Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 83. szám
69 Szerda, 1986. április 9. KISZ-kongresszusra készülődve A közművelődés tartalmas fórumai A kultúra, az amatőr művészeti tevékenység, a közművelődés sok formája a jellemalakításnak, a személyiség kibontakoztatásának, a közösségteremtésnek is fontos összetevője. Az ifjúsági mozgalom története nemes hagyományokkal büszkélkedhet, sikeres akciókat mondhat magáénak. Kezdeményező szerepet töltött be több népszerű vállalkozásával, tehetséges fiatalokat segített a hírnévhez. Az első kérdés, amelyre Rácz Erzsébet közművelődési felelős — aki „civilben" népművelő — válaszol: van-e sajátosan KISZ-es közművelődés, s ha igen, akkor mik a különlegességei? — Jobb szeretnék úgy fogalmazni, hogy a hagyományos akcióinknak — mint például a klubos rendezvények. ifjúsági találkozók, amatőr művészeti csoportok, vetélkedők stb. — van kulturális, művészeti, népművelői aspektusa, beletartoznak a KISZ közművelődési tevékenységének rendszeré, be. Az említett formákat az ifjúsági szövetség kezdeményezte. illetve találta ki. Sokszor meg is kérdezték, miért éppen a KISZ csinálja, ha nincs megfelelő technikai és személyi háttere. A válasz igen egyszerű: hiányt igyekeztünk pótolni, meglé vő igényeket kielégíteni — hibáikkal együtt is vállalnunk kell ezeket. Ma már más a helyzet. Megerősód tek a szakmai szervezetek, közben javult saját helyzetünk is. Lelkes, szakmailag felkészült fiatalok és KISZcsoportok dolgoznak a művelődés területén, szinte mindenhol érzik a közös feladat lényegét, a mozgalom és a formák, keretek kapcsolatát, szakmai biztonsággal veszik ki részüket az együttgondolkodásból csakúgy, mint a közös munkából. — Ügy érzem, hogy az említettek eredője az 1974-es közművelődési határozat, melynek tézisei jelentős politikai dokumentumnak bizonyultak, ösztönző szerepet töltenek be a művelődés társadalmi, politikai értéknövekedésének érvényesítésében, számos új és jó kezdeményezést indítottak útnak a kultúra támogatására, a feltételek javítása érdekében. Ma már senki sem vitatja, hogy társadalmi és gazdasági reformjainkat a műveltség általános gyarapítása nélkül lehetetlen megvalósítani. Hogyan tükröződik ez a szemléletváltozás, milyen feladatokat takar a szemléletformálás érdekében a megyei KISZ-bizottság rendezvényterve? — A program gerincét a jó néhány éve bevált, hagyományos akciók adják. A városi, megyei klubtalálkozók évről évre visszatérő kedvelt programjai a klubos közösségeknek. Országos, s immár nemzetközi mércével mérve is jelentős fóruma a képzőművészettel foglalkozó tehetséges fiataloknak a mártélyi tábor, amely harmadik évtizedébe lép. A korábban felfutott Könyv és ifjúságakció az országban csupán nálunk nem süllyedt a kipipálandó, éppen hogy csak vegetáló rendezvények közé. — Milyen támogatást tud nyújtani a megyei KISZ-bizottság az alapszervezetek kulturális munkájához? — Mi rendezvényeinkkel kereteket, formákat, módszereket népszerűsítünk. Le. hetőséget kínálunk a megyében dolgozó valamennyi alapszervezet számára, hogy különböző szintű vetélkedőkön, kulturális versenyeken, kiállításokon bizonyíthassák fiataljaink tehetségüket, felkészültségüket. így szeretnénk eljutni valamennyi ifjúsági réteghez. Mozgalmunk hiányossága, hogy eddig az értelmiségi fiatalokkal nem sikerült az igényeknek megfelelő kapcsolatot kialakítani. Gondot jelentenek a megváltozott gazdasági körülmények, a társadalmi különbségek, a szabadidő-növekedés ellentmondásosságai. Üj színfolt — a továbblépés egyik lehetőségét is sejtető terület — a középiskolások között végzett tevékenységünk. Gondolok itt a népszerű tiniklubokra, a sokszínű és változatos programokkal jelentkező diákcentrumokra. Mind több kísérletet teszünk arra, hogy rendezvényeink a fiatal családok együttes szórakozását szolgálják. Hiszem, hogy a megyei küldöttgyűlés és az azt követő XI. kongresszus megállapításai nemcsak választ adnak a felmerülő kérdésekre, de közös bölcsességgel megszabják a fejlődés útját. Továbbra is bízunk abban, hogy a közös összefogás a szellem és a jellem épülését is segíti. Czakó János — avagy operatörténeti expedíció, szegediekkel A sors (vagy csak egyszerűen a véletlen?) folytán különös köze támadt a szegedi szinikultúrának, kivált operajátszásunknak a F<Hstaff. témához. Azóta, hogy valamikor a 70-es évek elején Vaszy Viktor — szisztematikus repertoárbővítő, fejlesztő műsorpolitikájának egyik látványos eredményeképpen — bemutatta még a nagyszínházban Verdi Falstaffját, Gregor József. fel a címszerepben, tobb változatban is előkerült a jó öreg Sir John figurája, utóbb a drámajátszásban is. A 70-es évek vége felé éppen a Kisszínházban és Vippen Vaszy készült fölújítani Verdi operáját, melynek próbáit tragikus intermezzo árnyékolta be: vezénylés közben meghalt a karmester, Szeged zenei életének mindmáig legnagyobb hatású egyénisége. Nem sokra rá az utód. Pál Tamás tűzte műsorra Nicolai vígjoperáját, A windpori víg nőket, ugyancsak Gregor Falstaffjával, majd az idei évadban a prózatársulat vette elő, Sándor János rendezésében, a téma irodalmi forrásának, Shakespeare.nek IV. Henrikjét, ahol Király Levente játszotta a pókhasú vén kéjencet, mely szerep (más kitűnő alakításokkal együtt) nem kevesebbet hozott a jeles szegedi művésznek, mint minap az Érdemes művész büszke címét, megérdemelten. Hétfőn este aztán az irodalmi kávéháziban Salieri Falstaf] jának lemezbemutatója ürügyén kellett regisztrálni a részt, vevőknek, született egy országos teljesítmény, a Hang. lemezgyártó Vállalat jóvoltából, ahol ismét csak törzsökös vagy félig-meddig még mindig szegedinek (is) számító művészek a főszereplők. Pál Tamás dirigál, Sir John Falstaff: Gregor József, de Fordné komornájaként szót kap benne Vámossy Eva is. A Royalban tartott bensőséges hangulatú összejövetelre, Pál és Gregor mellett, a Fordné aszszonyságot éneklő Zempléni Márta volt még hivatalos. Hogy milyen is ez a Salieri-féle Falstaff, természetesen nem derülhetett ki bő órányi beszélgetésből, lévén ezúttal a szó a főszereplő, s csak ritkásan a zene. Érdekes viszont a „hírháttér" az az ügyes, praktikus vállalkozói • kedv. amiről Pál mesélt, s amivel végül is előállt egyik legfrissebb termékével a magyar hanglemezipar. Hanem előbb Salieriről. Maguk a vállalkozók sem igen tudták, ki is ez a komponista, jóllehet lexikonok eligazítanak, s az egyetemes zenetörténet népszerű lapjairól sem hiányzik neve, még ha rendszerint előnytelen minőségében. A zenetörténetnek ez a Horger Antala tipikusan „nagy vesztes" — ahogyan Pál jellemezte, a „bezzeg komponista" —, kinek utólagos tragédiája, hogy egy Mozarttal kellett szembesülnie, mely kalandjáról egészen rosszhiszemű benyomásokat tett közzé Puskin poemája, illetve a belőle született egyfelvonásos, a Mozart és Salieri. Nemrégiben a tévé sugározta Rimszkij-Kor szakon operáját, melyben az orosz komponista azzal vádolja meg szegény Salierit (mint a historikusok kiderítették, teljesen alaptalanul), hogy a zsenialitása iránti féltékenységében megmérgezte Mozartot. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a körülmény helyezte oly kedvezőtlen megvilágításba, hogy nevét és életművét majd két évszázada vastag por borítja, úgyszólván bolygatatlanul. A feledés homályából ásták hát most elő. tulajdonképpen nem teljesen- véletlenül, hisz napjaink fogékonyak a múlt kiaknázatlan művészeti lehetőségeire. Azt történt pontosan, hogy a Hanglemezgyártó igazgatója külföldön látta Mtlos Formán új filmjét, a temérdek Oscar-díjat besöpört Amadeus-1, s hazatérve fejébe vette, ezzel a mozival pár. huzamosan piacra lehetne dobni valamit — no nem Mozarttól, akit nagyon ismer a világ, hanem ellenlábasától, Antonio Salieritől, akit egyáltalán nem ismer a világ. Székely András zenetörténész kereste ki Bécsben, a Salieri-leltárból, az 1799-es keltezésű Falstaffot, hazahozta a fotókópiáját, Pál lezongorázta — s ezután már „csak" a szereposztás majd az egyeztetés kálváriája. no meg Békés András megértő támogatása hiányzott a felvételekhez. Azé a Békés András operarendezóé, aki abban az időben éppen a „kiszemelt" stábbal próbált Szentendrén, s elengedte az érdekelteket lemezezni, s aki most nyáron a mi szabadtérinkén rendezi a Toscát, evégből pedig éppen hétfőn járt Szegeden, s ha már itt járt, persze hogy benézett az irodalmi kávéházba. Ennyi hát dióhéjban egy operai leletmentés, zenetörténeti expedíció, vállalkozói szimat és egy hazai hanglemez születésének históriája. Jó tudni, hogy a szegedi operajátszás is érdekelt benne. Nikolényi István flz ipar és az oktatás Az ipar és az oktatás kapcsolatrendszeréről, az együttműködés fejlesztésének feladatairól tanácskozz tak kedden az Ipari Minisztériumban. Az értekezleten részt vettek az iparvállalatok oktatásért és továbbképzésért felelős vezetői, oktatási szakemberek, a társtárcák, az oktatási intézmények, az MTESZ és az érdekelt ágazati szakszervezetek képviselői. Szabó Imre ipari államtitkár bevezető előadásában rámutatott: a VII. ötéves terv feladatainak valóra váltása és a műszaki fejlődés gyorÁprilis 11. A költészet napja Április 11., József Attila születésének évfordulója immár- 23. alkalommal ünnepe a magyar lírának. A költészet napja alkalmából országszerte írók és olvasók találkozóira kerül sor. A hagyományokhoz híven a könyvkiadók ezúttal is több új kötetet jelentettek, illetve jelentetnek meg, s azokat néhány könyvesboltban, könyvpavilonnál szerzőik dedikálják. A Magvető Könyvkiadó a magyar líra ünnepe alkalmából közreadja népszerű antológiáját, a szép versek 1985. kötetét. A könyv április 11-én, illetve majd az ünnepi könyvhét idején feláron lesz kapható. Az antológiában több mint -80 költő versét közlik sitása nagymértékben függ attól, hogy az oktatási in* tézmények milyen mértékben tudják az ipart sokoldalúan képzett szakemberekkel ellátni, illetve a2 ipar hogyan képes az iskolák oktató-szemléltető eszközeit biztosítani. A cél a legújabb tudományos eredmények és műszaki megoldások alapján a szakmai képzés és továbbképzés folyamatos korszerűsítése amihez elengedhetetlen az iparvállalatok és az oktatási intézmények közvetlen kapcsolatának még szorosabbra fűzése. Mindehhez biztosítani kell az oktatáshoz szükséges korszerű oktatástechnikai és oktatástechnológiai berendezéseket is. A tanácskozáson szóba kerültek a szakmunkásképzés, a középiskolai szakképzés, a technikusképzés, valamint a felsőfokú szakemberek képzésének, továbbképzésének problémái is. Megvitatták az • iskolarendszeren kívüli képzés és továbbképzés, valamint a nyelvoktatás helyzetét. Szó volt továbbá az ipar feladatairól az oktatási eszközök, tankönyvek, segédeszközök előállításában, különös tekintettel az elektronika alkalmazása és a számítástechnikai oktatáshoz szükséges eszközök gyártására (MTI) Elhunyt id. Simon Lajos 1899. november 10-én, Kiskundorozsmán született id. Simon Lajos. Az első világháború előtt végezte iskoláit, majd mint kubikus dolgozott az ország különböző településein. 1922-ben nősült meg, négy gyereke született. A munkásmozgalomba 1929-be kapcsolódott be, ekkor alakult meg Kiskundorozsmán az SZDP alapszervezete, amelynek rendes tagja lett. A 30-as években dolgozott a MÉMCJSZ helyi szervezetében, s részt vett a szegedi munkásotthonban rendezett szemináriumokon. Baloldali tevékenysége miatl az amúgy is szűkös munkalehetőségekből kizárták, lakásában többször tartottak házkutatást a csendőrök. A felszabadulás után több elvtársával együtt megalakították az MKP dorozsmai alapszervezetét és a polgárőrséget. Ezt követően is rendszeresen részt vett a kommunista mozgalomban. Községi tanácstag és a kiskundorozsmai Földszöv igazgatósági tagja volt, több éven áf alapszervezeti vezetőségi tagként dolgozott. Az ellenforradalmat követően tagja volt a munkásőrségnek is. Államunk munkásságát több ízben kitüntetésekkkel ismerte el. A Szocialista Hazáért Érdemrend, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem tulajdonosa volt, s 1967-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Id. Simon Lajos elvtársat április 15-én, kedden 13 órakor búcsúztatják a Kiskundorozsmai temetőben. Abriktol, gesztor, rinaldó és a többiek Minden elismerésem a nyelvészeké. Mi felelőtlenül rontjuk, rondítjuk édes anyanyelvünket, azt a nélkülözhetetlen eszközt, amelynek segítségével embernek való társadalmat akarunk kialakítani, s ők türelmesen csiszolgatják, nemesítik. Okosan-bölcsen rávezetnek minket, hogyan lehetett volna egyszerűbben, tömörebben, kifejezőbben mondani ugyanezt. Évülheletlen érdemük a magyar lingvisztika nagyjainak, hogy növöget; szélesedik az amatőr nyelvészek tábora. Mind többen jegyzik meg a suk-sükökt hallatán — Rostand modo« rában, elnéző-gunyorosan —, hogy „mondhatta volna szebben, kis lovag". Érdekes, olykor a rádió is milyen igénytelen. Nem-. csak az sérti a fülünket, hogy „a postás dolgozók vonalfelújítási munkákat végeznek" (a postások vonalat javítanak helyett), hanem, néha egyes szavakon is fönnakadunk. Egy zamatosan nyilatkozó juhásztól — aki' nem használta a probléma,a vonatkozásában, a célkitűzés, a ki tárgyalás stb. szavakat —, megkérdezte a riporter, mi az a bigecs? Tájszavaink egy része — így a bigecs is, amely terméketlen, haszontalan, gazos földterületet jelent — általában ismeretlen a fiatal újságírók! előtt, sőt a Magyar Nyelv; Értelmező Szótára sem jegyzi őket. A rinaldó (vásott, rossz kölyök), a batramáskodik (láb alatt van, lábatlankodik, alkalmatlankodik, a pampula (száj), a nyagdul (kimozdul a helyéből), az abriktol (ver), a prasnya (hanyag, gondozatlan öltözetű), apátéról (eltávolít), pillédzik (vékonyan befagy a víz) stb, stb. földeáki tájszavak nem találhatók Akadémiánk Nyelvtudományi Intézetének nagy gyűjteményében. És persze, közülük jó néhány alighanem igen tisztelt nyomdász (vagy szerkesztő?) kollégámnak sem mond úgyszólván semmit. A Délmagyarország 1986 március 29-i számában megjelent Minikomputer vagy facsiga? című tárcámban valaki (nyilván a betű ördöge?!) tulajdonnévre javított egy melléknevet, vagyis egy kis g-t nagyra változtatott, így lett a geszler (vékony, igen sovány) Szekeres Jóskából Geszler Jóska, valószínűleg azért, mert a magyar kártya piros filkójára, netán Gessler Hermannra, a svájci Teli Vilmos-monda gyűlölt királyi helytartójára gondolt a gépszedő vagy a, redaktor. Szokás a magyar szókészletet tóhoz hasonlítani, amelybe állandóan hullanak egy-egy táj, valamely társadalmi réteg, szakcsoport, gyermekközösség, az argó szavai. A tó hullámzó vize ezek zömét általában kiveri a partra, mint természetétől idegen, szennyező elemet. Egyes szavak azonban mégis besodródnak a tó közepébe, ott meg is maradnak, szókincsünk részeivé válnak és a hivatalos értelmező szótári szócikkei közt is szerepelnek. Az onnan hiányzó tájszavakat ezek szerint nem ismerné el a tudomány? Szó sincs róla. A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1984-ben kiadta Rácz Sándor makói tanár gondos gyűjteményét „Földeák és környéke tájszótára" címmel. A Földeákon született és nevelkedett szerző könyvq egyik mottójául Bárczi Géza mondatát választotta: „Gyűjteni, gyűjteni, gyűjteni 5 Megragadni a pusztulót; megmenteni a veszendőt, feltárni a jelent, amelybena múlt és a jövendő ölelkezik." A „környéke" szó azért került a címbe, mert Rácz Sándor négy évig Hódmezővásárhelyen élt és gyűjtött, a neki mindenben segítő felesége maroslelei tanárnő, Makón 13 éve élnek, s volt makói járási községpolitikusként a város vonzáskörzetébe tartozó községeket is jól ismeri. Mint földeáki talajban gyökerezett szegedi honpolgárnak, nekem különösen kedves ez a 150 oldalas tudo-( mányos munka, hisz magam és a velem egyazon sorsúak küzdelmének sajátos eszközét látom benne. Nagyobb kincá számomra mint az arany. Merem remélni, hogy a Magyar Nyelv Értelmező Szótára újabb kiadásaiban olvashatók lesznek majd, mit jelent a gilva, a bidereg, a barmol, a babica, az alsövény, az agyas, a porolya, a riyihározik és társaik. Ha valahol le találnám írni,' hogy „te rinaldó", ne gondolja az olvasó, hogy Rinal-i dó Rinaldiniról, a daliás olasz rablóvezérről van szó, csupán édesapám gyakran használt jelzője „ugrott be" nekem, mint enyhén rosszalló minősítés. F. Nagy István t