Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
4 Szombat, 1986. április 26. Elismerések a munka ünnepe alkalmából Kiváló a Tisza Volán Néhány jellemző adat: a vállalat nyeresége tavaly — 19&4-hez viszonyítva — 14 millióval nőtt, a konvertibilis valutabevétel megközelítette az 1,9 millió dollárt. A fajlagos energiafelhasználás 1,6 százalékkal csökkent, a keresetszínvonal 7, a bérszínvonal 8,1 százalékkal nőtt fi javultak a bérarányok, amit a közvetlen termelésirányítók és a pályakezdők bérrendezése eredményezett. A tavaly benyújtott 515 újftás gazdasági haszna meghaladta a 6 millió forintot — így a Közlekedési Minisztérium által meghirdetett versenyben az első lett a szegedi Tisza Volán. A közlekedés biztonságát jelzi, hogy tízmillió kilométerre 0,71 baleset jut, s 16 gépkocsivezető büszkélkedhet egymillió kilométer fölötti balesetmentes vezetéssel. A munkaversenymozgalom eredményeiről, az életés munkakörülmények javulásáról, s a vállalat idei feladatairól is szó esett a Tisza Volán dolgozóinak tegnapi, a munka ünnepét köszöntő munkásgyűlésén, amelyen Klézl Róbert közlekedési miniszterhelyettes adu át a Kiváló Vállalat címet kiérdemelt kollektívának az oklevelet. Az ünnepségen Sinkó Ferencné a Munka Érdemrend ezüst, Gercsó István és Dékány Ferenc e kitüntetés bronz fokozatát vette át. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Ézsiás Lajos, Németh Mihály. Pörnye Antal, Szalai Sándor, Benke J. Zoltán és Bakony Zoltán. Miniszteri dicséretben négyen részesültek, a' Volán emlékplakettjél öten vették át. A vállalat Kiváló Brigádja a Rába tehergépkocsivezetői szocialista brigád lett. A Kiváló Üjító kitüntetés arany fokozatával Kerényi Gábort tüntették ki. A munkásgyűlésen részt vett Bartha László, a megyei, Oláh Miklós, a városi pártbizottság titkára. Petrik István, a megyei és Csonka István, a városi tanács elnökhelyettese. A Tisza Volán dolgozóit levélben köszöntötte a városi pártbizottság első titkára, Székely Sándor. Hagyomány, hogy május 1-je alkalmából elismerik a kollektíváknak és egyéneknek az eddig végzett jó munkájukat, A kimagasló munkáért kitüntetéseket, elismeréseket adnak. Szűkebb pátriánkban is ünnepélyes keretek között emlékeznek ^ munka ünnepére. Ezekről az eseményekről rendszeresen tudósítunk, hírt adunk. Az alábbi csokorban a tegnapi eseményekről számolunk be. Szűcs- és Szabóipari Szövetkezet Vándorzászló A MÁV Szegedi Körzeti Üzemfőnöksége Kiváló vasutasok A Szegedi Szűcs- és Szabóipari Szövetkezet tegnap, pénteken a Délép munkásszálló nagytermében ünnepség keretében vehette át a Kiszöv elnökségének Vándorzászlaját. A 210 lós kollektíva munkájának eredményével szinte naponU találkozhatunk A szőrme, bőr és finomkonfekció termékeiket a szegedi vásárlók is szívesen viselik. Tavaly a szövetkezet dolgozói 130 millió forintos termelési értéket állítottak elő és 13 milliós nyereséget könyvelhettek el. Sikeresen (teljesítették exportterveiket is: a tőkés országokba irányuló kivitelüket 24 százalékkal tudták növelni tavaly, a szocialista partnereiknek is másfélszer annyit szállítotUk, mint 1984-ben A lakossági szolgáltatások is fontos helyet foglalnak el a szövetkezet profiljában. A szabadidőruháktól az estélyiig sok mindent kínálnak, és természetesen szőrme és bor árukat. A munkaverseny legjobbjai is az ünnepi közgyűlésen vehettek át elismeréseket. A 160 fővel dolgozó 11 szocialista brigád, közül az exportban élenjáró Tyereskova kollektíva tagjai a Szövetkezet Kiváló Brigádja címet érte el, két kollektíva aranykoszorús, egy pedig ezüstkoszorús minősítést ért el Tizenöten a szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést vehették át. Az ünnepség keretében divatbemutatóval is kedveskedtek a résztvevőknek. A MÁV Szegedi Körzeti Uzemfőnökségét elmúlt évi kimagasló munkája elismeréseként a közlekedési miniszter és a Vasutasok Szakszervezete elnöksége Kiváló Uzemfőnökség kitüntetésben részesítette — az utóbbi öt évben immár harmadszor. A Kiváló Uzemfőnökség címet tegnap a MÁV Nevelőotthonban adta át Klézl Róbert közlekedési miniszterhelyettes és Gyócsi Jenő, a Vasutasok Szakszervezete elnöke. Ezt követően Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Virág István kocsilakatos, Széli István állomásfőnök. Miniszteri Dicséretet kapott Darvas Tibor pártvezetőségi titkár. Vezérigazgatói Dicséretben részesült Papp István kocsirendező, Berta József kocsivilLamossági szerelő, Farkas Pál állomásfőnök és Kiss Ernűné forgalmi szolgálattevő. A MÁV Kiváló Brigádja címet a Hunyadi János brigád nyerte el. Az ünnepségen ott volt az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának képviseletében Martonosl Imre és Schmidt József, a városi pártbizottság titkára is. A Kiskundorozsmai Takarékszövetkezet Negyedszer is kiváló Tegnap délután ünnepséget tartottak a Kiskundorozsmai Takarékszövetkezet dolgozói. Radnótzy Jánostól, a Pénzügyminisztérium bankágazat főosztályvezetőjétől vehették át a negyedszer elnyert Kiváló Takarékszövetkezet címet, majd Magyar István, a városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője felolvas: ta Székely Sándornak, az MSZMP Szeged Városi Bizottsága első titkárának üdvözlő levelét. Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést vehetett át Bálint Vincéné előadó, 25 éves tevékenységéért Szövetkezeti Munkáért EmlékpLakettet kapott Sziveri István, a takarékszövetkezet elnökhelyettese. Autofer A Szőregi Virág-Dísznövény Áfész Kiváló Szövetkezet Miniszteri Dicséret Kötelezettségeiknek az el-i múlt évben sikeresen tetteV eleget az Autofer Autójavító és Fémipari Vállalat dolgozói. Száz százalék feletti teljesítést mutatnak a megtermelt érték és a kereskedelmi forgalom adatai — s ennek forrása már néhány év óta szinte teljes egészében a termelékenység emelkedése. A növekvő fajlagos energiaárak mellett is szinten tartották öt év alatt a vállalat energiaköltségeit. Növelték a felújított alkatrészek és a különleges járműfelépítmények választékát. Mindezek alapján a válla-" latot Miniszteri Dicséretben: részesítette a közlekedési miniszter és a KSZDSZ. A a oklevelet az Autofer dolgozóinak tegnapi, május elsejét is köszöntő ünnepségén, Papp Béla, a KSZDSZ Központi Vezetőségének titkára adta át. SZOT-oklevélle) tüntették kl Csurgó Lászlót, — aki a Kiváló Üjító kitüntetés arany fokozatát is. megkapta — és Nyári Istvánnét. A vállalat Kiváló' Brigádja a Ságvári Endre szocialista brigád lelt. A kitüntetetteknek, a vállalati kollektívának az ünnepségen felolvasott levélben gratulált Székely Sándor, a városi pártbizottság első titkára. Csomiterv Elismerő Oklevél Az építésügyi és városfej-» lesztési miniszter, valamint az Építő-, Fa-és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége az 1985-ben végzett eredményes munkál jáért a Csongrád megyei Tanácsi Tervező Vállalatot Elismerő Oklevéllel tüntette ki. A kitüntetést a Szegeden megtartott ünnepségen Iialányi László, az ÉVM főosztályvezetője adta át Maár Mártonnak, a Csomiterv igazgatójának. A szegedi tervezők az elmúlt nyolc év alatt most ötödszörre része-f sültek elismerésben és ez azérf is dicséretes, mert az idén az országban csak két tervezővállalat kapott kitüntetést. Az elismerést a tervezők az innovatív, megi újulásl készséggel, a mű/ szaki fejlesztésekkel és a:] ügyes piaci politikával érdemelték ki. A Csomiterv szinte az ország minden táján ismert lett, sok megrendelést kap és ez igen jelentős dolog a - visszafogott beruházások időszakában Dicséretre méltó, hogy tavaly bevezették a részmunkaidős foglalkozást, így nerr; kellett létszámot csökkenteniük, tehát a vállalati kapacitást a megváltozott igényekhez igazodva jól ki tudják használni. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült SomosKövi Sándor építész irányító tervező, valamint tízen érdemelték ki a Kiváló Dolgozó jelvényt. A szocialista munkaversenyben elért kimagasló teljesítményéért a Vedres István szocialista brigád a Vállalat Kiváló Brigádja, a Lechner Lajos szocialista brigád pedig a Vállalat Kiváló Ifjúsági Brigádja kitüntető címet nyerte el Negyedszer nyerték el az elmúlt tervciklusban a Kiváló Szövetkezet kitüntető címet a Szőregi Virág-Dísznövény Áfész kollektívája a jó munka elismeréseként. Olyan szövetkezetet tüntettek ki, amelynek tagjai mintegy 2 ezer 300-an tevékenykednek, de szinte valamennyiüknél közös, hogy a virág- és dísznövénykultúra igénye szerint rengeteg kétkezi munkával. A szövetkezet fő profiljában a virághagymák és dísznövények termelésében elért töretlen fejlődését a jó áruminőség mellett helyes piacpolitikájának megfelelően kialakított üzleti kapcsolatainak köszönheti — mind idehaza, mind külföldön. Tavaly az elmúlt évhez viszonyítva több mint 17 százalékkal növekedett az árbevételük. A két fő termékből, a rózsatöből és a virághagymából közel másfél milliót, illetve négymilliónál többet vásároltak fel — ami 24 százalékos növekedést jelent. (Természetesen a felvásárolt árut értékesítették is.) Jelentősen nőtt a szövetkézet kivitele — elsősorban a tőkés piacokra, ahová az előző évhez képest 64 százalékkal többet szállítottak — főként rózsatöveket. A tegnap délután a Hági étteremben tartott ünnepségen, melyen ott volt a megyei pártbizottság képviseletében Bódi György osztályvezető, a városi pártbizottság képviseletében Bessenyei Zsolt osztályvezető, Rácz Ferenc, a Mészöv elnökségi tagja nyújtotta át a Kiváló Szövetkezet kitüntetést a szövetkezet elnökének. Ezt követően ugyancsak a7. elnök, Nagy Gy. László, a Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést vette át. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a szövetkezet egyik legfontosabb kereskedelmi partnerének, Hollandiának képviseletében G. W. deVoa van Steenwijk nagykövet. Kapcsolatok a Fiat-céggel A közelmúltban Budapesten képviseleti irodát nyitott Fiat-céggel megélénkültek a magyar vállalatok kapcsolatai. Ezt jelzi, hogy Magyarországon járt és üzleti tárgyalásokat folytatott a konszern nemzetközi kérdésekkel foglalkozó vezérigazgatója is. Rövidesen a Fiat vállalatokat képviselő küldöttség érkezik hazánkba, hogy magyar partnereikkel az együttműködés bővítését készítsék elő. A kapcsolatok alakulásáról Rédei jenö, a Magyar Külkereskedelmi Bank—Fiat koordinációs vegyes bizottság társelnöke az MTI munkatársának elmondotta: arruf törekszenek, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben és kiegyensúlyozottan fejlődjön a magyar vállalatok és a Fiat konszern együttműködése. A kapcsolatok — a korábbi stagnálás után — 1983 óta fokozatosan bővülnek. 1983ban négymillió dollár értékű terméket szállítottak a Fiatnak a magyar vállalatok, tavaly az export már mégha-) ladta az ötmillió dollárt. E1-. sosorban erőgép-alkatrészeket, -tartozékokat, vegyi cikkeket, gumiipari termékeket szállítanak olasz partnereiknek. A Fiat eladásai ennél gyorsabb ütemben emelkedtek A Fiat egvik vállalata, a Fiatagri világbanki versenytárgyalást nyert Magyarországon, s ennek keretében több mint H) milliói dollár értékben szállított traktorokat és egyéb mezőgazdasági gépeket hazánkba A megállapodást követően 140 traktor érkezett Magyarországra. A szállítások a közelmúltban is folytatódtak, a Fiatagri újabban 2,7 millió dollár értékű mezőgazdasági gépet értékesített Magyarországon. « Figyelemre méltó változás a személygépkocsi-szállítások felújítása is. Sok évi szünet után, az utóbbi három évbery a Konsumex ötszáz Fiat személygépkocsit vásárolt, amelyet konvertibilis valutáért értékesített. A közelmúltban, száz Fiat Uno gépkocsi érkezett hazánkba, ezeket forintért értékesiti a Merkúr. Áz Agrober a Szovjetunióban A magyar mezőgazdasági beruházási vállalat, az Agrober számos külföldi vállalkozásával egy időben szovjet vállalatokkal, intézményekkel alakított ki partneri kapcsolatokat. Az agrártermelés több területét öleli fel az a munkaprogram, amelyne'J első szakaszát a Szovjetunióban, a gyakorlatban már meg is valósították. A szovjet mezőgazdaságban az új állattenyésztési! telepek építése mellett ugyanúgy mint hazánkban — a régi létesítmények rekonstrukcióján is dolgoznak. Az Agrober a Rosztov közelében lévő rogovszkiji mezőgazdasági üzem szakembereivel közösen a helyi sertéstelep felújítani-bővítési, programját készítette el. Az évenként 12 ezer sertést kibocsátó létesítmény átalakítását időközben be is fejezték, és az így szerzett tapasztalatokat szélesebb körben Is igyekeznek hasznosítani. Az Agrober — mivel a gazdaság a hizlalásra sajál takarmányt használ fel —< helyben mulatta be a korszerű úgynevezett CCM takarmány-előállitúsi technológiát. amely a kukorica jó hatásfokú felhasználását leszi lehetővé. A módszer bevezetéséről tárgyalásokat folytat. Az Agrober az oreli Gipronyiszelprom Tervező-Kutató Intézettel közösen elké-t szítette egy hétezer tonnás zöldség-gyümölcs hű tő-túrni ló tervrajzait. A szabályozott légterű üzemben gazdaságosan őrizhetik meg a termé-: nyek minőségét. , közművelődés Sándorfalvi Áfésznek Szövosz Dicsérő Oklevele Ünnepi gyűlésre jöttek össze tegnap, pénteken délután a sándorfalvi Fecskefészek vendéglőben az áfész alapító tagjai, választott tisztségviselői és dolgozói. Az 1985-ös sikeres munka elismeréseként a Szövosz— KPVDSZ Dicsérő Oklevelét nyerték el. Sötét József ABC-vezetö Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést, Szanka Ferencné bolti eladó SZOT-oklevelet kapott. Eredményekben gazdug lü évre tekinthet vissza ez a kétezer tagot, 155 dolgozót magába foglaló kollektíva. Ezalatt háromszor érték el a Kiváló címet, nyereségük megháromszorozódott. Stabil törzsgárda alakult ki, sikerült a hálózati költségeket csökkenteni, s a leltárhiány is minimális mértékűre szorult vissza. A dolgozók közel kétharmada szocialista brigádtag, a társadalmi munka mellett a művelődésre is nagy gondot fordítanak. A közművelődési tevékenység elismeréseként a megyei tanács és a KPVDSZ vándorserlegét nyerték el Tegnap, pénteken délelőtti ülést tartott az Ipari Szövetkezetek Csongrád M»;gyei Szövetségének elnöksége. A közművelődési munka eredményeit, a Közös Fejlesztési Alap VI. ötéves tervi forgalmát vitatták meg, valamint, beszámoltak a tavalyi mun-t kavédelmi intézkedési tervek végrehajtásáról és ai idei tervekről. A munkavédelmi felada-i tok adottak, megvalósításuk anyagi eszközök függvénye, de hozzáállás kérdése is. Av, egyéni védőeszközökre, védőitalra, a veszélyes és ártalmas termelési hatások csökkentésére, környezetvédelemre és munkahelyi biztonságra fordítható összegekkel úgy kell gazdálkodni, hogy a legoptimálisabb eredményi) érjék el. A szövetkezetpolitikai osztály megállapításai szerint jól határozták meg és hajtották végre a szövetkezetek munkavédelmi feladataikat, a helyzet lényegesen javull) a VI. (»téves tervidőszakban. A közművelődési munkái ban elért eredményekről/ szólva bejelentették azt is, hogy a Kiszöv elnöksége együttműködési megállapodást írt alá a Somogyi Könyvtár igazgatóságával. A| szerződés a szocialista brigádok kulturális ellátása, íróolvasó találkozók rendezése, továbbképzés, vetélkedők! szervezése terén kialakítandó szoros partnerkapcsolat, tervegyeztetés és segítségnyújtás feladatait rögzíti. Finn diákok A Radnóti gimnázium vendégeként, sport- és diákcsere keretében, 18 tanuló érkezett Szeged testvérvárosából, Turkuból, Solveig Helene és Bartel Wahlström tanárok vezetésével. A diákcsoport tiz napot tölt Magyarországon. A gimnázium gazdag programról gondoskodott számukra. Szeged mellett ellátogatnak Öpusztas/.orre, Gyulára és Mezőhegyesre. A hazautazás előtt Budupestet tekintik meg, közben kirándulnak a Dunakanyarba, felkeresik Esztergomot, s ellátogatnak a Balatonhoz. A szegedi diákok a látogatási augusztus elején viszonozzák k