Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

Hétfő, 1986. február 24. 5 Tehetség és közösség Diákszínpadok megyei találkozója Eljutni a csurgói országos fesztiválra — alighanem szerepel ez a program minden diakszínpados tervei között. Hogy mi kell ehhez? „Mindössze" némi tehetség, ötlet, kitartás, sok idő, szakképzett pedagógus irányítása, no meg egy jó produkció, amely alapján továbbléphetnek a megyei selejtezőkből. Megyénkben két fordulóban bonyolódott az idén ez a bizonyos rostálás. Az elmúlt hét végén Szentesen a házigazdák mellett egy csongrádi színpad lépett fel, tegnap, vasárnap pedig Szegeden a vasutas művelődési házban négy szegedi csoport mellett egy makói és egy vásárhelyi középiskola diákjai mulatták be tudásukat. A megyei szemle természetesen nemcsak arra ad alkalmat, hogy egyes diákcsoportok elkönyveljék újabb sikerüket (netán boszszankodjanak a kudarc miatt), hanem arra is, hogy némi számvetést végezzünk: hol tart ma az a diákszínjátszó-mozgalom, amely eredete igencsak messzire vezethető vissza. „A diákszínjátszás országosan vesztett vonzerejéből az elmúlt évtizedben'' — foglalta össze tömören véleményét Bucz Hunor, a Népművelési Intézet munkatársa, aki tegnap a zsűri egyik tagjaként minősítette a csoportokat. Az indoklás pedig igy hangzott: „Ügy tűnik, elfogyott a nyolcvanas években az iskolák energiája, kevesebb idő, pénz és elszántság maradt erre a mozgalomra. A gondok közé sorolható az is, hogy mint az élet egyéb területein, itt is eluralkodott a haszon) elvű szemlélet, a középiskolás tanárok képzéséből hiányzik a dramaturgia oktatása (mindössze a jászberényi főiskolán folyik ilyen), s bizony kevés olyan középiskola akad, ahol a diákok kiélhetik önálló alkotó kedvüket." Mielőtt bárki a kelleténél jobban elszomorodna, álljon itt a Csongrád megyei helyzet minősítése: ,,Kicsit furcsa, hogy épp itt, Csongrád megyében mondom el mindezt, hiszen ez a terület változatlanul a diákszínjátszás kiemelkedő bázisának számít. Ügy érzem, kulon is kell szolnom Bácskai Mihály tanár úr tevékenységéről, aki kiváló pedagógusként, iskolaigazgatóként és rendezőként országosán is egyedülálló diákszínjátszást alkotott Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban. Több évvel az ott indított irodalmi— dramaturg tagozat után sem akadtak igazán méltó követői, bár Pesten és Pécsett is megpróbálkoztak hasonlóval. Évről évre újabb tehetségek kerülnek ki keze alól. Bizonyítja az, hogy az elmúlt héten bemutatott hat szentesi produkció közül négyet arany, kettőt pedig ezüst minősítéssel díjazott a zsűri. A Horváth Mihály Gimnázium eredményeit ma már »szentesi jelenségként« emlegetik az országban, s ezért szeretnénk elérni, hogy az eddiginél is nagyobb nyil vánosságot kapjanak, a fővárosban mutassák be gyakh rabban tudásukat." Akkor mifelénk minden rendben? — tehetnénk fel a kérdést. Ha a megyei minősítőbe benevezett csapatok létszámát tekintjük (14 csoport indult) a mennyiséggel országos összevetésben nincs gond. Egy szociológiai felmérés szerint (ezt a 80-as évek elején készítették a Népművelési Intézetben) a minőségről, a műsorpolitikáról is ugyanez mondható el Akkor mindössze csak egy feladat maradt: ezt a lelkesedést megőrizni a jövőben is, hiszen a diákszínjátszás amellett, hogy kiválóan alkalmas tehetségek felkutatására, a szereplési vágy kielégítésére. a tizenéves korosztály szép hagyományokra visszatekintő közösségképző ereje is. Ezek a szépen megfogalmazott elvek és tanulságok. Sokkal hétköznapibb feladat lesz helytállni május első hetében a csurgói fesztivá Ion. Ma még nem tudjuk, kik indulhatnak ezen, de egy biztos, Csongrád megyei csoportok akár a legnagyobb siker reményében is készülhetnek. Elhangzott ilyen is az egyik zsűritag szájából: ..attól kell tartani, hogy a többi megye egyre féltékenyebben figyeli a Csongrád megyeiek sikereit" Mi tegyük hozzá: ez legyen a legnagyobb gondunk. B. Z. Tízévesek leszünk fi ff Szegedi televíziósok az irodalmi kávéházban Születési idő: 1976. november 24. Születési hely: Szeged, Sportcsarnok alagsora. •Nevelőszülő. MTV Budapest. Az első műsor totális kudarc. Talán ez volt minden további siker titka. Hajtani, bebizonyítani, letenni, megmutatni: többre születtünk és talán alkalmasak is vagyunk. „Egyesztendős voltam, / épp hogy elindultam" Kezdődött a Dél-alföldi Krónika. Még mindig kevesen, tanácstalanul, de hittel. Megjött a saját filmkamera, egy fekete-fehér közvetítőkocsi. Éjszakai műszak mindig, mert nappal a fejünk fölött zajlottak az edzések. Náluk volt a labda. „Aztán kettő lettem, / épp hogy megszülettem". Az első országos siker: Parasztlevelek. „Három évet éltem. / Én voltam? Nem értem!" Egy nagy álom forgatása: Simonyi-portré. Országos vitát és ezzel sikert hozott. Szász Péter a Film-Szinház-Muzsikában; „Ez volt ám a tévéparádé! S ezzel kérjük tisztelt olvasóink jóindulatát a szegedi körzeti stúdió műsoraira. Eddig két olyan adásuk volt látható a központi csatornákon, hogy már akkor oda kellett figyelni! Az első egy szilveszteri bolondozás, második egy gyermekshow. Humor és báj! És most ez a harmadik!" „Négyesztendős múltam, / s nem volt semmi múltam!" Megindult az Alföldi Antenna sorozatunk. Tamás István írta az Üj Tükörben: „A körzeti stúdiók a szemük előtt kezdenek önállóvá válni, emelkedni, fontos televíziós fórummá lenni, s ez öröm." „Evem száma öt lett" Esti Hírlap (bársony) 5 év krónikája: „A tegnap látott szegedi esthez hasonló kiegyensúlyozott összeállítást az anyatévé csak a legritkább esetben hoz össze. Egyetlen olyan produkciót sem mutattak be, amely arra utalt volna, hogy még csak 5 éves a stúdió." „De most hatéves vagyok, és okos vagyok / Nagyonnagyon..." Oltár anyámnak, Kincskeresők nyári kiadásai, Kávéházi bánat, Lírafesztivál. (Ez utóbbi hagyománynyá nőtt. Kétevenkent megrendezzük a Gyulai Várszínházzal közösen a határon túli magyar líra .estjét.) Ezek is bizonyitják: dolgunk van e világon, dolgunk var e világgal.. . 1983: A labda hozzánk került: saját házunkba mentünk. Otthonra találtunk, és már árvák sem voltunk. Saját lábunkon jártunk, bár néha bizonytalanul .. . 1985. Regionális adások indulása 30 percben. 1986. Regionális adások 60 percben. Szeretnénk próféták lenni saját hazánkban. K. Zs. (Az MTV szegedi stúdiójának Baráti Köre 1982-ben alakult, az elmúlt években Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében szervezett találkozókat, rendezett kiállításokat, tartott stúdióbemutatót, vetítés előtti premiereket. Mostantól igyekeznek bővíteni tevékenységükét. A Royalban működő irodalmi kávéházban ma, hétfőn, este 6 órától az elmúlt év sikeres műsoraiból mutatnak be egy csokorra valót. Komáromi István összeállításában. Az est házigazdája Regős Sándor stúdióvezető, bevezetőt mond Balázs Imre, a kör elnöke, közreműködik Kun Zsuzsa rendező és Gellérfy László szerkesztő.) Festmények, versek, táltostörténetek A szegedi Sajtóház Művészklubjában, má. hétfőn este 7 órakor érdekesnek ígérkező programot rendeznek. Tárlat nyílik Fontos Sándor festőművész alkotásaiból, majd a Katona Judit—Polner Zoltán művészházaspár költői estjére kerül sor. Megnyitót Lökös Zoltán, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője mond, a költökkel Péter László irodalomtörténész beszélget, közreműködik Mentes József érdemes Fontos Sándor festőművész: A kepeimen látható alföldi táj szellemi feltöltődésem közege. Ezek a tájélmények, színhatások és hangulatok szivárványosodnak festményeimen, rajtuk keresztül igyekszem elmondani életérzéseimet, a világhoz kapcsolódó gondolataimat. Egy olyan jelrendszer ;ez számomra, amelynek rétegei a konkrét valóságtól a lélek mélységeiig, a szellemi kultúráig terjednek. Ezen a festői rendszeren át- szeretnék szólni az ehhez a földhöz való viszonyomról, kifejezni a szülőföld iránti vonzalmamat. a honszeretetet. Tájvallomásokban a haza iránti érzéseimet. Sokféle módon közelíthető ez meg, a realizmustól, a szimbólumokkal segített. emeltebb realizmusig. Olyan korszerű nyelven, amely őrzi és ápolja az ősi szavakat. Ember és természet megbomlott harmóniájának visszaállítására egyre tudatosabban figyelnek mások is, ehhez igyekszem hozzátenni a magam módján a szegedi szellemi élet, az itteni művészeti közösség együttes hitvallását. (A fönti képen Fontos Sándor Teknyőkaparó című festménye.) Katona Judit költő: A költészet: kötelesség. Ápolni, óvni az anyanyelvet. amelyet tanult, szeret és a nemzeti kultúra legfontosabb részének tart, s amelyet csiszol, gyarapit, fölfedez és megment. ha verset ir. Mit tehet a költő? Parányi méesesönfényét állandóan táplálja, hogy mások vigaszt, örömet, gyönyörűséget találjanak benne, hogy tudatosítani tudja az emberekben a nemzeti hovatartozást. A költészet kotttltfehér, amelyen nem hatol át a röntgensugár. A költészet az újszülöttek erős és tiszta sírása. beszélni tanuló kicsik száján az anyaszó, a szeretet, a szerelem biztonsága. Szívközeiben elsuhanó sötét varjűsereg. hóra vérzett fák téltől megkínzott teste. A költészet reménység, hit és akarat, és önfeledt játék. Mit tehet a költő? Előtte tiszta, hófehér papír. Naponta ír rá valamit: éhező kisgyerekek a világban, libanoni események, Berhida, battonyai S. O. S.-falu, nálunk a helyzet változatlan: béke, haza, Himnusz. Polner Zoltán költő, néprajzkutató: Illyés Gyula írja: „Nem kisebb újdonság történt ugyanis, mint annak elkerülhetetlen felismerése, hogy a népművészet szépségeszménye azonos a magas művészetek szépségeszményével." Ahhoz azonban, hogy a népi kultúra kiteljesedhessék, a szellemi néprajz napfényre jusson, az emlékezők vallomására van szükség. Azért ültem le huszonöt évvel ezelőtt egy kis Maros menti község, Ferencszállas egykori szegényeinek asztalához. Azért kutattam át egy országrésznyi tájat a Tisza és Maros vidékén. Azért gyalogoltam a zöld jegenyéket gyertyaként égető Homokországban, hogy költészetté emelhessem a súgva elmondott hiedelmeket, babonákat, gyönggyel gyökeredző népi imádságokat, táltostörténeteket. És hol vannak ma már az egykor kivallatott öreg dajkák? Hatalmas szél fújja a folyóparti fákat. A falvak fényesre sikált asztalai mellől elfújja az öregeket. de szavuk igaza letagadhatatlan a virradatban. Arcokra emlékszem, és meggyötört sorsokat idézgetek. Szavukat hallom: „Gyere már, Julis. Ilyet még nem hallottál életedben. Szedik az imát." Fiaikra tekintek, akik csöndesen nyugtatják őket: „Mondja csak, anyám, mondja!" •Végérvényesen otthon lenni közöttük létem anteuszi mozdulata: a megtalált haza. Mártély nevelőműhelye a Szűknek bizonyult a November 7. Művelődési Ház kiállítóterme. így az idei tárlat anyagának egyharmada a Hermán kollégium társalgójában látható, A kiállított alkotások túlnyomó részét grafika és festmény alkotja, jóval kevesebb a plasztika, és akad néhány textil. Pedig a műfaji sokszínűséget éppen a pályázati kiírás inspirálja. Ami első pillanatra feltűnik, hogy a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb mártélyi tanyát, fűzfát, vízpartot, ladikot láthatunk. Természetesen ez magyarázható először azzal, hogy a pályázók kétharmad része az első mártélyi táborozás reményében küldte be munkáit, másrészről a téli tárlat szándéka szerint korábban is a nyári élmények feldolgozását, az ország számos frontján élő és alkotó fiatalok, otthoni munkájának feltérképezését tűzte ki célul. Így aztán jóleső érzés a „régi" táborhallgatók közül Kristóf Béla (Miskolc) sűrűszálkás tusvonalaiból az elmúló tanyavilággá rendezendő lapját látni; Juhász Márton (Miskolc) bikával, dőlt toronnyal, ladikokkal konkretizált álomvilágát őstehetséggel festő temperakompozíciója hívja fel figyelmünket ismét alkotójára; Atlasz Gábor (Szeged) Egy lány a reneszánszból című olajfestménye az alkotó tájékozódását tükrözi vissza a modelllel és a műfajjal szemben; ismét elmélyült, az arcképen keresztül a modell belső karakterét is kifejező alkotással jelentkezett T. Szabó László (Tapolca). A szobrok készítői közül szintén a jó néhány éve visszatérő táborhallgató, Ungvári László (Szolnok) bronz vaddisznója állít meg bennünket. Szabó Katalin (Dunaszeg) öreg halász című pasztellTegnap a November 7. Művelődési Ház kiállítótermében Horváth Hermina táborhallgató nyitotta meg a mártélyi ifjúsági képzőmüvésztábor már hagyományosan évenként megrendezendő téli tárlatát. Ekkor adták át a kiállítás díjait is. Nívódíjban részesült Bánvölgyi László (Szeged), Atlasz Gábor (Szeged), Kristóf Béla (Miskolc), és az Ajkai Grafikai Műhely kollektívája. Az idei mártélyi képzőművészeti táborba meghívást kapott T. Szabó László (Tapolea). Subirné Palotai Erzsébet (Balmazújváros), Barcsa Pál (Almásneszmény). \ pancsovai min észtelepen Jugoszláviában Erdélyi Tibor (Hódmezővásárhely és Fonlos Zolíán (Szeged) képviseli a mártélyi országos ifjúsági képzömüvésztábort. portréja a mártélyi vízenjárók emlékét idézi föl; Joó István (Budapest) olajképe, a fotó precizitásával egymásra kopírozott emlék elénk varázsolja a kellemesen hűvös, simogató hajnali holtágat. Szólni kell a XXI. nyári alkotótábor leendő hallgatóiról is. Bánvölgyi Zoltán (Szeged) vörös márványból faragott önportréja az idővel kiváló szobrász lehetőségét sejteti. Takácsné Bartha Éva (Nyíregyháza) terrakotta gyermekportréja elbűvölő; Subicné Palotai Erzsébet (Balmazújváros) Konyhasarok és Udvar rimű pasztelljeinek súlyos egyszerűsége láttán jó terepnek látszik majd az alföldi táj; Pontos Zoltán (Szeged) Vázlat és Vonzódás című festményei finom, sejtelmes, lírai művek, tartalmi és formai harmóniát sugároznak, ezzel az alkotó egy szürrealisztikus kifejezésmód öntörvényű útja felé halad. Külön említést érdemel, hogy az először jelentkező Ajkai Grafikai Műhely nyolc tagja egy kamarakiállitásnyi alkotással pályázott. A sokszorosító grafika szinte valamenynyi válfaját művelik, és jól ismerik. Egészséges szellemiségű alkotó csoport! Baranyai Feretnc mezzotintója, a Mama emlékére a kispadon kuporgó idős asszony és a széthulló kerítés Mártélyon is készülhetett volna, mint ahogy Bagarus Zoltán Tópart és Tanulmány című rézkarcai is. Mindkettő biztos rajztudásról és tökéletes technikai ismeretekről tanúskodik. Legenda az ajkai óriásról a címe annak a rézkarcnak, amelyet Kapolcsi Kovács Csaba készített. Az ajkai nehézipar, a bányászat és az üvegkészítés démonja mesefigurává alakul át az alkotó fantáziája nyomán. A kiállítás láttán a tábor leendő új tagjai, a felfrissítés nem okoz majd gondot a szervezőknek. „Jobb lettem Mártélyon" — mondta rendhagyó megnyitójában Horváth Hermina (Budaőrs) táborhallgató személyes emlékeket idézve, és élményeit megosztva az érdeklődök sokaságával. Vele együtt — immár több mint két évtizede — sokan váltak teljesebb emberré Mártélyon. Czakó János 4