Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-24 / 96. szám
4 Csütörtök, 198(5. április 24. Ml? HOL? MIKOR? Mibe kerül a társadalombiztosítás? A társadalombiztosítási kiadások alakulására hatással voltak az elmúlt évben is az automatizmusok, a népesség alakulása, valamint a társadalombiztosítás fejlesztésével kapcsolatos intézkedések. A fentiek következtében a társadalombiztosítási kiadás országosan 9 százalékkal nőtt, és meghaladta a 132 milliárd forintot, ami a nemzeti jövedelemnek közel 16 százaléka. A megyei kiadás 8,5 százalékkal emelkedett, és több mint 5 milliárd forintra növekedett. Országosan a bevétel fedezi a kiadást, a megyében azonban a bevétel 239 millió forinttal kevesebb. Ennek oka többek között a magas női foglalkoztatási arány, az ipar szerkezetében még mindig túlsúlyban levő könnyűipar, és az országosnál alacsonyabb megyei átlagbér. Lényeges probléma a bevétel alakulásánál az egyre növekvő magánmunkáltatói kintlevőség,' amely az elmúlt évben 26,5 millió forint volt. Több mint 2 ezer magánkisiparos és kiskereskedő tartozik a társadalombiztosításnak. A fizetőkészség romlásánál közrejátszik többek között az is, hogy a hátralékosoknak mintegy fele visszaadta az iparjogositványt, vagy a működési engedélyt. A kintlevőség csökkentésére hathatás intézkedéseket tettünk. A fentiek nyomán az egy dolgozóra jutó 21 ezer 880 forintos megyei társadalombiztosítási kiadás több mint 3 ezer forinttal alacsonyabb az országosnál. Az előző évekhez hasonlóan az elmúlt évben is a megyei társadalombiztosítási kiadás 71 százalékát — 1984. évhez viszonyítva 8,4 százalékkal többet —, 3,6 milliárd forintot fordítottunk a nyugdíjkiadásokra. A költségnövekedésnél közrejátszott a nyugdíjas-járadékos létszám 1200 fővel való növekedése, az átlag szolgálati idő emelkedése, a magasabb átlagkereset, valamint a 3 ezer forinton aluli nyugdijak 80 forintos emelése, és a nyugdíjkarbantartás. örvendetes, hogy a nyugdijak emelésével csökkent az alacsony nyugdíjasok száma. A megye 98 ezer 400 nyugdíjasa közül jelenleg már csak 31 százalek a 2500 forinton aluli öszszegű nyugdíjas, a néhány évvel ezelőtti 50 százalékkal szemben. Az arányjavuláshoz hozzájárult az is, hogy az elmúlt évben a megyei társadalombiztosítási tanács már 600 főnek tudta emelni a nyugdiját átlagosan 236 forinttal. Sajnos, nem javult 1985. évben sem a rokkantositásl arány, mivel a nyugdíjba vonultak 25—26 százaléka rokkant lett. Nem minden munkahelynél foglalkoznak megfelelően a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elösegitésével. Továbbra is tendencia, hogy a megváltozott munkaképességűek a rokkantosításért „harcolnak", és nem arra törekszenek, hogy megmaradt munkaképességüket hasznosítsák. Nemcsak rendeletváltoztatás, de szemléletformálás is feltétlen szükséges. Nagyságrendben a családipótlék-kiadás következik sorrendben a nyugdíj után. Tavaly 782 millió forintot — az összkiadás 15,4 százalékát — fordítottunk a gyermeknevelési költség hozzájárulásaként családi pótlékra. A 10 százalékos költségnövekedés egyrészt a családi pótlékban részesülő családok, másrészt a gyermekek számának 500 fővel való növekedése eredménye. Ennek ellenére az egy családra jutó átlagos gyermekszám t«vább csökkent, nem éri el a 2 föt, és rosszabb az országos átlagnál. Az elmúlt évben a kétgyermekes egyedülállók, a Sok a kintlévőség Javult a nyugdijasok helyzete három- és többgyermekesek, valamint a súlyosan fogyatékos és állami gondozott gyermekek családi pótléka ejTtelkedett 120 forinttal, és minden családi pótlék 40 forinttal. Betegségi-anyasági ellátásra 1985-ben 435 millió forintot, az összkiadás 8,5 százalékát fordítottuk. Ezen belül a táppénzköltség 339 millió forint, mely minimálisan csökkent az előző évhez viszonyítva, egyrészt a nettókereset alapulvétele, másrészt a táppénzes helyzet mutatóinak javulása miatt. Különösen örvendetes a táppénzes százalék 0,1 százalékos javulása — ami 7 millió forint költségcsókkenést 'jelent —, valamint az átlagos táppénzes létszám közel 400 fővel történő csökkenése. Az eredmények tovább növelhetők a baleseti helyzet, a magánszektorban és kisszervezetekben tapasztalható laza táppénzes fegyelem javításával, az ellenőrző munka fokozásával, az orvosszahértői munka továbbfejlesztésével. A költségekre hatással volt az a lényeges intézkedés, mely szerint a gyermekápolási táppénzkorhatár 6 évről 10 évre emelkedett, az ápolási időtartam pedig lényegesen meghosszabbodott. Megszűnt a kórházi ápolás idejére járó csökkentett mértékű táppénz, és 5—5 százalékkal növekedett 1985. január l-jétől a 30, illetve 90 napon túli keresőképtelenség esetén a táppénz napi összege. Nőtt a terhességi-gyermekágyi és anyasági segélyben részesülők létszáma. Ehhez hozzájárult az a kedvező intézkedés, mely szerint a szülési szabadság 28 nappal magasabb lett, valamint az anyasági segély 2 ezer 500 forintról 4 ezer forintra történő felemelése. Ugyancsak jó fogadtatásra talált a gyermekgondozási díj bevezetése a gyermek egyéves koráig — 1986. március l-jétől már a gyermek másfél éves koráig — mely a gyes összegének általában a dupla ellátási érlékét jelenti. A másfél millió forint segélykeretünkből több mint 1200 főnek tudtunk szociális segélyt biztosítani. Sajnos az elmúlt évben is indokolatlanul magas volt a több mint 17 millió forintos útiköltség-kiadás, amely nemcsak a viteldíjak emelkedése miatt ilyen tetemes. Hozzájárult a költségnövekedéshez, hogy az egészségügyi szervek gyakran engedélyezik indokolatlanul drágább jármű és kísérő igénybevételét. A társadalombiztosítás növekvő kiadása is bizonyítja a biztosítottakról való fokozott gondoskodást, az ellátások fejlődését. Nagy Máté Üzletek ünnepi nyitva tartása _ A május elsejei ünneppel kapcsolatosan a következő képpen változik a nyitva tartás: Április 30-án, szerdán va lamennyi élelmiszerbolt este 7 óráig tart nyitva. A pénteki napokon ennél később záró üzletek pénteki nyitva tartási rendjüknek megfelelően üzemelnek. A piaccsarnok, a piac és a területén üzemelő valamennyi élelmiszert árusító pavilon délután 3 óráig várja a vásárlókat. A ruházati és iparcikküzletek szerdai, a vendéglátó helyek szombati nyitva tartási rendjük szerint tartanak nyitva. Május 1-jcn, csütörtökön a vendéglátó helyek szombati, a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi rendjük szerint látogathatók. Minden más üzlet, áruház zárva tart. Május 2-án, pénteken a vendéglátó helyek, valamint a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint várják a vásárlókat. Minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátó helyek május l-jén és 2-án árusítanak tejet, kenyeret és péksüteményt. Május 3-án, szombaton valamennyi kiskereskedelmi egység, csarnok és piac szombati, a vendéglátó helyek vasárnapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. Május 4-én, vasárnap valamennyi kiskereskedelmi egység, csarnok és piac, valamint a vendéglátó helyek szerdai nyitva tartási rendjük szerint látogathatók. a kesztyűt A szegedi Centrum Áruház szomszédságában magas irodaház. Köznyelven: az olajosház. Nyolcadik emelet. A folyosó végén jobbra az utolsó ajtó. A szokásos irodai berendezési tárgyakon kívül azonnal feltűnik a belépőnek egy hatalmas zsák. Alig ülök le. Csontos Szabolcs máris előveszi a zsákból a „szemléltetőeszközöket". Különböző anyagokból készült védőkesztyűk kerülnek elém. — Magyarországon sokan és sokféle védőkesztyűt gyártanak — adogatja a kezembe a mintadarabokat az iroda lakója. Ezek anyaga és minősége igencsak eltérő. Ha a használat közben nagyobb szennyeződés éri ezeket a kesztyűket, a raktárosok szó nélkül kicserélik. Akkor is, ha az anyaguk nem károsodott, a levetett kesztyűket selejtezik. Pedig van mód a felújításukra! A tisztítási technológiával Bullás József szegedi mérnök hónapokig kísérletezett. A legfőbb nehézséget az okozta, hogy a védőkesztyűkbe többféle anyagot varrnak be. Az egyik fajta bőr és műbőr kombinációja, míg a másik bőr és vászon együttese. Sikerült megtalálni a legjobb tisztítószereket. Az elkészült felújítási technológia alkalmazása után az olajfúrásoknál használt kesztyűknek mintegy 70-80 százaléka, az építőiparban elszennyeződött kézvédőknek pedig körülbelül a fele ismét használható Csontos Szabolcs számításai szerint. Az új és a felújított kesztyűk minősége között nem számottevő a különbség. Ezt bárki megállapíthatja, . aki egymás után a kezére húzza a két változat egy-egy darabját. A felújítás a beszerzési árnak a harmadába kerül, és többször is megismételhető. — Szerintünk háromfajta a legalkalmasabb a felújításra — tesz vissza néhány kesztyűt Csontos Szabolcs a zsákba. — Megkülönböztetésként az árukat mondanám: 135, 140 és 148 forint. Amelyik kesztyűnek a feje és a szára más anyagból készült, azt a tisztítás előtt az összevarrásnál szét kell választani. Majd a szennyeződés eltávolítása után ismét varrógép alá kerülnek a kesztyűk. Már készek az elképzelések a felújítás teljes folyamatára is. Megszervezik a különbö/.ő vállalatoktól a védőkesztyűk összegyűjtését és eljuttatását a felújítóhoz. A tisztításra és az anyaghibák javítására az egyik szegedi szolgáltató szövetkezet vállalkozna. A szövetkezetiek kisebb beruházásra is hajlandóak az új tevékenység érdekében. A felújítás a válogatással kezdődik. Itt kidobják a teljesen használhatatlan kesztyűket. A tisztításba a fertőtlenítést is beépítették. Ezután még egy átvizsgálásra lesz szükség, amikor a kisebb varráshibákat is kijavítják. Az utolsó munkafázis a párosítás és a kötegelés. Néhány száz pár kesztyűt — amit a Csontos— Bullás módszerrel újítottak fel — már néhány hónapja véleményezésre kiádtak a használóknak. Az első tapasztalatok az ötletgazdát igazolják. Speciális kesztyűk — például a hegesztéskor használatosak — felújítására is alkalmas az új eljárás. Teljes védööltözeteket is fel lehetne újítani a módszer továbbfejlesztésével. Ez különösen azoknál a vállalatoknál jelentene nagyobb megtakarítást, ahol nagy évente a létszámmozgás. Ugyanis, akik három hét után új munkahelyet keresnek, egy — alig használt, de higiéniai okokból másoknak ki nem adható — védőruhát hagynak maguk után a raktárban. Sőt, a lábbelik is újra használhatók lehetnének. Csak azért, hogy a megtakarítás várható mértékére következtetni lehessen, írom ide: egy pár védőcsizma ára ma 1600 forint körül van. Ha már a pénznél tartunk, meg nem állom, hogy Csontos Szabolcstól ne kérdezzem meg: — Mekkora személyes hasznot vár az ötletétől? — Ügy sem hiszi el, amit mondok . . . Ha csak a személyes hasznom érdekelt volna, azonnal kilépek a munkáltatómtól. Kilónként 20 fillérért felvásárolom a kiselejtezett védőkesztyűket a vállalatoktól, aztán felújítás után, 50 forintos áron megjelenek velük a piacon. Évente több millió ilyen kesztyűt semmisítenek meg az országban ... B. I. Nagyothallók figyelmébe A hallássérültek szervezetének szegedi vezetősége külön csoportot hoz létre a nagyothallók részére. Működésük föltételeinek biztosításához jelentős segítséget kapnak a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójától, aki fölajánlotta, hogy földszinti klubhelyiségüket térítés nélkül igénybe vehetik a csoport tagjai, minden hónap utolsó hétfőjén. Emellett az iskola hallgatói vállalták, hogy patronálják az idős nagyothalló embereket. Az első összejövetelt április 29-én, délután 4 órakor rendezik meg az iskolában, amelynek címe: Tolbuhin sugárút 1 szám 198«. ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: GYÖRGY A Nap kel 5 óra 40 perekor, és nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kel 20 óra 00 perekor, és nyugszik 5 óra 13 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 327 cm (áradó). HATVANÉVES 22.15: A Tv Galériája — Pápai Lelkes Ágnes (sz. 192«) színész- Livia gobelinmúvész nő, a Madách Színház tagja, érde- 22.45: Híradó 3. mcs művész. 22.53: Himnusz HATVANÉVES Thorbjörn Fálldln (sz. 192«) svéd gazdálkodó és politikus, a Centrum Párt elnöke, több ízben miniszterelnök. HARMINCÖT ÉVE 1951-ben helyezték át a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DÍVSZ) központját Párizsból Budapestre. A haladó ifjúsági szervezetek egységes, demokratikus nemzetközi szövetsége 1945 novemberében alakult meg Londonban. A küldöttek 63 ország szervezeteinek 30 millió tagját képviselték. Jelenleg a DÍVSZ, mintegy 120 ország 180 tagszervezetét egyésiti, 100 milliónál jóval több taggal. Háromévénként Világifjúsági Találkozókat (VIT) szérvez. Folyóiratának magyar változata, a Világ Ifjúsága. KISSZINHAZ Délelőtt 10 óra 311 perekor: Vágy a szilfák aiatt — Nyugdijasbérlet. F.ste 7 órakor: Három cilinder — Vaszy bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor, délután fél 4 órakor: A lótolvaj lánya (színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Délután háromnegyed 6 és este 8 órakor: Nincs kettő négy nélkül (színes, m. b. olasz kalandfilm. Kiemelt helyár!) Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Aladdin és a csodalámpa (színes, m. b. japán rajzfilm II. helyár!) Negyed fi és fél 8 órakor: Szerelmi lázálom (színes olasz film. II. helyár! 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). Kiskőrössy halászcsárda (vldeomozi) este 10 órakor: Megszegett eskü (színes honkongi karatefilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es) Este 8 órától réGgel 7-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin Sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként reggel 8 órától déli 12 óráig, a gyermek fül-orr-gégészeti ügyelet az újszeged! gyermekkórházban van. (Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül-orr-gége Klinika tart Ugyeletet, Lenin krt. 111.). Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zóld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-töl reggel 7 óráig: Telefon: 11-000. nut/i BUDAPEST 2. 15.50: Kuckó — (ism.) 16.20: Telesport: jégkorong-vb — döntő — közvetítés Moszkvából Kb. 18.S0: Képújság 18.55: Sok szerencsét — svéd tv-filmsorozat — 3. — (ism.j 19.50: J. S. Bach: Kilenc korálelőjáték — NDK film Í0.00: „F.n a szerencse lánya vagyok" — Karig Sára József Attila-díj 1986 20.40: Scott Japlin ragtime-ja — lengyel zenés film 21.00: Hiradó 2. 21.20: Sok szercnesét — svéd tv-filmsorozat — 4. 22.20: Tv-BASIC-tanfolyam — 12. — (ism.) 22.50: Képújság BELGRÁD 1. 16.05: Híradó magyarul 16.25: A VKSZ ülésének krónikája 17.25: Hiradó 17.45: Salajko — tv-filmsorozat 18.15: Egykor régen 18.45: Breki és a többlek 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Spektrum 21.00: Komoly zene 21.10: A telihold éjszakája — zenés műsor 22.00: Hiradó BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Ifjúsági műsor 19.30: Híradó 20.00: Idegenek és testvérek — angol tv-filmsorozat 21.10: Huszonnégy óra 21.15: Művészeti est ÜJVIDÉK 17.00: Hiradó magyarul és szerbhorvátul 17.45: Salajka — gyermekműsor 18.45: Művelődési jubileumok 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: A harcos távozik, a marsai visszatér — tv-film 21.40: Beszámoló a VKSZ 18. üléséről 22.40: Hiradó szerbhorvátul EHKi1 KOSSUTH 8.20: Pintér István jegyzete 8.30: Schtff András zongorázik 9.17: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra 9.29: Világablak — (ism.) 10.05: Diákfélóra 10.35: Labirintus — (ism.) 10.50: Dzsesszmclódlák 11.34: A tulajdonságok nélküli ember — Róbert Musll regénye — 2. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Német utakon 13.00: Gioconda — részletek Ponchielli operájából 13.40: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 14.09: A magyar széppróza századai — Petelei István novellái — (ism.) 14.25: Zenei Tükör 15.00: Világirodalmi könyvszemle 15.30: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből 16.05: Révkalauz 17.00: Zöldség-frontáttörés? 17.37: Népdalfeldolgozások 19.15: Rádiószínház: Kegyenc — Teleki László színmüve 21.33: Egressy Béni dalaiból — Béres Ferenc énekel 21.40: Pályázati rendszer a tudományos kutatásban 22.20: Tíz pere külpolitika 22.30: Josef Greindl operaáriakat énekel 22.57: „Rögeszméim" 23.07: Arturo Toscanini vezényel Himnusz 0.10 0.15 4.20: Éjfél után 8.55: 9.00: 10.00: 10.30: 11.55: 12.20: 12.55: 15.25: 16.20: 16.25: 17.10: 17.50: 17.55: 18.00: 18.115: H.r>5: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 21.20: BUDAPEST 1. Tv-torna — (ism.) ITV Rachmaninov: fisz-moll zongoraverseny — NSZK film — (ism.) lltószinkron — szovjet film — (ism.) ITV Képújság Jégkorong-vb — döntő — közvetítés Moszkvából ITV Hírek „Szív küldi szívnek szívesen ..." — Szirmai-est a Pesti Vigadóban — 2. Dél-Amerika — Vasutak a haladásért — NSZK dok.-film Képújság Reklám Szent György — rajzfilm Pulzus Reklám Tv-torna Esti mese Híradó Szeszélyes évszakok Hlrháttér PETŐFI 8.05: Tárogatómuz.sika 8.20: A Szabó család — (ism.) 8.50: Tíz. perc külpolitika —. (ism.) 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Háromkirályok ajándéka — részletek Bágya András —Bárányi Ferenc zenés játékából 12.25: lltikalauz üdülőknek 12.30: Mezők, falvak éneke 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: Mi történt? 15.05: Tudományos könyvespolc 15.10: Operaslágerek — (ism.) 15.45: Törvénykönyv — (ism.) 16.00: Találkozás a stúdióban 17.08: Art Tatum dzsesszcgyütlcse Játszik 17.30: Kézfogások 18.30: Slágerlista 19.03: Operettkedvelőknek 20,(13: A Poptarisznva dalaiból 21.05: Major Tamásra emlékezünk 22.20: Magnóról magnóra - (Ism.) 23.20: — 0.14: Nóták 0.1S-- —