Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-25 / 71. szám
A Csütörtök, 1986. március 27. Megkezdődött Prágában a CSKP XVII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) dinamikájat, egeszében véve teljesítettük a kongresszus által kitűzött feladatokat, fontos sikereket értünk el az iparban, a mezőgazdaságban, és más területeken. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy sikerült, biztosítanunk a külső gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozottságát, kiegyensúlyozott fizetési mérleget értünk el a nem szocialista országok viszonylatában. — Népgazdaságunk egészében véve arról tett tanúbizonyságot, hogy lényegesen nehezebb feltételek között is képes sikeresen fejlődni. Bár számos akadályt kellett leküzdenünk, számos hibát, kellett kijavítanunk, sohasem tévesztettük szem elől a XVI. kongresszusnak azt az alapvető útmutatását, hogy őrizzük meg és javítsuk a nép életszínvonalát. — A nemzeti jövedelem 81 százalékkal emelkedett az elmúlt 15 év alatt. Az ipari termelés 97 százalékkal, az építőipari termelés pedig 84 százalékkal nőtt. A mezőgazdasági termelés egyharmaddal lett nagyobb. Jelentősen elmélyült a KGST-tagországokkal, főként. a Szovjetunióval folytatott gazdasági es tudományos-műszaki együttműködés. A külkereskedelmi forgalom hozzávetőlegesen a kétszeresére emelkedett. A Szovjetunió részaránya külkereskedelmünkben csaknem 45 százalék, a KGSTtagországok részaránya pedig eléri a 74 százalékot. — A népgazdaság fejlesztésében az elmúlt 15 év alatt született eredmények lehetővé telték, hogy a személyi fogyasztás 44 százalékkal emelkedjen. A társadalmi fogyasztás 109 százalékkal növekedett. Tökéletesedett a nyugdíjrendszer, lényegesen javult a családokról való gondoskodás, a kórházi, az orvosi ellátás. Csaknem 1 800 000 lakást epitettünk, erősödött a szociális biztonság. — Belpolitikánk kulcsfontosságú feladatai közé tartozott szocialista társadalmi rendszerünk, a szocializmus politikai rendszerének szilárdítása és továbbfejlesztése. Következetesen haladtunk a szocialista államhatalom megszilárdításának és a szocialista demokrácia elmélyítésének útján. — Világos és elvi alapokon nyugszik külpolitikánk is. Csehszlovákia Kommunista Pártja mindig is szem előtt tartotta, hogy hazánk a szocialista közösség szilárd tagja, mindig arra törekedett, hogy erősödjék a szocialista világrendszer nemzetközi politikai helyzete, a világban élvezett tekintélye. A Szovjetunióval és a Varsói Szerződés Szervezetében tömörült többi szocialista országgal internacionalista szövetségben tovább fokozódott országunk védelmi ereje és biztonsága. — A pozitív értékelés, amelyet a központi bizottság a XVII. kongresszus elé terjeszt, nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentesen ment, nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a munkánkban tetten érhető gyenge pontokat. Nincs olyan terület, ahol ne lennének tartalékok, s erre joggal mutattak rá a kongreszszus előtti tanácskozásokon. Sok következetlenséggel találkozunk az irányítás, a kádermunka és a határozatok teljesítésének számos területén. Ezek fölött nem hunyhatunk szemet. A kritikátlanság, az elvtelenség szubjektivizmushoz, megtorpanáshoz, sőt a távlatok elvesztéséhez vezet — hangsúlyozta Gustáv Husák, majd kijelentette: a feladatok megkövetelik, hogy sehol se tűrjük el a szavak és a tettek közötti ellentmondást, ne türjük el a félmegoldásokat, a bürokratizmust és a formalizmust. — Belpolitikai és nemzetközi szempontból is kulcsfontosságú kérdés a szociális-gazdasági fejlődés meggyorsítása, a népgazdaság teljesítőképességének és hatékonyságának fokozása. A szociális-gazdasági fejlesztés lehetőségeinek és szükségleteinek elemzése alapján a 2000-ig terjedő távlati fejlesztés nagy feladatokat tűz az ország elé. A nemzeti jövedelemnek kétharmadával kell növekednie, méghozzá úgy, hogy a termelés anyag- és energiaigényessége lényegesen csökkenjen. — Gazdaságunk sokoldalú, intenzív fejlesztése a tudományos-műszaki haladás meggyorsításától, eredményeinek következetes gyakorlati alkalmazásától függ. Gustáv Husák rendkívüli jelentőségűnek mondotta az ország részvételét a KGST 2000-ig szóló tudományosműszaki komplex programjában. Ez a program minőségileg új lépést jelent a szocialista gazdasági integráción belül, és jelentős abból a szempontból is, hogy megszilárduljon a KGST-tagországok műszaki és gazdasági sebezhetetlensége a kapitalista világgal szemben. A CSKP KB főtitkára ezt követően a politikai rendszer tökéletesítésének időszerű kérdéseiről, a szocialista demokrácia elmélyítéséről beszélt. Hangsúlyozta: a CSKP tartós irányvonala a szocialista demokrácia fejlesztése és a jövőben is arra fog törekedni, hogy növekedjen a dolgozók részvétele az állami és a közügyek megoldásában. Gustáv Husák a nemzetközi helyzetet elemezve leszögezte, hogy a csehszlovák külpolitika alapvető célja változatlanul a kedvező külső feltételek biztosítása a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Csehszlovákia tekintélye és nemzetközi befolyása társadalmának sikeres fejlődéséből, a csehszlovák államnak a szocialista közösségben elfoglalt szilárd helyzetéből fakad. Gustáv Husák a nemzetközi helyzetet elemezve leszögezte. hogy a világpolitikában jelenleg a háború és a béke kérdésével kapcsolatban két ellentétes irányvonal és megközelítés ütközik egymással. Az imperiaRÉSZVÉTTAVIRAT Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki együttérzését és részvétét Constantin Dascalescunak, a Román Szocialista Köztársaság kormánya elnökének a romániai bányaszerencsétlenséggel kapcsolatban. SZOVJET KÜLDÖTTSÉG KAIRÓBAN Hoszni Mubarak köztársasági elnök hétfőn fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Egyiptomban tartózkodó küldöttségét, élén Pavel Gilasvilival, a Tanács Elnökségének elnökhelyettesével, a Grúz SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. AZ FKP KB ÜLÉSE Hétfőn 10 órakor megnyílt az FKP KB kétnapos ülése. Napirenden a belpolitikai helyzet áttekintése, a nemzetgyűlési és tartományi tanácsi választások, és az új kormány megalakulása után. A beszámolót Paul Laurent tartja „a 25. kongresszus útján, tömörítetni és cselekedni" címmel. CSEHAK JUDIT FOGADTA AZ AEIE VEZETŐIT Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese, az lizmus szélsőséges politikája miatt a nemzetközi helyzet feszült, veszélybe került az emberiség léte. Az Egyesült Államok szélsőséges körei a szocializmus meggyóngítése végett katonai fölényre törekednek, fokozzák a fegyverkezési hajszát és igyekeznek azt kiterjeszteni a világűrre. — E szélsőséges politikával áll szemben a szocialista országok következetes békepolitikája — hangoztatta Gustáv Husák, majd az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott békeprogramot méltatva, azt reális, világos és mélyen humánus tartalmú programnak mon. dotta. Kijelentette, hogy a Szovjetunió békeprogramja olyan vissza nem térő történelmi lehetőséget kínál az emberiségnek, amelyet nem szabad elszalasztani. A nemzetek a jövőjükért érzett aggodalom nélkül kívánnak az új évezredbe lépni. — Külpolitikánk alapvető feladata a barátság megszilárdítása, a kapcsolatok fejlesztése a szocialista közös, ség országaival A szociális, ta közösség nélkül napjainkban a világpolitika egyetlen kérdése sem oldható meg. A Szovjetunióhoz fűződő barátságunk, a Szovjetunóval folytatott együttműködésünk alapvető jelentőségű a csehszlovák nép léterdeke, államunk biztonságának szavatolása szempontjából. ' A CSKP KB főtitkára sikraszállt az egyenjogú kapcsolatok és a sokoldalú együttműködés fejlesztéséért a gyarmati sorból felszabadult országokkal, és nagyra értékelte az el nem kötelezett országok mozgalmának a nemzetközi politikában játszott szerepét. Kijelentette, hogy Csehszlovákia a tőkés országokhoz fűződő kapcsolatait az egyenjogúság, a kölcsönösen előnyös együttműködés, a be nem avatkozás elveinek alapján kívánja fejleszteni. Állást foglalt a nyílt, tisztességes és gyürr/lesöző párbeszéd mellett, mert azok hozzájárulhatnak a kölcsönös bizalom megteremtéséhez, a nemzetközi biztonság erősítéséhez. A CSKP KB főtitkára befejezésül meggyőződését fejezte ki, hogy e kongreszszus nyílt, alkotó és tárgyszerű légkörben zajlik le, munkáját mindvégig az űj feladatok megoldása iránti fogékonyság jellemzi. RÁDIÖTEIEK Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság elnöke hétfőn fogadta a közelmúltban megalakult Ifjúsági -Egyesület az Alkoholizmus Ellen vezetőit. Mizsér i Attila, az egyesület elnöke, tájékoztatta Csehák Juditot az egyesület terveiről. Elmondta, hogy céljuk értelmes cselekvési lehetőséget biztosítani mindazoknak, akik felelősséget éreznek az alkoholizmus által veszélyeztetett fiatalokért. A MEASZ ORSZÁGOS BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének Országos Bizottsága hétfőn az MSZMP KB Politikai Főiskoláján ülést tartott. A MEASZ vezető testülete — amelyet évente hívnak össze — megvitatta a szövetség tavalyi munkáját értékelő elnökségi beszámolót, s a szervezet idei feladatait rögzítő határozatot fogadott el. A testület ülésén részt vett és felszólalt Horváth István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. A tanácskozáson jelen volt CziAndreotti hazánkba látogat Giulio Andreotti, az Olasz Köztársaság külügyminisztere Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására március 25-én, ma hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. Találkozó Moszkvában 0 Moszkva (TASZSZ) Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn a Kremlben, Moszkvából való elutazása előtt fogadta JeanBernard Raimond-t, az új francia kormány külügyminiszterét, aki miniszteri kinevezéséig Franciaország szovjetunióbeli nagykövete volt. Az űj francia külügyminiszter a francia külpolitika állandó elemét jelentő francia—szovjet együttműködés fejlesztése mellett foglalt állást. Elhunyt Rácz Pál Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rácz Pál elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezetője hosszan tartó betegség után elhunyt. Rácz Pál elvtárs temetése 1986. március 28-án, pénteken 13 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 12.30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető fedett díszravatalozójában. Az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma Rácz Pál 1928. január 4én született Bors községben, szegényparasztcsaládban. Elemi- és középiskoláit Nagyváradon, Kolozsvárott, illetve a felszabadulás után Budapesten végezte. Szülei, az erdélyi munkásmozgalom aktív tagjai révén már kora ifjúságában bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Nagyváradon és Kolozsvárott különböző illegális akciókban vett részt. 1944. őszén lett a párt tagja. 1945. elején Budapestre került, s újságíróként, illetve a MADISZ Országos Központjában M AD ISZ-vezetőként dolgozott, majd a Magvető című ifjúsági lap szerkesztője volt. 1948 októberében a Külügyminisztériumba került. 1950-től 1955. végéig a berni, majd a belgrádi követségen dolgozott. Ekkor a washingtoni nagykövetségre kapott beosztást, és ott ENSZügyekkel foglalkozott. Magyarországnak az ENSZ-be történt felvétele után a magyar ENSZ-képviselet felállítását készítette elő és az állandó ENSZ-képviselet tagja lett. Rácz Pál az 1950-es évek végétől is számos fontos tisztséget töltött be, dolgozott a párizsi nagykövetségen, majd a Külügyminisztérium főosztályvezetőjeként. 1964-ben kairói nagykövetté, 1970-ben külügyminiszterhelyettessé nevezték ki, később belügyminiszter-helyettes lett. 1974. januárjától ismét külügyminiszter-helyettesi, majd külügyi államtit- ' kári posztot töltött be. 1975től 1980-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt. 1980-tól a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezetője volt. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. Amerikai erőfitoktatás ü Washington (MTI) A The Washington Post hétfői jelentése szerint az amerikai harci repülőgépek vasárnap már behatoltak a Szidra-öböl térségébe, abba az övezetbe, amelyet Líbia nemzeti felségvizének, illetve légterének tekint. A behatolás „korlátozott" volt, de a Pentagon azt tervezi, hogy a későbbiekben ismét repülőgépeket és hadihajókat vezényel ebbe a körzetbe. A lap úgy tudja, hogy a haditengerészet F—14 típusú, rövid és hosszú hatótávolságú rakétákkal felszerelt gépei vettek részt az akcióban. A vasárnapi behatolásnál nem került sor összecsapásra. A lap úgy értesült, hogy a tervek szerint a flottaösszpontosítás három repülőgép-hordozója nem hatol be a Szidra-öbölbe, de más hajók utasítást kaptak erre. Caspar Weinberger hadügyminiszter egy hétfői televíziós nyilatkozatában megtagadta a felvilágosítást, arra hivatkozva, hogy gyakorlat közben „sohasem szoktak tájékoztatást adni" a részletekről. A miniszter azonban ismét kijelentette, hogv az Egyesült Államoknak meg kell mutatnia, bármikor végrehajthat hadgyakorlatot olyan térségekben, amelyeket „nemzetközi vizeknek" tekint. A miniszter ebben a vonatkozásban öszszefüggésbe hozta a jelenlegi flottatüntetést azzal, hogy nemrég két amerikai hadihajó a fekete-tengeri szovjet felségvizeken is áthaladt. Az NBC televízió jelentette, hogy a Pentagon utasításai szerint az amerikai flotta egyes egységei máskor is át fogják lépni a „halálvonalat", s ha a líbiai légierő beavatkozik, vagy légvédelme tüzet nyitna az amerikai gépiekre, az amerikai légierő „megtorló csapást" mér Líbiára, bombázza az ország katonai repülőtereit, illetve légvédelmi rakétaál-lásait. A gyakorlaton több mint negyven különböző amerikai hadihajó, és mintegy 250 repülőgép vesz részt. nege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese is. UNION CARBIDE AJÁNLATA Az Union Carbide amerikai transznacionális nagyvállalat előzetes megállapodások alapján összesen 350 millió dollár kártérítést ajánlott fel a bhopali gázmérgezés áldozatainak — közölte vasárnap a cég szóvivője. A gázmérgezés 1984 decemberében történt a cég indiai üzemében, s áldozatainak száma meghaladta a 2 ezret. LENGYEL—JUGOSZLÁV TÁRGYALÁSOK Csúcsszintű lengyel—jugoszláv pártközi tárgyalások kezdődtek hétfőn Varsóban. A jugoszláv küldöttséget Vidoje Zsarkovics, a JKSZ KB Elnökségének jelenlegi elnöke vezeti, aki Wojciech Jaruzelskinek, a LEMP KB első titkárának tavaly júliusi belgrádi látogatását viszonozza. A lengyel—jugoszláv kapcsolatok az utóbbi években gyors ütemben fejlődtek. Rendszeressé váltak a magas szintű látogatások, lendületesen bővül a két ország gazdasági együttműködése. A kereskedelmi forgalom értéke 1985-ben 15 százalékkal nőtt, és elérte a 830 millió dollárt. Á nyolcszázadik |/i szelet vet, vihart arat. A régi mondás megint beigazolódott: a hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint amerikai politikusok, közéleti személyiségek, köztük vezető leszerelés-szakértők ítélték el a hét végi nevadai atomrobbantást. Nem csoda. Mind a döntés időpontja, mind célja és jellege — érthetően — felháborítja azokat, akik a genfi csúcstalálkozó óta valóban éberen figyelik a világpolitika gerincét képező szovjet—amerikai kapcsolatok alakulását. Márpedig kell-e részletes magyarázat annak a megállapításnak a margójára, hogy a múlt hét végén bekövetkezett — egyébként éppen a nyolcszázadik — amerikai nukleáris kísérlet enyhén szólva is megnehezíti az új kezdet kibontakozását. Nézzük a koordinátákat. Az imént a sajátos időpontot említettük, és azok, akik valamennyire is figyelemmel kísérik a világpolitika fejleményeit, jól tudják, hogy erre jó okunk van. A Szovjetunió ugyanis a közelmúltban példátlan kezdeményezést tett: vállalta, hogy bizonyos időre egyoldalúan felfüggeszti nukleáris fegyverkísérleteit. Ezt az óriási — és pozitív — világvisszhangot kellett elhatározást MihaiJ Gorbacsov később megfosztotta időbeli korlátaitól is. Az SZKP főtitkára ugyanis közölte: országa a jövőben is tartja magát egyoldalú kötelezettségvállalásához — mindaddig, amíg az Egyesült Államok nem hajt végre ilyen robbantást. Nos, erre az újabb gesztusra válaszként — igencsak kiábrándító válaszként — következett a nevadai detonáció, azzal a nem akármilyen bizonyítványmagyarázattal, hogy „a jelenlegi körülmények között a robbantások szüneteltetése nem szolgálná a béke és a stabilitás megvalósítását". Ezt — a Fehér Ház különös logikája szerint — nyilván a robbantások folytatása szolgálja .. . E veszélyes „logikát" szedte ízekre Hatfield szenátortól (aki az elnök pártjának tagja) Jim Wrightig, a képviselőház demokratapárti frakcióvezetőjéig számtalan amerikai honatya és Wright „tragikus lépésnek" nyilvánította a robbantást, megjegyezvén, hogy „most már aztán minden békekezdeményezés kizárólag a szovjet félhez fűződik". Hónaid Reagan ebben a " politikai-lélektani közegben ismételte meg a New York Times-nak adott interjújában az újabb csúcstalálkozó szükségességét, és a korábbinál valamivel rugalmasabbnak mutatkozott az időpontokkal kapcsolatban. Csakhogy — ez a politikai ábécéhez tartozik — egy csúcstalálkozót, hogy az valóban öröm és ne csalódás forrásává váljék, elő is kell készíteni. Méghozzá nem robbantásokkal. Harmat Endre i i