Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-13 / 37. szám

8 Csütörtök, 1986. február 13. h DM röviden Kenyér, lej és... A szőke, hosszú hajú asszonyka leültette kisfiát az ablaknál, föl­rakta csomagjait a polcra, megiga­zította egy kicsit a haját, és meg­nézte az óráját. — Azonnal indulunk. A kisfiú fölnézett rá, nyugodt volt néhány másodpercig, aztán fészkelődni kezdett, szeretett volna fölállni az ablakhoz, megnézni a szomszéd sínpáron álló kék vonatot, de az anyja visszafogta. — Viselkedj szépen! Egy három­éves fiúnak nem illik erőszakoskod­ni. Pihegett az asszonyka, siettek az állomásra, idegesen rendezte szok­nyáját a térdén. Aztán elindult a vonat. A kisfiú most lecsúszott az ülésről, ki akart menni a folyosóra. Maguk voltak a fülkében, az asz­szonyka nem ellenkezett, menjen a gyerek, oztán majd elálmosodik, Kisteleknél elpilled már, akkor le­fekteti, van elég hely a fülkében. A folyosó üres volt, a kisfiú elin­dult, de a szomszéd fülkénél meg­állt, kiszólt rá egy magányos férfi: — Hová mész, kisfiú? A gyerek megtorpant, köszönt ls mosolyogva. Hová megy? Messzire. Budapestre — mondta készségesen. A férfi feléje ryyújtotta a kezét. — Szervusz. Én is Pestre megyek. Kivel utazol? — Anyukámmal, ö itt ül, és meg­Közvetítő engedte, hogy kijöjjek. Teneked nincs kisfiad? — Nincs. Mondd meg az anyu­kádnak, hogy rendes kisfiú vagy. Köszönni is tudsz. gyerek máris perdült, örült a dicséretnek. — Anyu — jetentette hangosan az ajtóban —, a bácsi azt mondta, hogy rendes kisfiú vagyok. — Örülök — mosolygott az asz­szony, és rágyújtott. A kisfiú visszaszaladt a szomszéd ajtóhoz. — És teneked anyukád sincs? Mosolygott a férfi. — Volt, de meghalt. A gyerek megint visszafutott. — Anyu, a bácsi anyukája meg­halt. — Az szomorú. A gyerek most nem közvetített semmit, csak visszament a férfi fül­kéjéhez. — Nekem, volt nagymamám. — Nekem is, sőt nagypapám is Régen meghalt. — Az én nagypapám megvan még. Kövér és horgász. — Az szép. Hát az apukád? — Az elment. Nem is ír nekünk. Anyukám most egyedül van. — Hát menj oda hozzá! Biztosan unatkozik. — Gyere te is, te is unatkozol! — Mit szólna hozzá anyukád? A gyerek odafutott az anyjához. — A bácsi azt mondja, mit szól­nál hozzá, ha idejönne, ö is unat­kozik. — Na, gyere csak, ne okoskodj! Nem illik az ilyen bácsikkal min­denről beszélgetni. Nézegess in­kább az ablakon. — Engedj oda a bácsihoz! Neki nincs kisfia. — Nem mehetsz oda minden bá­csihoz, akinek nincs kisfia. Leültette az ablakhoz. Mérges volt egy kicsit, de fölvillant benne a gondolat, jó lenne megnézni az embert, akivel ilyen gyorsan össze­barátkozott a kisfia. De maradt. — ö is egyedül van — mondta a kisfiú duzzogva. — Sok bácsi van egyedül. — De te is egyedül vagy. — Én nem vagyok egyedül. Itt vagy nekem te. Ez megnyugtatta a kisfiút, de a másik percben már visszakívánko­zott a bácsihoz beszélgetni. Kisteleknél már együtt voltak hárman. Tudták, hogy honnan in­dultak, de azt még nem, hová ve­zet az útjuk. Ormos Gerő Mindenekelőtt hasznos az a mini ABC, amelyet az új kenyérgyár mellett nyitott a hét elején a Szegedi Sütő­ipari Vállalat. Hasznos, mert Makkosház bolthiányát csök­kenti, ugyanis — mint hétfői lapunkban már jeleztük — kapható itt kenyér, tej(termék), füstölt és nem füstölt hen­tesáru, üdítő, kávé és a háztartásokban nélkülözhetetlen vegyi áru. Egyetlen bökkenő akad (nem a vállalat hibá­ja!), hogy autóval megközelíthetetlen: tábla tiltja a meg­állást, ha valaki mégis fittyet vet a tiltásra, akkor meg a zöldsávban gyakran parkoló Zsiguli nehezíti az átkelést. Mit tehetünk, ha sietünk? Menjünk gyalog, ha viszont van időnk, akkor meg parkoljunk a Gáz utcában, ahonnan néhány perces sétával megközelíthetjük a boltot. Javasla­tok még: le kell szerelni a tiltó táblát, ki kell tiltani a pázsitot tipró Zsigulit, melynek nyomán beton­lapokkal burkolva, gyalogjárda születne, amin besétálhat­nánk az új üzletbe. A.S. SZMT—KISZ MEGBESZÉLÉS A szakszervezetek megyei tanácsa és a KISZ Csongrád megyei bizottsága vezetői tegnap, szerdán a megyei pártszékházban megbeszélést tartottak. 'A tanácskozás so­rán áttekintették a két szer­vezet megyei együttműködé­sének eddigi tapasztalatait, s előkészítették a következő időszakra szóló együttműkö­dési megállapodást. A fel­adatok meghatározása során szó volt a szakszervezet ifjú­sági tagozatainak megalakí­tásáról és az ifjúsági szövet­ség megújulási törekvései­ről. A 8.15-ÖS CSOPORT ÉS VENDÉGEIK Holnap, pénteken este a 8.15-ös csoport Beckett Jö­vés-menés című darabját ad­ja elő az Ady téri auditóri­um maximumban. Előtte, es­te negyed 9-kor, székesfehér­vári amatőr színjátszó ven­dégeik mutatják be Beckett másik darabját, A játszma végét. ÜTIBESZAMOLÓ A Dalmát tengerparttól Szlovéniáig címmel Somogyi Károlyné tart színes diaké­pekkel illusztrált jugoszlá­viai üti beszámolót ma, csü­törtökön délután 5-kor a postaigazgatóságon. GYERMEKRABLÁS... -Holnap, pénteken délután 2 órától a felsővárosi (lila) ál­talános iskolában a Gyer­mekrablás a Palánk utcában című ifjúsági filmet vetítik. A film megtekintése után az alkotókkal és gyermeksze­replőkkel találkozhatnak az érdeklődő fiatalok. FARSANGI ÖSSZEJÖVETEL Az I. számú lakóterületi pártszervezet belvárosi nyug­díjasklubjában (Victor Hugó u. 5. szám) ma, csütörtökön délután 4 órakor farsangi összejövetelt tartanak. A Tö­mörkény gimnázium és mű­vészeti szakközépiskola fia­taljai műsorral, a tejipari vállalat pedig termékbemu­tatóval és kóstolóval járul hozzá a farsangi programhoz. RUHA ISTVÁN HEGEDÜL Ruha István romániai he­gedűművész játssza Beetho­ven D-dúr hegedűversenyét ma, csütörtökön este fél 8­kor a Zenés Színházban. A Szegedi Szimfonikus Zene­kart Oberfrank Géza ve­zényli. A műsoron még Brahms IV. (e-moll) szimfó­niája; szerepel. Ugyanezt a programot délelőtt 11-kor a Radnóti Miklós Gimnázium tanulói hallgathatják meg. FILMKLUB A 8.15-ös színházi alkotó­csoport filmklubja megkezdi második félévi működését. Az első rendezvényre hol­nap, pénteken este 7 órai kezdettel kerül sor Újszege­den, a JATE Móra-kollégiu­mában (Közép fasor 31—32.). Ebből az alkalomból a Ba­lázs Béla Filmstűdióban ké­szült filmek közül a ,/Pro­numa bolyok története" című alkotást vetítik. KRLEZA ÖSSZES MÜVEI A zágrábi Mladost és a szarajevói Oszlobodjenje ki­adó közös vállalkozásként megjelenteti Miroslav Krle­za, az 1982-ben elhunyt nagy horvát író összes műveit. Az életmű 45 kötetben kerül majd az olvasók kezébe. DIAVETÍTÉS NYUGDÍJASOKNAK A IHVDSZ Csongrád Me­gyei .'Kiszöv Területi szak­szervezeti -Bizottsága holnap, pénteken délután 3 órakor nyugdíjas-találkozót rendez a Kiszöv-klubban (Arany Já­nos utca 9.). A résztvevők­nek Somogyi Károlyné fotó­riporter tart diaképes útibe­számolót Bangkokról. BÚBITÁSOK BABCIRKUSZA A dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban a pécsi Bóbita bábegyüttes holnap, pénteken déli 1 órakor mu­tatja be Hula-hop bábcirkusz című műsorát. Ugyanezt is­métlik meg aznap, délután 4­től a szöregl Tömörkény Ist­ván Művelődési Házban is Havazás Várható időjárás az or­szág területén ma estig: jobbára erősen felhős idő lesz. Többfelé várható hó­szállingózás, általában gyen­ge havazás. Keleten, délke­leten helyenként azonban jelentősebb mennyiségű hó valószínű. A sokfelé élénk, helyenként erős északkeleti szél hófúvást okozhat. El­szórtan köd képződik. A várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma 0 és —5 fok között alakul. HALLÁS­SÉRÜLTEKNEK Vezetőségválasztó tag­gyűlést tart holnap, pénteken délután 5 órakor a Hallássé­rültek Országos Szövetségé­nek megyei szervezete a Bartók Béla tér 4. szám alatt. A következő napon, szomba­ton pedig farsangi bálát ren­dez tagjai részére a szerve­zet. EMLÉKTABLA­AVATAS Szerdán felavatták Forgács Antal költő és újságíró em­léktábláját, amelyet a Vi­segrádi utca 3. számú házon helyeztek el. A költő valami­kor ebben a házban lakott. Bajomi 'Lázár Endre író mondott avatóbeszédet, majd az emléktáblát a Művelődési Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége, az Irodalomtudományi Inté­zet, a Petőfi Irodalmi Múze­um képviselői, valamint csa­ládtagok — köztük a költő bátyja — és egykori barátok koszorúzták meg. FRÉZIA ÉS EDE „Dörmögő Gedeon és Csukló Anasztázia, valamint Mászkos Elek és JKozma Franci szeretettel hívnak mindenkit a pusztamérgesi művelődési házba Frézia és Ede nevű gyermekük eskü­vőjére." A nevekből kitűnik, tréfás esküvő lesz ez, szombat este 7-kor kezdődik, és far­sangi lakoma is csatlakozik hozzá. UTTÖRÖHAZI PROGRAMOK E hét végén szombaton két programot kínál a Balázs Bé­la Üttörőház. Délelőtt 10 órá­tól alkotóház lesz, ahol a gyerekek farsangi álarcok, maszkok készítését tanulhat­ják. Szintén 10 órakor kezdő­dik a teabár, ahol harmadik­negyedik osztályos tanulók­ból álló gyermekszínjátszók lépnek fel. A szokásos ren­dezvények mellett március 6-tól tánctanfolyam indítá­sát is tervezi az úttörőház. Erre felsőtagozatos és közép­iskolás fiatalok jelentkezését várják. A 2 hónapos tanfo­lyamon heti egy alkalommal, csütörtök délutánonként 4 órától tartják a foglalkozáso­kat. Jelentkezni az úttörő­házban lehet. Riposzt r— tmmmm^mmm , — Mikor fog»* olyat) ját főzni, mint az anyáin? — Majd amikor olyan jól keresel, mint ax apád. OLVASÓKÖR ÉS KlALLfTAS Az Ifjúsági Ház ma, csü­törtökön délután 5 órakor kezdődő olvasókörén József Attila anyaverseiröl beszél Szigeti Lajos, a szegedi egye­tem adjunktusa. Levetítik Fábri Zoltán Ötödik pecsét című filmjét. Holnap, pénte­ken délután 4-kor nyílik ugyanitt a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola hallgatói­nak, Szabari Zoltánnak, Nó­vák Attilának, -Pacsika Ru­dolfnak és Karancsi Zoltán­nak festményeiből, grafikái­ból kiállítás. Megnyitót Dér István festőművész mond. NYUGDlJAS­TALALKOZÖ Holnap, pénteken délután 5 órakor a makkosházi álta­lános iskolában (Ortutay ut­ca 3.) nyugdíjas-találkozót szervez a Hazafias Népfront körzeti bizottsága. Az érdek­lődőket szerettei várják. Játékfilmszemle KOSZORÚZÁS Születésének flO. évforduló­ja alkalmából szerdán a Me­ző Imre úti temető Munkás­mozgalmi Panteonjában megkoszorúzták -Lőwy Sán­dornak, a magyar munkás­mozgalom kiemelkedő alak­jának sírját. -A megemléke­zés és a kegyelet virágait az MSZMP Központi Bizottsága nevében Méhes Lajos és Ve­res József, a KB tagjai, a KISZ KB nevében Ernőd Pé­ter, a KB titkára és Kiss Já­nos, a KB tagja, valamint a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetsége és az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete képviselői he­lyezték el. Ugyancsak koszo­rúztak a Szolnok Megyei Sü­tőipari Vállalat karcagi sütő­gyára Lőwy Sándor szocia­lista brigádjának, a Csepel Művek Szolgáltató Vállalat Lőwy Sándor .KlSZ-szerveze­tének a képviselői, illetve a rokonok is. Bábolna a fődíjas TISZTÜJLTAS A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa szer­dán tisztújító közgyűlést tar­tott. A protestáns, az ortodox és a szabadegyházakat tö­mörítő ökumenikus Tanács elnökévé ismét Bartha Tibor református püspököt válasz­tották meg. A főtitkári tiszt­séget — a leköszönő Ottlyk Ernő nyugalmazott evangé­likus püspök helyett — ezen­túl Görög Tibor evangélikus lelkész tölti be. BÉKÉS MEGYEI TELEFONKÖNYV Megjelent az új Békés me­gyei telefonkönyv. A megye valamennyi távbeszélőelőfi­zetője hívószámát, adatait tartalmazó könyv megvásá­rolható a Szeged 1. számú postahivatalban. Vidékiek ugyanott írásban megrendel­hetik. Pályázat eredményhirdetése Szerdán a Pénzügyminisz­tériumban átadták az anyaggazdálkodási program elősegítésére kiírt érték­elemzési pályázat nyertesei­nek a díjakat. A pályázatra anyagfel­használás csökkentését célzó gyártmány illetve gyártási folyamat értékelemzésével jelentkezhettek vállalati szakemberek. A pályázatra 34 pálya­munka érkezett. A benyúj­tott javaslatok megvalósítá­sával mintegy évi 600 millió forintos költségcsökkentél érhető el, amelynek több mint kétharmada már a2 idén realizálható, mégpedig úgy, hogy nagyrészt csupán egyszeri költségráfordításra van szükség. A pályázaton az első dijüí és 80 ezer forint pénzjutal­mat a Volán 17. sz. Vállalat autóbusz-feiújitási technoló­giájának értékelemzésére, illetve, az Elzett Művek sá­toraljaújhelyi gyára Grácia biztonsági épületzárának ér­tékelemzésére ítélték oda. Második díjat kapott: a Papíripari Vállalat Lábatla­ni Papírgyára, a Borsodi Vegyikombinát Intermedier­gyára, az Alföldi Porcelán­gyár és a Pannovin Borgaz­dasági Kombinát. Négy "har­madik díjat, hat különdí­jat osztottak ki, s emellett tizenöt pályamunkát dicsé­retben részesítettek. A KISZ Központi Bizottsága két kü­löndíjat is kiadott A díjakat Hetényi István pénzügyminiszter adta át A 18. magyar játékfilm­szemle dijait az esti záró­ünnepségen adták át. A zsűri a fődíjat a Bábolna című filmalkotásnak ítélte, a tör­ténelmi fejlődés és a mai magyar valóság jelentős és hiteles ábrázolásáért. A film rendezője Sára Sándor, ope­ratőre Kurucz Sándor. A zsűri két rendezői és két különdíjat adott ki. Ren­dezői díjat kapott Bereményi Géza azért a teljesítményé­ért, amellyel „A tanítvá­nyok" című filmjében meg­jeleníti a tanítványi hűség nemzedékeken átívelő, meg­tartó erejét. Ugyancsak ren­dezői díjat ítélt a zsűri Gothár Péternek az „Idő van" című filmjéért, a sa­játos nemzedéki életérzés új filmnyelven való megfogal. mazásáért. Különdíjban részesült a , Kovbolyok" című film, azért a dokumentarista esz. közökkel elért művészi ha­tásért, amellyel a magyar paraszti élet változásait örö­kíti meg. A film rendezője ifj. Schiffer Pál. A zsűri másik különdíját a „Falfúró" című film kapta, a heves vitákat kiváltó társadalmi jelenségek szellemes ábrázo­lásáért. A film rendezője Szomjas György. A 18. magyar játékfilm­szemle zsűrije a legjobb szí­nészi alakítás díját Andorai Péternek ítélte, a „Falfúró" című filmben „az örök" ház­mester alakjának megfor­málásáért. A társadalmi zsűri dijait Újhelyi Szilárd, a zsűri el­nöke adta át. A KISZ budapesti bizott­ságának diját Erdöss Pál „Visszaszámlálás" című al­kotásának ítélték oda. A dí­jat Kiss Péter, a KISZ bu­dapesti bizottságának titkára adta át. Az elmúlt évek hagyomá­nyainak megfelelően a Mafilm igazgatósága által felajánlott szakmai dijakról külön zsűri döntött. Vágói díjat kapott Rigó Mária a „Kovbolyok" című filmben végzett munkájáért. Hang­mérnöki díjat adtak át Réti Jánosnak az „Idő van" cí­mű film hangmérnöki mun­kájáért. Díszlet- és jelmez­tervezői díjat kapott Pauer Gyula „A tanítványok" cí__ mű filmben végzett munká-" jáért. Filmszínészi díjat ka­pott Ruttkai Eva az „Idő van" című filmben, Bán János a „Falfúró" című filmben és Hollósy Frigyes a „Tanítványok" és a „Kép­vadászok." című filmben nyújtott alakításáért. Forga­tókönyv írói díjat kapott Esterházy Péter az „Idő van" című film forgatóköny­véért. Operatöri dijat ítéltek oda Kardos Sándornak. „A tanítványok" és az „Egész, séges erotika" című filmek fényképezéséért. DÉLMAGYARORSZÁG A. Magyar Kzorialisli'. Munkáspárt Szeged Varost lli/.nllságának napilapja Főszerkesztő: S/.. Simon István Főszerkesztő-helyettes: S/.ávay István Klátlja a Csongrád .Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőséi,' és kiadóvállalat; Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 26. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 43 forint — ibb.N: 0133—023 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom