Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám

6 Kedd, 1986. február 11. Forsangidő Mindenkivel előfordul, hogy hétszámra semmi de semmi nem történik az életében. Sehol egy kis izgalom, új szín, vagy akár kiadós bosszankodás. Telnek a napok egymásután, s ha eszünkbe jut is, hogy valanti' kéne már. a jövőre bízzuk: majd holnap. Ilyenformán esett a televízióval is az elmúlt héten. Nem tudom, hányan érezték-érzik azt a kellemes, mondhatni bizsergető izgalmat, amely csütörtökönként a friss műsorújság szezámigéretére elfogja az embert. Lássuk csak ... A várakozás aztán pár perc után rendszerint alábbhagy, s a szokásos „pocsék" kíséretében bekeretezzük az érdeklődésünkre mégis csak számottartó néhány programot. A dolog akkor kezd kínosba fordulni' — mint az elmúlt héten például —. amikor hiába lapozgatunk előrehátra, egyre reménytelenebből kutatva, csak egy nyúlfarknyi, csak egy percnyi, vélt érdekesség után. Amikor az ember (most épp annak a lánya, akinek ráadásul a dolga, hogy televíziós élményeit megossza az olvasóval) kapásból vagy húsz produkciót számlál, amelyet nem először láthatunk . . . Nem ismétlés bár, ám hasonló a helyzet a hét vége főműsorával: Szabó István Redl ezredesére alig lehetett jegyet kapni — soksok ezren látták tehát. S amelyről bármit megjegyezni felesleges, a tényt ismerve: Kuroszawa és Spielberg filmjei mellett idén Oscardíjra jelölték. Persze, most ugrik be, február van: farsangidő. Ne számítson hát a tévére a honpolgár, keresse s találja szórakozását az egymást érő bálokban. Ha erre gondolva okoskodott úgy a músorszerkesztőség: aki amúgy is eljár szórakozni1 — most például mulatni —, valószínűleg annak idején moziba sem restellt, látta tehát a Roccót. a Redlt. Aki meg sosem mozdult ki otthonról, végre élvezheti képernyőn a várva várt remekeket. Ez így gömbölyű .. . S a kedves nézők se maradjanak ki a hejehuja hangulatból — bevillantunk egy kis riói színest a tévéhíradóban, sőt kimondottan farsangi műsorunk is van ám: öt kerek perc Kőszegfalváról. Minden jó, ha a vége jó? Kellemes meglepetést szerzett vasárnap A papirtekercses ember. Bevallom, kétszeresen is ódzkodtam pedig, először, mert — szánombánom — hirtelen nem js tudtam hová tenni az írót. Aztán, mikor kiderült, a két világháború közötti időszak si'keres kaharészerzöje, elhúztam a szám. Nem kedvelem különösebben a műfajt. Gyerekes daccal határoztam el, egy mosolyt sem, ugyan, ósdi orfeumi tréfák, raccsoló ripökök, zaccos kuplék .. . Kár volt előre ítélkezni. Valahogy nem is a poénok számítottak Lőrincz Miklós jeleneteiben, hanem a mosolyogtató magunkra ismerés élménye. Könnyű műfaj ide vagy oda — érték, ami kiállja az idők próbáját, s viharos évtizedek múltán is találó, emberi. A portréfilmek általában híres, nagy egyéniségeket hoznak — úgymond emberközelbe. Sokszor előfordul, hogy jelentós, de közömbös személyiség olyan módon „nyílik meg', mutatja meg bensejét, hétköznapi arcát, hogy egyszerre szimpatikussá, még inkább csodálnivalóvá válik. Amikor a Págerportré elején felvillantak az ismerős kockák, jó érzéssel gondoltunk arra. milyen kiváló színész a szegedi színház egyik fényes korszakának egyik reprezentánsa. Tisztelettel, elismerő kíváncsisággal leshettük szavait, hogy majd hét évtizedes csodálatos pályája rejtett mozzanatairól valljon. Az ihletett hangulat lassan elszivárgót!: túlságosan hamar, túlságosan sokat esett szó koronáról, pengőről, forintról. Amit úgy is sejtünk, hogy dőlt. Mindenesetre Páger, a szó teljes értelmében: életművész. Tisztes kora ellenére máig megőrizte személyiségének közvetlen frissességét, sajátos „eszköztelen" karakterét (amely eszköztelenséget ugyan a riporter Molnár Gál Péter szintúgy eszköztelen — ha tetszik, visszafogott — kalauza zsurnaliszta közhelynek titulált, de hát — uram bocsá' — hasonló közhelyek nélkül verbálisan megfogalmazhatatlanok a művészeti teljesítmények). Varjú Erika Zenét nekünk — de milyet? rádiófigyelő Elég gyakran úgy hozza úgynevezett életvitelem, hogy hallgatom a Kossuthvagy a Petőfi-adó reggeli zenés műsorát, nagyjából az utolsó órát, nyolcig. Mivel ilyenkor rendszerint még az ébredés utáni elsó negyedórák kába (fél)süket lyúk-állapotában, a kávé és a zuhanyozás közötti időszakban vagyok, úgy járok el, mint ily állapotban alighanem a legtöbb rádióközeli ember: többnyire csak a zeneszámokra tudok — úgy-ahogy — koncentrálni. Van ott abban kérem, szinte minden. Először is pop-slágerek orrba-szájba, akár a vízsugár a kádban, ha egy-két „bum-bum-bum" diszkószámot hallok. Azután olykor kedves kis aszfalton termett, unalomgerjesztő sanzonok (vagy „mai dalok", ahogy tetszik). Néha egy-két klasszikus, a legelcsépeltebb és legrövidebb (ez még érthető) szerzemények valamelyike. Egyféle zene viszont ebben a bár sajátosan, mégis igen sokak által hallgatott időben szinte soha nincs. Népzene. A félig bevallott élet című, négy éve megjelent, Csoóri-esszékötetben olvasni arról, hogy rádiónkban reggelente egy jellegtelennek tűnő ország jelentkezik a maga jellegtelen ricsajosságával. Hadd fűzzem tovább ezt a kínosan igaz gondolatot: karaktert (igazit, mélyet) Csak az tud adni még egy ország egyik leghallgatottabb zenés rádióműsorának is, ami a legszebb, mert legszilárdabb és legrégibb gyökerekből táplálkozik. írjuk le újra: a népzene. Amikor észrevettem a múlt heti rádióújságban, hogy kedden este a Petőfiadón Talpalávaló címmel fiatalok népzenei hangversenyét közvetítik — immáron negyedik alkalommal! — a Közművelődési Információs Központból, s észrevettem, hogy a hatodik oldalon még előzetes is olvas ható minderről, öröm helyett mégis inkább röstellkedlem. Azon, hogy örülnöm s írnom kell arról, ami másutt, a közelben (például Jugoszláviában vagy Romániában a világ egyik legtermészetesebb tömegkommunikációs dolga. Nem firtatom, a rádió illetékesei biztosan optimisztikus adatok tömkelegét ludnak, hozzám vágni arról, hogy a három adó műsoridejében ennyi és ennyi százalékot jelentenek ilyen és ilyen időben a legkülönfélébb típusú népzenei programok. Sajnálom: Juszt is keveslem. Mert éppen a leginkább figyelemre méltó műsorok — például a reggeli zenés adások — ilyetén természetű keresztmetszetét vélhetően többedmillió magammal együtt ismerem. Különben a Talpalávaló pontosan olyan volt, amilyennek várhattuk mindnyájan, akik szeretjük a népzenét. Ami népünk lelkének legmelyebb rezgéseit oly megindítóan tolmácsolja. Sokkal tartalmasabban, felkavaróbban és szebben, mint a legjobb Beatles-dal. a legbravúrosabb blues vagy akár Edith Piaf-sanzon. Mégis az utóbb felsoroltakat halljuk csőstül, tán azért is, ne kelljen sóvárognunk, hogy „zenét nekünk, csak zenét." Igen ám, csakhogy milyet? Arányérzék dolga is. Domonkos László Bőséges tudósításban számoltunk be 1980 szeptemberében, hogy a szegedi főiskolások „táborba szálltak" Kígyóspusztán, és föltehetően ugyanezt teszik majd egy építőipari munkásszálláson, és a harmadik nyáron egy lakótelepen is. A tanyát bogarászták át először, itt szerezték azokat a nagy élményeket is, amihez később minduntalan viszonyítani tudtak. Most végre megjelent a Népművelési Intézet kiadásában, meglehetősen zártláncú terjesztésben a három nyár nagyját földolgozó összefoglalás. Legalább annyira fontos munka ez is, mint a balástyai művelődési ház igazgatójának, Kiss Istvánnak ugyanitt közreadott „önfölmérése" * Az első évről, a tanyai kirajzásról azért írunk most kevesebbet, mert az általunk befogható lényegét már közreadtuk. amikor még meleg volt a téma, meg azért is, hogy egy-egy korttyal több juthasson a másik kettőre. Meggyőződésem ma is. hogy a szomszédos Bács-Kiskun megye jól járt vele, amiért penzzel és közreműködőkkel, alkalmanként vitafelekkel is támogatta ezt a szép munkát, hiszen a főiskolások szárnya alatt maga is beláthatott addig kevéssé ismert részletekbe is. Nehéz leírni, hogy ugyanakkor veszített Csongrád megye, mert ö semmi támogatást nem ígért, és ezt meg is tartotta. Azóta már külön irodalma van a három nyárnak, az alkalmi híradásokon túlmenően szakdolgozatok, diákköri összefoglalások, konferenciák és előadások sorakoznak egymás mögött. És mindben ott a végső 'következtelés: sikerült levetkőznünk előítéleteinket. A munkásszállón a kocsma az egyedül biztos hely. A flipper meg a sör. A ház előtt gyakran áll a rendőrautó. A lift ajtaja megint kitámaszva, mert, ha elromlik, irtózatosan nehéz megjavíttatni. Menjen inkább gyalog a hetedikre, aki előtte rogyásig dolgozott. Nágy könyvtár, játékterem, nyelvlabor van az épületben. Kitől tudhatnál minderről? Kinek érdeke, hogy szóljon? A hideg élelmet közös helyre teszik, szinte természetes, hogy rájárnak a „szarkák" is. Az önigazgatás csak formális, alapjait még a hatvanas évek közepén határozta meg közös állásfoglalás. A munkásszálló gazdasági kényszer. és gazdasági diszkrimináció is egyben. Amire a munkásszálló megtanít, az a magánéletben, a családi életben sehol nem Eszik Zoltán és T. Kiss Tamás konyvecskejerol A Helikon Kiadó idei tervei A Helikon Kiadó műhelyéből 35 kiadvány kerül az idén a könyvesboltokba. Üj kötetekkel gyarapodik a Labirintus, a tavalyi ünnepi könyvhét sikersorozata, s befejeződik Malonyai Dezső A magyar nép művészete című könyvének hasonmáskiadása. Molnár Magda, a kiadó vezetője az MTI munkatársának elmondta, hogy a tavaszi könyvünnep időszakában egyszerre három Labirintus-kötetet adnak közre, 50-70 ezer példányban. Benda Kálmánnak, a XVI — XVII. század fordulóján élt erdélyi fejedelem, Báthoii Zsigmond és felesébe, Mária Krisztierna Habsburg főhercegnő házasságáról írt kötete Erdély végzetes asszonya címmel jelenik meg. Szakály Ferenc Vérpad az út porában című könyve a mohácsi csatavesztés és az 1526-os kettős királyválasztás utáni magyar történelmei vizsgálja. Trócsányi Zsolt a reformkori magyar politikai elet egyik legjelentősebb alakjáról. Wesselényi Miklósról írt könyvet, s ezt számos korabeli dokumentum, illusztráció is gazdagítja. Budavár felszabadulásának 300. évfordulójára lát napvilágot Bessenyei József történész A Héttorony foglya című munkája, amely az 1686. szeptember 2-i várvisszaföglalást eleveníti fel. A múlt születése című, 20 kötetesre tervezett régészeti sorozat feléhez érkezik. Az idén A klasszikus görög világ. Az egyiptomi birodalmak és Az őskori Európa című könyvek jelennek meg. A vallástörténeti forráskiadványokat és vitairatokat közreadó Prométheusz-sorozat négy újabb kiadvánnyal gyarapodik. Közöttük lesz a Korán, a „Kinyilatkoztatás könvve", Mohamed (i. sz. 571—632) látomásainak gyűjteménye. A kétkötetes munka minden eddiginél teljesebb és pontosabb magyar fordításban. gazdag jegvzetanyaggal és tanulmánnvul jelenik meg A gvüitők bőrkötésű dis/kiadásban is megvásárolhatják Malonyai Dezső A magyar nep művészete cimü, ötrészes kézikönyvének újrakiadását 1984-ben kezdte meg a kiadó. A dunántúli népművészetről és a palócok művészetéről szóló részekkel befejeződik a kötet hasonmás kiadása. A kiadó új vállalkozása lesz a Névnapkönyvek című sorozat. A kötetek versek, novellák, naplók, 'levelezések, festmények és fotók segítségével a művelődéstörténet egy-egy névhez kötött fejezetét beszelik 'el. Elsőként a Máriák és a Katalinok olvashatnak nevük „történeti pályafutásáról". A nőnapra jelenik meg Paul Géraldy Te meg én című versciklusa, amelyben a költő szentimentális versei olvashatók. Kiadják Radvánszkv Bélának, a magvar művelődéstörténet jeles kutatójának a Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században cimü munkáját. amellyel elnyerte a Tudományos Akadémia tagságát használható föl. Rajta kívül, már csak a nevelőintézet vagy a sitt létezik. Mennék én máshová is, nemcsak a kocsmába. De hová? Mondják meg már egyszer nekem! Hosszú fölsorolásokból, többnyire interjúkból szedegettem össze ezeket a mondatokat. Akár zárómondat is lehetne: egyáltalán nem tartozik a nyilvánosságra, ami itt történik. Vagy ez: az építőiparban az emberek zöme iszik. A hajdani börtönlakók is ide kerülnek, és új bandákat is toboroznak maguk köré. Legyen inkább ez a mi zárómondatunk : még a fáradságot se vette egy-két emberünk, hogy saját szemével, érzékszerveivel győződjön meg róla, milyen körülmények közé kényszeritették az itt lakókat. Lehet-e, szabad-e egyáltalán beszélni a demokráciáról ilyen körülmények között? Sajnos, kimondták egy vitában azt is, hogy a vállalat nem elég érett rá, hogy változás legyen. Az már nem is csak a szállóra tartozik, ami egyik bekezdésben áll: „A munkások megcsináltak x munkát. jelentették, hogy megcsináltak x-et, jelentettek x-j-l-et. A művezető, akinek jelentették, jelentett tovább x + l-f-l-et, ez így ment tovább. A vezérigazgató mar x+5-öt kapott. A következő normában már x+6-ot kellett volna elvégezni." Amint a kígyósi táborban, itt is levélben foglalták öszsze tapasztalataikat, bár eredeti szándékuk szerint csak tanulmányozniuk kellett volna a szállók életét, ég a 'kapcsolat t erémtést gyakorolniuk A harmadik nyáron lakótelepre mentek a fiatalok. Fölismerték már az elején, hogy nem elég csupán szemlélni a valóságot, alkalmas időben a beavatkozás is elkerülhetetlen. Furcsa megállapítás mindjárt a Jegelején: „Hagyományos intézményeink és szakmai kultúránk, úgy látszott, itt érvényüket veszítették." Egy szép napon megjöttek a lázítók — kezdődik az egyik beszámoló, öt nap alatt ugyan mit lehet megtudni egy lakótelepről? Megtudták azt, hogy a betonházak lakásai irtózatosan drágák, és sok közöttük az igen kicsi. Az építők szándékosan raknak gyönge padlóburkolót és kommersz tapétát, mert a lakók úgyis kicserélik igen rövid idő alatt. Hogy a magára valamit is adni akaró népművelő ezért kénytelen tapétázó szakköröket és barkácsoló műhelyeket szervezni, noha az egész nem az ő föladata lenne normális munkamegosztás mellett. Az egyik megbeszélésükön levonták azt a tanulságot is, hogy beköltözéskor úgy érzik az emberek, megérkeztek a kommunizmusba, hiszen itt meleg viz, távfűtés es szemétledobó is van, de aztán hamar kiderül, még sok minden hiányzik. A speciális panelbetegségek miatt — nincs piac, nincs bevásárlóközpont, nincsenek kirakatok, és utcák sincsenek már, amelyeket pedig a település normális fejlődése hozott létre hajdanán, távol vannak a rokonok-ismerösök-barátok — perifériára szoritottnak érzik magukat. Tanácstagjukat se ismerik, és föltehetően fordítva is ugyanígy áll a dolog. Még jó, hogy nem biznak rájuk komoly dolgokat, csak megszavazniuk kell valamit. Ismeretlenek nevében úgyse lehet dönteni. Fásítást szerveztek egyszer. Több lakóközösség kereken megtagadta a részvételt. Kiderült, azért, mert társadalmi munkában akarta elvégeztetni a tanács azt a munkát, amire korábban már befizették a pénzt. Megtörtént, hogy a lakók társadalmi munkájával is készült sportparkba csak. belépőjeggyel lehet bemenni. Az úgynevezett mosókonyhaklubokról szólva az is kiderül, hogy új típusú közösségi helyiségek ezek, de terjesztik a tömegkultúra silány és alacsonyrendü formáit is. Nagyokat lapozgatva irtunk ki egy-t'gv mondatot. Kicsit se csodálkozhatunk a folytatáson se. A beavatkozás azt jelenti a népművelök nyelveben, hogy maguk is szerveznek valamit. Lakótelepen a gyerek a legtöbb, a nyíltszíni gyermekfoglalkozás látszik legjobbnak. Hamar kiderült azonban, hogy a gyerekek pofozkodni kezdtek, lökdöstek egymást, többnyire agresszív jeleneteket mutattak be hazulról hozott játékfegyverekkel. A szakirodalom játszótéri militarizmus néven ismeri a jelenséget. Külön tanulmányok kellenének a mozgatórugók föltárására, de az egyértelmű: a népmüvelésre halaszthatatlan föladatok hárulnak. Addig kellene nyúlnia, amíg a tömegben az egyént meg nem találja. Egyelőre irtózatosan messzire jár tőle. Még az ömlesztve nevelés föltételei sincsenek meg. A tanulmányból igen hamar kiderül, vittek ugyan tollat, papírt, magnászalagot, videokazettát, fényképezőgépet és filmet is magukkal a főiskolások, de a lakkot itthon felejtették. Jól tették, hiszen a komoly képzésnek a valóságra kell támaszkodnia, nem szépre mázolt változatára. „Égi mását" csak így tudja megteremteni, hihetetlen nagy munkával, és hatalmas társadalmi összefogással. Időközben kicserélődtek a főiskolások, halaszthatatlan szükség lenne a háromszakaszú kísérlet folytatására. Üjabb kirajzásokra. Horváth Dezső Az első Darvas-díjasok Hétfőn Orosházán első alkalommal osztották ki a Darvas József-díjat, amelyet az író bátyja alapított. Az ezután háromévenként kiosztandó Darvas-díjat elsőként Czine Mihály irodalomtörténész, Fábián Zoltán, az írószövetség néhány éve elhunyt titkára, Giricz Mátyás színházi rendező és Sarusi Mihály író nyerte el. Az orosházi városházán Mihály' András tanácselnök adta át a kitüntetést, és a Darvasérmet, Rajki László szob rászmüvész alkotását Az 1973-ban elhunyt Kossuth-díjas író, Darvas József testvérbátyja, Dumitrás Mihály 1982-ben — alapítványként — kétszázezer forintot ajánlott fel a Darvas József irodalmi emlékdíj létrehozására. Ennek kamataiból háromévenként osztják ki a Darvas-díjat a kuratóriumban képviselt szervek, az írószövetség, az irodalomtörténeti társaság. valamint Békés megyei és orosházi intézmények javaslatai alapján