Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-02 / 77. szám

Szerda, 1980. április 2. 3 Felszabadulásunk évfordulója alkalmából Ünnepségek, kitüntetések, elismerések Többéves hagyomány már, hogy felszabadulásunk ün­nepén a városi pártbizottság köszönti a munkásmozga­lomban évtizedek óta dolgo­zókat. Tegnap, kedden dél­előtt fiO, illetve 50 éves párt­tagság alkalmából Székely Sándor, az MSZMP Szeged Városi Bizottságának első titkára adott át ajándékot A pártban 60 év óta végzett munkáját köszönték meg Szántó Istvánnak, 50 éves tevékenységét ismerték el Bunford Mihálynak. Engi Istvánnak, Jáger Lászlónak, Ixicsányi Józsefnek, Móczán Lajosnénak ós Popán Imré­nek. A városi pártbizottsá­gon megtartott ünnepségen részt vett Horváth Kárnly­nc, a megyei pártbizottság titkára is. * Felszabadulásunk ünnepe alkalmából tegnap délelőtt az Eszperantó utcai pártház. ban köszöntötték a „Szocia­lista Hazáért Érdemrend" kitüntetettjeit, valamint a Magyar Ellenállók és Antifa­siszták Csongrád megyei csoportjának tagjait is. Az ünnepségen résztvevőknek műsort adtak a Zrínyi Ilona úttörőcsapat diákjai, majd Oláh Miklós, a városi párt­bizottság titkára mondott be­szédet. Szólt arról: mikor tisztelettel emlékezünk a ha­zánkat felszabadító szovjet katonák tetteiről, köszönetet kell mondanunk azoknak is, akik a felszabadulás előtt, a háborús években vállalták az illegális politikai harcot, akik az elmúlt 40 évben ál­dozatos munkájukkal hozzá­járultak hazánk építéséhez. „Sajnos, erről az időszakról egyre kevesebbet tudnak a A városi pártbizottságon Székely Sándor első titkár kö­szöntötte a pártban hatvan, illetve ötven éve dolgozókat mai fiatalok, s ezért kérem az itt ülőket, segítsenek ab­ban, hogy a most felnövek­vő generáció jobban megis­merje történelmünket, e4ért eredményeinket" — hangzott el a beszédben. * Tegnap délután is ünnepi megemlékezés színhelye volt az Eszperantó utcai párt­székház. Schmidt József, a városi pártbizottság titkára köszöntötte azokat, akik hosszú évek óta lelkiismere­tes munkájukkal segítik a párt tevékenységét a gazda­sági, a politikai és a kultu­rális élet területén. Az MSZMP aktivistái közül ju. talmat vett át ördögh Ist­ván, Bors Miklósné, Makra Sándor, Lábas László, Né­meth Ferdinánd, Dániel Pi­roska, Ocskó Zoltán, Fodor József, Scheibel Sándorné, Daru Zoltánná, Prágai Ti­bor, Inhoff József, Váradi Zoltánná, Falábú Dezső, Ré­bék Mihály, Nyilasi Péter, Szegedi István, Topor Ist­ván, Reseterits Sándorné, Lovász István, Péter Szil­veszter, Farkas István, Tóth László, Kerek Attila, Dal­mann László, Zékány János, Fekete Zoltán, Varga Fe. rencné, Kőrősy Tiborné, Vin. czéné Török Ilona, Túri La­josné, Bus Miklós, Mik'ós Pál. Hódi Józsené, Seres Györgyné, Szűcs István Pa­rónai János, Szeles Béláné, Polgárné Fodor Etelka, Ba­barczi Imre, Szállási István. * Felszabadulásunkra emlé­keztek tegnap Petőfitelepen is. Az Acél utcai pártházban Apró Antal, az MSZMP KB tagja, az MSZBT elnöke tar­tott beszédet felszabadulá­sunk ünnepe alkalmából, majd mint a körzet ország­gyűlési képviselője, baráti összejövetelen találkozott vá­lasztóival, a helyi pártszer­vezetek vezetőivel, a nép­frontbizottság tagjaival, va­lamint a tanácstagokkal. Nagy László felvétele A Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjei az Eszperantó utcai pártszékházban ünnepségen vettek részt István Szakközépiskola KISZ-szervezete, valamint a Mező Imre, a Révai József, a Majakovszkij téri, a Zalka Máté, a Petőfi Sándor és a Gutenberg utcai általanos iskola úttörőcsapata és a Gedoi Altalános Iskola Rá­kóczi úttörőraja. * A Magyar Honvédelmi Szövetség Csongrád megyei vezetőségének székházában tegnap, kedden Palotai Jenő alezredes, az MHSZ megyei titkára adott át kitüntetése­ket. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát kapta: Horváth Ferenc őr­nagy. Honvédelmi Érdemérmet kaptak, 10 év után: Kóré István. Rábel András. MHSZ Kiváló Munkáért érem kitüntetést kaptak: ezüst fokozatot: Balíó Zol­tán, Balogh József, Balogh István, Bodor Ernő, Mészá­ros József, Szücsné Kormá­nyos Márta, Vialási Sándor, Pataki Gábor, Popovits Jó­zsef alezredes; bronz töxo­zatot: Bozó Jánosné, Dobrai Ferenc, Farkas Mátyás, Kom. játi Tibor, Bihari József, Mészáros József, Mészáros Lászlóné, Mihályné Gémes Ibolya, Milotai Sándor, Pa­taki József, Pópity János Gábor, Vajda Sándorné. Az ünnepségen jelentet­ték be, hogy az MHSZ fő­titkára nyugállományba vo­nulása alkalmából Horváth Ferenc őrnagyot felmentette az MHSZ Csongrád megvei vezetősége gazdasági titkár­helyettesi beosztásából és egyidejűleg gazdasági titkár­helyettessé kinevezte Csó. kási Pálnét. * A Tisza Volán felszabadu­lási ünnepségén vehette át a Kiváló Munkáért kitüntetést Bálint Vince autóbuszvezető és Bán Imre nyugalmazott művezető. Miniszteri Dicsé­retben Nagy András terme­lési osztályvezető részesült. Vállalati Kiváló Dolgozó jel­vényt négyen kaptak. * Ma, szerdán délután Tá­pén rendeznek ünnepséget április 4. alkalmából. 15 óra 30-kor koszorúzási ünnepség lesz a felszabadulási emlék­műnél, majd a művelődési házban Illés Tóth István, a városi pártbizottság munka­társa „mond beszédet. Ezt követően nyílik meg a mű­velődési házban Somogyi Károlyné fotókiállítása Társadalmi munkások elismerése R°zsa Ferenc­Tegnap, kedden délután vették át kimagasló tevé­kenységükért a Társadalmi Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát a követke­zők: Abáti Béla, Benkóczi Edit, Dobó Jenőné, Gallov Sándor, Gera József, Hangos László, Hecker Iván, Hédcr Ferenc, Horváth Imre, Imro­vicz Mihály, lványi Gyuláné, Joó Antal, Kaszab Istvánná, Kinyó Jánosné, Kovács Jó­zsef Kovács Józsefné, Ko­váts Zoltán, Kókai László, László Imre, Márta István, Nagy Kálmán, Nagy Lajos­né, Rácz Mária, Révész Ist­ván, Sánta Miklósné, Szalai Imréilé, Szalma Sándor, Széli István, Széli Istvánná, Takács Szilveszterné, Varga Ferenc, Varga Gábor, Vass József és Zsupka János. A kitüntető jelvény ezüst fokozatát kapta Bartha Jó­zsef, Czikkely Lászlóné, Je­nei Zoltán, Kovács Béla, Kübekházi Andrásné, Mol nár Lajos, Nagy Ferenc, Pászti Béla, Selmeczi Lajos­né, Sipos Istvánné, Szabados István, Szabó Géza, Tóth Jó­zsefné, Török Lajosné és Ungi Károlyné. Bronz jelvényt kapott Ba kos Istvánné, Fenyvesi Jó zsefné, Füzesséry Péter, Gondos Sándorné, Hódi Ist­ván, Kohajda Miklós, Mátrai Lászlóné, Mészáros Tibor, Remzsö László, Stirb Mi hályné és Székely Péterné. Társadalmi munkáért kitün­tető plakettet vehettek át a nagy értékű társadalmi munkát végző kollektívák: az NKFV Algyői üzeme (üzemvezető: Juratovics Ala­dár), az Ativizig (igazgató Simády Béla), a KSZV Új­szegedi Szövőgyára (igazga­tó, Frányó József), a Kézi­szerszámgyár (igazgató Gaz­dag Károly). o 600.as Szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárai és diákjai (igazgató Hofgesang Péter), a Mahgrt Hajójavító Üzem­igazgatóság tápéi üzeme (üzemvezető- Ungi Gyula), a Városgondnokság dolgozói (intézményvezető: Serege János), az MHSZ Csongrád megyei Gépjárművezető-kép­ző Iskola (vezető: Orosz Já­nos), a Délép szakszervezeti társadalmi ellenőri csoport­ja (csoportvezető. Czakó Ist­ván), a Mahart Móra Ferenc szocialista brigádja (brigád­vezető Vincze József) és Petőfi Sándor szocialista brigádja (brigádvezető: Deák József), a Városgazdálkodási Vállalat Kiss Ferenc és Ju­hász Gyula szocialista bri­gádja (brigádvezető Joó Istvánné, Kispéter Ferencné), a MÁV Építésügyi Főnökség Kossuth Lajos szocialista brigádja (brigádvezető: Engi Györgyné), a Minőségi Cipő­gyár Vörös Zászló szocialista brigádja (brigádvezető Be­lovai Antalné), a Szegedi I. Számú postahivatal Rózsa Ferenc szocialista brigádja (brigádvezető: Szőnyi La­josné), a Dégáz dr. Hága László és Nógrádi Sándor szocialista brigádja (brigád­vezető: Vajda János és Ká­dár Gyula), a MÁV Lékai János szocialista brigádja (brigádvezető Takács Jó­zsef), a Volán Zrínyi Ilona szocialista brigádja (brigád­vezető. Mityók Antalné), a Csongrád Megyei Gyógyszer­tári Központ Semmelweis szocialista brigádja (brigád­vezető Mogyorósi Zoltán), Tarján IV Számú Bölcsőde Szent-Györgyi Albert szocia­lista brigádja (brigádvezető: Kalász Erzsébet), a Kigyó Gyógyszertár Semmelweis szocialista brigádja (brigád­vezető- Szkiva Tiborné), az IKV Együtt-egymásért, a célért szocialista brigádja (brigádvezető Györjfi Györgyné), a Vas és Fém­ipari Szövetkezet Arany Já­nos szocialista brigádja (bri­gádvezető: Bodó József), a Zöldért 30-as számú Áruház dolgozói (vezető: Mágori Im­re), a Tabán Lakásépítő és -karbantartó Szövetkezet (vezető: Branyiczki Imre), a Széchenyi István Szakkö­zépiskola, a Ságvári Endre Gimnázium, a Fodor József Szakközépiskola és a Vedres díjasok Hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából újságírókat tüntettek ki ked­den a Parlamentben. A sajtóban végzett ered­ményes munkája elismeré­seként Baracs Dénes, a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztőségének helyettes vezetője; Benedek Miklós, az Észak-Magyarország fő­munkatársa; Bokor László, a Mafilm Híradó- és Doku­mentumfilm Stúdió vezető­je; Eötvös Pál, a Népsza­badság főszerkesztő-helyet­tese; Gyulai István, a Világ, gazdaság főszerkesztője; Hú­ri Sándor, a Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettese, Ke­serű Ernő, a Magyar Nem­zet főszerkesztő-helyettese; Pintér Dezső, a Magyar Hír­lap rovatvezetője; Sándor István, a Magyar Televízió Híradó Főosztályának -fő­szerkesztő-helyettese; Szél Júlia, a Magyar Rádió Po­litikai Adások Főszerkesztő­ségének főmunkatársa. A kitüntetéseket Bányász Rezső államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke adta át. Az ünnepségen jelen volt Be­recz János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára és Csehák Judit, a Minisz­tertanács elnökhelyettese Paks: atomváros Az ország jelenlegi legna­gyobb építkezését és a -már elkészüli, villamos energiát adó blokkokat sokan akar­ják közelről látni. Naponta jelentkeznek a látogatók százai. Érthető, hogy min­den érdeklődő csapatot nem tudnak a kapun belülre en­gedni. Szerencsésnek mond­hatta tehát magát az a kis társaság, amelyben e sorok írójának is sikerült körül­néznie az ország első atom­erőművében. Automaták és egyenruhá­sok több kapunál ellenőrzik, hogy valóban jogosultak va­gyunk-e továbbhaladni. Egy nagy teremben megnézzük az építkezésről szóló filmet. Gigantikus munka. Megmoz­gatott, millió köbméterekben mérhető földtömeg. Elké­pesztő alapozás. Óriási tö­megű beton. Olyan méretű vasszerkezelek, amelyek mellett eltörpül az ember. Az országúton különleges szállítóeszközökkel és for­galmi biztosítással idehozott turbinaelemek. Végtelen ve­zetékrendszerek felszerelése. A Duna egy ágának eltéríté­se. Szivattyúk óránként több tízezer köbméternyi hűtővíz átemelésére. A felgyulladó neonok, mintha jelet adnának egy beszélgetés megkezdésére. Parlamentáris forma nél­kül, egymás szav'ába vágva hangzanak el tények és kér­dések. Mekkora kárt okozott a magyar népgazdaságnak az, hogy a Paksi Atomerő­mű beruházásának megkez­dését annak idején 1970-ről 1975-re halasztották? Akkor az ország anyagi erőit a szénhidrogénekre alapuló erőművek építéséhez csopor­tosították át. így készült el a Tiszai és a Százhalombat­tai Hőerőmű. Az olajárrob­banást követően miért késle­kedtek még évekig a dön­téssel? A hazai kőolaj-fel­használás jelentős csökkené­sét idehaza csak 1980-től si­került elérni, A problémákat csak növelte, hogy a késle­kedés időszakában az atom­erőművi berendezések igen­csak megdrágultak. Nemrégiben vagy negyve­nen — valamennyien újság­írók — ültünk egy tanterem­ben, hallgattuk egy tovább­képző tanfolyam egyik elő­adását. Egyszercsak valaki elővett egy folyóiratot. A ki­advány részletet közölt Vi­csek Ferencnek Paksról ha­marosan megjelenő könyvé­ből. Valaki felolvasott ebből néhány sort. Megdöbbentő, vitát lezáró sorokat, ame­lyek fő tanulsága az volt, hogy egy ilyen gigantikus, kiemelt beruházásra, az ott végzett munka minőségére is döntő hatással van a gazdar ság általános állapota Belső utakon sétál a láto­gatócsoport. Törpének érez­zük magunkat az l-es blokk betontömbje mellett. Az aj­tókat kísérőnk egy résbe he­lyezett mágneses azonosító kártyával nyitja. A liftajtó sem működik e lapocska nél­kül. Jó néhány szintet emel­kedünk fel. Az aktív zóna feletti csarnokba nyifunk be. Óriási, szavakat elnyelő dübörgés. Furcsa érzés a maghasadás színtere felett megállni annak, aki egyna­pos belépőt kapott az atom­városba. Lent óriási energia szabadul fel. Működésbe hozza a tőlünk balra levő turbinát. A paksi blokkok a nyo­mott vizes reaktorok típusá­hoz tartoznak. Hogy ez a műszakiak számára mennyit mond? Őszintén szólva: nem tudom Ennél talán fonto sabb tény, hogy ma a világ nukleáris energiatermelő ka­pacitásának a 70 százalékát adják az ilyen blokkok. Az építkezéshez nélkülözhetet­len műszaki segítséget kap Magyarország a Szovjetunió­tól. Az alkatrészeket széles körű KGST-együttműködés­sel állítják elő. Az előbb már volt szó a beruházás magas költségeiről. Idekí­vánkozik még két adat. Egy kilowatt kapacitás beruházá­si költségigénye körülbelül 42 ezer forint. Pakson egy­előre két 440 megawattos blokk készült el, ugyancsak két — hasonló teljesítmé­nyűnek — most is tart az építése. Egy-egy paksi blokkba körülbelül 600 különböző teljesítményű szivattyút és ventillátort, 2200 darab elektromos és 1(1 ezer kézi működtetésű elzáró szerel­vényt építettek, illetve épí­tenek be. A villamos ener­gia termelését az itt dolgozók biztonságát blokkonként 5800 állandó mérés és 210 auto­matikus szabályozó rendszer szolgálja. Az ezekről beérke­ző hatalmas tömegű infor­mációt folyamat-ellenőrző számitógépes rendszer dol­gozza fel. Az 1. blokk 1982. decem­ber 28-a, a 2. egység 1984. szeptember 6-a óta ad ára­mot az ország villamosener­gia-hálózatába. Az azóta el­telt időszakban komolyabb üzemzavar nem fordult elő. A légköri radioaktív kisu­gárzás a nemzetközi szabá­lyozók által megengedett maximális mértéknek az 1 százalékát érte el. A vezérlőteremben több­ezernyi lámpa világít, vib­rál a hatalmas demonstráci­ós táblán. A diszpécserek, különböző beosztású irányí­tók, kényelmes, guruló fotel­jeikben ülnek. Külön aszta­lokon telefonok sokasága. A készülékek többségén nincs tárcsázókorong. A kagyló felemelése után a jelzés azonnal a hívott félhez fut be. így például szükség ese­tén a környező városok tűz­oltóegységei pillanatokon belül értesíthetők. Óriási fi­gyelmet fordítottak a ter­vezők és fordítanak az üze­meltetök a biztonságra. A normális üzemmenetben is minden művelet és beavat­kozás csakis kezelési utasí­tás vagy egyedileg, több lép­csőben jóváhagyott program szerint hajtható végre. A karbantartó személyzet még a rutinszerű megelőző és javítási munkákat is csak egyedi munkaulasítás alap­ján, az abban foglalt felté­telek betartása mellett vé­gezheti el. Végezetül néhány szó a Paksi Atomerőmű gazdálko­dásáról. A 4 blokk elkészülé­se után a vállalat 1 főre ju­tó állóeszköz-állománya 33 millió forint, az egy főre ju­tó éves termelési érték pedig várhatóan 7 millió forint lesz. A megtermelt villamos energia költségeinél megha­tározó szerepű (80 százalék) a drága beruházásból adódó amortizációs hányad. Az ol­csó üzemanyag miatt alacso­nyak a változó költségek. Az önköltség a teljesítőképesség minél jobb kihasználásával csökkenthető. Az atomerőmű államkölcsönből épül. Ennek kamatterhe az állandó költ­ségeknek több mint a há­romötödét teszi ki. Tehát az ország máris legnagyobb, villamos energiát előállító termelőegysége igencsak kö­rültekintő, takarékos gazdál­kodásra van kényszerítve. Bőle István

Next

/
Oldalképek
Tartalom