Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-17 / 40. szám

3 Hétfő, 1986. február 17. A magyar szakszervezetek XXV kong­resszusa megvitatta és elfogadta a Szak­szervezetek Országos Tanácsának az el­múlt öt évben végzett munkájáról készí­tett beszámolóját, valamint a számvizs­gáló bizottság jelentését, és módosította a szakszervezetek alapszabályát. A határozat leszögezi, társadalmi hely­zetünket, szocialista fejlődésünket ille­tően a kongresszus egyetért a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII kongresszu­sa által elvégzett elemzéssel, értékeléssel, magáénak vallja a kitűzött célokat és fel­adatokat, amelyek megfelelően tükrözik népünk, a munkásosztály, a négy és tél milliós szakszervezeti tagság érdekeit, tö­rekvéseit. A határozat megállapítja, hogy a szak­szervezetek a XXIV kongresszus határo­zatát teljesítve, hozzájárultak az ország gazdasági erejének gyarapításáhaz, a nép­gazdasági egyensúly javításához, szocia­lista vívmányaink megőrzéséhez. A gaz­dasági és az életszínvonal-politikai fe­szültségek feloldására, enyhítésére irá­nyuló törekvések azonban a szakszerve­zeti mozgalomban is gyakran teremtettek bonyolult helyzetet. Az életszínvonal stag­nálása, a reálbérek csökkenése, az egyes rétegek helyzetének romlása miatt szapo­rodtak a szakszervezetek tevékenységét bíráló megjegyzések. A XXV. kongresszus hangsúlyozza, hogy a szakszervezeteknek a jövőben is állha­tatosan törekedniük kell hivatásuk betöl­tésére. Ennek megfelelően elkötelezetten részt vesznek a munkáshatalom erősíté­sében, a szocialista társadalom építésé­ben; kötelességüknek tartják, hogy min­den sfcinten és területen feltárják, egyben képviseljék a dolgozók jogos igényeit, közreműködjenek az igények kielégítésé­hez szükséges feltételek megteremtésében. I. kezdeményezés sajátos formájára. A ha­tározat rámutat, hogy nagyobb önállósá­got és felelősséget kell adni a szocialista brigádoknak a feladatok vállalásában, a teljesítmények értékelésében, az anyagi és erkölcsi elismerés személyenkénti megál­lapításában, a verseny formáinak megvá­lasztásában, a munka elosztásában és tagjaik kiválasztásában egyaránt. A kongresszus megítélése szerint a vál­lalati gazdasági munkaközösségek jelen­tős része hasznos munkát végez, tapasz­talhatók azonban tevékenységükkel kap­csolatban szocialista értékrendünket, fel­fogásunkat sértő jelenségek is, s ezekre társadalmunk érzékenyen reagál. A vgmk-k fennmaradása minden olyan he­lyen célszerű, ahol gazdaságosan, becsü­letesen és megfelelő színvonalon elégíte­nek ki valós szükségleteket. A kongresszus elsőrendűen fontosnak tartja, hogy hazánkban a megélhetés és az életkörülmények javításának fő forrá­sa a jövőben is a ikereset legyen, a kö­vetkező években érezhetően és egyenlete­sen emelkedjen a reálbér. Különös figyel­met kell fordítani a nagyüzemi munkás­ság életkörülményeire, jövedelmi helyze­tére. El kell érni, hogy a dolgozók egyre inkább a főmunkaidőben fejtsék, fejthes­sék ki képességeiket és találják meg min­denirányú számításaikat. A szakszervezetek tudomásul veszik, hogy a szocialista építés jelenlegi idősza­kában újratermelődik, ezért nem küszö­bölhető ki a hátrányos társadalmi hely­zet, de leszögezik, hogy e tendenciát le­hetséges fékezni, jó irányba befolyásolni. Szükséges, hogy mielőbb stabilizálódjék, majd emelkedjék a nyugdíjak reálértéke, javuljanak a gyermeknevelésnek, a csa­ládalapító fiatalok otthonteremtésének a feltételei. A továbbiakban a szocialista életmód térhódításával kapcsolatos szakszervezeti feladatokat taglalja a határozat. Fülöp-szigetek A határozat a szakszervezetek társadal­mi szerepét elemezve rámutat: a kong­resszus nagyra értékeli, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1983. október 12-i ál­lásfoglalásában összegezte a párt szak­szervezeti politikájának lényegét és ta­pasztalatait. A Központi Bizottság állás­foglalása hangsúlyozza, hogy társadal­munkban tovább növekszik a szakszerve­zetek jelentősége. A szakszervezetek — elismerve a párt társadalomirányító, ve­zető szerepét — önállóan, a szocializmus ügye iránt elkötelezetten töltik be hivatá­sukat Politikai rendszerünk nagy vívmá­nya, hogy hazánkban a szakszervezetek — a hatalom részeseként — nem szorítkoz­nak az igények, az érdekek képviseletére. Hanem elősegítik az igények kielégítését szolgáló feltételek megteremtését is. A szakszervezeteknek továbbra is követke­zetesen vállalniuk kell a gazdasági fej­lesztésből, a szociális biztonság, a társa­dalmi stabilitás és közmegegyezés fenn­tartásából, erősítéséből adódó feladataikat. Ezek ellátásának formája az érdekképvi­selet, az érdekvédelmi tevékenység, vala­mint a gazdaság és a társadalom irányí­tásában való önálló részvétel. E kétirá­nyú kötelezettség egyidejű érvényesítése ellentmondásokkal terhes, az egyoldalúság elkerülése szüntelen feladatot jelent. A szakszervezeti tevékenység fejleszté­sének alapvető feltétele a szakszervezeti önállóság még jobb, átgondoltabb érvé­nyesítése. Az önállóság sokszínű gyakor­lása megköveteli a jogok határozott al­kalmazását, beleértve az esetenkénti vétó­jogot is. A gazdaságirányítási rendszer fejleszté­se során a termelőegységek egyre na­gyobb jogokat kapnak a vállalatok veze­tésében. Növekszik a dolgozóknak a vál­lalat eredményes tevékenységéhez fűződő érdekeltsége Ez megköveteli, hogy a szakszervezetek munkájában is végrehajt­sák a szükséges változtatásokat, a helyi szakszervezeti szervek önállóságának nö­velését. III. A szakszervezeti élet fejlesztésével kap­csolatban a határozat elsősorban a szak­szervezeti egység további erősítésének je­lentőségét hagsúlyozza. A mozgalom tevé­kenységét a változó körülményekhez kell igazítani, a szakszervezeti mozgalom egé­szét érintő kérdésekben erősíteni szüksé­ges a SZOT elvi irányító, ellenőrző mun­káját. Erősíteni kell a szakszervezeteK belső életének „demokratizmusát, tevé­kenységük mozgalmi jellegét és önállósá­gát, a tagsággal való kapcsolatait. Bátrabban szembe kell nézni azokkal a fogyatékosságokkal, amelyek a mozga­lomnak a tagsággal való kapcsolataiban fellelhetők. A kongresszus szükségesnek tartja, hogy rendszeresen kérjék ki á tag­ság véleményét a helyzetét érintő kérdé­sekben. Minden lényeges kérdést előzőleg meg kell vitatni a szakszervezeti csoport­tal. El kell érni, hogy a különböző szak­szervezeti tisztségviselők a tagsággal együtt alakítsák ki álláspontjukat és en­nek alapján döntsenek. A szakszervezeti tevékenységnek válto­zatlanul a bizalmi munkája az alapja. A szakszervezeti bizottságoknak rendszere­sen foglalkozniuk kell a bizalmiakkal, fo­lyamatosan kell tájékoztatniuk őket, és képzésükről is gondoskodniuk kell. A munkahelyeken nagyobb teret kell adni a csoport-, réteg- és szakmai érde­kek kifejeződésének, ezeket szükség ese­tén országos szinten is szembesíteni kell egymással. A szakszervezeteknek is az eddigieknél többet kell tenni a felnövekvő nemzedék érdekében. Az ifjúságnak és a szakszer­vezeteknek egyaránt érdeke, hogy a fia­talok jobban megtalálják helyüket a szak­szervezeti mozgalomban. IY. II. A gazdasági építőmunka, valamint az élet- és munkakörülmények kérdéseit érintve a határozat rámutat, hogy a VII. ötéves terv a megalapozott és növekvő ütemű gazdasági fejlődés programja. A gazdálkodás, a termelés segítése, fejlesz­tésük előmozdítása a szakszervezetek egyik alaphivatása, egyben alapvető je­lentőségű érdekvédelem is. miként az ér­dekvédelem is pótolhatatlan lendítő j-e a termelésnek, a gazdaság fejlesztésének. A szakszervezetek fontosnak tartják, hogy a tervben megfogalmazódik az életszínvo­nal érezhető növelése. A szakszervezetek a népgazdasági terv teljesítése érdekében fontosnak tartják a vállalati önállóság növekedését, a dolgo­zók mind nagyobb arányú bekapcsolódá­sát munkahelyi életük irányításába. A határozat rámutat, hogy a munkában még sok a tartalék, ezek kihasználásában a legközvetlenebb feladat a munkaszerve­zés javítása, a technológiai és a műszaki színvonal gyorsabb fejlesztése. Továbbra is szükség van a szocialista munkamozgalmakra, a szocialista munka­versenyre, mint a dolgozói aktivitás és A szakszervezetek pénzügyi munkájára utalva a határozat a takarékosabb gaz­dálkodás jelentőségét hangsúlyozza. Erő­síteni kell a tagság közvetlen érdekeltsé­gét a pénzeszközök hasznosításában. Az emelkedő kiadások ellensúlyozására jöve­delmet biztosító vállalkozásokkal kell nö­velni a bevételeket, mégpedig a szakszer­vezetek céljaival összeegyeztethető mó­don. Y. A szakszervezetek nemzetközi tevé­kenységével foglalkozó fejezet megkülön­böztetett figyelmet fordít a szocialista or­szágok szakszervezeteihez fűződő sokrétű kapcsolatok ápolására, a két- és többol­dalú együttműködés fejlesztésére. A ma­gyar szakszervezetek erősítik kapcsolatai­kat, fokozzák erkölcsi, politikai szolidari­tásukat a fejlődő országok szakszerveze­teivel, megőrzik és elmélyítik a fejlett tőkés országok szakszervezeteivel kiala­kult kapcsolatokat. A magyar szakszer­vezetek továbbra is aktív tevékenységet fejtenek ki a Szakszervezeti Világszövet­ségben és a nemzetközi szakmai szövet­ségekben. Ismét Marcos az elnök 9 Manila (AP, DPA) A Fülöp-szigeteki nemzet­gyűlés szombaton további hat évre Ferdinánd Marcost nyilvánította az ország el­nökévé. Közvetlenül ezután az ellenzéki pártok képvise­lői tiltakozásuk jeléül el­hagyták az üléstermet. Richárd Lugar, az ameri­kai szenátus külügyi bi­zottságának elnöke szomba­ton. kijelentette, hogy „a nemzetgyűlés által végzett szavazatszámlálás . törvé­nyességét" nem tudja elfo­gadni. Lugar, aki amerikai megfigyelői csoportot veze­tett a választások idején, el­mondta, hogy sok szavazatot •hamisan számoltak meg, kétszer számoltak vagy egy­szer sem. Ronald Reagan elnök, aki a kaliforniai Santa Barbará­ból visszatérni készült Wa­shingtonba, szombati nyilat­kozatában kijelentette: az amerikai megfigyelő kül­döttség tapasztalatai szerint a választási eredményeket meghamisították, különböző visszaéléseket kövéttek el — főleg a kormánypárt részé­ről. Magyar-szovjet szállítási megállapodások £ Ungvár (MTI) Szombaton Ungváron Óno­zó György közlekedési, mi­niszterhelyettes és Borisz Nyikijorov, a Szovjetunió közlekedési miniszterhelyet­tese a magyar, illetveaszov­jet tárgyalóküldöttségek ve­zetői aláírták az idei két irányú vasúti, vízi, közúti szállítási megállapodásokat, A két ország közlekedési és külkereskedelmi szakembe­reinek háromnapos tanács­kozásán záró jegyzőkönyv­ben rögzítették a kormány­közi, valamint külkereske­delmi szerződések alapján várható áruforgalom meny­nyiségét, főbb összetevőit, a fuvarozás módját és a za­vartalan szállításhoz szük­séges fontosabb intézkedése­ket. Az elmúlt évhez képest az idén lényegesen nagyobb fel­adat vár a szállítókra. A mindkét irányban — és mind a két ország közötti közvetlen, mind a közvetett forgalom terén — jelentkező növekedés elsősorban a vas­útat érinti. A tranzitforgal­mat is beleértve ebben az esztendőben a tavalyit tíz százalékkal meghaladó, több mint ötmillió tonna árut kell a Szovjetunióba vasúton továbbítani. Ellenkező irány­ból pedig az elmúlt évinél csaknem 20 százalékkal na­gyobb volumenű, több mint 12 millió tonna áru elszállí­tása a feladat. Az elmúlt évi tapasztala­toltat is értékelő tanácsko­zás résztvevői a vasúti szál­lításokról egyébként megál­lapították, hogy egyes idő­{zakókat kivéve, általában a korábbi esztendőknél za­vartalanabb volt a fuvaro­zás. Az idén tovább javul a heiyzet, mivel a külkereske­delem és a vasút napi együttműködésén túl meg­kezdődött a csapi átrakókör­zetben a fogadókészség nö­velését szolgáló korszerűsí­tés. Enyhít a gondokon a konténeres szállítás terjedé­se is. Ebben az évben ha­zánkból félmillió tonna árut már így adnak fel az expor­táló' vállalatok. A vízi fuvarozás mértéke az elmúlt évihez hasonlóan alakul. A dunai vízi úton most is félmillió tonna árut szállítunk. A közúti szállítás mennyisege az idén a tava­lyinál valamivel magasabb lesz. körülbelül 120 ezer tonna. Irán újabb iraki területeket foglalt el 0 Bagdad, Teherán (Reu­ter) A hét végén is heves har­cok voltak az irak—iráni fronton, s az egymásnak vál­tozatlanul ellentmondó hadi­jelentésekben a harcoló fe­lek saját sikereikről szá­molnak be. Irán vasárnap azt állítot­ta, hogy csapatai tovább nyomultak előre a kuvaiti határ közelében fekvő Umm­.Kaszr ; iraki ,város felé: Az iráni, tájékoztatási eszközök jelentései szerint az iráni csapatok újabb iraki terüle­teket foglaltak el. Teheráni katonai közlemény szerint iráni csapatok ellenőrzik az Irak és Kuvait között húzó­dó Khor Abdallah-csatorna iraki partját. Az iráni közlések szerint a saját egységek jelentős vesz­teségeket okoztak az ellen­ségnek: tüzérségi és légvé­delmi eszközöket tettek tönkre, s 2000 iraki katonát öltek meg. Teheráni összesí­tés szerint ezzel 12 ezerre emelkedett a vasárnap indí­tott iráni offenzíva óta harc­képtelenné tett iraki kato­nák száma. Egy iraki katonai szóvivő arról számolt be, hogy az iraki légierő szombat este több alkalommal is bombáz­ta a Hárg-szigeten találha­tó iráni olajipari berendezé­seket. Az (iraki repülőgépék „pontos és hatékony" táma­dásokat- hajtottak végre, amelyek következtében lángba borultak a berende­zések — mondotta a szóvi­vő, hozzátéve, hogy a repü­lőgépek biztonságosan visz­szatértek állomáshelyükre. Irak egyébként augusztus közepe óta szinte naponta bombázza a Hárg-szigetet. Az INA iraki hírügynök­ség jelentése szerint iraki csapatok ellentámadást in­dítottak Fáo város visszafog­lalásáért — közvetve beis­merve ezzel, hogy iráni egy­ségek tartják azt megszáll­va. Ugyancsak az iraki hír­ügynökség jelentéséből az derül ki, hogy az iraki repü­lőgépek az elmúlt napokban összesen 31 iráni hadihajót — minden valószínűség sze­rint csapatszállító hajókat — semmisítettek meg. É3 New York (TASZSZ) Az ellenségeskedés azon­nali beszüntetésére és az irak—iráni konfliktus igaz­ságos és békés rendezésére szólított föl pénteken Javier Pérez de Cuellar ENSZ-fő­titkár a Biztonsági Tanács megbeszélésén. A BT egy­hangúlag támogatta a főtit­kár felhívását. A Biztonsági Tanács nem hivatalos konzultációját az Arab Liga javaslatára tarT totta meg, a BT hivatalos ülését keddre hívták össze. Bombázás Csádban 9 Párizs (MTI) A francia hadügyminisz­térium bejelentette, hogy vasárnap reggel a francia légierő Csád északi részén bombázta Vadi Dum repü­lőterének kifutópályáját. A repülőtér Faya-Largeau oá­zistól mintegy 150 km-re van északkeletre, és líbiai segít­séggel épült. A hadügymi­nisztériumi közlemény sze­rint a kifutópálya hossza 3,8 km, és alkalmas minden­fajta katonai gép leszállásá­ra, illetve indítására. A hadügyminisztériumi közlemény szerint a bombá­zásra a csádi elnök kérésé­re került sor. Wm RÁDIÓJELEM HIBÁS DÖNTÉSEK Feltehetően hibás döntések előzték meg a Challenger űr­repülőgép indítását. Erre a következtetésre jutott a hét végén a Kennedy Űrrepülő­téren megtartott helyszíni vizsgálata során az az elnö­ki különbizottság, amely William Rogers volt külügy­miniszter vezetésével foglal­kozik a katasztrófa okának megállapításával. SOMOGYI LÁSZLÓ LENGYELORSZÁGBAN Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter Józef Niewiadomski lengyel építési és építőanyagipari miniszter meghívására va­Baby Doc egyelőre marad £31 Párizs (MTI) Jean-Claude Duvalier ki­toloncolása Franciaország­ból egyelőre elmaradt. Ügy­védje, Sauveur Vaisse va­sárnap délután közölte, hogy a tárgyalások Párizs és Wa­shington között holtpontra jutottak. Az ügyvéd szerint a bukott haiti diktátor haj­landó lenne Amerikába tá­vozni, de csak végleges lete­lepedési engedéllyel. Erre vi­szont a jelek szerint az ame­rikai kormány nem hajlan­dó. Az AFP helyi értesülései szerint hajnalban minden előkészület megtörtént Baby Doc Amerikába szállítására. 5.45-kor keltették, a kísérő motoros rendőrök a szálló kapujánál várakoztak, a kis kétmotoros kormánygép a közeli repülőtéren, hogy a de Gaulle repülőtérre vigye. Azután 6 és 6.30 között hir­telen leállították az egész műveletet sárnap Lengyelországba uta­zott. A miniszterek egyezte­tik a két tárca 1986— 1990-re szóló műszaki-tudományos együttműködési tervét, és megvizsgálják a kölcsönösen előnyös együttműködési lehe­tőségeket. ELUTAZOTT A LÍBIAI DELEGÁCIÓ ' Szombaton elutazott ha­zánkból a Muhammad Ubaid as-Sukri líbiai lakásügyi mi­niszter által vezetett delegá­ció, amely tárgyalásokat foly­tatott a két ország közötti együttműködés fejlesztésé­nek, a gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről. A delegáció megbeszéléseket folytatott Várkonyi Péter külügy-. Veress Péter külke­reskedelmi és Somogyi László építésügyi és városfej­lesztési miniszterrel. A líbiai minisztert fogadta Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes. BRAZIL I'ÁRTKÜ LDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására vasárnap hazánkba érkezett a Brazil Kommunista Párt küldöttsé­ge, Giocondo Diasnak, a párt főtitkárának vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repü­lőtéren Györké József, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője fo­gadta

Next

/
Oldalképek
Tartalom