Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám

6 Hétfő, 1986. január 6. Kajak-kenu Edzőtáborban a juniorok Ma, január 6-án utazott el a zakopanei edzőtáborba a magyar junior kajak-kenu válogatott. Péhl József vezetésével három edző — Feövényessi Attila (kenu), Váradi Márton (női kajak), Sóti István (férfikajak), egy síoktató (Vásárhelyi György) és 24 versenyző kelt útra. A szegediek közül három Szeol-Délép versenyző vesz részt az edzőtáborozáson, mégpedig Kmeth Sándor, Vitáris Mária és Vaskó Tünde. A magaslati edzőtáborban január 18-ig készülnek a versenyzők az idei évadra. fgy kellett volna tippelni! A totó 1. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések helyes tippjei a következők: x, x, I, x, 1, 1, x, 1, x, x, 1, x, 1, x. Az új esztendő első szegedi sporteseményére szombaton délután került sór, amikor a régi híd és a klinikák előtti Tisza-szakaszon Schirilla György kétszer átúszta az áradó folyót. Nagyon sokan vitatják Schirilla György vállalkozásainak sportértékét. Vannak. akik csak legyintenek egyet, és olyanok is szép számmal, akik megmosolyogják. Én úgy vagyok vele, csinálják utána! Ráadásul nem árt senkinek vele! Akik pedig komolytalannak tartják, hogy egy 46 éves sportember egy szisszenés nélkül fürdőnadrágra vetkőzik és minden hókusz-pókuszt mellőzve belegázol a 2 fokos vízbe, azoknak látniuk kellett volna mennyi embert érdekelt szegedi vállalkozása. Utoljára a nyári motorcsónakversenyek fénykorában láttam ennyi szurkolót a Tisza partján. Legalább 10 ezren várták a rakparton Schirilla György „vízbeszállását". A 2 órás start előtt a Tisza Szálló halljában beszélgettem a jeges folyóvíz szerelmesével. Természetesen most is mellette volt Vass Józsi bácsi az örök sportbarát, Schirilla „holdja". A héten szinte a nap minden órájában úton volt, illetékesek ajtaján kilincselt, amolyan kis propagandahadjáratot szervq/.ett, hogy szombaton délutánra minden rendben legyen. — Józsi bácsival 1957. július 29-én találkoztam először, amikor meggyújtotta a városháza előtt a maratoni lángot. Barátságunk azóta töretlen — kezdte a beszélgetést Schirilla György, majd az első szegedi Tiszaúszásáról beszélt: — Ezelőtt húsz évvel, 1966ban úsztam először Szegeden a jeges Tiszában. A legkeményebb telet tavaly fogtam ki. Teljesen beállt a folyó, csak a híd alatti keskeny csíkban tudtam úszkálni egy hosszabb lékben. — Ez a tavalyi bravúr nagyon veszélyes vállalkozás volt, hiszen egy jégcsuszamlás akár végzetes is tehetett volna. Gondolt erre akkor? — Csak egy pillanatig. Aztán már azon voltam, hogy ezt a nagyon hálás, lelkes szegedi közönséget nem csaphatom be! — Miért csinálja? — Ez életmód, és úgy kapcsolódik napjaimhoz, mint a hús nélküli étkezés, ugyanis szigorúan vegetáriánus vagyok! — ön szerint sportteljesítményként értékelhető ez a téli „fürdőzés"? — Én annak tartom. Egész évben készülök rá. íme néhány példa: november 7-én Szentendrétől az Árpád hídig úsztam a Dunán. Bécsig 267 kilométert futottam egyhuzamban. Tegnap ismét a Dunán készültem a mai bemutatóra. — Felhúzza a lábán a melegítőjét és mutatja a sebeket. A borotvaéles Volt egyszer egy gólkirály Kalmár György halálára Hosszan tartó, súlyos betegség után, január 2-án, 73 éves korában elhunyt Szeged legendás hírű labdarúgója. Kalmár György. Élete, sportpályafutása ezer szállal kötődött szeretett városához, az őt becsülő szurkolókhoz. Üstökösként tűnt föl Szegeden. Tizenhat éves korában már az SZTK felnőtt labdarúgója, játékosa volt, aki baráti segítséggel 19 évesen a svájci Lausanne-ban játszott, majd onnan a Rouen és a Reimshez igazolt. Több évi profiszereplés után tért vissza a Tiszaparti városba, és tagja lett az egykori Szeged FC-nek, ahol olyan kitűnőségek között ontotta a gólokat, mint Lakat, Baróti, Tóth Gyurka, a kapus. Vérbeli center volt, aki értette a góllövés tudományát. Nem egy volt a nagyok, a híres középcsatárok közül, hanem ő maga volt a center, aki az 1941—42-es bajnoki szezonban 35 góllal a gólkirályi címet is megszerezte, a 27 gólos Zsengellér Gyula előtt. Az aktív labdarúgástól 31 éves korában visszavonult, de sohasem szakította meg kapcsolatát a játékok „királyával". Az ötvenes években először a Szegedi Haladást vezette el az NB I. kapujába, majd edzősködött a Szegedi VSE, a Békéscsaba és a Szegedi Dózsa csapatánál is. Igaz, a válogatott mezét egyszer sem ölthette magára, mert Gyusza bácsi fénykorában külföldön ontotta a gólokat. Élete során sokszor állt választás előtt. Hoszszú töprengés után mindig a legjobb megoldást választotta, és elszánt lelkesedéssel szolgálta a labdarúgás ügyét. Ha művész lett volna, most azt is írhatnám, művészi alázattal. De miért ne? Labdarúgó-művész volt, gólgyáros, akiért rajongott Szeged sportközönsége. Így azután szerénysége, kedves emberi magatartása* méltán párosulhatott a mindig kiváló teljesítményre összpontosító szorgalommal. Emlékszem, milyen, megdöbbenéssel kísért örömmel újságolta a hatvanas évek elején a régi Hungáriában: Edzőnek hívnak Burmába! Méghozzá a válogatott edzőjének. Lelkesedése azonban gyorsan töprengésbe váltott át. „Mennék én, de mi lesz itthon az öt gyerekkel?!" A futballisták asztaltársasága — ahol olyanok ültek együtt, mint Nagy Anti,. Harangozó Sándor, Szekeres László — egymást licitálták fölül: „Menj csak, Gyusza, akárkit nem hívhatnak. Legalább megtanítod focizni őket!" Majd odaintették a pincért: Kérünk egy adag rizst, hozzá két pálcikát. És Kalmár Gyusza elment. Két évig hírt se hallottunk róla. Nem állt oda a biliárdasztal mellé, hogy nézze a fehér golyók futását a zöld posztón, nem ült le a mindig hangos baráti asztaltársasághoz, hogy felidézzenek emlékezetes meccseket. Amikor hazatért, éppen csak ruhát váltott, máris utazott Algériába, hogy egy élvonalbeli klubcsapat edzéseit irányítsa egy évig. Tisztelték, szerették. Amikor Szegeden vendégszerepelt a nagyválogatott, az aranycsapat, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Puskás öcsi és Kalmár Gyusza összeölelkezve lépnek be az étterembe. Mögöttük Tichy, Machos, Kocsis, Lantos. Nagy Anti mindjárt kész volt ®Sy kis ugratásra: Remélem, centert nem hoztatok magatokkal. Gyusza holnap ráér. Persze, csak ha győzelemre játszotok! Igaz-e Huru? — fordult a karika lábú balösszekötőhöz a hórihorgas balszélső. Múltak az évek, és Kalmár lelkesedése mintha alábbhagyott volna. Amikor találkoztunk, szinte szégyellve-súgva mondta: Még a szerelést sem érdemlik meg! Igazán haragudott, de szavaiból inkább az aggódás csendült ki a sorozatos kudarcok láttán. „Hogy Szegeden ne legyen tehetség, az lehetetlen! Hiszen innen indult... Soroljam?!" És sorolni kezdte. Példás férj és családapa volt. Büszkén emlegette a négy fiát és a lányát. Közülük egyedül Gábor lépett nyomdokába, és egészen az utánpótlás-válogatottságig vitte. Meghitt örömet tizenöt unokája körében érzett, meghatottságot pedig szobrászművész fiának tárlatmegnyitóin. Alit a közönség soraiban, és csak a megnyitó után fordult oda hozzám: „Ugye, hogy tud a fiú?" A kérdésben egész életfelfogása benne volt. A tudást tartotta a legfőbb emberi mércének. A munkával megszerzett tudást, amely tehetsége révén síkeres labdarúgóvá tette őt is. Mindenkit ismert és mindenki ismerte a városban. A Centrum Áruház totó-lottó „osztályát" afféle sportfórummá avatta. Itt élte életének utolsó éveit, és idézte föl régvolt idők fociját. Volt egyszer egy gólkirály. És bizony mondom nektek, az élők emlékezete örökkön őrzi azokat, akiket szeret. Polner Zoltán jég- és kókések nyomait. Nem utolsósorban felmérem magam is, mire vagyok képes. — Legutóbb az ökölvívószövetség főtitkára volt. Hogy került erre a posztra, mivel foglalkozik jelenleg? — Papp Lacihoz baráti szálak fűznek, és amikor „biliborulás" volt a főtitkári székben, engem választott. Szakedzői képesítésem van. Egy évig dolgoztam az ökölvívóknál, aztán elváltunk, mert adminisztratív munkára állítottak. Ez pedig nem kenyerem. Jelenleg a Sportpropaganda Vállalatnál szerkesztő vagyok. — A család, hogy fogadja vállalkozásait? — Anett lányom 13 éves, Kinga 26. A 21 éves Tamás az FTC kerék párversenyzóje, a 24 éves Gyuri maratonista. ö segít nekem renT geteget a bemelegítésnél, gyúrásnál. Beszélgetésünk közben megérkezik a felesége; — 28 éve házasok vagyunk. Már megszoktam Gyuri életritmusát. — Ki fedezi ilyenkor a kiadásokat? — Ö! — mutat a feleségére, majd hozzáteszi; — köszönettel tartozom a Tisza Szállodának, akik ezúttal vendégként fogadtak az egész családornmal. — A szegedi úszás után mire készül még? — Egy hét múlva, január 11-én az Erzsébet és a Szabadság híd között átúszom a Dunát is. Nagyon várom a tavaszi hónapokat, mert akkor jelenik meg úi sportkönyvem: „Egy távfutó vallomásai" címmel — mondta, aztán fél 2-kor udvariasan elbúcsúzott: — Találkozunk az úszás után ... Hatalmas tömeg tolongott 2 óra előtt a múzeum előtti partfalnál. Aztán Schirilla pontosan érkezett, levetette melegítőjét és belegázolt a 2 fokos vízbe. Figyeltem a vonásait. Faarccal merült a vízbe, és kezdett tempózni a túloldal felé. Mellette hatalmas farönkök, ágak úsztak el. Tíz percbe sem telt és az újszegedi szabadstrandnál ért partot. Elfutott a híd lábáig, aztán elindult vissza a szegedi oldalra. Ahogy sodorta a folyó, úgy hullámzott egyre lejjebb a tömeg. A Sellő ház előtt fergeteges taps fogadta. Gratuláló kezek nyúltak felé, autógramokat osztogatott, és válaszolt a televízió riporterének kérdéseire. Természetesen úszónadrágban, vizesen. A hálás gyerekek egészen a Tisza Szállóig kísérték. — Milyen érzés — ha csak fél órára is — Szeged legnépszerűbb emberének lenni? — kérdeztem tőle az étterem előterében. — Csodálatos érzés! Ilyen hatalmas érdeklődést még soha nem tapasztaltam, ez az őszinte szeretet egészen megható. Rengeteg gyerek volt a parton, s ha közülük csak néhány emlékezni fog arra, hogy a testet örökösen edzve komoly teljesítményekre képes az ember, már megérte! A víz egyébként kitűnő volt, nagyon jól érzem magam. Jövőre isméi eljövök — mondta, aztán megbeszéltük, hogy 1987 januárjában valószínű változtat a programon, és az új hídtól fog leúszni a klinikákig. A Tisza Szálló előtt a srácok ezen a napon két Töröcsiket kínáltak egy Schirilláért! Bagaméry László Az autogrampiaeon A Tisza közepén Nyilatkozat a televíziónak Egy részlet a nézőközönségből Autogramkérők gyűrűjében i