dodit, mi lesz most. Vállat vont, mondta, semmi különös, hamarosan tárgyalás lesz, valamilyen ítélet, ö fél év felfüggesztettre számít, mint büntetlen előéletű fiatalkorú csak nem kap többet. Ha elítélik, valószínűleg az ipari tanulóktól is kirúgják, mehet segédmunkásnak. Aranka már régen mással jár, talált magának okosabb fiút. — Itthonról is elmegyek, albérletbe, mert apám lehülyézett. Azt a gülüszemű bajszon buszvezetőt pedig úgyis megtalálom egyszer — mondta határozottan. — Hiába kérte át magát másik járatra. Ha a világ végére megy, ott is megtalálom. Néztem (Dodit, tizenhét éves, serkenő bajszú fiú. Semmi különösebb, arrafelé tucatjával ácsorognak hasonló fiúk a videodiszkó előtt. Tucatjával, és mindig akadhat köztük balek, akit elkaphat a gépszij. MÓZES LAJOS Maszkabál a határban STEKOVICS JÁNOS KÉPRIPORTJA EGY MADÁRIJESZTŐ CSALÁDRÓL t