Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 14. szám
6 Péntek, 1Í)8G. január 17. Három kenus a válogatott keretből Tenisz Mesterek Tornája Gilbert legyőzte McEnroe-t és edzőjük Kása Ferenc Emlékplakett Vidácsnénak Bensőséges • ünnepségen köszöntötte a Szeol-Délép SE vezetősége a klub két tekézőjét, Vidács Györgyné világbajnokot és Kovácsné Kiss Erika ifjúsági világbajnokot, abból az alkalomból, hogy Vidácsné érdemelte ki tavaly az év legeredményesebb női sportolója címet, Kovácsné pedig a sportújságírók szavazata alapján az ifjúságiak között az abszolút sorrendben harmadik lett. A Magyar Teke Szövetség képviseletében Török Tivadar elnökségi tag köszöntötte a sportolókat, és Vidácsnénak emlékplakettet adott át. Ma délután Szeol-Délép SE— Savaria SE tekemérkőzés Ma, pénteken délután fél 5-kor-^a Délép-pályán rendezik meg a Szeol-Délép SE— Savaria SE NB l-es férfi tekemérkőzést. Szombaton délelőtt 11 órától a Postás-pályán a Sz. Postás—Győri Lenszövő NB l-es női mérkőzésre kerül sor. Jegyek a Forma-1 GP.re Hétfőtől a Cooptouristnál Hojfmann György, a Cooplourist szegedi irodavezetője tájékoztatta lapunk sportrovatát, hogy január 20-án, hétfőn a szegedi irodában megkezdik az augusztusi Forma—l Grand Prix Hungary jegyeinek árusítását. A háromnapos (augusztus 8—9—10.) programra a bérlet ára: 1000 forint. A bérlettulajdonosok augusztus 8-án gyakorló futamokat, edzést és gyorsasági időmérést láthatnak a mogyoródi pályán. Augusztus 9-én osztályozó futamok lesznek, és a sturthelyek meghatározása. Augusztus 10-én világbajnoki futam. Azok az érdeklődők, akik csak a pénteki vágy a szombati napra vásárolnak belépőt 300 forintot fizetnek. A vasárnapi döntő belépőjegyeinek ára G0U forint, két napra, szombatra és vasárnapra 800 forint a jegyek ára. Tiz éven aluli gyermekek kedvezményt kapnak. Egy felnőttel egy lo éven aluli gyi-rek nézheti meg ingyene.s. 1 a \ cl .Vautok száguldását. A jegyigénylők a befizetés ellenében — biztonsági okokból — egyelőre csak elismervényt kapnak. A belépőjegyeket júliusban osztja ki a Cooptourist Iroda. A közelmúltban három fiatul válogatott sportolót mutattunk be olvasóinknak a Szeol-Délép SE kajak-kenu szakosztályából. A három kajakost, rpost három kenus és edzőjük, Kása Ferenc követi. Salánki György, 23 éves. Főleg párosban ért cl kimagasló eredményeket, a Rába ETO-hoz igazolt Hanckám Istvánnal. Felnőtt válogatott kerettag. Salánki György — 1974-ben napközis táborban voltunk a bátyámmal a vizitelepen, aztán annyira _ megtetszett ez a közösség, hogy ottragadtam — kezdi a beszélgetést, majd így folytatja: — Az első siker eléggé'korán jött, hsszen indián-kenuban ezüstérmet nyert négyesünk az országos bajnokságon. A sok ifiés juniqrgyözelem után 1985ben 500-on 7. lettem a felnőtt magyar bajnokságon, ezren is döntősök voltunk, párosban pedig nemzetközi versenyen sikerült a győzelem. Minden erőmmel a válogatottságra készültem, s ezt végre elértem. Tudom, ezután sokkal többet kell dolgoznom, de célom, hogy néhány évig nemzetközi szinten eredményesen versenyezzek. Jelenleg a JATE Állam- és Jogtudományi Karának IV. éves hallgatója vagyok, s legjobban a büntetőjog érdekel. — Hogyan jellemzi edzőjét, Kása Ferencet? — Ö volt annak idején a példaképünk. Szerettük a humorát, emberi hozzáállását. Nagyon sok kenus a szülei elé helyezte. Az edző —versenyző kapcsolat persze nem volt mindig felhőtlen. Csak vele tudom elképzelni a további munkát ... A mi sportágunknak rengeteg szépsége van. Lelapátoljuk azt a 8—10 kilométert, aztán jöhet a fürdés, megnézzük a lányokat a strandon, és kezdjük elölről a munkát. Ezt pedig ő irányítja ... Schreiter György, 20 éves, junior válogatott kerettag. — Nagyon sok sportágba belekóstoltam. 1977-ben aztán egy toborzóra jelentkeztem az iskolámban, és mint később kiderült, kenus lett belőlem. Az első három évben egymást követték a sportsikerek, 15 versenyből csak hármat vesztettünk el, azt is azért, mert én kormányoztam. Azt hittem, hogy a serdülők között is igy lesz. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ebben a korcsoportban már komoly ellenfelekkel is találkozunk. Utolsó évesként sikerült vidékbajnokságot nyernünk párosban. A sikert újabb visszaesés követte. Igaz, edzeni nem szerettem. Mármár azon gondolkoztam, hogy abbahagyom, amikor Kása Ferihez. kerültünk. Neki köszönhetem, hogy komolyabban ráálltam a munkára. — Hogy sikerült az Í985ös versenyszezon? — 1984-ben már 9. lettem a magyar bajnokságon, 500 méterén. Tavaly már ötödik. Lódri Sándorral pedig ezüstérmet nyertünk. 1985-ös eredményeim alapján sikerült bekerülnöm a junior válogatott keretbe. Az idén érettségiztem, jövőre pedig főiskolára szeretnék jelentkezni. Kiderül, hogy a tanulás mellett képes leszek-e arra, hogy feltegyem az életem a sportra. Nagy álmom ugyanis, hogy világbajnokságon és olimpián szerepelhessek. Ehhez viszont el kell jutnom odáig, hogy * verseny,sz-erűq,n végig tudjak evezni ezer métert. Szeréncséré; olyan edző keze alá kerültem, aki még-azt is el tudja érni, hogy akkor is végigcsinálom az edzést, amikor nem néz oda. Boldizsár Gáspár, 19 éves, junior válogatott kerettag. az IBV-re. Ez annyira elvette á kedvem, hogy abba akartam hagyni a versenyzést. Lelkileg teljesen öszszetörtem. Kacsa azonban szerencsére nem hagyott békén, és most elmondhatom, hogy a tavalyi év már úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nyertem vidékbajnokságot és országos seregszemleversenyt. Aztán a magyar bajnokságon találkoztam a vb-n szerepelt versenyzőkkel 500-on harmadik, 1000 meteren pedig második lettem, hogy a vb-n negyedik helyezést elért Pálizs Attila csak célfotóval győzött. A tavaszi keretfeltöltő versenyen hetedikek lőttünk Perseg Imrével, a felnőttek közölt. Célom, helytállni a felnőtt versenyeken, és találkozni a sportág legjobbjaival világbajnokságon, vagy olimpiKása Ferenc, a junior és felnőtt kenusok edzője. Tiz versenyzőjéből hárman válogatott kerettagok. Óriási meglepetés született New Yorkban, a Mesterek Tornája • teniszversenyen, John McEnroe, az amerikaiak éljálékosa három játszmában kikapott honfitársától, Brad Gilberttől. — A világ legboldogabb embere vagyok most, életemben először. győztem McEnroe ellen — mondotta Gilbert. — Nem remélhettem a sikert, két napig torokgyulladás miatt feküdtem. Amikor pályára léptem, minden mindegy alapon játszottam, örülök, hogy bejöttek kemény adogatásaim McEnroe: — Erre nem számítottam. Gilbert életében nem játszott ilyen jól, s kétlem, lesz-e még ilyen napja pályafutása alatt. Sajnálom, hogy csalódást okoztam a közönségnek. Tanulság, hogy keményebben kell edzeni. A következő héten Philadelphiában indulok versenyen, megpróbálok javítani. Lendl fölényesen verte honfitársát, Smidet, ugyancsak egy nemzetbeliek találkoztak a Jarryd—Nyström mérkőzésen, és az előbbi győzött, míg az amerikai Mayotte nyert a francia Noah ellen. Eredmények: Gilbert (amerikai)—McEnroe (amerikai) 5:7, 6:4, 6:1, Lendl (csehszlovák—Smid (csehszlovák) 6:1, 6:0. Jarryd (svéd)—Nyström (svéd) 0:6, 6:1, 6:4, Mayotte (amerikai)—Noah (francia) 6:4, 6:4. Ellenfelek: NDK, Hollandia és Amerika bajnoka Amszterdamban elkészítették á december 4—15. között Hollandiában sorra kerülő női kézilabda-világbajnokság csoportbeosztását. Tizenhat együttest osztottak négy csoportba. A csapatok 17 hollandiai városban küzdenek majd egymással. A csoportokból az első három kerül a legjobb 12 kögé, s ezeket a válogatottak két hatos csoportot alkotva küzdenek tovább. A magyar válogatott a B csoportba került az NDK, Hollandia ás Amerika bajnoka társaságában. A csoportbeosztás: A csoport: Jugps,zlávig, Szovjetunió," L^erijJyelország, Afrika bajnoka, _B csoport: NDK, Magyarország, Hollandia, Amerika bajnoka. C csoport: Kína, Csehszlovákia, Norvégia és Ázsia első csapata. D csoport: NSZK, Dél-Korea, Románia és Ázsia második csapata. A Hóbtárt basa utcában ópUlö több generációs, lakrészekből álló négy-, illetve hatszobás (tetőteres) lakrészek, garázslehetőséggel leköthetők Érdeklődni: 3. sz. ÜMK 12-»4S»/5„ vagy , szén)éiyésen. Schreiter György Boldizsár Gáspár — 1977-ben egy nyári nap-, közis tábor után három hónapig még lejárogaltam a vízitelepre, aztán elmentem atlétizálni. Két év múlva toborzó volt az iskolában, s miután a fél osztály már a vízitelepre járt, hát én is jelentkeztem. Serdülőben döntős voltam tfnagyar bajnokságon, C—1 1000 méteren hetedik lettem. 1983rban, 500 párosban Lódri Sándorral'ötödikek lettünk, majd az őszi • keretfeltöltő versenyeken az 500 és 1000 métert is megnyertem, párosban pedig a csepeli Perseg Imrével győztünk mindkét versenyszámban. 1984-ben ifjúsági válogatott kerettag lettem. Tavaly Olaszországban rendezték meg' az első ifjúsági világbajnokságot, és én erre készültem minden erőmmel. Az iskolát is abbahagytam fél évvel az érettségi előtt. Aztán egy sérülés rmatt" nénT kerültem ki sem a vb-re, sem pedig Kása Ferenc edző — A kibicek nem sok jó' jósoltak a kenuscsapatnak 1985-re, hiszen négy első osztályú versenyző igazolt el az egyesülettől. — Két válogatott kerettag Hanekám István a Rába ETO-hoz, Bohács Zsolt ,a Bp. Honvédhoz. Bodó Attila ugyancsak a Honvédhoz és Váradi Sándor pedig az Újpesti Dózsához igazolt. Maradtak azonban fiatal és nagyon tehetséges kenusaim. Ráadásul saját nevelésúek és szegediek. Mindig az volt a vágyam, hogy az első „lapátfogástól" végigkísérjek a világbajnoki, vagy olimpiai dobogó legfelső fokáig egy versenyzőt. En ezekkel a srácokkal kezdtem, tanultam az edzői pályát. Meg kell vallanom, az elején nem vettem észre, hogy felnőttek a gyerekek, így csak akkor kerültem velük partneri kapcsolatba, amikor átértékeltem korábbi munkamódszeremet. — Jellemezd a három válogatott versenyzőt! — Salánki Gyuri céltudatos versenyző. Meggyőződésem, hogy kijut a világbajnokságra. Ó" egyébként a fiatal generáció példaképe. Schreiter Gyuri fö erénye a gyorsaság. Ha rá tudom venni, hogy akkor is dolgozzon, ha nem figyelek rá. már az idén meglepi a felnőtt mezőnyt. Boldizsár Gáspár még ifjúsági korosztályban versenyez, de már felnőtt szintű edzésmunkát végez. Nagy jövőt jósolok neki... Tehetséges versenyzőim vannak, és olyan scgítőpaiTncrek, mint Kereszthy Béla, Farkas Árpád, Dáni Sándor. Ez pedig biztosíték arra, hogy az iden sem vallanak szégyent a szegedi kenuáok. Bagaméry László A TISZA-MAROS-SZÖG TSZ szállítási részlege lakosság és közület részére fuvarozást vállal Gépi, kézi rakodás, billenős és fixplatós tehergépkocsikkal. Tájékoztatás a 22-203, 22-466-os telefonon. Beiratkozos A DOLGOZÓK ALTALÁNOS ISKOLÁJA 7. és 8. osztályaiba, január 20-tól január 27-ig, délelőtt 9—12 óráig, délután 3—5 óráig. Jelentkezhetnek 16. életévüket betöltött dolgozók, akiknek nincs általános iskolai végzettségük, mely nélkül sem szakmunkás-végzettséget, sem gépjárművezetői jogosítványt nem szerezhetnek. Dolgozók Általános Iskolája, Kossuth L. sgt. 37. Magán- és közületi vásáilók, figyelem! Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy január 20-án, egnyitjuk FONÓGYÁRI CT 11. SZAM ALATT r a szegedi Domus Áruház raktáráruházát Számlázás, OTP-ügyintézés, fuvarvállalás a helyszínen. Szeged, Domus Áruház I