Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

DMJEM33& 36 Csütörtök, 1986. május 1. 1 m ^ •huüanN ÍM T tf REICH KÁROLY RAJZA GYÖRKÉ ZOLTÁN Szerelmünkön pecsét Kóbor szelek kifosztják házamat. A fákról fagyos levél-könny pereg. Fuldokló kert, mint halak jég alatt. Lábamnál lecsapott virág-fejek. Orvul tört rám a magány évszaka. Csendből húzok magam köré falat, S várom, jöjjön a sarki éjszaka. Megbénult minden szándék, akarat? S jöttél, szemedből fény áradt s meleg. Eldöntötted a hamleti kérdést: Lenni kell, s immár örökre veled. S lm: tetszhalott kertem újraéled. Bennem vágyrobbanás, tavasz-féltés. S szerelmünkön pecsét már a véred. FENYVESI FÉLIX LAJOS Üldözött szeretők Vond föl hús sátrad nyári éj az üldözött szeretőknek, világíts virrasztó csillag, ringasd őket varázsos Hold! Szép szerelmes novella Októberi éjszaka volt, s kint végeláthatatlanul esett. Vagy nem is esett, inkább csak lefelé gomolygott képlékeny felhőkben valami esőféle szürke permet. A vadgesztenyefa északnak ívelődő ágai egészen a kollégium faláig nyúltak a kerítésen túlról, elnehezülten, csatakosan, és mivel a gyér lombozatot átvilágította az ágak közé felnyomuló utcalámpa, Anna jól láthatta a nyitott ablakon át, hogy apró, nekibolondult ördög, egy felriasztott feketerigó cikázik és kaszabol a gallyak között nedvesen fénylő szárnyaival. A párkányra odaesett pár átázott barna levél, a lány felvette az egyiket, sokáig szemlélte figyelmesen, sőt szinte gyermeki ámulattal, azután a homlokához érintette finoman, majd gyors, idegen mozdulattal nyitott ingnyakába csúsztatta. Megborzongott, de otthagyta a nyirkos gesztenyelevelet forró mellére tapadva, és rágombolta az inget. Háta mögül, a szobából cigarettafüst áramlott ki az éjszakába, és egyre hallatszott a gyufaszálak csörgése, amint a fiú újra meg újra nekipöckölte a gyufaskatulyát a bontatlan borosüvegnek. Anna nem tudta elvenni tekintetét az átázott, vergődő rigóról, noha szorongó bizonyossággal érezte, hogy rég elkésett a szembeforduló mozdulattal, azzal a dél óta formálódó egyetlen mondattal, a fiú játszik és unatkozik, tudja már az ő esőbe tartott arcú hallgatásából, hogy mire kell számítani, a remegve halogatott bejelentést kész válasz várja attól a pillanattól fogva, amikor a gyufásdoboz először ütődött a vörösboros palacknak. Utána vannak tehát mindennek, Anna így tudta ezt ebben a pillanatban. Közben érezte a hűvös nedvességet az inge alatt, és arra gondolt, ha valahogyan meg tudná oldani a málladozó gesztenyelevél folyamatos hűtését, reggelre megállna szépen a szívverése. — Nem hagyod még abba? Micsoda hülye játék! — Valami ismeretlen, rikácsoló némber hangján hallotta magát kiabálni. A madár szempillantás alatt eltűnt a fakorona sötétebb tartományaiban, a gyufásdoboz koppant az asztalon, s úgy maradt, Anna becsukta az ablakot, és végre elfordult tőle. — Adj egy pohár bort legalább! — mondta, és megindultak a könnyei. — Nyisd már ki azt a nyavalyás üveget! A fiú még kabátban ült, hosszú, nyitott kabátban, mint aki épp csak beugrott egy percre, s már indulni készül. Ahogy most felállt egy ránduló, hirtelen mozdulattal, azt lehetett hinni, ennek lendülete az ajtóig viszi. De csak körülnézett a szűk tanulóban, elvett egy villát egy lapos tányér mellől, a szilvalekvárt farmerébe törölte róla, és kipróbálta a hegyét a parafa dugón. Ledobta az alkalmatlan szerszámot, kispárnát hozott elő a hálószobából, a falnak szorította, és odaverte hozzá az üveg talpát. Negyedszerre melléütött, az üveg szétment, a falon lefojyt a vörös bor, Annak elnevette magát vontatottan, keservesen. — Te is ideges vagy? — Kis megkönnyebbülés is megbújt a kérdésben. — Mitől? — Amitől te is az vagy. — Tudod? — Látom rajtad. — Hát látszik? — Bele van Írva a hátad görbületébe a félelem. — És ha bele van? — Tegnap még nem féltél semmitől. — Szóval akkor tudod. — Tudom. — És mit mondasz rá? A fiú felemelte a borosüveg kezében maradt nyakát, s ahogy az asztalra tette, épp csak keresztülvillant az arcán egy mosoly. — Hogy öltözz fel, és menjünk, rendeljük meg valahol a borodat. — Ézzel csak halogatod a választ — Igen, pontosan. Ezzel csak halogatom. A ködös éjszaka, akárcsak a fal meszelése a vörös bort, gyorsan beitta, elnyelte a derűnek azt a néhány cseppjét, mely az ügyetlenül szétvert palackból közéjük permetezett. Az eső már elállt, de a kövér vizrügyek még hibátlan gyöngysorokban ültek a fák ágain, s üvegesen, hidegen fénylettek. Mintha valaki más számára volna feldíszítve az éjszaka, azt érezték mindketten, és némán, gallérba húzott nyakkal vágtak keresztül a Nagyerdőn, a város felé. Anna tudta, hogy se presszó, se kocsma nincs már nyitva a környéken, fázott, fáradt volt és gyenge, mellében, arcizmaiban a sírás utáni merevség, reménytelen és fölösleges körbejárásnak látta a kettejük tétova, hallgatak vonulását. Csodálkozva észlelte, hogy fogy belőle a fájdalom, enyhülnek a rossz kis gyomorgörcsök, és lassanként eluralkodik rajta valami ernyedt, leveretettség utáni tisztánlátás. Nincs hova menniük, ahogy tegnap sem volt záróra után, s nem lesz holnap sem. Ez a ködös ország nem az ő számukra van feldíszítve. „Ti vagytok az évfolyam legjobbjai" — mondta tegnapelőtt a professzoruk, akit felköszöntöttek a neve napján. — „Nehéz sorsot jósolok, és majdnem olyan nehezet kívánok nektek. A világos elmét és a szilárd jellemet semmi sem erősíti biztosabban és véglegesebben, mint az alacsony kísértések sorozata. Ezért titeket el fognak kerülni a nagy pénzek és a teljes tudás felének elhallgatását jutalmazó rangok." — Itt már egészen elérzékenyült, szinte gyermetegen mosolygott a szép öregember. — „Reménységei és albérlői lesztek ti az édes hazának." A fiú akkor kedves íróját idézte pohárral a kezében: „A felderítő induljon hátizsák nélkül, és tartsa edzésben magát." Anna abban a pillanatban mélyen, anyásan büszke volt a fiúra ezért a mondatért, de most, amint némán járták az üres utcákat talán egy órája már, megérezte a benne lappangó kíméletlenséget. Mennyi idő még így? Tiz év? Húsz? És azalatt hányszor fekszik ő fel még arra a kegyetlenül és megalázóan célszerű szerkezetű vizsgálóasztalra, hányszor matatnak benne idegen, türelmetlen férfiujjak, és amit a ma déli vizsgálat óta kétségbeesetten próbál elképzelni, combjai tövében a saját vére melegét hányszor kell borzongva megéreznie? — Még egy szót sem szóltam, és már túl vagyunk rajta — mondta halkan, épp csak mozduló ajakkal. — Ha ez ilyen olcsó, akkor forduljunk vjssza, és menjünk lefeküdni. Azért az egy mondatért, amit órák óta tartogatsz nekem, nem gyalogolok el a város másik végébe. Ki vele, aztán eredj egyedül, ha dolgod van. — Ne beszélj így! — Hát hogy beszéljek? Mit mászkálunk itt fel-alá? Mire várunk? Mit akarsz? — Téged meg akarlak tartani. Megálltak a sötét utcában, szembefordultak. Anna hangját reszelőssé tette valami szorongó, esett gyűlölet. — Pontosan fogalmazol, mint mindig. És büszke pillantással nézel elébe a felmerült nehézségnek. Ki fogod küszöbölni, te ugyan ki... — Visszanyelt nyüszítéssel a hangjában, szinte levegő után kapkodva beszélt már Anna. — Hát nem érzed a nyomorúságát ennek a büszkeségnek? Állán érezte a fiú ujjait, hagyta, hogy a vékony, erős kéz felemelje az arcát, pillantása fogoly volt a fiú egyenes tekintetében. — De érzem — mondta a fiú. — Semmit nem éreztem még ilyen határozottan. És mégsincs egyebem, mint ez a büszkeség. Ez a nyomorúságos büszkeség. Neked sincsen, Anna. És erre... erre elegen vagyunk ketten is. Gyere! Végig az erdő sétányain, egyik sötét alagútból a másikba fordulva Anna ráhagyta már magát a másik akaratra. Az első emelettől már ölben vitte a fiú a kollégium lépcsőjén, de a tanulóban kiszabadította magát, és kitárta az ablakot. Nyitott szemmel csókolta vissza a fiút, nyitott, kimeredt szemmel látta, hogy a feketerigó ismét ott vergődik az ágszövevényben, mint egy ravaszul megszerkesztett ketrecben, és közben érezte, a hosszú csókoknál élesebben és világosabban érezte, hogy mellén a simogató tenyér alatt szétmorzsolódik a csörgére száradt gesztenyelevél, törekes izei leperegnek lassan a hasára, forró, lapos hasára, és szúrnak, szúrnak kegyetlenül. CSENGEY DÉNES Tavasz előtt „Már néha sóhajtása száll, s nyomában Fölneszel avar ágyából az erdő..." Juhász Gyula fenti című verséből idézünk. Folytatása a vízszintes 3. és a függőleges I. számú sorokban. VÍZSZINTES: I. a molibdén vegyjele. 3. A versidézet első folytatása (Zárt betűk: E, M, S, R). 14. Tengermozgás. 15. Szivattyúzó. 16. Sir. 17. A Volga mellékvize. 19. Szovjet illuzionista. 20. Űrmérték rövidítése. 21. Lakoma. 22. Röviden mond valamit a közelében lévőnek. 25. A reformkor jelentős irodalmi alakja (András, 1786—1864). 26. Izomrögzítő. 28. Pusztító erejű vihar. 30. Előd (fordítva). 31. Sziget francia szóval. 33. Nagyobb időköz. 34. Kaiácstöltelék. 36. Muzsikus. 39. Karate porond. 41. Világhírű magyar származású szobrász (Amerigo). 42. Sokszor megzavarja a kirándulást. 43. Ragadozó madár. 44. Szomorkás költemény. 46. Lök. 48. Balázs Béla díjas tv-operatőr (Igor). 49. A Duna melékvize. 51. Vetített állókép. 52. Elóadó röviden. 54. Van ilyen állat is, növény is. 56. A tetejére. 57. Vén (fordítva). 58. Hőségtől lankadt. 60. Mesterkélt testtartás. 61. Növény. 62. Szintén nem. 63. ...mars! 65. Sportlap névbetűi. 66. Vízben, sárban kapálózva halad. 69. Megtévesztő. 71, Névelő, FÜGGŐLEGES* 1. A versidézet befejező része (Zárt betűk: S, L, L, ö). 2. Csillagkép. 3. Súlyarány rövidítése. 4. öreg bácsi. 5. Népdalénekes (Vera). 6. Árúházi dolgozó. 7. Kettős betű. 8. A neptunium vegyjele. 9. Folyó Alaszkában. 10. Férfinév. 11. Mint a vízszintes 4. számú sor. 12. Kiejtett betű. 13. ...és kötés (magyar film). 18. „De nehéz az..." népszerű dal. 23. ...angyal. 24. Biztonsági szerkezet. 27. Még előbbre. 29. Mesterséges akadály. 31. Jelzés, figyelmeztetés. 32. Táplálkozik. 34. „Jut is,...is" 35. Mezőgazdasági szerszám. 37. Szélhárfa. 38. Több ország nevének végződése. 39. Hajórész. 40. Friss. 45. Rozspálinka. 47. Vágány. 49. Fekete István írása egy rókáról. 50. Gaz betűi keverve! 53. Trópusi dísznövény. 54. Óv. 55 neki! 56. Lábbal hajtott háziipari eszköz. 58. Kugli. 59. Fosztóképző. 62. ...fi. 64. Bont. 67. Igevégződés. 68. Olaj egynemű betűi. 69. Római 105. 70. Egymást követő betűk. (F. I.) Beküldendő: a vízszintes 3. és függőleges 1. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: amint azt legutóbbi rejtvényünknél jeleztük (április 26,-ánál), megfejtőink a május elsejei ünnepek miatt később is beküldhetik a megfejtéseiket. Ezért nem közölhetjük most a nyertesek névsorát sem. Mostani rejtvényünk beküldési határideje a szokásos, a megjelenéstől számított hat nap. így tehát a két rejtvény helyes megfejtését és a nyertesek névsorát lapunk május 10.-i, szombati számában tesszük közzé