Délmagyarország, 1986. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-27 / 22. szám

•• r ' —— —•'fix-c Hétfő, 1986. január 27. Lammermoori koloratúrák Nyomdászok - éjszaka A vérszomjas sztori Walter Scotté. Mielőtt fölmegy a függöny, az egyik család már javarészt kiirtotta a másikat, a hátralevő feladat, hogy elparentálják a még megmaradottakat. Hanem félre a tréfát: az operai köztudat inkább mosolygós arcáról ismeri Gaetano Donizettit. Pedig a „bergamói hattyú", mint látható, tudott tragikus is lenni. Saját kis életét ugyanoly elborult elmével fejezte be, aminő sötét árnyak víziói csapnak elő némely operájának színpadáról. Közülük az Anna Bolena pár esztendeje ment, a jóval ismertebb Lammermoori Lucia pedig, kisebbnagyobb megszakításokkal, bő másfél évtizede repertoárján a szegedi társulatnak. Még Vaszy vette elő a nagyszínházban Lehoczky Évával, aki hosszabb külföld járása után éppen csak lehorgonyzott, hogy aztán sebtében magához szólítsa a budapesti Opera; az előadást később többször fölújították, - legutóbb most pénteken a Zenés színházban. Ami ittmaradt belőle még az 1970-es Vaszy-érából — Angyal Mária tiszta eszközű, nemes vonalvezetésű rendezése; Réti Csaba fényes, magabiztos Edgárja, ennek az elpusztíthatatlan tenoristának tán legnagyobb szerepdobása — kiállta az idő próbáját. Legföljebb Sándor Felújítás a színházban Lajos csóválná most a fejét, szegény ha élne. díszletei láttán: a ravenswoodi parkot kőpadosul. szökőkutastul, bizony kastélyfalakkal tapétázta körül a színpadi szükség. Dehát effajta apró szépségflastromok most nem szeghették kedvét a lelkes publikumnak. S nem szeghették az előjáték pötyögős ritmusai, érzéketlen zenekari megoldásai, csúszkáló kórusai sem. Hiszen hamarost szinre lépett — az imént emlegetett kastélyparkban — Lammermoori Lucia alias Iiián Ildikó, s mire elénekelte a forrásvíz balladáját, majd az álomszép szerelmi duettet Réti Csabával, fölmelegedett az ájer. Érezni lehetett, sztáravató szertartásra készül a nézőtér, s ehhez immár minden segítséget megad a Cser Miklós dirigálta, mind fegyelmezettebb, mind ihletettebben muzsikáló stáb. (Rövid pár nap leforgása alatt másodszor tapasztalni, minő félelmetesen sokkoló hatású egy fölajzott nézősereg a színpadra. Minap a Hair-e n, most meg itt kapott „lökést" az előadás attól, hogy a közönség lázas ünneplésbe fogott — persze a dolgok természetéhez tartozik. ha az impulzust mégiscsak a rivaldán túlról várhatni.) Iván Ildikó lélegzetállító dolgokat produkált. Meleg ívelésű dallamformálásait kristálytisztán gyöngyöző koloratúrák hímezték át. a gyilkos futamokat játszi könnyedséggel szórta ki anélkül, hogy akár pillanatokra is őszintétlennek, önmutogatónak tetszett volna. Íme egy fiatal énekesnő, aki szemünk láttára, hónapok alatt futotta meg nagy formáját. (Állítólag Pesten is letette névjegyét mostanában. a Cosi Fiordiligije volt. Koloratúrínséges időkben, valóságos kincs csak el ne rontsák.) Mint mondottam volt. remekelt Réti Csaba is: kettejük igazi jutalomjatéka ez a friss Lammermoori-felújít.ás. Lord Ashtont néhány markáns vonással Egri László festette színpadra, s Raimondként kellene még (aggódó) megjegyzést tenni Szakály Péterről: vigyázzon a hangjára. Van mit féltenie ugyanis, szép tartott hangjai. gregoros hajlitásai mellé levegős, szürke frázisok szüremkednek: a jiivö komoly basszista-esélye, legyen rajta, ne maradjon puszta ígéret . . . Nikolényi István Boszorkányok és más hiedelmek Hiába született Magyarországon, s töltötte itt gyermekkorát, közel járt az ötvenhez, amikor az első magyar szót megtanulta. Két és fél éve itt él, néprajzi kutatásokat végez, eredetiben olvassa Móra Ferencet, Petőfit, József Attilát. Konrád Gerescher bácskai szülőfalujának utcáin kizárólag horvátul, otthon németül beszéltek. A fiatalember Újvidékre járt gépészeti technikumba. A belgrádi rádió irodalmi pályázatán háborús élményeket feldolgozó novelláival elnyerte az egyik díjat. Közben 1953-ban családjával az NSZK-ba költözött. Gépészmérnökként dolgozott Stuttgartban, s csak néhanapján vetette papírra gondolatait. 1973-ra összeállt első kötete. Azóta további hét jelent meg. Versek, novellák, legújabban néprajzi témájú írások. — öt éve foglalkozom néprajzzal — mondja.^ — Azt szeretném feldolgozni, megőrizni, amit gyermekkoromban láttam. — Gépészmérnök, •iró, vagy néprajzkutató? — Is-is. Másképp látom a dolgokat, mint egy tisztán elméleti ember, mert a tudományos oldal mellett jól ismerem a gyakorlati munkát is. Egyik könyvemben például kétszáz dunai sváb szakmát gyűjtöttem össze, ezek közül ötven Szeged környékén is megtalálható. — Apropó Szeged. Miért éppen ezt a várost választotta? — Először Budapesten akartam dolgozni, de megismervén Szegedet, sokkal jobban tetszett. Itt minden megtalálható, amit szellemi „munkás" igényel: kellemes, barátságos miliő, vidéki és nagyvárosi részek egyaránt. No és néprajzi szempontból érdekes környék. — Most milyen téma fog lalkoztatja? — Elkészült a . babonákról, népszokásokról szóló könyvem, cime: Macska balról. Régi hiedelem, ha balról jön, szerencsét hoz, ha jobbról, veszedelmet. A tanyavilágban, ahol se víz, se villany, maradtak meg az igazi eredeti hagyományok. Nem az a fontos, milyen regi élet folyik itt, hanem, hogy milyen érdekes volt az élet régen tatom, melyben a dunai svábok életét vizsgálom. Sok hasonlóságot találni az egymás mellett élő svábok és magyarok életmódja között, átadták-atvettók egymás szokásait. -t Hogyan érzi magát Szegeden? — Köszönöm, nagyon jól. A szegediek nagyon kedvesen viselkednek a vendeggel. Mindenhol kapok segítséget, jól tudok dolgozni. — Mit kedvel, és mit nem? — Jobb a kenyér és roszszabb a sör. A magyar konyha nagyon ízletes és változatos. Megismertem és megszerettem a népdalokat, nótákat, a szabadtéri játékokat, a színházat. És vettem egy szép kis tanyát a környéken. — Letelepülni szándékoKonrad Gerescher állomásaiból: Bácska—NSZK—Sze— Csak addig amíg az irodalmi jól megtanulom ged ... jelenik meg az új maradok, nyelvet — Hol jelenik meg az új jól megtanulom Magyarul könyv? is szeretnék egyszer irni. — Az NSZK-ban. Sokan Ez azonban még soká lesz, vannak hozzám hasonló ki- most tartok ott. hogy keztelepült svábok, akiket ér- dem érteni a levéltári szödekel a térfia. Eljutott a né- vegeket. De ha egyszer hámét olvasókhoz a szegedi zamegyek, biztos vagyok boszorkányok meg más hie- benne, delmek híre. Ezután az Ott- majd. hon cimü sorozatomat folymindig visszatérek Var.ju Erika A cimszedö és a tördelöstáh. Gajdacsi Sándor vezetésevei Néhány évvel ezelőtt gyakran megfordultam a Szegedi Nyomda laprészlegénél, úgymond: helyettesíteni a beteg vagy éppen a szabadságát töltő „estis" kollégát, az éjszakai tördelöszerkesztöt. Gyakran muszájból vállalta az ember, esetenként a némi prémiumért, de leginkább a fortyogó ólom szagáért, szakma- és hivatásszeretetböl. És most is jó volt — visszatérni. A teremben neon fény szűkíti a pupillát, az. őskori szedőgépek ismert zenéje fogad, csilingelő billentyűk, kattogó csápkarok emelkednek és süllyednek az ólomból kiontott sorok ritmusába. Láncok gyöngyszeme tartja az ólomrudat. a „minikaz.ánba", és a rúd minden betű „előhívása" után kisebb lesz néhány ezredmilliméterrel. Megnyugszom, amikor feltűnik Gajdacsi Sándor szikár alakja, rám köszönnek régi ismerősök a szedőgépek mellől. Az. éjszakai műszakban dolgozók mindig kiváltják nagyrabecsülésem. A szakmák többségében azonban csak egy hétig tart az éjszakázás, a nyomdászodnál — legalábbis a laprészlegnél — örökös... Fogynak a kéziratok, gyűlnek az ólomsorok. A szuszszanásnyi szünetben Gajdacsi Sandorral beszélgetünk: — Égy időben menekültek a nyomdászok a laprészlegtöl. Milyen most a „csapat"? — Jó gyerekek. Dolgoznak. A munkában soha nincs velük gond. Nyomdásznak csak a legkeményebb fajtából jönnek el a srácok, olvanok, mint én! — Mióta dolgozik a Szegedi Nyomdában? — 1950 óta, tehát 35 éve! A laprészleg vezetője pedig 1968 óta vagyok. Nehezen szokott hozzá a családom, hiszen tudja, az asszonyok azt szeretnék, ha a férjük mindig otthon tartózkodna. Elmagyaráztam, hogy ez a szakma az életem. próbáljanak hozzászokni. Még mindig jobb, mintha vasMa az irodalmi kávéházban fl Csongrád Megyei Hírlap estje Laptársunk, a Csongrád Megyei Hírlap kollektívája mutatkozik be ma, hétfőn este hat órától az irodalmi kávéházban. A Royal Szálló nagytermének házigazdájától, Tamasi Mihály főszerkesztőtől kertünk rövid előzetesé — örülünk a lehetösegnek, hogy szegedi olvasóinknak is bemutatkozhatunk. Annál is inkább, mivel a megyei tömegtájékoztatás struktúrájának megfelelően kevés példányszámban jelenünk meg Szegeden, ahol előfizetőink-olvasóink száma alig haladja meg az ezret. A Hírlapból egyébiránt a megye más varosaiban, helységeiben naponta 45 ezer, szombatonként 46 ezer kel el Hódmezővásárhelyen és Makón mutációs oldalaink készülnek, de e két város életéről természetesen más helyütt is beszámolunk. 1984. ' októberében emlékeztünk meg a lap indulásának 41). évfordulójáról: ,1944. október 23-án latolt először napvilágot elődünk, a Vásárhely Népe. A Csongrád Megyei Hírlap elődeinek tekinti a szentesi Magyar Alföldét és a Makói Népújságot is, melyek a kommunista párt helyi orgánumaként járultak a szocialista átalakulás ügyéhez, a munkáshatalom megteremtéséhez. A megyék átszervezésével együtt 1949. október 30-án került először utcára az MDF megyei bizottságának új fóruma, a Viharsarok. Itt kezdte munkáját szerkesztőségünk nyugdíjasainak, idősebb újságíróinak többsége. Mai fejlécével 1956. november 20-án, az ellenforradalom után jelent meg a megyei újság. Testvérlapunk vezető munkatársai szeretnék megragadni az alkalmat, hogy elmondhassák, milyen tervek foglalkoztat jak a szerkesztőséget, hogyan dolgoznak. Kíváncsian várják a kávéház vendégeinek észrevételeit. A felmerülő kérdésekre a főszerkesztő mellett Bedö Nándor főszerkesztőhelyettes, Bálint Gyula György főmunkatárs (pártélel). Polner Zoltán főmunkatárs (művelődésügy). Hanti Katalin rovatvezető (belpolitika) és Árva Éva riporter (gazdaságpolitika) válaszol utas lennék, akkor sem találkoznánk sokat. A számításom mindig megtaláltam a szakmában, és harminc év alatt egyszer sem jutott eszembe, hogv megbánjam. Szeretem a Délmagyarországot, ezt olvasom, ráadásul hamarabb, mint bárki, hiszen már a kéziratokból megtudom, mi lesz a holnapi újságban. — Mi a véleménye az újságírókról? — Még akkor sem haragszom rájuk, ha saját hibájukat a nyomda ördögére fogják! Értelemzavaró sajtóhibát, rettegett leiterjakabot mi is elkövetünk. Azt viszont kötelezővé tennem, hogy a kozdö újságírók megismerjék a szedés, tördelés, korrekció folyamatát, szippantsanak az ólomgőzös levegőből. — Hany kezi- ós gépszedö csinálja a holnapi lapot? — Tizennégyen — mondja és mint jó csapatkapitány, sorolni kezdi a neveket: — Racskai István, Marki Imre, Héja Zoltán, Kiss János, Priskin Sándor, Dancso László, Molnár István, Lengyel Zsolt, Forgó László, t-arkas Kálmán, Vágó József, Szabó Karoly. Suták Alajos. Rajtuk kívül korrektorok, montírozók, polimeresek és rotációs gépmesterek alkotják a stáboi. — Harmincöt éve nyomdász, 18 éve a lapreszleg vezetője. Nem fáradt bele az örökös éjszakázásba? — Nem tudok elfáradni. Meg két év 7 hónapom van a „büntetésemből" —.mondja huncut mosoly kíséretében, majd hozzáteszi: — Bármennyire nem hiszik el, 1988 szeptemberében nyugdíjba megyek! Priskin Sanyi bácsiról mindenki szeretettel beszél. Hej, ha tudnák a kollégák, hány hibát korrigált cikkeikben! Nyugdíjazása után sem tudott elszakadni a pályától. Ma a Sajtóházban találkozunk nap mint nap, kezében kötegnyi hirdetés. Fia, ifjú Priskin Sándor, a nyomdában maradt. Szavát tanuló korában is al:g lehetett hallani. Megkapta a kéziratot, leült a szedőgép mellé, és észrevétlenül, csendben, nagy szorgalommal dolgozott, ugyanúgy, mint most. 33 éves, nős, egy 10 éves kislány édesapja. 11 éve a laprészlegnél dolgozik. A szakmáról í"" beszél: — Nagyon szeretem, amit csinálok, anyagilag is megbecsülnek. Sajnos, a családom egyre nehezebben viseli el az éjszakázást. Alig találkozunk . . . Szabó Károly 1959 óta nyomdász. — Hentes- és mészárosszakmát tanultam 1951 "ben Budapestről Mórahalomra vonultam be, itt. ismertem meg a feleségem, tgy kerültem Szegedre. Izületi bántalmaim miatt az orvos azt javasolta, hogv olyan munkakórt keressek, ahol zárt. fűtött helyen dolgozhatok. Ezt tobb kísérletezés után a nyomdában találtam meg. Megtetszett, hogy mindennap újdonságokkal, érdekességekkel foglalkozhatom, hiszen erre vagyok a legfogékonyabb. — Emlékezik-e valamilyen nagy bakijára? — A 27 év alatt, egyszer követtem el nagyobb hibát, mégpedig a paksi atomerőmű építkezéséről írt cikkben. Pakett helyett parkettet szedtem. Az építkezés befejezéséről szólt a cikk, és eszembe sem jutott, hogy úgynevezett pakettet használlak fel és nem parkeltét'. . .. Márki Imre címszedő, 1967 óta dolgozik a lapré.szlegnel, 33 éves. — Melyik munkájára emlékezik legszívesebben? — A montreali olimpiai stábra, 1976-ban. Betyár jó meló volt. Büszkék voltunk arra is, hogy hajnali 3 órakor meg anyagot adtunk. A Délmagyarország volt az ország legfrissebb lapja. Emlékszel? Tordasi Ildikó hajnali 3-kor vívta a döntő asszót, de már nem tudtunk tovább várni. Kiszedtük a címet, hogy Tordasi olimpiai bajnok, te meg leadtad hozzá a szöveget. Tíz év távlatából elárulhatjuk. Már nyomták az újságot, amikor 4:4-re állt a döntő asszó. Valamennyien imádkoztunk ... Csak később jutott eszünkbe, mi lett volna. ha nem Tordasi viszi be a döntő találatot! Óriási, de szerencsés bravúr volt . . Forgó László 1962-ben szabadult lel nyomdászként. Hatvanból került Szegedre, és azóta a Délmagyart „szedi". Negyvenéves, nős, két „nagylány" édesapjá. — Én már úgy döntöttem, hoey nyugdíjig itt dolgozom. Az éjszakázást először családi okokból vállaltam, ma már megszerettem ezt a munkát. Egy nagy elszedésemre emlékezem. Azt kellett volna kiszednem, hogy „szarvasmarhák legelnek a nagy, hideg, borús ég alatt..." Es mi lett belőle? „Szarvasmarhák legelnek a hidegháborús ég alatt.. ." No, ezért egy „papirt" is kaptam . . . * Elmúlt 2 óra. Fárad a neonfény a szedőteremben, a billentyűk is halkabban zenélnek. Nem fogy már az. ólom olyan gyorsan a t elyekben. Egyre nehezebb lesz a levegő is. Aztán sorban leállnak a gépek pihenni. Kimosakszanak, és elindulnak haza, amikor mások már ébredeznek. Nyomdászok Bagaméry László